Szolnok Megyei Néplap, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-07 / 56. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. MÁRCIUS 7 Az SZKP XXVI. kongresszusa után Javaslatok a békéért szovjet belpolitika, különösen a gazdaságpolitika kérdései j álltak az SZKP XXVI. kongresszusának előterében, de a világ közvéleménye a legnagyobb érdeklődéssel Leonyid Brezsmyev külpolitikai megállapításait. mindenekelőtt az enyhülés folyamatát segítő javaslatait fogadta. Érthető ez, hiszen a.kongresz- szus küszöbén az imperialista körök bizonyos csoportjainak szinte hisztériás hangulata szovjetellenes uszítása következtében magasra csapott a hidegháborús hullám, szánté tapinthatóvá vált a feszültség. S ráadásul ez a propaganda-kampány nem akárhonnan indult ki: tevékeny részvevői, sőt kezdeményezői voltak az új washingtoni kormányzat vezető személyiségei. A kongresszus előtt sokakban felmerült a kérdés: vajon mi lesz minderre 'a Szovjetunió válasza, vajon nem következik be az, hogy a Központi Bizottság beszámolója a támadásokra hasonló hangvétellel válaszol, s akkor a nemzetközi helyzet még bonyolultabbá válik, s a konfliktus veszélye még inkább megnövekszik. Azok persze, akik komolyan végiggondolták, mi volt a Szovjetunió Kommunista Pártjának külpolitikád irányvonala az elmúlt kongresz- szusokon, már a-tanácskozás megnyitása előtt tudták, hogy a beszámoló nem ilyen lesz. A szovjet vezetés mór az új amerikai kormányzat hivatalba lépte utón nagyon határozottan és higgadtan válaszolt a nyilvánvalóan rosszindulatú és rágalmazó támadásokra. de nem zárta be a kaput semmiféle tárgyalási lehetőség előtt. Ez a nyugodtság, megfontoltság. önmérséklet. s ugyanakkor az őszinte szándék az enyhülés folytatására. megszilárdítására teljes mértékben tükröződött a Ieon-nd Brezsnyev által előterjesztett beszámolóban. Az SZKP KB főtitkára nemcsak reális és objektív értékelést adott a nemzetközi helyzetről, nemcsak összegezte a Szovjetunió és a különböző államok, államcso- portok kapcsolatainak jellemző vonósait, hanem új kezdeményezéseket is tett. abban a szellemben, ahogy azt a XXVI. kongresszuson megfogalmazott és a XXV. kongresszuson megerősített békeprogram is kifejezésre juttatta. A kiindulópont mindvégig azonos: a Szovjetuniónak nincs szüksége háborúra, a békéhez viszont nem ellenfeleket. hanem partnereket keres és kész mindenkivel együttműködni, aki hajlandó vállalni bizonyos magatartási minimumot. azt. hogy nem akar egyoldalú előnyökhöz jutni. Ez a szovjet magatartás a kongresszus ilyen állásfoglalása a világ sok. részén, minden békeszerető ember- 'nek nyilvánvaló megkönv- n^ebbülést hozott, s legfeljebb azok dolgát nehezíti meg akiknek most újabb ürügyeket kell keresgélniük a szovjetellenes kampány folytatására, a szovjet kezdeményezések visszautasítására. Nyilván nem lesz könnyű dolguk. A kongresszuson előterjesztett javaslatok annyira világosak, közérthetőek. s tegvük hozzá népszerűek, hogy nehéz lesz kitérni előlük. Mit javasolt Leonyid Brezsnyev, mit kíván megvalósítani az SZKP és a szovjet állam? Indítványozta. hogy terjesszék ki Európában n7 úgynevezett bizalomnevelő intézkedéseket, amelyek csökkentik a katonai konfliktusok veszélyét, s késznek mutatkozott arra, hogy ezek érvényét — például a hadgyakorlatok bejelentését — a Szovjetunió egész európai területére kiterjesszék, ha a Nyugat megfelelő válaszintézkedéseket '"7z. Ez a Helsinkiben aláírt záróokmány egyik fontos intézkedésének jelentős kiszélesítése lenne, s kétségkívül elősegítené nemcsak a bizalom megnövelését, hanem a Varsói Szerződés tagállamai által javasolt európai leszerelési konferencia összehívását, eredményességét is. Az SZKP főtitkára javasolta továbbá, hogy tegyenek hasonló intézkedéseket a bizalom növelésére a Távol- Keleten is. Konkrét előterjesztést tett a szovjet és amerikai fegyvertárba