Szolnok Megyei Néplap, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-06 / 55. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. MÁRCIUS 6 Gyászhír — köszönetnyilvánítások Fájdalomtól megtört szívvel ezúton tudatjuk a rokonokkal, jó barátokkal, munkatársakkal és minden ismerőssel, hogy felejthetetlen férjem, édesapa-,nagyapám, TERENYEI ISTVÁN hosszú szenvedés után életének 54. évében 1981. március 3-án elhunyt. Temetése 1981. március 7-én 10 órakor lesz a Munkásőr úti temetőben. A gyászoló család, Szolnok, Egyetértés u. G. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, a rokonoknak, csataszögi és szolnoki ismerősöknek, akik szeretett feleségem, édesanyánk, KOVÁCS LAJOSNÉ temetésén megjelentek, virágaikkal, koszorúikkal részvétnyilvánításaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Szolnok. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, NÉMETH JANOS temetésén megjelentek, fájdalmunkban együttérző részvétüket nyilvánították. A gyászoló Németh család, Szolnok, Mátyás kir. út 7. Köszönetét mondok mindazoknak a rokonoknak és ismerősöknek, a keresztkomámnak és családjának, akik a férjem, KALLÓ ISTVÁN temetésén részt vettek és uutolsó útjára elkísérték. Gyászolja felesége, Szolnok. Köszönetét mondunk a rokonoknak, ismerősöknek, a lakótársaknak, szomszédoknak, a Pedagógus Szálló lakói és dolgozóinak és mindazoknak, akik szeretett halottunk, édesapánk, nagyapánk, VERESS GUSZTÁV temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család, Szolnok. INGATLAN KISÚJSZÁLLÁSON 2 szoba, öszskom- íortos, második emeleti öröklakás OTP-átvállalással eladó. Érdeklődni hét végén. Szabadság téri lakótelep 8. L em. 6. (1558) RAKÖCZIF ALVÁN szoba, konyha, előszoba. kertes fél házrészt eladom, vagy hasonló szolnokira cserélem. Szandaszőlős előnyben. ..Hozzáépíthető” jeligére a ki- adóba. (1523) ELADÓ másfélszo- bás, OTP-s távfűtéses lakás, azonnali beköltözéssel. Érdeklődni : csak vasár- nao délelőtt. Szolnok. Kun Béla krt. 1. ép. HUB. (H. 7311 KÉTSZOBÁS lakás eladó. Tiszafüred. Petőfi út 7. sz. alatt. (1616) __________________ S ZANDASZÖLÖ- SÖN. a Kiss János út 60. sz. alatt 400 négyszögöl kert eladó. Hétvégi teleknek. megosztva is. Víz bevezetve. (1685) ELADÓ ké£ és fél szobás, összkomfortos. családi ház szoba. konvhás mellék- éoülettel. Érdeklődni: Szolnok. Temető u. 22. szombat 13' órától vasárnap 12 ópáig. (H 730) 1 szobás, konyhás. kamrás házrész eladó. Karcag, Győrffi István út 22. Érdeklődni egész nap. f1584)__ C SALÁDI ház mellékhelyiségekkel . fizetési kedvezménynyel sürgősen eladó. Szolnok. Vihar u. 3. Megtekinthető: szombat, vasárnap. (1481) NÉGYES társasház- ban három szoba összkomfortos log- giás garázsos lakás igényesnek eladó Törökszentmiklós. Ifjúság út 8. (1559) NAGYKÖRŰBEN 250 illetve 400 négyszögöl cseresznyéskert eladó. Érdeklődni: Szolnok. Gagarin út 52. 17 óra után, (H. 763) GARZONT vennék vagy bérelnék Szolnokon. „Garzon” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 719) KÉTSZOBÁS szövetkezeti lakás eladó. Szolnok, Ady Endre út 16. X. em. 9. (H. 728) KÉTSZOBÁS, OTP-S lakás eladó Szolnokon, a Széchenyi lakótelepen, vagy kertes házra cserélhető. „A gyerekszoba elválasztható” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 777) UJSZASZ, Kossuth L. u. 2/a. alatti 67 m2 3 * * * * *-es háromszobás, összkomfortos szövetkezeti lakás eladó, vagy elcserélném szolnoki hasonlóra. