Szolnok Megyei Néplap, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-09 / 83. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. ÁPRÍLIS 9. ITmi. ápri^íS i A Map m: g.flS ­CSÜTÖRTÖK nyugszik: 19.25 órakor. A Hold kel: 9.31 — I ERHARD NAPJA nyugszik:--------órakor. K Ssebb záporok várhatók VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: nyugat felől megnö­vekvő felhőzet, néhány helyen kisebb zápor már való­színű. Időnként megélénkülő, nyugatira forduló szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. Kunoss Endre Százhetven évvel ezelőtt, 1811. április 9-én született a Vas me­gyei Egyházáshetyén, és 33 éves korában, 1844 júniusában hunyt el a Fejér megyei Kálozon Ku­noss Endre költő és hírlapíró, ügyvéd. Filozófiai, majd jogi tanulmá­nyainak elvégzése után Vas vár­megye tiszti alügyésze lett; ügy­védi vizsgáját követően Német­országban hosszabb utazást tett, majd Pesten lett újságíró. 1836— 37-ben a Jelenkor című lap se­gédszerkesztője, később a Világ munkatársa. Vajda Péterrel együtt megindította és szerkesz­tette a Természet című első ma­gyar természettudományos fo­lyóiratot, s annak Lombok cím­mel megjelentetett irodalmi mel­lékletét. Vasárnapi rejtvényünk Három képes levelezőlap, három megyei település Felhívjuk rejtvénykedvelő olvasóink figyelmét, hogy áp­rilis 12-én skandináv típusú keresztrejtvényt közlünk. Azokat a levelezőlapokat kí­vánjuk népszerűsíteni, meg­ismertetni a hangulatosnak és szórakoztatónak ígérkező „barangoláson”, amelyeket a Képzőművészeti Alap Kiadó- vállalata hozott forgalomba. A képzőművészeti Alap gon­doskodik a nyereményekről is. Első díjként egy gigant posztert sorsolnak ki, öt sze­rencsés pályázó pedig 150— 150 forint értékű művészeti könyvet nyer. A megfejtése­ket április 22-ig a KÉPES- BOLT-nak kell beküldeni (pontos címét majd megad­juk), kizárólag Szolnok me­gyei képes levelezőlapon! HÉTFŐTŐL Lomtalanítás Törökszentmiklóson A törökszentmiklósi Városi Tanács V. B. városgazdálkodá­si és fejlesztési osztálya ápri­lis 13—17-ig díjtalanul össze­gyűjti gépkocsikkal a laká­sokban feleslegessé vált ron­gyokat, kiszolgált használati tárgyakat. Azok a miklósiak, akik szeretnének megszaba­dulni lomjaiktól, hétfőn reg­gelig pakolják ki azokat a legközelebbi burkolt út mel­lé. Bronzkori település maradványai Szombathelyen Késő bronzkori település nyomait fedezték föl Szom­bathelyen az építőmunkások: a város északi, kámoni ré­szén egy üzemépület alapo­zása közben különös, sosem látott házmaradványra buk­kantak. A Savaria múzeum régészei megállapították: hogy az időszámítás előtti ti­zenkettedik-tizenharmadik századból való, földbe épí­tett lakásra és annak mel­léképületeire leltek. A kutatók keresik a régi Savaria colonia és az azt megelőző korok leleteit. A most véletlenül előbukkant épületegyüttes azt igazolja, hogy nem a rómaiak idején lett lakott a mai Szombat­hely, hanem már az őskor­ban is emberi település volt itt. Emberölés és életveszélyes késszúrás Szolnok, Alcsisziget 82/1. szám alatti lakásán április 6-án, hétfőn holtan találták Kerepesi Ferencet. A vizsgá­lat megállapította, hogy a 86 éves ember bűncselek­mény áldozata lett. A Szol­nok megyei Rendőr-főkapi­tányság nyomozói rövid időn belül elfogták, és előzetes le­tartóztatásba helyezték