Szolnok Megyei Néplap, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-12 / 60. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. MÁRCIUS 12. Köszönetnyilvánítások Köszönetét mondunk mind­azoknak a testvéreknek, ro­konoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, munkatársak­nak és az öregek napközi otthon vezetőjének és lakói­nak, akik szeretett felesé­gem, édesanyánk, nagyma­mánk, KUN JANOSNÉ szül. Vallyon Mária Irma temetésén részt vettek, sírjá­ra koszorút és virágot he­lyeztek. Mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család, Szolnok, Re­zeda u. 3. Köszönetét mondunk a ro­konoknak, a tiszaből és kar­cagi ismerősöknek, akik édesanyánk, ÖZV. VONA mihalyne temetésén részt vettek és utolsó útjára elkísérték. Gyászoló leánya és veje. Köszönetiinket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthe­tetlen férjem és édesapánk ID. JUHASZ IMRE temetésén megjelentek, fáj­dalmunkban együttérző rész­vétüket nyilvánították. Gyá­szoló felesége és gyermekei, Kisújszállás. INGATLAN ELADÖ 212 négy­szögöl, családi ház építésére alkalmas, telek Szolnokon (Kertváros). Szol­nok, Árnyas u. 3. Érdeklődni: Remete u. 7, (H. 895) . KARCAGON. Aszta­los János út 7. szá­mú 3 szobás ház el­adó. Érdeklődni le­het a helyszínen. (1846) ______________ 3 67 négyszögöl épí­tésre alkalmas telek eladó Törökszent- miklőson. Érdeklőd­ni: Pázmány út 26. Fekete. (1642) KERTES családi ház eladó. Jászberény, Bimbó u. 1. sz. Ér­deklődni lehet min­den nap 16 óra után, vasárnap egész nap. (1821) tiszaföldvAr. Baikal Gábor út 31. sz. alatt 650 négy­szögöl beépíthető te­lek eladó. Érdeklőd­ni minden nap 17 órától. (1622) MOOT mellett, Szol­nok. Kertváros, Al­kony u. 32. számú közművesített, tető- tér-beépítéses csalá­di ház építésére al­kalmas telek eladó. (A telek gyümölcs­fákkal van beépítve és rajta azonnal be­költözhető egyszobás lakás is van). Ér­deklődni: Szolnok, F. Bede u. 1. fsz. 3. sz. 18—19 óráig, vagy helyszínen március 15-én (va­sárnap) 14—17 óráig. Telefon: 13-972. (H. 794) TISZAFQLDVARON Kurázsi szőlőben 270 négyszögöl szőlő gyümölcsös eladó. Érdeklődni: vasár­nap. Kurázsi ül. 107/b. Seres, (1817) ELADÖ árverés út­ján cserkeszölői. 5974 nO nagyságú te­rület. 3053 m> szán­tó, 2921 m> szőlő, kis épületből áll. Becs­értéke : 32 640 Ft. Fürdőhöz közel. Ér­deklődni: kunszent­mártoni végrehajtó- nál. (1455) SZOLNOKON. az Achim András utcá­ban társasház. épí­tésére alkalmas 180 négyszögöl telken családi ház eladó. Érdeklődni: 18—20 óra között. Budapest "388-656 telefonon. (H. 610) KARCAGON 1 szo­ba, összkomfortos, új családi ház, azon­nal beköltözhetően eladó. Rába út 26. Érdeklődni egész nap. (1878) 200 négyszögöl hob­bitelek az Állami Gyümölcsösben el­adó. „Labda utca” jeligére a kiadóba. (1732)__________________ TISZAFÖLDVAR központjában köves- út mellett lebontás­ra ház eladó. Vele egy udvaron lábaza­tig kész ház, 90%-ig meglevő építőanyag­gal családi okok miatt eladó. Ti- szaföldvár, Rákó­czi u. 8. Érdeklődni: egész nap. (H. 838) 412 négyszögöl telek eladó. Karcag, Tisza utcában (Kisf öldek). Érdeklődni: • Liliom út 1. (1845) ___________ T