Szolnok Megyei Néplap, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-08 / 57. szám
1981. MÁRCIUS 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Fillérek, mázsák ellen A közgazdasági egyetem egyik professzora egyszer vidáman állapította meg, hogy a padsorokban sok leány arcot lát. „Tudományunk jövője szempontjából reményt- keltőnek tartom a hallgatónők számának gyarapodását — magyarázta meg örömét. — Remélem a hölgyek közül igen sokan a Duna túlsó partján levő intézmény, a műszaki egyetem valamelyik hallgatóját választják életük párjául. Ha így lesz, akkor igen gyorsan fejlődhet a magyar társadalom közgazdasági gondolkodása. A mérnök urak ugyanis akkor naponta hallják a feleségüktől, hogy a gazdálkodásban minden forint értékét az elköltése után haszonként nyerhető fillérek határozzák meg... Mint férfi mondom: nagy hatalom az asszonyi szó. Csupán annak örülök, hogy végre hasznos szolgálatot is tehet.”. Baj van, ha pénz van — Ha így van, akkor minden legény agronómu- sunkat közgazdász lányhoz adjuk férjhez — vonta le a történetből a neki érdekes következtetését Koropnai István, a kunszentmártoni Körösmenti Termelőszövetkezet közgazdasági osztályának vezetője, majd rögtön elmagyarázta, neki miért tetszett annyira a professzorról szóló sztori. — Mennyivel könnyebb lenne a mi osztályunk munkatársainak is a dolga, ha nem kellene az elkészült elemzések tanulságát hangjukkal, dühükkel is támogatni. Mert ma még ez a helyzet... A termelésben tevékenykedők között kevés a „számokhoz értő” ember. „Számokhoz értő”, idézőjelbe tettük a két szót, mert az osztályvezető csak első felindulásában használta éppen ezt a kifejezést. Elhangzása után azonnal jobb után kezdett kutatni. Nem kollégái haragjától félt, hanem azért próbált pontosabb meghatározást adni, mert az agrármérnökök valójában nagyon is jól számolnak. Csak gyakran megfeledkeznek ennek a tudománynak a fontosságáról: — A rájuk bízott hektárok számát, a felhasznált műtrágya vagy takarmány mennyiségét, a terméseredményeket álmukból felébresztve is fújják' — mesélte Korponai István, — a mértékegységek mögött rejtőző forintokról azonban hamar elfeledkeznek. Legfeljebb a „végelszámoláskor”, amikor a prémiumfeltételek teljesítését kérik számon, jut eszükbe, hogy túl drága .táppal sikerült teljesíteniük a sertéshizlalási tervet. Ekkor azonban már késő, a szövetkezek nyereségének egy részét kidobták az ablakon. -— — Akkor a legnehezebb a dolguk, amikor van pénzük — kapcsolódott a beszélgetésbe a kunszentmártoni téesz fejlesztési és beruházási osztályának vezetője, Sza- mecz László. — Ha üres a bankszámlánk, akkor nem sok idő telik el a vásárolni akarók lebeszélésével. A pénz azonban elszabadítja a „fejleszteni” kívánók fantáziáját. Serleg, prémium nélkül És rossz dolgokat javasolnak? Dehogy. A legkorszerűbb termelési eljárások bevezetését, a legtöbbet tudó gépek megvételét kérik. Az agronómus szívesen vesz például olyan növényvédőszert, amelyik az utolsó szál gyomot is kiírtja, szívesen szórja ki a legnagyobb termést biztosító műtrágyaadagokat. „Büszkélkedik a hozamokkal, közben pedig tönkre megy, a gazdaság” — túlozták el a helyzetet a közgazdászok. Kunszentmár- tonban egy frappáns példát is említettek: sertéstenyésztőiket nemrégiben serleggel tüntették ki, mert rekord- időalatt hizlalták meg a jószágokat, A szakmai sikernek mindenki örült volna, ha nem kerül túl sokba. Aj méregdrága tápok árai ugyanis még azzal sem térült meg, hogy az ólakat minden évben többször telepíthették be malacokkal, és így több hízót adhatták el. — A sertéstenyésztési ága- _ zat vezetője azótá is azzal ugrat bennünket, hogy ő aranyserlegért, szakmai elismerésért dolgozik — fűzött kommentárt a sztorihoz Korponai István. — Persze csak viccel, hiszen ő is tudja: túl drága babérkoszorút nyertek. Abban az évben az ágaza’f nem teljesítette nyereségtervét, így prémiumot sem kaptak az ott dolgozók. Választani kellene a szakmai ambíciók kiélése, és az adott feltételek között is nyereséget hozó