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni lehet: Szolnok, Bajcsy- Zs. u. 26.. vagy minden este Üjszász cukrászda, Szabó. (H, 748 ) ________' T ISZAFÖLDVAR Ószőlő, Árpád út 54. számú kis lakóház 600 négyszögöl szőlővel eladó. Alkalmas hobbiteleknek is. (1691)_____________ H ÁZ eladó 400 négyszögöles portával. Ugyanott 400 négyszögöl üres telek is. Ecsegfalva, Béke u. 40. Érdeklődni: Sipos István, Vörös Hadsereg u. 17. (1658) CSERKESZÖLÖ. Beton u. 21. sz. alatt téliestített, komfortos, 2 szobás nyaraló olcsón eladó. (1684)___ S ZANDASZŐLŐS. Vörösmező út 30. sz. alatt (farmezsgyés) 150 -f- 150 négyszögöl hobbitelek eladó. Megtekintehető szombat du. 13—17- ig a helyszínén. (1500-as LadaMoszkvicsot beszámítok). Harmati Tibor Szolnok, Vihar U. 3, (1665)__________ S ZOLNOK, Krúdy Gyula u. 53. sz. 4x2 szobás OTP-s kertes ház 1072 négyszögöl telekkel — a telek esetleg megosztva is hobbinak — eladó, vagy elcserélném városközponti lakásra II. emeletig. Érdeklődni: a helyszínen szombat, vasárnap. (H. 804) HOBBITELEK- NEK 600 négyszögöl szőlő igény szerinti területre megoszt- hatóan eladó. Köz- művesíthető. Érdeklődni: Tiszaföldvár, Kurázsi Fő út 11. (H. 805) ______________ K ISEBB tanyát vennék Szolnok környékén. ..Bérbeadás is érdekel” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 807)__________ 2 22 négyszögöl hétvégi telek eladó Al- esiszigeten. . Érdeklődni: Szolnok. Zagyva-parti sétány 3. IV. 13. (H. 816) 150—200 négyszögöl építési telket vennék Szolnokon. ..Szandaszőlős is” jeligére a kiadóba. (1730) _______________ VEZSENY, József A. u. 3. sz. szoba- konyhás lakás eladó. Mindenhez közel. Érdeklődni: Bercsényi u. 3. (1762)______________’ TISZAFÖLDVAR. Ókincsem úton 600 négyszögöl szőlő 4x 4-es melléképülettel eladó. Érdeklődni: Rákóczifalva, Táncsics u. 32. (1764)____________ E LADÓ kétszobás, kertes, családi ház, gázfűtéses, összkomfortos, 156 négyszögöl telekkel Szolnok központjában. Érdeklődni: Batthány u. 40. Telefon : 12-455 a délelőtti órákban. (1766)__________________ FŐÚTVONAL mellett kertes, családi ház eladó. Érdeklődni: 17 órától. Jászberény. Vásártér 26. személyesen vagy a 610-es telefonon. (1797) _____________ 3 szobás, fürdőszobás családi ház eladó. Jászberény. Bercsényi út 36. (1792) KÉTSZOBÁS.- fürdőszobás, kertes ház 150 négyszögöl telekkel eladó, esetleg a telek külön is. (Építésre alkalmas). Víz. villany van. Szolnok. Hant U. 14. (H. 829) KÉTSZOBÁS szövetkezeti lakás Szolnokon éladó. Szolnok. Vörös Csillag u. 64. IV 16. Érdeklődni: 16—20 óráig minden nap. (H. 827) SZOLNOK központjában 57 m--es, tehermentes, gázfűtéses lakás 370 000 Ft-ért eladó. „Júliusi beköltözés” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 822) SZOBA-konyhás ház. 200 négyszögöl telekkel eladó. Szolnok, Sashalmi út 58. (H. 817) GÉPJÁRMŰ 1300-as Volkswágen megkímélt állapotban igényesnek eladó. A gépkocsi megtekinthető Szolnok, Ady E. u. 14. sz. 2. sz. Ügyvédi Munkaközösségnél, dr. Kada Erzsébet. (1610) CN-es Trabant garázsból eladó. Érdeklődni : Szolnok. Klauber körúti 96. sz. garázs. Rádi József 6-án, 7-én 18— 20 óráig. 8-án 9—12 óráig. (H. 712) IX írsz. Trabant eladó. Karcag. Arany János út 19/a. IY írsz. 1200-as Lada kitűnő állapotban eladó. Megtekinthető: Szolnok, Dózsa Gy. u. 11. 