ISZAFÖLDVAR, övirághegy I. 34. sz. alatt 600 négyszögöl szőlő-gyümölcsös, építési anyaggal el­adó. Hobbiteleknek is alkalmas. Víz, villany van. Érdek­lődni a helyszínen. (1854)__________________ E LADÓ 300 négy­szögöl telek, beton­alappal. Tiszavár- kony, Bajcsy-Zs. út 19. Érdeklődni: Rá- kóczi út 15. (1867) RAKOCZIFALVAN, Ady Endre út 4. alatt családi ház el­adó. (1894)___________ H OLT-TISZA-PAR­TON üdülőkörzetben másfél szobás üdülő 100 négyszögöles te­lekkel eladó. Szol­nok, Margit út 17. Megtekinthető szom- bat, vasárnap. (1905) SZOLNOKI 2 szobás, gázos, földszintes, összkomfortos, kis kertes öröklakás el­adó, vagy elcserél­hető kertes családi házra. „Tavaszi szél” jeligére a ki­adóba, (1905) _________ E LADÓ utcaíronton levő 3 szobás ház­rész. Szolnok, Dózsa Gy. út 1. sz. alatt. (1911)__________________ SZOLNOKON négy­szobás komfortos közművesített (ker­tes ház) két család­nak Is alkalmas, be­költözhetően eladó. Dobó István u. 33. alatt. Érdeklődni Fűrész u. 13/A. (H. 855)___________________ T ISZAFÖLDVAR Övirághegy IH. úton 1180 négyszög­öl szőlő (gyümöl­csös) eladó, meg­osztva is. Érdeklőd­ni: Tiszaföldvár, Ár­vái János út 32. alatt, Dékány Sári­der. (H. 864)________ 56 0 négyszögöl cse­resznyéskert Nagy­körűben, a Homo­kon megosztva is eladó. Faház, pince van. Érdeklődni: Szolnok, ' Mikszáth K. u. 12. IH/10. (H. 902) HOMOK, Üjvirág- hegy 10. számú la­kóház melléképület­tel, pincével, felsze­reléssel és a hozzá­tartozó területtel megosztva betegség miatt sürgősen el­adó. Érdeklődni: Ti­szaföldvár, Kósa Emília, ruházati bolt. (H, 865) ________ S ZOLNOK belváros­ban két szoba, kom­fortos, független la­kás eladó. Érdek­lődni: Dr. Sebestyén Gy. krt. 8. I. em. 1. (H, 879)______________ S ZOLNOKON, Krú­dy Gyula u. 53. sz. 4+2 szobás OTP-s kertes ház 1072 négyszögöl telekkel — a telek esetleg megosztva is hobbi­nak — eladó, vagy elcserélném város­központi lakásra II. emeletig. Érdeklőd­ni : a helyszínen, szombat, vasárnap. (H. 804)______________ K LAUBER krt.-i ga­rázst város közpon­tira cserélnék. Ér­deklődni : Szolnok, Ady Endre u. 20. IH/10. 19 órától. (H. 793)___________________ S ZOLNOKON két­szobás, fürdőszobás, kertes családi ház eladó. „Berzsenyi út” jeligére a ki­adóba, (1916) ________ T ISZAJENÖ-ALSÖN 1—:l/» szobás családi ház, 350 négyszögöl kerttel, igényesnek eladó, hétvégi ház­nak is megfelelő külterületi rész. Vasútállomástól 1 perc. Érdeklődni le­het : Szolnok, Kos­suth tér 5. sz. III/4. (1927)__________________ HOLT-TISZA-PAR- TON 200 négyszögöl telek beköltözhető kőépülettel eladó. Szolnok, Vasvári Pál út 8. Telefon: 13-691. Érdeklődni 18 óra után. (1928) __________ B ÁTORSZÖLÖBEN (Tiszaföldvár) 500 négyszögöl szőlő, ter­mő gyümölcsös, tel­jes felszerelés, nyá­ron lakható borház­zal, sürgősen eladó. Érdeklődni: Szol­nok, Béke u. 61. 16 óra után, (1935) ZÁRTKERTI telek mentetlenen eladó, 10,— Ft/n.