tevékenység között? Erről lehet szó, ám még a legjobb szándékú termelési szakember sem találja meg magától az egész gazdaságnak a hasznos utat. Legalábbis ez derült ki Kazai Sándornak, a tiszaföldvári Lenin Termelőszövetkezet nemrég megválasztott, fiatal közgazdasági elnökhelyettesének szavaiból. Egy náluk megtörtént, a kunszentmártoni sertéstenyésztőkéhez hasonló eset elmesélése után így gondolkodott el: — Persze, hogy minden agrármérnök szívét megdobogtatja az AGROKER telepén önmagát kínáló, gyönyörű, mindent tudó holland gép. Nem igaz, hogy csak a jó birtoklásának vágya hajtja, amikor még is akarja venni. Mérlegeli ő az előnyöket — csak szűk szakmai szempontok szerint. Azon töri a fejét, hogy menynyivel gyorsabban fejezhetné be az aratást egy kom- bájncsodával, arra már nem gondol, hogy az új szerzemény haszna sokkal kisebb a nyereség „áránál”. -Nem gondol ilyen dolgokra — amíg ezt megteheti... Az pedig, hogy megteheti-e — Kazai Sándor szerint — a közgazdászokon múlik. Mert nekik nemcsak az a dolguk, hogy kibogozzák a szabályozókról szóló rendeletek értelmét, hogy felderítsék mikor, mi kel el jó áron, hogy megmondják, melyik beruházásra kapható legkönnyebben hitel? A „tolmácsszerep” igen fontos, de csak ezt eljátszani, kevés. Az is a „pénzben gondolkodók” feladata, hogy megteremtsék a szervezeti kereteket, amelyek között mindenkit egy kissé a maguk képére formálhatnak. A „maguk” képére — Nálunk már évek óta nem sikk a hozamnövekedésekkel dicsekedni — magyarázta a tiszaföldvári elnök- helyettes. — Aki büszkélkedik, attól megkérdezik, milyen áron érte el eredményeit? Az utóbbi időben sokat változott a téeszben dolgozók szemlélete, a vezetőség azonban kevésnek tartotta azt, hogy csupán a döntések meghozóinak gondolkodásmódjától függjenek a gazdaság eredményei. A legjobb szándékú embernek is szüksége van ösztönzésre. Ezért alakítottuk át a szövetkezet érdekeltségi rendszerét. A végtermék-kibocsátó ágazatok vezetői csak a nyereség növelése esetén kaphattak prémiumot, a kiszolgáló üzemeket pedig a költségek csökkentésére ösztönözzük. Ha a vezetők zsebükön érzik döntésük kárát vagy hasznát, akkor biztosan alaposabban mérlegelnek. Talán napi sikerekre törekedve is nehezebben feledkeznek meg a végcélról: a gazdálkodás hatékonyságának javításáról. Persze nehéz rendet tenni a gazdálkodás új és régi értékei között. Korponai István és Kazai Sándor nem hallották egymás véleményét, mégis egybehangzóan állították, hogy az érdekeltségi rendszer átalakítása csupán az első lépés a siker felé. Valahogy így foglalhatnánk össze szavaikat: „Volt idő, amikor a termelés növelése volt a mezőgazdaság legfontosabb feladata, és pénz is volt a több búza, a több hús előállítására. A termelés fejlődéséhez talán szükség is volt a múltban megszokott nagyvonalúságra. Ma azonban más a helyzet. A tanulópénzt már megfizettük, most minden fillért meg kell fogni. Ügy, hogy enni és eladni is ugyanúgy jusson az országnak, mint a bőségesebb esztendőkben.” V. Szász József Az utóbbi években egyre tiTbb megrendelést kap korcsolyacipök gyártására a karcagi Cipőipari Szövetkezet. Fcivé telünk a szabászaton készült fl nemzeti egység az erő megsokszorozásának lehetősége Sarlós István nyilatkozata A Hazafias Népfront-mozgalom szerepéről, tevékenységéről szinte nem eshet szó anélkül, hogy az emberek ne elemeznék a szocialista nemzeti egység kovácsolásában, a tudati tényezők kialakításában elért eredményeket. Ez a téma különösen időszerű most, hiszen a HNF március 14- én kezdődő VII. kongresszusán a küldöttek a Magyarország életében, fejlődésében oly meghatározó nemzeti egységből kiindulva, s a teendőket megvitatva vetnek számot az elmúlt fél évtized eredményeiről. E kérdéskörről Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára Mélykúti Attilának, az MTI munkatársának adott nyilatkozatot. — A nemzeti egység az erő megsokszorozásának lehetősége, s ilyen minőségében; nélkülözhetetlen minden gazdasági, településfejlesztési, kulturális program