Szolnok Megyei Néplap, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-26 / 121. szám
Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXII. évf. 121. szám, 1981. május 26.. kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Schmidt washingtoni tárgyalásainak mérlege Füstbe ment remények Schmidt kancellár washingtoni látogatása nem változtatta meg Washington fegyverkezési politikáját — állapította meg a tegnapi Pravda bonni tudósítójának kommentárjában. A kommentár rámutat: az amerikai döntés minden bizonnyal újabb tiltakozási hullámot vált ki az NSZK-ban, ahol a kancellár eredménytelen utazása széles körű kiábrándultságot keltett. A tudósító hangsúlyozza: Bonnban eredetileg nagy reményeket fűztek Schmidt washingtoni útjához. A háborúellenes mozgalom ugyanis az NSZK-ban az utóbbi időben olyan méretűvé vált, hogy reális akadályt jelentett az új, közepes hatótávolságú amerikai nukleáris rakéták Nyugait-Európa területén történő elhelyezésének megvalósításában, a teljességgel indokolatlan tervek végrehajtásában. A NATO- tanács határozata ugyanis túlságosan is ködös megfogalmazású volt ahhoz, hogy el lehessen hinni: Washington valóban kész az érdemi tárgyalásra. „A bonni koalíció számára bonyolult helyzet alakult ki — írja a Pravda. — Mindkét pártban szakadék jött létre a vezetés és a tömegek között.” A kancellár látogatásával kapcsolatban, azt ígérték, hogy ráveszi az új amerikai kormányzatot a tárgyalások megkezdésének meggyorsítására. „Ezek a remények azonban még azelőtt füstbe mentek, hogy a kancellár gépe fölLázár György látogatása a Balaton vidékén Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke tegnap a Balaton vidékére látogatott, hogy egésznapos program keretében a helyszínen tájékozódnék a balatoni üdülőkörzet regionális rendezési tervéről szóló 1979-es kormányhatározat végrehajtásáról, s a további tennivalókról. A kormányfő munkanapja a Magyar Tudományos Akadémia tihanyi Biológiai Kutató Intézetében kezdődött, majd a kormány elnöke Ti- hanyfoól Balaton körüli útra indult. Badacsotnv ' történél- mi borvidékén a vendégek meggyőződhettek arról, hogy új életre kelnek a hegyoldal lankái, ugyanis a Badacsonyi Állami Gazdaság korszerű, környezetkímélő szőlőművelést honosított meg. A vendégek innen Keszthelyre indultak. Üt'közben megtekintették a vonyarc- vashegyi strandon folyó mederkotrási munkákat. Lázár György munkaprogram ia a déli parton feieződött be. (Folytatás a 2. oldalon) Harmadszor kiváló a Tisza II. Czinege Lajos honvédelmi miniszter a kisújszállási tsz ünnepségén Búzaaratáshoz készítik elő a gépeket az abádszalóki Lenin Termelőszövetkezet gépműhelyében Kádár János fogadta Dimitr Sztanisevet Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára tegnap fogadta a hazánkban tartózkodó Dimitr Sztanisevet, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának titkárát. A szívélyes, elvtársi légköriben lezajlott találkozón részt vett Gyenes András, az MSZMP KB titkára és Boncso Mitev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete. Hulladékkal füthetik a kazánokat Fejlesztési eredmények és tervek a szolnoki Vas- és Faipari Szövetkezetnél Czinege Lajos honvédelmi miniszter adta át a kiváló címet tanúsító oklevelet Az 1980-ban kiemelkedő eredményeket elért gazdaságok között a kisújszállási Tisza II. Tsz-t is Kiváló Szövetkezet címmel tüntette ki a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és a TOT elnöksége. Az országos elismerés átadása alkalmából tegnap ünnepi küldöttgyűlést tartottak, amelyen részt vett Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter, Andrikó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára, Bereczki Lajos, a megyei tanács általános elnökhelyettese, és a város több vezetője. A vendégeket és a téesz csaknem nyolcszáz tagú dolgozó kollektíváját képviselő küldötteket Bozó Imre elnök tájékoztatta a tavalyi gazdálkodásról, az eredményekről. Elmondta, hogy a szövetkezet 5700 hektárnyi szántóterületén munkálkodó növénytermesztők a tavalyi, köztudottan mostoha időjárás ellenére az 1979. évinél 4 millió forinttal nagyobb, azaz 76 milliós árbevételt értek el. A . növénytermesztés. időjárás okozta kieséseit a sertés- és a tejértékesítés jelentős túlteljesítésével ellensúlyozták az állattenyésztésben dolgozók. Mintegy másfél millió többletbevételhez juttatta a szövetkezetét a juhászati ágazat azzal, hogy a tejes- és pecsenyebárányként értékesített tavalyi juhszaporulat 95 százaléka megfelelt az export követelményeinek. Az. elnök beszéde után elsőnek kért szót és gratulált a kitüntetett szövetkezeti kollektívának Czinege Lajos. Elöljáróban azokról az utóbbi években bekövetkezett változásokról beszélt a miniszter, amelyek során mezőgazdaságunk a