Szolnok Megyei Néplap, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-17 / 114. szám

16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. MÁJUS 17. 1981. MÁJUS 17., VASÁRNAP PASZKÁL NAPJA A Nap kél 5.05, nyug­szik 20.17 órakor. A Mold kél 18.37, nyugszik 4.48 órakor. Záporok, zivatarok VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Főleg nappali go- molyképződés, szórványosan helyi záporral, zivatarral. Általában mérsékelt, változó irányú szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. IKislexikon I Kern Aurél Száztíz évvel ezelőtt, 1871. má­jus 17-én született, és 57 éves korában, 1928-ban halt meg Kern Aurél zeneszerző, zenei író és zenekritikus. Még nem volt húsz éves, ami­kor első figyelemre méltó cik­kei, tanulmányai megjelentek, s ettől kezdve a magyar és a kül­földi zenei folyóiratokban egy­aránt tevékeny írói munkássá­got fejtett ki. 1893-tól a Buda­pesti Hírlap zenekritikusaként dolgozott, 1920-tól pedig a Ma­gyarország című lapnál. 1912-ben a Nemzeti Zenede titkára lett; öt év múlva ugyanott ügyveze­tő, majd 1922-től 1927-ig elnök- igazgató. 1915 és 1917 között a budapesti Operaház igazgatója volt, 1925-től a Rádió zenei ta­nácsadója volt. Kompozíciói közül ismertebbek a Reviczky-dalok, amelyekkel 1898-ban millenneumi királydíjat nyert. Kitűnő kísérőzenét irt Moliére: A szerelem mint orvos­ság című vígjátékához, s ebből írta később a Mollére-szvitjét. Régi magyar dalfeldolgozásai Da­loskert címmel jelentek meg. lél halad a Finta Múzeum felújítása Ez év februárjában kezdte a túrkevei Finta Múzeum fel­újítását a helyi Vegyesipari Szövetkezet építőbrigádja. Új allapozást kapott a régi szárny hátsó fala, majd kicserélték a padlózatot, felújították a vi LLany hálózatot A múzeum régi épületseár- nyának teljes — külső-belső — feliújítása, tatarozása a 1 következő hónapban készül e®. A tervek szerint június 14- én, Vasárnap Finta Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából teljes Finta-kiál- lítás nyílik a túrkevei mú­zeumban. Törökszentmiklósim és Tiszaörsön A Vöröskereszt jubileumán A törökszentmiklósi Vörös- kereszt II, számú alapszerve­zete tegnap taggyűlésen em­lékezett meg a szervezet megalakulásának századik évfordulójáról. Az ünnepsé­gen a háromszáztagú alap­szervezetben kiemelkedő munkát végzett vezetőket és aktívákat emlékplakettel ju­talmazták. Tiszaörsön holnap este hét órakor tart ünnepi taggyű­lést a községi Vöröskeres*zt, amelyen az önkéntes véradó­kat és az aktívákat emlék­éremmel és plakettel tünte­tik ki. A lakásigénylök figyelmébe A szolnoki Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága kéri a lakásigénylöket, hogy 1981. május 31-ig újítsák meg la­kásigénylésüket. A lakásigényléseket az ügy­félszolgálati irodában hétfőn és szerdán 8-tól 18 óráig, a többi napokon 8—17 óráig, szombaton (szabad szombaton is) 8—12 óráig lehet megújí­tani. Üttörögárdisták szemléje Megyei módszertani bemutató Szolnokon Szolnokon tizenegy éve alakult meg a Killián György nevét viselő városi úttörő honvédelmi zászlóalj. Négy évvel ezelőtt az Ifjú Gár­dában folyó munkához ha­sonlóan az Űttörőgárdában is áttértek a szakalegységi képzésre; így azóta egész­ségőr, tűzoltó, munkásör, honvédelmi és vízi szaka­szokban tesznek szert jól hasznosítható gyakorlati is­meretekre az úttörőgárdis­ták. Az egész évi munka ko­moly erőpróbájaként és lát­ványos bizonyítékául minden év tavaszán — más-más ka­tonai