-öl. Adóm, Szolnok, Bálvány u. 12._(H. 897) J ÁSZKISÉR, Bocs­kai út 23. . szám alatti két "szoba, összkomfortos csalá­di ház eladó. Érdek­lődni minden nap a helyszínen. (1943) KÉT szoba össz­komfortos szövetke­zeti lakás eladó. „Minél sürgősebb” jeligére a kiadóba. (1972) 200—300 négyszögöl építési telket ven­nék azonnal Szan- daszőlősön. „Köz­művesített” jeligére a szolnoki hirdető­be. (H. 899) _ GARÁZS eladó Szol­nok, Szántó krt: 65. alatt (állomáshoz közel). Érdeklődni: Szolnok, Mikszáth K. u. 12. III/10. (H. 901)____________________ MENTETLENEN 200 négyszögöl bekerí­tett üdülőtelek be­vezetett vízzel, kis­méretű faházzal és szerszámoskamrá- val eladó. „Nyárfás” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 919) TARSASHAZ építés­hez társat kere­sek Jászberényben. „Május” jeligére a Néplap jászberé­nyi szerkesztőségé­be. (1964)"____________ NAGYKORÚ cse­resznyésben kőút mellett 500 négy­szögöl gyümölcsös 50 db fiatal termő gyümölcsfával el­adó. Érdeklődni: Nagykörű, Felszaba- dulás út 43, (H, 903) NAGYKÖRŰBEN 300 négyszögöl gyümöl­csöskert jutányos áron ela.dó. Érdek­lődni: Nagykörű, Rákóczi út 70. (H. 904) ___________________ E LADÖ családi ház, 500 négyszögöl te­lekkel Abony, Szilá­gyi Dezső út 2. Ér­deklődni: Abony, Vörösmarty út 27. (H. 905)______________ S ZOLNOK központ­jában, az Úttörő úton háromszobás, ház, melléképülettel és 170 négyszögöl te­lekkel beköltözhető­en eladó. Érdeklőd­ni: Hunyadi János u. 29, (H. 909)_______ E LADÖ Hajdúszo­boszlón, fürdőhöz. 15 percre kétszintes, erkélyes, három szo­ba, konyha, két fürdőszoba. előszo­ba, verandás üdülő vállalatnak ja. „Egész évben hasz­nálható” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H, 911)______________ S ZOLNOK központ­jában háromszobás ház eladó. „Keskeny János út” jeligére a szolnoki hirdetőbe* (H. 913)_____________ H OBBINAK alkal­mas 360 négyszögöl telek Rákóczifalva, Jókai u. 140. sz. alatt olcsón eladó. Érdeklődni: Szol­nok, Aradi u. 8. (H. 915) _____ 1 100 négyszögöl gyü­mölcsös a Homok szigetben (Tó alatt) fele részben is el­adó. Pádár István. Nagvkörü, Rákóczi u. 51. (H. 917) GÉPJÁRMŰ IY-os Skoda S 100 eladó. Fegyvernek, Felszabadulás út 248. Jenei. (1864) ZN-es Wartburg el­adó. Jászapáti, Rá-" kóczi u. 37/a. Balaj- ti Sándor. (1868) 125-ös Torinói Fiat lejárt műszakival el­adó. Szolnok, Ber­csényi u. 40. (H. 882) ___________________ J Ö állapotban levő Trabant Limousin eladó. Érdeklődni lehet: Járomi János, Szolnok, Jubileum tér 5. vn. 3. ajtó, hétköznap 18 órától, vasárnap egész nap. (1886) 1984 februárig vizs­gázott 3 éves Lada eladó. Kisújszállás, Ifjúság út 4. Oros. Érdeklődni 17 után. (1907) _________________ S KODA S 100, új baloldali első sárvé­dő eladó. Cs. Nagy Lajos, Tiszaörs, Ró- zsa út 31. (1909) TB rendszámú 408- as Moszkvics, sok alkatrész, motor el­adó. Homok, Döbrei J. út 169. (1920) R 10-es eladó, lejárt műszakival. Ugyan­itt komplett motor is. Szajol, vasútál­lomással szemben. (1922) _________________ Z APOROZSEC piros 1983-ig vizsgázott el­adó. Varga Lajos, Szolnok, Táncsics 8. fsz, 1, (1924)_________ E GY új Simson mo­torkerékpár igé­nyesnek eladó. Szol­nok, Sarló u. 35. (1943) ____________ M OST műszaki vizs­gázott 6 éves Wart­burg, betegség mi­att, eladó. Pádár István, Nagykörű, Rákóczi u. 51. (H. 918) ___________________ C S Skoda 1000 MB friss műszakival el­adó. Szolnok, Cso­konai 27. fsz. 2. Ér­deklődni: vasárnap egész nap. (1951) PC-s Wartburg Li­mousine eladó. Ér­deklődni : 17 órától Szolnok. 