megszervezéséhez és végrehajtásához. — Azt is világosan kell azonban látni, hogy olyan egységet, amelyben valamennyi állampolgár minden kérdésben azonos nézeteket vall, reálisan még elképzelni sem lehet. Nyilvánvaló, hogy lehetnek és vannak olyan emberek, akiknek az egyéni, a csoportos érdekük, látószögük nem esik egybe azzal, amit az élet egy-egy területén programként meghirdettünk, felitételeztünk. Mindebből az is következik, hogy a legésszerűbbnek tűnő döntések körül is kialakulhatnak viták. Az ellentétes vélemények összecsapása önmagában is jó lehet arra, hogy például gondolkodásra késztesse azt, aki valamit állít, mond. Mi a szükségszerűséget felismerő, szabadon gondolkodó emberek társadalmát valósítjuk meg. Az önálló gondolkodás, az egészséges kétkedés az ember, a társadalom életében fontos tényező. Értem ezen azt a gondolkodásmódot, amely kritikusan fogad mindent, ám amit magáévá tett, azt minden körülmények között támogatja és érvényesíti. Nemzeti egység Amikor azt mondjuk, hogy nemzeti egységre törekszünk, mindig hozzátesz- szük: az alapvető politikai célok, a szocializmus céljainak elfogadását illetően ezt az egységet már létrehoztuk. Aki politikával, társadalmi kérdésekkel foglalkozik, az tudjam hogy teljes egységnek tekinthető az is, ha az alapvetően ellenkező véleményt vallók száma elenyészően csekély. A legfőbb célok elfogadása mellett vannak más nagyon fontos kérdések is — például a ragaszkodás a hazához — amelyekben egységesnek kell lenni. Ezzel kapcsolatban azt hiszem, mi még nem fordítottunk kellő figyelmet arra, hogy az emberekben jobban megszilárdítsuk annak tudatát: Magyarország állampolgárai. Azok magyarként, németként, románként, szerbként, szlovákként. És ha valaki egy országnak az állampolgára, s ezt az állampolgárságát megtartja, akkor ezzel már vállalja azt a kötelezettséget, hogy az ország törvényei szerint él. Akkor egyben vállalta azt is, hogy az ország felvirágoztatásáért cselekszik, hiszen ezen múlik az ő egyéni jóléte is. Feladatunk tehát, hogy ezt a Magyarországot konkrét hazaként, a világ egy tényezőjeként fogadja el az állam polgára. Legyen erről a Magyarországról pontos és hű képe, legyen benne kötődés, erő, hogy ezt a Magyar- országot akarja erősíteni. Ehhez az kell, hogy ez az ország- ne egyszerűen állam- polgárságot adó közigazgatási’ egység, vagy államhatalmi tényező legyen, hanem — egymástól elválaszthatatlanul — történelmi múlt és történelmi jelen is. A mindezeket a területeket felölelő nemzeti és történelmi tudatot illetőén elmaradtunk néhány szocialista országtól, ahol a történelmi múlt nagyjairól sokkal többet beszélnek mint mi, s jóval többet is tudnak. Mi a kiemelkedő személyiségekre szinte mindig évfordulóhoz kötve emlékezünk, holott például Mátyás király, Nagy Lajos, Báthory, Bethlen Gábor1, Rákóczi, Petőfi és Ady, Táncsics Mihály és József Attila számunkra minden nap a magyar történelem eszmeileg, szellemileg példamutató személyisége, ■ akiknek a „jelenlétét” állandóan, éreztetni kell. Történelmi múltunk nagyjainak bemutatását, tetteik, elképzeléseik és gondolataik felidézését, élesztését folyamatossá kell tenni; úgy, hogy ott legyen mellettük az őket támogató, a történelmet ténylegesen mozgató erő is, így Dózsa Györgynél — akárcsak a szobránál — az „ismeretlen paraszt” az „ismeretlen magyar” emléke, jelentősége. A történelem így válik érdekessé, vonzóvá, értelmessé, olyanná, hogy részeseit, formálóit követni lehet. Mert a példakép azt jelenti: olyanná akarok válni, vagy azt hiszem, olyanná válhatok. Ha 1945-ben elém tettek volna két papírt, azt mondva, az egyikre írjam le, milyen lesz 35 év múlva a gazdasági helyzetünk, a másikra pedig, hogy milyenek lesznek az emberek, akkor most kiderülne: mind a két vonatkozásban pontatlan a „prognózisom”. Az akkori körülmények között azt gondoltam, hogy mindenki, minden nap legalább háromszor eszik meleg ételt, és jóllakik, és mindenkinek lesz munkaruhája és gálaruhája is, és lesz állása. Fel sem tételeztük • volna, hogy a