alakulat segítségével — rendezik) meg a város és a városkörnyéki községek út­törőcsapatainak nagyszabású bemutatóját. \ Az idei szemlére tegnap délelőtt került sor a Ságvári Endre laktanyában. A tizen­négy induló csapat mind­egyikére nyolc-nyolc állomás feladatainak teljesítése várt, amelyeken elméletben és gyakorlatban egyaránt be­bizonyították, hogy az éves felkészülés • során milyen szinten sajátították el a köz­lekedési, a polgári védelmi, A legizgalmasabb feladat, a vízi átkelés közben Fotó: Hargitai az egészségügyi, a tereptani, az általános honvédelmi, a tűzoltói és a vízisporttal kapcsolatos ismereteket. A látottak alapján bízvást elmondhatjuk, a pajtásoknak nem okoz gondot — többek között — az ismeretlen tere­pen való tájékozódás, a tűz­oltófecskendő összeszerelése, a könnyebb sérülések felis­merése, a kézigránátdobás, a légpuskalövészet, és a ke­rékpáros ügyességi gyakor­lat. Sőt, az olyan váratlan feladatot is többé kevésbé sikeresen teljesítették, mint a kenus átkelés. Az általános honvédelmi ismeretek és a honvédelmi pálya megismerését jól szol­gálták a különféle fegyver­nemek harci bemutatójáról, a katonai esküről és a Pajzs ’77 gyakorlatról vetített fil­mek. Luttútájékoztató A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 20. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nye­reményilleték levonása után a következők: négytalálatos szelvénye 51 fogadónak volt, nyereményük egyenként 154 506 forint, hármas talá­lata 4740 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 831 fo­rint, a kéttalálatos szelvények száma 144 599 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizet­nek. Kockázatvállalás-hibákkal Felelősségre vonások Marx téri felüljáró ügyében A Pozsonyi úti Duna-park kávéház a fővárosban kedves meglepetéssel várja nem látó vendégeit. Ezentúl pontírásos étlapról saját maguk is elol­vashatják a választható éte­léket Balatoni évadnyitó Tegnap került sor a hagyo­mányos balatoni évadnyitóra a déli parton. Siófok főterén a város kis-szdmfomikus ze­nekara adott műsort, majd a DéL-baHatani Kulturális Központban, a kórustalálko­zón résztvevő hét együttes lépett fel. Bialatonföldváron nyolc kó­rus fevonuiásával, zászlófel­vonással! vette kezdetét a megnyitó, majd a szabadtéri moziban léptek fel a kóru­sok. Szántódpusztán a Siofour kulturális központjában, — a szabadtéri Mezőgazdasági Múzeum területén — az évad­nyitó programjaként meg­kezdődött az országos íjász- bajnokság második fordulója. Az indulók között vannak az olimpián szerepelt verseny­zők is. Piaci szemle Van zöldborsó, újburgonya és cseresznye Utcán ittak, bírságot fizettek Egy év alatt a tanácsren­deletek megszegése miatt 12 bejelentés érkezett az öcsö- di Nagyközségi Tanácshoz. Főként a közterületen ta­pasztalt szeszesital-fogyasz­tásért vonták felelősségre — rendőrségi jelzés alapján — a szabálytalankodókat, s a kiszabott büntetések együttes összege meghaladta a tíz­ezer forintot. Helyszíni bírságolás mind­össze egyszer fordult elő, vi­szont azóta a tanács szak- igazgatási szervének három dolgozóid kapott felhatalma­zást a szabálysértők helyszí­ni bírságolására. Segítik munkájukat a környezetvé­delmi társadalmi őrök is, a közrend és a köztisztaság vé­delmében. A közvélemény kezdettől nagy érdeklődéssel követte a metróhoz kapcsolódó egyik legnagyobb és leglátványo­sabb munka, a Marx téri fe­lüljáró építését. Az érdeklő­dés — érthetően — mégin- kább