újonnan bekerülő nukleáris rakétahordozó tengeralattjárók gyártásának korlátozására, s ezek rakétafegyvereinek korlátozására. Kifejezte a Szovjetunió készségét a hadászati támadó fegyverekről folytatott tárgyalások felújítására, s ennek csupán egy feltételét szabta meg: nem szabad veszélyzetetni a korábban elért eredményeket, nem szabad felrúgni a létrejött megállapodásokat. Ugyancsak konkrét javaslatot tett az Európa területén lévő, közép-hatótávolságú nukleáris rakéták számának a jelenlegi szinten történő befagyasztására, mindaddig amíg sorsukról nem sikerül tárgyalásokon megegyezni. Üjabb — bizonyos nyugati álláspontokat figyelembevevő — elképzeléseket terjesztett elő a Perzsa-öböl térségében kialakult konfliktus rendezésére, nem zárva ki az ilyen megbeszélések napirendjéről az úgynevezett afgán kérdés megvitatását sem, természetesen Afganisztán szuverenitásának messzemenő tiszteletben tartásával. Lehetségesnek tartja a legmagasabb szintű szovjet—amerikai tárgyalások folytatását éppúgy, mint a Biztonsági Tanács tagjainak csúcsszintű tárgyalását a feszültséget okozó kérdések rendezésére. A kongresszusi beszámoló más fontos javaslatokat, elképzeléseket is tartalmazott, de ezek keltették a legnagyobb érdeklődést, mivel ezek tartalmaztak új elemieket a korábbi jólismert szovjet állásponthoz képest, s megvalósításukhoz különösebb nehézség nélkül akár azonnal hozzá lehet kezdeni, megfelelő jóindulat esetén. E javaslatok elfogadása egyik fél biztonságát sem veszélyezteti, nem változtat a kialakult egyensúlyon, megvalósításuk viszont jelentős előrelépés lenne a feszültség azonnali enyhítésében és a nagyobb előkészítést, vitát igénylő tárgyalások megalapozásában. z SZKP legmagasabb fóruma mesz- szehangzóan hallatta szavát. A kongresszuson megfogalmazott javaslatok máris hoztak bizonyos fokú enyhülést a nemzetközi kapcsolatokban. A szovjet kommunisták bíznak abban, hogy — miként az előző kongresszusokon meghirdetett kezdeményezések — a mostani javaslatok is utat törnek maguknak, minden békeszerető ember segítségével az egész emberiség javát szol szolgálják majd. Kiss Csaba Élelmiszerhiány Tanzániában Emberek ezrei halhatnak meg a következő évben a Tanzániát fenyegető éhínség következtében, jelentette ki Julius Nyerere tanzániai elnök. Az ország függetlenné válása óta most a legsúlyosabb az élelmiszerhiány az országban. Korábban Tanzánia nagy pénzösszegeket költött élelmiszerimportra, de a gazdasági válság következtében nem engedheti meg magának a nagy meny- nyiségű külföldi gabonavásárlást, Az amerikai 'búzatermelők ismét sürgetik Reagan elnököt, hogy oldja fel a Carter- kormány által bevezetett gabonaembargót. Reagan a választási kampány folyamán maga is üres gesztusnak minősítette ezt az intézkedést, beiktatása után azonban egyelőre változatlanul alkalmazza a tilalmat. Jim Billington, az amerikai búzatermelők országos szövetségének elnöke levélben fordult az elnökhöz, amelyben a farmerek nevében most már nem csupán az embargó feloldását, hanem az idén ősszel lejáró szovjet—amerikai gabona- szállítási szerződés új megállapodással való helyettesítését is igényelte. Billington azt írja, hogy a gabonaemhairgó teljesen haszontalannak bizonyult a Szovjetunió elleni amerikai stratégiában, ugyanakkor azonban oda vezetett, 'hogy más országok foglalták el az Egyesült Államok helyét a nemzetközi gabonapiacon, A búzatermelők szövetségének vezetője attól fél, hogy a ve- télytársak — elsősorban Kanada, Argentína és Ausztrália — tovább növelik a búza vetésterületét és megkísérlik majd megtartani a szovjet gabonapiacon újonnan kivívott helyüket. A Szovjetunió az embargó ellenére ebben az évben is beszerezte a szükséges takarmánygabonát és saját, valamivel gyengébb termésének arányában még növelni is tudta az importot az elmúlt évihez képest. „A kormányzat határozott állásfoglalásának