17 óráig. (H. 791) ELADÓ 4 éves 1300- as Lada. Érdeklődni: 17 órától. Szolnok. Kun Béla krt. 5. IV/6. (H. 704) 3,5 tonnás billenős pótkocsi sürgősen és olcsón eladó. Kar- cag, Madarasi út 61. 850-es Fiat megkímélt állapotban pót- alkatrészekkel eladó. Érdeklődni csak hétfői napon. Karcag, Rákóczi u. 4. m. em. J0. (1617) MZ oldalkocsis eladó. Szolnok. Bokréta u. 4. (Közkórház mögött) (H. 776) WARTBURG de Luxe alkatrészenként eladó. Nagykörű,, Petőfi út 5. Bálint. (H. 775) _______ R /4-hez felújítási alkatrészek eladók. Kajdi Sándor. Szandaszőlős iskola. (H. 772) _______________ I R-s Trabant Combi felújított állapotban eladó. Érdeklődni: Szolnok, Gerle u. 13. IV/13. (1688)_________________ H ÁROMÉVES Wartburg Limousin megkímélt állapotban eladó. Szolnok, Verseghy út 32. (H. 797)_____ ___________ C S Wartburg új műszakival eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Szolnok, Május 1. út 36. 11/5. (H. 801) 3 éves Wartburg Tourist eladó. Mezőtúr, X. út 9. Köteles. (Újváros). (1740) MB 1000-es Skoda alkatrészek eladók. Szolnok, Körte u. 13. (1724) 1983-ig müszakizott, UN-s Wartburg de Luxe méltányos áron eladó. Megtekinthető: 17 után szombat, vasárnap egész nap, Kisújszállás. Ifjúság útja 7. Dr. Ducza. (1745) JÓ állapotban lévő 1200-as Zsiguli eladó Kisújszállás, Szabadság téri lakótelep 11. földszint 2. Érdeklődni: lö óra után. __(1802) U Y forg. rendszámú Zsiguli eladó. Cím: Jászapáti, Kossuth Lajos út 29. (1796) _______ C P-s Wartburg eladó. Cím: Jászapáti, Kossuth L. u. 32. Csintó Józsefné. ' (1794) SEGÉDMOTORNAK vizsgázott Simson Schwalbe eladó. Szolnok, Széchenyi U. 23. (H. 825) VOLVÓ lH4-es típusú személygépkocsi eladó. Érdeklődj ni: szombat, vasárnap 8—18 óra között. Szolnok, Já- szi F. u. 14. IX/38. (H. 826) ADÁSVÉTEL ELADÓ 2 telién 5— 6 éves, közel ellős. Túrkeve, Simon út 6. 5420. (1459) HÁROMÉGÖS gáztűzhely palackkal, reduktorral kompletten eladó. SzoK nők. Egyetértés u. 16. (H. 758)___________ H ARMONIUM, elektromos orgona eladó. Érdeklődni: egész nap. Szolnok, Orosz György u. 17. III/l 5.(11. 739) LEHEL 60 literes bár- hűtőszekrény egy évi jótállással eladó. Szolnok. József Attila u. 18. Csala Sándorné. (H. 721) ____________________ F ESTMÉNYEK — Badár-. Bozsik-tár- gvak # eladók. Szolnok. Táncsics u. 3. fszt. 2. Telefon: 124-58, (H. 807)_______ S ZÖLÖOLTVA- NYOK, csemege és borfajták bő választékban. Tavaszi szállításra. Magony Imréné, Abasár, Jókai u. 18. Tel.: 60- 026. (9069) ___ s ajAtgyöke- RÜ csemege- és borszőlővesszők tavaszi szállításra megrendelhetők Kérjen árlapot. Szőlővesszőlerakat, Csongrád. Felszaba- dulás u. J2. (199) 1 db új 600/5 alumínium radiátor eladó. TiSzavárkony, Endre kir. ü. 11. Gabii. (H. 696)______ K ÖZÜLETEK. figyelem ! Óriáslevelű filodendrbn és egyéb dísznövények eladók. Érdeklődni: Karcag, 547-es telefonon este 6 óra után. (1621) 8 anyajuh fiával együtt eladó. Karcag, Acs út 6. (1620) 7 hónapos hasas tehén eladó. Németh Miklós. Rákóczifalva, Ságvári út 16. sz.