a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható Lénárt Sándor 28 éves egészségügyi nyugdíjas, büntetett előéletű szolnoki lakost. A rendőrsé­gi vizsgálat szakértők bevo­násával folyik. * Ugyancsak hétfőn Jászapá- tin közös italozás után az utcán összeveszett Oláh Ist­ván 28 éves Jászapáti, Dan- kó Pista út 22. szám alatti lakos és Duka Aladár 20 éves jászapáti lakos. A vita hevében Oláh István egy késsel mellbe szúrta Duka Aladárt, aki súlyos, életve­szélyes sérülést szenvedett. Oláh Istvánt előzetes letar­tóztatásba helyezték és bün­tetőeljárást indítottak ellene. A szolnoki Építőipari 52SZSES2S2S2M FELVÉTELRE KERES: lakatos, hegesztő, víz-, gázvezetékszerelő, villanyszerelő, bádogos, melegburkoló, festő szakmunkásokat, valamint „Alagútzsalus” (PEVA) kivitelezéshez kőműves szakmunkásokat, betanított és és segédmunkásokat, szolnoki telephelyre éjjeliőrt. JELENTKEZNI LEHET: A MUNKAÜGYI OSZTÁLYON (Szolnok, Madách u. 15.) (2496.) * i eszsasaszsasasasgsasasgsasgsasasasesgsasasasgszsasasasasas I HOVÁ MENJEN A BETEG? Hz egészségügyi intézmények új felvételi rendje Tudnivalók a szakrendelések igénybevételéről Tavaly jelent meg az egészségügyi miniszter utasítása az egészségügyi intézmények felvételi rendjének szabályozásá­ra. Ennek alapján a megyei főorvos szabályozta a gyógyító­megelőző ellátás intézeteibe való beutalási rendjét, amely április 1-én lépett életbe. Ez a szabályozás • azért vált szükségessé, hogy szer­vezettebb .legyen a lakosság gyógyító-megelőző ellátása, tovább javuljon az alapellá­tás, a járóbeteg szakellátás és a fekvőbeteg-ellátás szer­vezett együttműködése. A rendelkezés nemcsak azt határozza meg, hogy megyén belül melyik intézmény kit köteles fogadni, hanem arról is intézkedik, hogy hová kell küldeni azt a beteget, aki valamelyik országos intéz­mény, vagy klinika gyógyke­zelésére szorul. A személyes kapcsolatok jelentősége ezzel jelentősen csök­ken, mivel a központi in­tézmények kötelesek fogadni a hozzájuk tartozó régió be­tegeit. Az Egészségügyi Mi­nisztérium kijelölése szerint Szolnok, Csongrád. Bács- Kdskun és Békés megyék al­kotnak egy régiót, a regio­nális központ feladatait a Szegedi Orvostudományi Egyetem klinikái látják el, illetve néhány speciális el­látást a Debreceni Orvostu­dományi Egyetem I. sz. Bél­és Gyermekklinikája bizto­sít a Szolnok megyei betegek számára. A rendelkezés arról is in­tézkedik, hogy melyek a me­gyében azok a szakrendelé­sek, amelyek csak a körzeti orvos beutalójával vehetők igénybe. Ezek: a belgyógyá­szati, a gyermekgyógyászati, az ideggyógyászati, a labo­ratóriumi, az onkológiai, az ortopédiai, a pszichiátriai, a reumatológiai, a röntgen, az urológiai és az üzemelgész- ségügyi szakrendelések. Be­utaló nélkül bárki igénybe veheti a bőr- nemibeteggon- dozó szakrendelését, a csa­lád- és nővédelmi tanács­adót, a fogászati, a fül-orr- gégészeti, a nőgyógyászati szakrendelést, az onkológiai gondozót szűrővizsgálat ese­tében, a pszichiátriai gondo­zót (alkoholisták gondozása­kor), a tüdőbeteggondozó, a sebészeti, a sportegészség­ügyi, a szemészeti, a trau­matológiai szakrendeléseket és a gépjárművezetői alkal­masságot elbíráló szakrende­lést. Néhány fontos tudnivaló még: az orvosi ellátásra szo­ruló beteg (gyógyító-megelő­ző ellátását, orvosi vizsgála­tát, gyógykezelését