hiánya bizonytalanságot okoz az amerikai gabonatermelők körében az idei eladási lehetőségeket illetően” — panaszolta Billington. B-52-es bombázók Ausztráliában Az ausztrál kormány megelégedésére rövidesen megszületik a megállapodás arról, hogy az amerikai légierő B—52-es bombázói használhatják a darwini támaszpontot, Ausztrália északi partvidékén — jelentette ki Washingtonban az ott tárgyaló Anthony Street ausztráljai külügyminiszter. A támaszpont amerikai használatáról szóló megbeszélések még a Carter-kormány idején kezdődtek. Az ausztráliai külügyminiszter támogatásáról biztosította az Egyesült Államok salvadori politikáját. Közölte azt is, hogy az ausztrál kormány továbbra sem exportál több gabonát a Szovjetunióba, mint amekkora mennyiséget tavaly év elején engedélyezett. A panamai zászló alatt futó „Sea Rover” nevű angol hajó legénysége tűzharcot vívott a La Manche-csatornán angol és francia vámőrségi naszádokkal, amikor azok megállásra szólították fel h kábítószert csempésző vízi járművet. Képünkön: a „Sea Rover” kapitánya, akit Nagy-Britanniában őrizetbe vettek (Telefoto — KS) Kínai kormányátalakítás A kínai országos népi gyűlés állandó bizottsága tegnap a kormány nagyszabású átszervezéséről döntött, és a döntések legtöbbjének nyugati kommentárok szerint gazdasági háttere van. Az állandó bizottság honvédelmi miniszterré nevezte ki Keng Piaót, az államtanács alelnökét (miniszterelnök-helyettest) a tavaly szeptemberben lemondott Hszü Hsziang-csien helyére. A bizottság határozata alapján négy tanácsadót neveztek ki a kormány- mellé: Csien Csi-kuamg volt textilipari minisztert, Liu Lan- po volt villamosenergiaügyi minisztert, Li Csiang volt külkereskedelmi minisztert és Ceng Seng volt közlekedési minisztert. Egyéb személyi változások: — Csi Peng-fejt az államtanács főtitkári tisztségében Tu Hszing-jüan. az eddigi főtitkár-helyettes váltotta fel; — Kang Si-en eddigi miniszterelnök-helyettes a kőolajipari tárca birtokosa lett; — Han Kuang az állami beruházási bizottság miniszteri tisztségét átvette Ku Mu-tól: — Huang Csen, a kulturális ügyek volt minisztere ezentúl a külföldi kulturális kapcsolatok bizottságát fogja irányítani miniszteri minőségben; — Lin Hu-csiát, Peking polgármesterét. mezőgazda- sági miniszterré nevezték ki: — Zsao Pin lett az első gépipari minisztérium mi- n.sztere; — Li Peng a villamos- energiaügyi tárcát vezeti; — Hao Jien-hszin textilipari miniszterként tevékenykedik ezentúl; — Peng Tö-csing került a közlekedési tárca élére; — Ven Min-seng távközlési és postaügyi miniszter lett; — Csiao Zsu-jüt a nyolcadik gépipari minisztérium miniszteri, Liang Ling-kuan- got pedig könnyűipari miniszteri tisztségéből az állandó bizottság felmentette. MOSZKVA Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke, a párt és az állam több más vezető személyisége is részt vett tegnap délután Moszkvában a nemzetközi nőnap alkalmából rendezett díszelőadáson. Az SZKP Központi Bizottsága üzenetben köszöntötte a szovjet nőket az ünnepen. ÜJ-DELHI Karl Carstens, az NSZK elnöke befejezte hivatalos tárgyalásait Űj-Delhiben. Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter, aki Carstens kíséretéhez tártozott, tegnap újabb megbeszélést tartott az indiai kormány képviselőivel. BERLIN A Munka Hősé címmel tüntette ki a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsa tegnap, 70. születésSalvador fl junta vezetnie a baloldallal kíván tárgyalni A salvadori junta vezetője csütörtökön telefonon „tanúskodott” egy amerikai képviselőházi albizottság ellőtt, s kijelentette; nem tartja szükségesnek több amerikai katonai szakértő Salvadorba irányítását. Duartenak nincs ínyére, hogy Washington a szociáldemokrata baloldallal folytatandó tárgyalásai is akadályozni igyekszik. Michael Bames demokrata képviselővel, az amerikai albizottság elnökével folytatott