fokozódott amikor vá­ratlanul leállt az építés, majd a sajtó is nyilvános­ságra hozta a hibákat. A vizsgálatok megállapí­tották; a Hídépítő Vállalat követendő példát mutatott azzal, hogy az új, korszerű technológiával épülő híd ter­vezésére és kivitelezésére vállalkozott, ugyanakkor azonban jelentős kockázatot is vállalt, mivel ilyen jelle­gű híd magyarországon még nem épült. A szakértői véle­mények szerint az építésnél történt hibákat tervezési pontatlanságok, szerelési és ellenőrzési hiányosságok okozták. A Hídépítő Vállalat szakemberei ugyanis — bíz­va a korábbi bár más jelle­gű hidak építésénél szerzett tapasztalataikban — nem fordítottak olyan figyelmet a munkájukra, mint amilyen szükséges lett volna. A ki­mutatható anyagi kár más­fél millió formt, amely tel­jes egészében a vállalatot terheli. A Közlekedés- és Posta- ügyi Minisztériym tájékozta­tása szerint a vállalat 12 ve­zető munkatársa ellen indí­tottak vizsgálatot. A válla­lat igazgatója, műszaki igaz­gatója és nyolc középszintű vezető beosztású dolgozója kapott különböző fegyelmi büntetést, — szigorú megro­vást, áthelyezés alacsonyabb munkakörbe, bércsökkentés­sel — míg két dolgozó vét- lennek bizonyult. A felelő­sök, differenciáltan, egy-hat hónapi átlagkeresetüknek megfelelő kártérítést köte­lesek fizetni. A büntetések a bizonyított felelősséghez és az okozott kárhoz mérten példásan szigorúak. A felüljáró továbbépítését kellő ellenőrzés mellett idő­közben újra megindították, s forgalombahelyezés idő­pontja is illeszkedik a Marx téren folyó többi munkához. Nemzetközi vizslaverseny Nem mindennapi esemény színhelye lesz ma a tisza- földvári Lenin Tsz műemlék kastélyának környéke. Nem­zetközi vizslaversenyt ren­dez a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete a MA- VOSZ és a helyi Dózsa Va­dásztársaság közreműködésé­vel. A kiváló vadászkutyák vetélkedője délelőtt 9 órakor kezdődik, Egész héten Jó volt Szolnokon az árukínálat, egyre több kerül a piacra például káposztafélékből, a szövetkezeti üzletekben 9—20 fo­rintért mérik kilóját. Hoztak a héten eladásra sok szép para­dicsomot, kilónljént 30 forint volt a legolcsóbb, de a legszebb­jéből is adtak 60-ért. Zöldpap­rikát és salátát szintén sokat eladtak, darabonkén 1 és 7 fo­rint közötti összegért, ennyibe került a karalábé darabja is. A napokban volt már zöldborsó is, 80 forintért adták. A hét közepén kevés volt a karfiol, de tegnap már jobban lehetett válogatni belőle 35 és 40 forint közötti árért. Sárgarépá­ból és petrezselyemből vart új termésű, ezeket csomóra adják, de a szövetkezeti üzletekben vál­tozatlanul) ó minőségűt árulnak tavalyiból, 11 és 14 forint kö­zötti összegért kilónként. Bur­gonyát a legtöbb üzletben lehet venni 5 forint és 6 forint 40 fil­lér közötti áron, de magánter­melők a válogatott szépet is odaadják 8—ío forintért, és árulnak már ebből is újat, 35 forintos áron. A Zöldért-üzle- tekben sóskát és parajt 10 és 12 forintos áron. adtak, és ott mér­tek gombát is, 70 forintért. A tavalyi vöröshagyma kifogyóban van, az új termésű között vi­szont van elég főzésre alkal­mas, csomója 2—3 forintba ke­rül. Gyümölcsből a földieper után megjelent a májusi cseresznye, egyelőre csomónként kínálják, kilóra átszámolva körülbelül 120 forintért, de jóval több az eper, amit a héten k zagyvarékasi té- esz boltjában már 75 forintért adtak kilónként. Egrest is kínál­tak kilónként 20 forintos, áron és hasonló árat kértek