és gondo­zását — ha gyógyintézeti el­látás nem szükséges, — a lakóhelye, amennyiben ide­iglenesen más helységben tartózkodik, a tartózkodási helye szerint illetékes orvo­si szolgálat látja el- Ha a beteg szakszerű vizsgálata, betegségének megállapítása vagy gyógykezelése az alap­ellátásnál (a körzetben) nem biztosítható, a kezelőorvos a beteget a területileg illetékes szakrendelésre, vagy csoport- vezető főorvoshoz utalja. Ha a kivizsgálás, a gyógykezelés ott sem biztosítható, az osz­tályvezető főorvos utalja a beteget az illetékes megyei, regionális vagy országos fel­adatok ellátására kijelölt speciális szakrendelésre. Ha a betegnek sürgősen kórházi ellátásra van szüksé­ge, az észlelő orvos köteles őt kórházba utalni és szál­lításáról intézkedni. Nem sürgős esetben a beteg kór­házi beutalása az ágynyil­vántartó útján történik. Oda kell eljuttatni a szakrende­lések, illetve a csoportvezető főorvosok helybiztosítási ké­relmét. Az orvosi magánren­delőkből a betegek kórházi beutalása csak abban az esetben engedélyezett, ha közvetlen életveszély áll fenn és az csak kórházban alkalmazható gyógymóddal hárítható el. Minden egyéb esetben az állami egészség- ügyi szolgálat illetékes orvo­sa jogosult kórházi beutalás­ra. Fonott áruk utcája A megyei Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat Tisza Lakásfelszerelési Áruháza Szolnokon a hangszerbolt mellett tegnap megnyitotta a fonott áruk utcáját. A békési, tiszafüredi és túrkevei kosárfonó szövetke­zetek termékei mellett viet­nami és kínai fűz- és vesz- szőkészítményeket is bemu­tatnak. A szombat délig Tegnap reggel 8 óra 35 perckor tragikus baleset tör­tént a karcagpusztai vasúti átjáróban. Fekete János 51 éves ellenőr, Szolnok, Kos­suth tér 7—8. szám alatti la­kos a fénysorompó tilos jel­zését figyelmen kívül hagy­va személygépkocsijával a sí­nekre hajtott, és összeütkö­zött egy robogó tehervonat­iak Fekete János a helyszí­nyitva tartó utcában minta­darabok is megtekinthetők: festett kerti bútor és ugyan­csak festett szennyesruha- tartó. Az újdonságokra elő­jegyzést vesznek fel. Az ötszázezer forint érté­kű árukészlettel megnyílt bemutatón az első nap több mint százezer forintot „hagy­tak ott” a vásárlók. Fotó: HL nen meghalt, utasa, Csepregi László 36 éves mezőőr Szol­nok, Szivárvány u. 31. szám alatti lakos életveszélyes sé­rülést szenvedett. A vonat­ban és a személygépkocsiban mintegy 80 ezer forintos anyagi kár keletkezett. A vasúti forgalom az egyik vá­gányon egy óra hosszat szü­netelt Tv-sorozat a szabadság- harc időszakáról Üjabb filmsorozat felvéte­leit kezdi meg április köze­pén a Magyar Televízió for­gatócsoportja. Sárközi György: Mint oldott kéve cí­mű alkotásából Révész György rendező hétrészes tv-filmet készít Az 1945 márciusában, a balfi munkatáborban mártír­halált halt Sárközi György — akit elsősorban lírikusként tartanak számon — a har­mincas évek elején a sza­badságharc történetét tanul­mányozva ismerkedett meg a kalandos és tragikus sorsú fiatal magyar főnemes, báró Mednyánszky Cézár életével. Könyvtári kutatásainak fel- használásával, 1931-ben írta meg 1848. megrendült hitű paphősének életregényét, amelyben egyúttal bemutatja a magyar történelem egyik legjelentősebb időszakát, a reformkort. A tervek szerint szeptem­berre elkészülő sorozat főbb szerepeit Kovács Titusz, Ruttfcai Éva, Darvas Iván, Bujtoy István, Öze Lajos, Mensáros László, Pap Vera formálja meg. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virágh Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 105. Te­lefon-: 12-093, 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesf- tő postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 34, negyedévre 102. egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—069 HU ISSN: 0133 9756 — Azt hallottam, hogy elköltözik a szolnoki sörpalac­kozó, de hogy éppen hozzánk...?/ Halál a síneken fairek I Tiszavárkonyban A nyári szünetben is kihasználják a kollégiumot A tiszavárkonyi általános iskola kollégiuma a nyári tanítási szünetben se marad üresen. Az intézmény veze­tői a népfrontbizottsággal és a művelődési házzal közösen olvasótábort nyitnak a tan­év befejezése után. A tábor­ban elsősorban azokat a gye­rekeket hívják meg, akiknek nehezen megy az olvasás. A játékos foglalkozásokon írók és előadóművészek is segí­tenek az olvasás iránti igény felébresztésében. ■ A SPORTFOGADÁSI és Lottóigazgatóság tájékoztatá­sa szerint tegnap az OTP- központ pénztárában kifizet­ték a 13. heti 5 találatos lot­tószelvény nyereményét. A szerencsés budapesti játékos 1 629 765 forintot vett fel. © A CENTENÁRIUMÁRA készülő Magyar Vöröskereszt égisze alatt működő Ifjúsági Vöröskereszt most ünnepli zászlóbontásának 60. évfor­dulóját Ez alkalomból szer­da délelőtt emlékülést ren­deztek a Magyar Vöröske­reszt budapesti központjá­ban. © PÉNTEKEN délután négy órakor a törökszentmiklósi Vasas Művelődési Házban Simon. Ferenc szobrászmű­vész alkotásaiból nyílik ki­állítás, amely április 24-ig naponta 10—19 óráig megte­kinthető. ■ VASÁRNAP Jászberény­ben és Jászdózsán országos állat- és kirakodóvásárt tar­tanak. © SZAKMATÖRTÉNETI ki­állítás nyílik április 10-én délelőtt 10 árakor a Pannó­nia Szőrmefeldolgozó és Szőr­mekikészítő Vállalat kun­szentmártoni gyárában, ame­lyet a Bőr- Cipő és Bőrfel­dolgozó Tudományos Egye­sület helyi csoportjával kö­zösen rendeznek. ■ ÁPRILIS 11-ÉN, szomba­ton a mezőtúri művelődési központ szinháztermében a Magyar-Mongol Barátság Termelőszövetkezet páva­köri találkozót tart. © TÓSZEGEN harmincán kaptak tavalyi eredményeik elismeréseként társadalmi munkáért emlékplakettet. Rajtuk kívül tizenkét közös­ség is megérdemelte a pla­ketteket és jelvényeket. | A SZOLNOKI csomóponti művelődési központ film­klubjának pénteki összejöve­telén Vittorio de Sica Fiúk a rács mögött című filmjének vetítése után a neorealizmus- ról beszélgetnek a résztve­vők. © A VÖRÖSKERESZT zagy- varékasi szervezete véradás­ra mozgósította a község munkahelyeinek segítőkész dolgozóit. Az egészségházban nyolcvanhét donor- közülük ^hatvannál több a termelő- szövetkezet baromfi üzemé­nek dolgozója — kedden 33 literrel gyarapította a szol­noki vérellátó központ tarta­lékát. ■ A JÁSZSZENTANDRÁSI könyvtár szocialista brigádok számára meghirdetett há­romfordulós irodalmi vetél­kedőjét pénteken este fél hatkor rendezik meg. © SZOLNOK MEGYE taka­rékbetétgyűjtő helyein — az OTP fiókjainál, a postáknál és a takarékszövetkezeteknél — az idei első negyedév végére elérte, sőt meghaladta 18 millióval a lakosság megta­karítása az ötmilliárd forin­tot.

Next

/
Thumbnails
Contents