telefon- beszélgetésében közölte, hogy „a hadsereg tanácsára” beleegyezett újabb amerikai tanácsadók fogadásába, de „nem számít arra, hogy a jövőben .szükségessé válik további amerikai katonai személyzet kiküldése”. A junta vezetője azt mondta, hogy tárgyalni kíván" a 'baloldallal, de ehhez nem kívánja igénybe venni sem az Egyesült Államok, sem más kormányok segítségét. Szívesebben fordul közvetítésért a szociáldemokratákhoz, A bizottsági ülésen nem tudott megjelenni Robert White, a volt San Salvador-i amerikai nagykövet, aki eréA salvadori belpolitikai helyzet Változatlan feszültsége arra kényszeríti a kormányzó juntát, hogy megpróbálja rendszerét a demokratizmus látszatát keltve „átmenteni”. Napoleon Duarte elnök (képünkön) tegnapi sajtóértekezletén ugyanis 1982-re „szabadválasztásokat” ígért az országban — (Telefoto r- KS) lyesen kiállt Washington jelenlegi salvadori politikája ellen. Irán elutasítja a tűzszünetet Az iráni legfelső nemzet- védelmi tanács egyhangúlag elutasította az iszlám konferencia jószolgálati missziójának tűzszüneti és rendezési tervét. A hírt a teheráni egyetemen hozta nyilvánosságra Ali Khamenei, Khomeini személyes képviselője a tanácsban. Az iráni főváros legfőbb vallási elöljárója azt állította, hogy Teherán számára elfogadhatatlan egy olyan béke, amely „nem ítéld el az agresszort”. Az iszlám konferencia jövő csütörtöktől1 életbeléptetendő tűzszüneti felhívását elutasítva Khamenei tartózkodott a küldöttség tevékenységére vonatkozó leghalványabb bírálattól is, sőt, hangsúlyozta, hogy „nem tételez fiel1 rosszindulatot részéről?’. Mint kiderült, a jószolgálati delegáció szerdán teheráni tárgyalásai idején terjesztette a legfelső nemzetvédelmi tanács elé az egy nappal később nyilvánosságra hozott javaslatokat. Khamenei hangsúlyozta, hogy a. testületben, amelynek Baniszadr elnök és Radzsai kormányfő egyaránt tagja, teljes volt az egyetértés, és hogy a legcsekélyebb véleménykülönbsége sem mutatkozott a javaslatok vitáján. Dél-Libanon Izraeli támadás Tegnap virradóra izraeli rohamosztag hatolt 'be Dél- Libanon ENSZ-el lenőrzése alatt álló középső szektorába, s lakóházakat robbantott fel Túlin községben. Az izraeli egység a jobboldali milíciák határmenti övezetén át közelítette még a támadás színhelyét. Ugyancsak tegnapra virradóra izraeli hadihajók közelítették meg a Földközi-tenger Bejrút és Damour közötti partszakaszát. A Biztonsági Tanács Libanon által kezdeményezett összehívását megelőzően a bejrúti kormány intenzív tárgyalásokat folytat a BT állandó tagjainak képviselőivel. Safik El-Vazzan miniszterelnök tegnap hasonló céllal találkozott Alekszandr Szoldatowal, a Szovjetunió bejrúti nagykövetével. napja alkalmából Heinrich Homann professzort, az Államtanács elnökhelyettesét, az NDK-beli Nemzeti Demokrata Párt elnökét WASHINGTON William French Smith ariA-rikai dgazságügyminisz- ter riasztó adatokat ismertetett az Egyesült Államokbeli bűnözésről. 1979-ben az előző évhez képest 11 százalékkal nőtt >az erőszakos bűncselekmények száma, 80- ban pedig 79-hez képest az előzetes adatok szerint 10 százalékkal. LUANDA A pretoriai kormányzat lelkesen üdvözli Reagan amerikai elnök kijelentését arról, hogy Washington „baráti országnak és szövetségesnek” tekinti a Dél-afrikai Köztársaságot Mint arról hírt adtunk, Reagan a CBS tv-nek adott nyilatkozatában leszögezte: „nem hagyhatunk magára olyan országot, amely oly fontos a szabad világnak, s amelynek jelentős ásványkincsei vannak”. BILBAO Az ETA baszk szervezet katonai szárnya tegnap az Egin című bilbaói lap tudomására hozta, hogy egyik osztaga ölte meg csütörtökön Raymondo Móllá rendőrtanácsost A spanyol hatóságok eleve valószínűnek tartották, hogy a gyilkos merényletet az ETA katonai szárnya hajtotta végre. A két fegyveres gyilkos után folyik a nyomozás. Gabonaembargó A termelők tiltakozása