14-352-es telefonon. (H. 912) ADÁSVÉTEL ELŐNEVELT csibe eladó. Szandaszőlős, Karinthy út 59. (Reptér mellett.) Ér­deklődni : 13-tól 18 óráig. (H. 852) 7 db anyajuh 6 he­tes kis bárányaikkal eladó. Érdeklődni lehet minden nap 16 óra után, szombat, vasárnap egész nap. Tiszaföldvár, Kes- suth u, 152. (H, 824) 20 mázsa vöröshagy­ma eladó. Ajánlatot- „Első osztályú” jel­igére a mezőtúri vi- rágboltba, (1820) 2x60 W stereo keve­rő erősítő HI-FI diszkópult eladó. Szolnok, Lakat út 11. Érdeklődni: 16- tól. (1930)___________ 6 db fejős tehén és két darab sodrott csikó eladó. Rákó­czifalva, Vörös Had- sereg u, 26. (H. 868) ÖT és hatéves kanca ló, négy hasas te­hén eladó. Birkát, borjút beszámítok. Tiszaföldvár, Hold u. 2. minden nap 16-tól. (1549) _________ Z ÖLDSÉG és sárga­répa 8 és 5 Ft-os ki­lónkénti áron eladó. 15 mázsán felüli té­telt elszállítok. Ba­logh István. Bács megye. Keserűtelek, Felsőerek 62. 6337. Megtekinteni egész nap. (1611) ZITA szekrénysor eladó. Érdeklődni: 17 órától. Szolnok, Páva utca 3. Szé­kely. (H. 693)_______ 30 q rétiszéna el­adó. Varga Pál. Alattyán. Szabadság U. 24. (1888)_________ J O minőségű lucer­na és gyepszéna nagy tételben is el­adó. Hajdú István, Kisújszállás, Dózsa György 14. (1970) 50 színes, fara­gott, gyöngyössoly- mosi lábazati kő el­adó. Szolnok, Zrí­nyi út 14. (1961) 750 cm» Hortobágy tip. jobbraforgós szivattyúmotor al­katrésznek, pót­gyújtóval, karburá­torral, lendkerék hiányos — eladó. Szolnok, Vasvári P. u. 5, (1899)________ JÖ tejelő tehenek üsző borjai (három hetesek) eladók és ugyanott tej szepa­rátor, Rákóczifalva. Kossuth u. 3. (H. 866) _________________________ E LŐNEVELT csirke és használt geren­dák kaphatók. Szol­nok, Tulipán út 14. (1929)__________________ U 28-as traktor 600- as szalagfűrésszel vagy anélkül üzem­képes állapotban és egy 8 hónapos üsző­borjú sürgősen el­adó. Homok, Bátor­szőlő I. 117. Murá- nyi Istvánnál. (1936) MIA Diesel motor tartalékalkatré­szekkel eladó. Jász- szentandrás, Kos­suth 39. Bobák. (1965) _________________ A LIG használt gyári betonkeverő gép el­adó. Dr. Petri Ti­bor, Jánoshida, Bocskay u. 3, (1966) FIGYELEM! 2 méte­res szobafenyö el­adó. Derbák István, Jászberény, Almos u, 32. sz. (1969) TÍZEMELETES bér­házba való erkély­rács eladó. Érdek­lődni : Szolnok, Kun Béla krt. 5. V. em. 1. 18 órától. (H. 914) EGY ló és egy gu­miskocsi eladó. Pá­dár István, Nagykö­rű, Rákóczi u. 51. (H. 916) EGYÉB VÁLLALAT részére üresen álló 2 szo­ba összkomfortos la­kás kiadó. „Thököly út" jeligére a ki­adóba. (1808) ________ VÁLLALAT bérelne telefonos lakást vagy családi házat Szolnokon. „Több évre” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H, 840) ______________ F IATAL házaspár kisgyermekkel kü- lönbejáratú szoba- konyhás albérletet keres, vagy eltartá­si szerződést kötne Jászberényben. „Áp­rilis ’’jeligére a Néplap jászberé­nyi szerkesztőségé­be. (1904) FIATAL házaspár egy kisgyermekkel idős házaspár, vagy egyedül álló idős személy .