népgazdaság nemzetközileg is elismert ágazatává fejlődött. Elismerően szólt a kisújszállási szövetkezeti gazdák szorgalmáról, amellyel nemcsak az ott élőknek teremtettek biztos megélhetést, hanem jelentős részt vállalnak a megye, az ország ellátásából, exportunk fokozásából is. A jövőben még inkább szükség van — biztatta a téesz vezetőségét és tagságát — az elnöki Tájékoztatóban elhangzott jó szervező és irányító munkára a kistermelés integrálásában, mert élelmiszertermelésünknek jelentős tartalékai vannak még az udvarokban, a kiskertekben. Közös és egyéni boldogulásukhoz további sikereket, jó ^egészséget kívánva adta át a miniszter. Bozó Imre elnöknek az V. ötéves tervben harmadik alkalommal kiérdemelt Kiváló Szövetkezet cím elnyerését tanúsító oklevelet. Czinege Lajos ezután három szövetkezeti dolgozónak a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter által adományozott Kiváló Munkáért, valamint a TOT Kiváló Termelőszövetkezeti Munkáért kitüntetését nyújtotta út. Végül a tavalyi szövetkezeti tervek gazdaságos megvalósításában élenjárók jutalmazásával fejeződött be a kisújszállási Tisza II. Tsz ünnepi küldöttgyűlése. A szolnoki Vas- és Faipari Szövetkezet termelésének 90 százalékát kazánok adják. Néhány éve még szinte kizárólag szénhidrogén-tüzelésű fűtőeszközöket készítettek a szövetkezetben, az idei 63 és fél millió forintos tervben azonban már igen jelentős helyet foglalnak él a szén- és fatüzelésű, valamint i hulladékot hasznosító kazánok. A termékszerkezet átalakítása szorosan kapcsolódik a népgazdaság energiagazdálkodási programjához, a szénhidrogénnek világpiaci árának növekedéséhez. Az új szolnoki gyártmányok „piacra dobásával” az új helyzetre reagáltak .megfelelő gyorsasággal a szövetkezetnél. A növekvő kereslet kínálta lehetőségek kihasználása érdekében erősítették meg néhány éve a műszaki fejlesztéssel foglalkozó részlegüket. A fejlesztő munka eredményeként már többfajta, gazdaságosan dolgozó kazánt kínálnak eladásra. A mostani Budapesti Nemzetközi Vásáron is kiállítják a széntüzelésű kazánsorok SZK—500/6 típusú változatát, valamint a FKE —250 jelű, az energiatermelés során fahulladékot hasznosító kazánt. A Vas- és Faipari Szövetkezet saját tervezésű termékeit igen megkedvelték az energiafelhasználásukat ésszerűsíteni akaró intézmények és vállalatok. A gyártmányok népszerűségét jól jellemzi, hogy kazánra szóló megrendelést csak a jövő év második felére képes elfogadni az üzem. A hatodik ötéves terv során a szövetkezet tovább folytatja a kazánok műszaki fejlesztését, mert az elemzések bebizonyították, hogy a gépipari tevékenység súlyának növelésével javítható a Vlagyimir Kovaljonok és Viktor Szavinih ma visza- tér a Földre. Meglehetősen nagy gondot okoz az űrhajósoknak a csomagolás: 75 napos űrrepülésük alatt hatalmas mennyiségű fény- képfelvéV'!. fihnkazetta. a külénféle kísérletek eredményeit tartalmazó kapszula gyűlt össze az űrállomáson. és bár ezeknek egy részét a két látogató expedíció már eljuttatta a Földre, még így is sok mindennek kell megfelelő helyet keresniük a Szojuz—T—4 légazdálkodás eredményessége. A gyártmányfejlesztésnek három fő irányát határozták meg a szakemberek. Korszerűsíteni fogják a még ma sem nélkülözhető olaj- tüzelésű kazánokat, hatásfokuk javításával kívánják elérni, hogy ezek az eszközök is megfeleljenek az egyre szigorodó takarékosági követelményeknek. Megkezdték az SZK-jelű szén- tüzelésű kazáncsalád úiabb változatainak megtervezését, és már dolgoznak azokon a műszaki dokumentumokon amelyeket felhasználva á mezőgazdaságban működő olajtüzelésű kazánok hulladékanyagok hasznosítására tehetők alkalmassá- A gyártmányfeilesztési koncepció valóra váltásához a termelés korszerűsítésére is szükség van. A Vas- és Faipari Szövetkezetnél a következő években modernizálják a lemezhengerlés technológiáját, a mainál jobb minőségű munka végzésére alkalmas, úgynevezett fedőporral dolgozó hegesztőautomatát vásárolnak, és tovább gépesítik az anyagmozgatást. szállókabinjában. Ugyancsak fontos feladat az űrhajó működésének ellenőrzése. Ennek során meg kell vizsgálniuk a létfenntartó rendszereket, az irányítóberendezést. a hajtóműveket. Még az utolsó napon is elvégzik az űrhajósok az erőnlétfenntartó fizikai gyakorlatokat — a Bíbic elnevezésű vákuumöltözék a földihez hasonló véreloszlást biztosítja. és ezzel megkönnyíti számukra a leszállás során bekövetkező fokozott terhelés elviselését, Befejezték a szabadföldi dinnye palántázását, és megkezdték a síkfóliák felszedését a korábban kiültetett palántákról a kenderesi November 7. Termelőszövetkezetben a helybeli és a Héves megyei Hort községből a gazdaságba szegődött dinnyések (T. F.) 75 napos űrrepülés után 0 Szaljut-6 lakói ma földet érnek