a ma­gánkereskedők a szép almáért is. A jászberényi piacon a tyúkot 41, a csirkét 46 forintért adták. A tojás darabja 1 forint 30 fil­lérért kelt legolcsóbban. Új­donság volt ott is- a zöldborsó, amit 60—70 forintért adtak el, és az újburgonya aminek kilója 30 forintba került. Árultak szép sóskát, parajt, kilónként 18—30 forint közötti összegért és eny- nyibe került az uborka is. A zöldpaprika, valamint a kara­lábé darabja 1 és 10 forintos összegért cserélt gazdát. Karfi­olt, paradicsomot és kelkáposz­tát 30 és 80 forint körüli összeg­ért lehetett beszerezni. Földi- eperből legolcsóbban 70 forintért lehetett méretni. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virágh Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 105. Te­lefon: 12-093, 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesi- tö postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—069 HU ISSN: 0133 0756 I Hírek \ Jászberényben Fúrum az MHSZ-núi Az MHSZ jászberényi szer­vezete tegnap tapasztalatcse­rével egybekötött fórumot rendezett a városi székház­ban. Az egésznapos program­ban tájékoztatták a résztve­vőket az MHSZ ismeretter­jesztő munkájáról, majd a rádiósklubban folyó tevé­kenységet mutatták be. A fó­rum vendégei ezután Pisz- késtetőre látogattak, ahol megnézték a rádióállomást és az obszervatóriumot. Ha­zafelé „útbaejtették” a gyön­gyösi művelődési központ MHSZ klubját is. © TÖBB FESTÉKFÉLE — mindenekelőtt a Budalakk Festék- és Műgyantagyár termékeinek — fogyasztói Iára holnaptól átlaigtoisan 12 százalékkal csökken. ■ ÚJ ÜZEMANYAGTÄRO- LÓT épít központi géptelepén a .iászalsószentgyörgyí Petőfi Termelőszövetkezet. A két­millió forintos költséggel készülő öt kútfejes üzem­anyagtároló és tankoló látja el a közös gazdaság több mint kilencven erő- és mun­kagépét. © A KUNSZENTMÁRTONI járás hét Ifjú Gárda szaka­szának több mint Száztíz tag- ia tegnap az érparti sportte­lepen harci túra keretében adott számot ügyességéről. ■ TŰRKEVÉN ma kilenc órakor a Petőfi téren gyüle­keznek az „Edzett vagyok” tömegsportakció kerékpáros túrájának résztvevői és ÍJcsegfalvara kerekeznek. A túrát a KISZ városi bizott­sága szervezte. © MA DÉLUTÁN három órakor a Beatrice együttes ad műsort a tiszafüredi mű­velődési központ színházter­mében. ■ A JÁSZBERÉNYI Lehel klubban A Zeneműkiadó Vállalat harminc éve címmel nyílt kiállítás még ma nyit­va tart. © JÁSZFÉNYSZARUN az Orion gyár üzemegységének bejárata mellett élelmiszer- kisár-uházat építtet az „anya- gyár”. A több mint négyszáz dol gozó bevásár lási gond iáit megoldó kereskedelmi egység áruellátását a Jászsági Áfész biztosítja az erre az évre ter­vezett nyitás után. ■ a hűtőgépgyár co- menius KISZ-alapszervezete játékos sporttalálkozót ren­dezett pénteken a gyár sport­csarnokában a Gólya és a Maci óvoda több mint két­száz kicsinye számára. Az olimpiai mackóval jutalma­zott gyerekek szórakoztatását a Lehel SC KISZ-es sporto­lói is elősegítették. © MÁJUS VÉGÉIG elkészül Fegyvemeken az autóbusz- forduló, az autóbuszmegálló és a Csillag úti sárrázó asz­faltozása — mintegy félmillió forintos költséggel, mely a megyei út-hídkeretből egyen­lítődik ki. ■ A MEZŐTÚRI művelődé­si központban és az áfész iparcikk áruházában holnap délelőtt 11 órától a csehszlo­vák népi iparművészet reme­keiből nyílik kiállítás. © HOLNAP a vasas szak­mákat bemutató tártat nyílik az SZMT Ságvári Endre Mű­velődési Központjában,

Next

/
Thumbnails
Contents