(házért) gondviselését vállal­ná. „Megbecsülés” jeligére £' karcagi Patyolatba. (1876) VILLAMOS tervezői munkát tervezői jo­gosultsággal rövid határidőre vállalok. Szalai Imréné villa­mos üzemmérnök. Szolnok, Gerle út 17. (851) ______________ S ZOLNOKON ga­rázst bérelnék. „Nyár” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H, 880)______________• L AKÁSTAKARl- TÁST, ablaktisztí­tást, pince takarí­tást stb. vállalok. Szolnok. Vajda 61., Balogh László. (1933) FIATAL házaspár eltartási szerződést kötne, vagy életjá­radékot fizetne szol­noki lakásért. „Gondviselés” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. (H. 907) MATRAFÜREDEN befejezés előtt álló körpanorámás villa vállalatnak befejezé­sért kiadó. Érdek­lődni lehet * egész nap a 13-333 telefo­non. (1956) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM szolnoki egyszobás, gázfűtéses komfor­tos tanácsi lakáso­mat, karcagi taná­csira. „Napfény" jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 836) ELCSERÉLNÉM szolnoki 3 szobás tanácsi lakásomat másfél szobás szö­vetkezetire. „Mi­előbb” jeligére a ki­adóba. (1932) EGY nagy szobás kertes tanácsi la­kásom sürgősen el­cserélném hasonló karcagi tanácsira vagy családi házra. Szolnok (Szandasző­lős) , Katona József u. 7. (H. 920) SZOLNOKI másfél szobás tanácsi, táv­fűtéses lakásom garzon tanácsira cserélném. „Bercsé­nyi” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 906) ELCSERÉLNÉM Széchenyi lakótele­pi háromszobás, földszinti tanácsi lakásomat két más­fél szobás tanácsira Szolnokon, ”71 m1- es” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 908) Pályázati felhívás! Pályázatot hirdetünk több éves szakmai és vezetői gyakorlattal rendelkező, műszaki egyetemi végzettségű szakember részére önnálló műszaki osztályvezetői munkakör betöltésére. Feladat: beruházási, üzemfenntartási, energiagazdálkodási szervezet irányítása. Pályázatokat a kiadóba: „Élelmiszeripari” jeligére kérjük benyújtani. (1450.) Mezőgazdasági nagyüzemek-, általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek-, szakcsoportok részére ajánljuk az alábbi termékeinket:- keveréktakarmányok: juhok, nyulak, sertések, baromfik részére- TETRA-H. napos-, és 3-4 hetes előnevelt csibe- TETRA-H. tenyésznyul Címünk: Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát Szendrői Gazdasága, 3752 Szendrő Telefon: Szendrő 18. és 56. Telex: 64284 Ügyintézőnk: Nagy Lajos és Szőke László (1737.) OTP hitelakció * * # Csak március 31-ig JAWA 350 KÖBCENTIMÉTERES SPORT MOTORKERÉKPÁR KORSZERŰ, ÜZEMBIZTOS FOGY. ÁR: 19 500 Ft KOMAR — 2352 — MOPED — KIS ÜZEMANYAGFOGYASZTÄS FOGY. AR: 5100 Ft Műszaki járműszakboltjainkban: Kisújszálláson, Martfűn, Szolnokon, Jászberényben, Törökszentmiklóson, Most vásárolható! F. hó 12-én csütörtökön este 18-tól 20 óráig ruházati és műszaki cikkek nagy választékával, 20 %' árengedménnyel várjuk Kedves Vásárlóinkat a Centrum Áruházban, Szolnok centrumában (H. 318.) Felhívás! 1981. évi tüzelőutalvá­nyok 600 Ft-os és 900 Ft-os értékben, megér­keztek. A tüzelőutalványok el­számolási utalvány­nyal történő fizetés el­lenében a legközeleb­bi állami Tüzép tele­peinken átvehetők. <

Next

/
Thumbnails
Contents