__(1613) ___ E LADÓ 500 kg-ig mérő tizedes mérleg. Fegyvernek. Damjanich u. 93/a. (1693) 60 mázsa első ren-' dű gyepszéna eladó. Szelevény, Varga István, Somodi Béla új__4. (1692) E LADÓ 60 családos NB rendszerű gurulós méheskocsi méhek nélkül. Esetlég személykocsiért cserélhető. Tálas Ferenc. Tiszainoka. (1690) HORDOZHATÓ tévé-rádió kazettás magnóegység eladó. ..Hitochi” jeligére a kiadóba. (1656) ELŐNEVELT csirke kapható. Szolnok. Tulipán út 14. szám alatt. (1654) SZÉNA eladó. Ve- zseny. Rákóczi út £2., szám alátj._0651) E LŐNEVELT Csirke (fehér. vörös és kendermagos) eladó. Szolnok. Lepke út 1. Baloghné. (H. 796) ÚJ 16 m2 fehér csempe — 5 m2 olasz kék csempe — és 16 m2 padlóburkoló kedvezményes áron eladó. Szolnok, Verseghy út 32. (H. 798) RÉGI Képes Újságok évfolyamonként bekötve és kötőgép eladó. Kozák Béla, Szolnok, Rétpart 1. Telefon: 13-293. (H. 806)____________________ SZTEREÓ Sony fénykijelzésű, prog- ramozhatós kazettás rádiós magnó eladó. •Szolnok, telefon. 12-395. (H. 815) KÉT 2 éves üsző 7 hónapos hasas eladó. özv. Kovácsné, Szolnok, Ugar 100/a. Rékasi út. (1731) FEJŐS tehén eladó. Kisújszállás, Közraktár út 16. (1746) OLAJOSHORDÓ, olajos kannák, húsgalambok, porszívó, 4 kerekű kézi gumiskocsi eladó. Szolnok, Jázmin u. 6. (1807) ________ PARKETTACSI- SZOLÓGÉP 220 V-os eladó. Mezőtúr, Ba- CSÓ B, út 17. (1799) 40 q széna eladó 120,—Ft/mázsája. Érdeklődni: Szőllősi Sándor, Mezőtúr, Tolbuchin út 32. (1798)__________________ 100, 50 és 25 literes akvárium állvánnyal és felszereléssel eladó. Jászberény, Liliom út 9. (1793) 5 éves hasas tehén eladó. Szolnok, Kertváros, Szellő utca 82. (H. 820) KISGÉP — hajótest (vörösfenyőből) eladó. Horgászatra is alkalmas. Szolnok. Kun Béla krt. III/9. (H. 747) _______________ Ö NTÖTTVAS olaj- kályha és japán horgászorsók eladók. Szolnok, Vörösmező 197. (1694) EGYÉB SZABÓ kisiparos segédet, bedolgozót alkalmaz másodállásban is. „Széria” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 740) MINDENNEMŰ gu- mivulkanizálást, ke- rékcentírozást és szerelést hétköznap 17 órától, szombat, vasárnap egész nap vállalom. Szajol, Lenin u. 12. Kellemes, balesetmentes utazást kívánok. Csőke József gumijavító. (H. 477)______________ H ULLADÉK zsiradékért mosópor, mosó- és mosószappan-csere — közü- letnek is — egész évben hétfőn és csütörtökön Karcag. Forint u. 16/b. Hétfőtől szombatig Szolnok. Rákóczi u. 51. I6JŰ____:_________ K ÉTSZOBÁS, konyhás, komfortos lakás bútorozva hosz- szabb időre kiadó. Szolnok, Hunyadi János út 56. Érdeklődni : 17 órától. (H. 700)_______________ MAKRAMÉ ékszerek, övék, virágtartók, szatyrok, faliképek készítését vállalom. Megrendelés: 18 óra után, Szolnok, Móra Ferenc u. 13. VII/7. Zagyvaparti tízemeletes la- kótelep). (H. 714) VÁLLALAT bérel telefonos lakást vagy családi házat Szolnokon. „Több évre” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 840) ______ ö sszkomfort TOS lakásba, idős hölgy mellé ápolónőt keresünk, éjszakára és nappalra, teljes éllátás és fizetés megegyezés Szerint. Tószeg. Lehel u. 1. (H. 819) KÜLÖNBEJÁRATÜ szoba, konyha és fürdőszoba-használattal kiadó. Juhász János, Szandaszőlős, Karinthy u. 112. (H. 780)________ E LTARTÁSI vagy életjáradéki szerződést kötnék szolnoki lakásért, házért. „Kölcsönös előny” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 778) SÜRGŐSEN keresek mezőtúri lakosú édesanyám mellé éjszakára hálótársat idős nő személyében. Jelentkezés: Mezőtúr, Bacsó Béla u. 1. (1782) BALATONVILÁGOSON vízparti nyaraló 14 férőhellyel vállalatnak kiadó. Telefon: Budapest. 295-749 Gregussné. (1809) _______ K OMFORTOS lakást vagy garzont bélelnénk. .