televízió, a távfűtés, a metróépítés mindennapos, megszokott kelléke lesz életünknek. Aztán 1945-ben azt is hittem, hogy harmincegyné- hány év múlva az emberek annyira becsületesek lesznek, hogy azt a fogalmat : börtön, csak a régi időkre vonatkoztatva, regényekben fogják olvasni, s a kölcsönös segítés — miként az élőlénynek a levegő — társadalmi alapelv lesz. Mondtam is, hogy ha egyszer majd mindenki elvégezheti az általános iskolát, a középiskolát, akkor mindenki el is végzi azt, s önmagától törekszik a nagyobb tudás megszerzésére. A mai tények azt bizonyítják, hogy a gazdasági szintünk a vártnál sokkal magasabb, az erkölcsi-tudati viszont alacsonyabb, Gazdasági és tudati fejlődés Ez rögtön programot is ad. A termelési folyamatokban olyasfajta változás megy végbe, amely — az emberi agy gondolatainak realizálásaként korszerű, beprogramozott gépekkel — leegyszerűsíti és könnyíti a munkát. Ugyanakkor az ilyen, kát végző emberrel szembe- látszólag — de csak látszólag — sokkal egyszerűbb feladattal megbízott. embertől azt kívánjuk — s, tudjuk ő is azt szeretné —, hogy nagyobb műveltsége, magasabb kultúrája legyen. A munkafolyamat tehát látszólag egyszerűbb, az egyszerűbb munni társadalmi követelmény viszont nagyobb. Az ellentmondást elemezve azonban kiderül, hogy nincs olyan nagy feszültség, hiszen — vulgarizálva a kérdést — a gomb megnyomásához is tudni kell, mi és miért indul meg a masinában, a kapcsolódó folyamitokban. Alkalmazkodni kell tehát a gazdaság fejlődése okozta változásokhoz, váltásokhoz. Ugyanakkor természetes az is, hogy a termelés korszerűsödése, s nyomában a munkaidő csökkentése, átcsoportosítása, a közlekedés fejlődése időt szabadít fel a tudás további csiszolására, a műveltség gyarapítására. De azt már az egyénnek kell eldöntenie, hogy ezzel a szabadidővel mit kezd, olvasásra, beszélgetésre, társalgásra, esetleg színházi estére szánja. A népfrontnak azonban a jövőben még jobban kell segítenie őt abban, hogy ne csak egyszerűen befogadjon, hanem gondolkodva véleményt alkosson. A kongresszusra készülődvén joggal vetették a szemünkre, hogy első ösz- szegzéseinkben a kultúra rendkívül sok területéről szóltunk, ám az úgynevezett vizuális kultúráról nem. Ezzel kapcsolatban is azt tartom a legfontosabbnak, hogy például egy televízió-műsor, egy festmény a nézőből, a szemlélőből ne csak „tet- szési indexet” váltson ki, az illető meg is tudja mondani: milyen gondolatokat ébresztett benne a mű, erre az embereket — semmiférekép- pen sem szájbarágóan — meg kell tanítani. Sőt, úgy vélem, a szép kiválasztásában nagyobb szabadságot, önállóságot kell adni. Gondolkodó emberek Mindez ismételten azt erősíti, hogy a gondolkodó emberekre van szükségünk. Ez az a fejleszthető képesség, amelynek révén az ember eligazodik a világ, a haza, a szűkebb közösség dolgaiban. Ez az a képesség, amely lehetővé teszi a megalapozott világnézet kialakítását. Nem okítanunk kell tehát, hanem beszélgetni, véleményt cserélni úgy, hogy minden résztvevő egyenrangú félnek érezze magát, és annak tartsa a másikat. Az ilyen eszmecserékré a népfrontmozgalomnak a lakóterületen szinte korlátlan a lehetősége. Ezért hívtuk életre a körzeti népfrontbizottságokat, s ezért tartjuk alapvető feladatunknak a jövőben is, hogy mind többen legyenek felkészült, tudatos résztvevői a közéletnek. — Ezekkel a fórumokkal óhatatlanul együttjárnak a viták, — az ideológiaiak is — amelyeket sokan mintegy a nemzeti egységet cáfoló ellenérvként említenek. Erre azt mondhatom, hogy az eltérő nézeteket felvonultató eszmecserék mindenképpen csiszolják az elmét, s alkalmasak a nézetek sokoldalú kifejtésére. Ami pedig a végeredményt illeti: a történelmileg mindössze száz éves múltra visszatekintő szocialista eszmében van az az erő, amely a társadalmat, mindinkább az egész világot formálja. Az emberben kell lennie annyi hitnek és tudásnak, hogy védeni tudja ezt az eszmét. S ha jól képviseli, akkor teljesen világos, másra is képes hatni, — mondotta befejezésül Sarlós István,