Üres” jeligére a kiadóba, fi 664) LAKÁSCSERE SZOLNOKI, Várko- nyi tér III. emeleti kétszobás, tanácsi lakásomat kisebb tanácsira cserélném első emeletig. Széchenyi lakótelep is érdekel. „Gyors megoldás” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 502) SZOLNOKI 1 J/2 szobás és garzon komfortos tanácsi lakásunkat 2—3 szobás tanácsi lakásra cserélnénk. Érdeklődni: Szolnok, Vosztok u. 7. III/11., 17 órától. (1659) KÉTSZOBÁS 4- étkezőfülkés szövetkezeti lakást kisebbre -|- kp cserélem vagy eladnám. „Szolnok” jeligére a kiadóba. (1689) SZOLNOKI nagyon szép egy szoba összkomfortos tanácsi lakásom elcserélném házfelügyelőire. „Központi fűtés előnyben” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 726)______________ M ÁSFÉL szobás OTP-öröklakást adnék két vagy két és fél szobás tanácsi lakásért. Szolnok. Kun Béla krt. L_ V/2, (H. 746) HÁZFELÜGYELŐI garzon lakást cserélek tanácsi hasonlóra. Minden ajánlat érdekel. „Lehetőség” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 745) _______ E LCSERÉLNÉM kaposvári, egyszobás, olcsó bérű tanácsi lakásomat hasonló tanácsira vagy garzonra Szolnokon. Szolnok, Martinovics u. 26, (H, 751) ELCSERÉLNÉM szolnoki Pletykafaluban lévő kétszobás, fürdőszobás kertes régi családi házamat. belterületen lévő másfél szobás OTP-s lakásra. „Tanácsi kezelésűre is” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 606)___________________ K ÉTSZOBÁS, gázfűtéses, kertes családi házam elcserélném két és fél vagy háromszobás tanácsira. „80 m2-es” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 786) ELCSERÉLNÉM szolnoki kétszobás + mellékhelyiségekből álló kertes családi házam, másfél szobás szövetkezeti lakásra. „Megállapodunk” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 774) KIS kertes családi házam elcserélném másfél szobás tanácsi lakásra. Szolnok, Ék u. 3. Ká- tainé. Érdeklődni: 14 órától. (H. 770) ______ E LCSERÉLNÉM ti- szavárkonyi, komfort nélküli két szoba, 500 négyszögöl kertes családi házam szolnoki másfél vagy kétszobás tanácsi lakásra. Ajánlatokat: Szolnok, Pf. 133. 5001-re kérem. (1711) MÁSFÉL szobás belvárosi, szövetkezeti gázos földszintes lakásom elcserélném emeletire. Tanácsi is érdekel. Érdeklődni: Szolnok,, telefon: 119-64 27-es mellék. (H. 813: HÁZASSÁG 22 éves, 180 cm magas, barna hajú szakmunkás férfi társaság hiányában ezúton keresi korban hozzáillő lány ismeretségét házasság céljából. Lehetőleg fényképes leveleket kérek. „Kölcsönös szimpátia esetén házasság” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 765) 73 éves özvegyember, kinek . nincs senkije, keresi annak a 60—68 éves magányos nőnek az ismeretségét, aki hozzá költözne élettárs vagy házasság céljából. „Rossz egyedül” Jeligére a kiadóba. (1649) AZ „AUGUSZTUS 20” TSZ szolnoki kirendeltsége felvételre keres: kőműves szakmunkásokat, segédmunkásokat, kubikosokat a Bőripari KSZ építkezési munkáihoz. Jelentkezés az építkezésen a részlegvezetőnél. (1608) AZ ALLATIFEHÉRJE TAKARMÁNYOKAT ELŐÁLLÍTÓ VÁLLALAT, Szolnok, Tószegi út azonnali belépéssel felvesz gépkocsivezetőket, lakatosokat és anyagmozgatókat, heti 40 órás munkaidővel. Tel: 12-995. (841) A KÖNNYŰIPARI GÉPGYÁRTÓ VÁLLALAT 8. számú gyára (KAEV) felvesz jól képzett szakmunkásokat megkülönböztetett bérezéssel. Jelentkezés a gyár üzemvezetőjénél. Mezőtúr, Szolnoki út 31. sz. (1728) A KPM KÖZÜTI IGAZGATÓSÁG jelzőlámpák szerviz munkáira, kivilágítható rendszerű jelzőtáblák karbantartására — jogosítvánnyal rendelkező — elektroműszerészt vagy villanyszerelőt vesz fel. Jelentkezés: Szolnok. Petőfi u. 7—11. forgalomszervezési osztály. (1729) A VASIPARI VÁLLALAT gyakorlattal rendelkező gépírót vesz fel. A jelentkezéseket a személyzeti osztályra kérjük. Címünk: Szolnok, Hunyadi János u. 4 .(790) A SZOLNOKI TEJIPARI VÁLLALAT felvételt hirdet 1 áruforgalmi előadói munkakör betöltésére, kereskedelmi szakközépiskolai végzettséggel rendelkező férfi munkavállaló részére. Továbbá 1 anyagraktári kiadói munkakör betöltésére férfi munkavállaló részére. Jelentkezés: Szolnok. Mártírok útja 13. anyag- áruforgalmi osztályvezetőnél. (1603) A SZOLNOKI SZIGLIGETI SZÍNHÁZ villanyszerelőket, öl- töztetőket vesz fel. Jelentkezés: műszaki vezetőnél, naponta 16- tól 18 óráig. (789) A TISZAMENTI REGIONÁLIS VlZMÜ ES VÍZGAZDÁLKODÁSI VALLALAT központja felvételre keres — építés- termelési előadót épitőipapri üzemmérnöki képesítéssel 3—5 éves szakmai gyakorlattal, vagy építőipari technikusi képesítéssel és 10 éves kivitelezői gyakorlattal, — építész technológust éoítöipari üzmemérnökl képesítéssel 3—5 éves szakmai gyakorlattal, vagy építőipari technikusi képesítéssel és kivitelezői vagy beruházási gyakorlattal, — gyakorlattal rendelkező okleveles árszakértőt ipari szakos képesítéssel. Jelentkezéseket, részletes önéletrajzzal, személyesen vagy írásban a személyzeti és oktatási osztályra kérjük. Szolnok, Kossuth Lajos út 5. (784) AZ UTASELLÁTÓ VÁLLALAT Szolnok- Békés megyei Igazgatósága pályázatot hirdet villanyszerelői és hűtőgépszerelői állás betöltésére. Jelentkezni lehet: Utasellátó Vállalat Szolnok- Békés megyei Igazgatóság, Szolnok, MAV-állomás új ép. I. em. 25. (1787) A SZOLNOKI INGATLANKEZELŐ VALLALAT felvételt hirdet ingatlankezelői munkakör betöltésére. Feltétele: építőipari technikusi végzettség vagv egy építőipari szakma és középiskolai érettségi. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. Szolnok, Május 1. út 10. sz. (1721) 3 éves nemzetközi ügyintézői gyakorlattal, orosz—német felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező. idegennyelvű levelezői állást változtatna. „Nem feltétlenül szakképesítés szerint” Jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 808) Titkárnői vagy önálló adminisztrációs munkakörben állást változtatnák Szolnokon. „10 éves munkaviszony” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H, 779) MARCSIIK EGY HÉTIG! Engedményes SZOLNOKON, JÁSZBERÉNYBEN, KISÚJSZÁLLÁSON, TÖRÖKSZENTMIKLÓSON, MARTFŰN A VAS-MŰSZAKI SZAKBOLTJAINKBAN! SUPER—2 NOVA kályhák és olajkályhák 20% ENGEDMÉNNYEL. (1810.) ÚJDONSÁG! ECO TRÓN — az autósoknak! Üzemanyagot takarít meg, ha felszereli gépkocsijára az ECO—TRÓN benzinmegtakarító elektronikát. A készülék alkalmazásával a gépjármű üzemanyag-fogyasztása 3—5%-kal csökken. Hatásosabb a motorfék, növekszik a fékek és az erőátviteli berendezések élettartama. Az elektronika ára egy év alatt megtérül! A JELENLEG MÁR KAPHATÓ TÍPUSOK: ECO—TRÓN KE 1 B ECO—TRÓN KE 1 C ECO—TRÓN KE 1 II LADA 1200—1300-as gépkocsihoz LADA 1500—1600-as gépkocsihoz SKODA 105— 120-as gépkocsihoz Több típus még fejlesztés alatt áll. FORGALMAZZA: VILLAMOSIPA Rí SZAKBOLT SZOLNOK, VÉSŐ ÜT 2/a. — Telefon: 11-390 (1675.)