Szolnok Megyei Néplap, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-01 / 51. szám

16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. MÁRCIUS 1. 1981. MÁRCIUS 1. VASÁRNAP ALBIN NAPJA A Nap kél 6.25, — nyugszik 17.29 órakor. — A Hold kél 2.57 — nyugszik 12.06 órakor. Megnövekvő felhőiét VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Elsősorban a déli és a nyugati országrészben időnként megnövekvő fel­hőzet, számottevő csapadék nélkül. Napközben helyen­ként megélénkülő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma tplusz 1, plusz 6 fok között. IKistedten I Az első SZIT-kongresszus Harmincöt évvel ezelőtt. 1945. március 1-én kezdődött meg a Szakszervezeti Ifjúmunkás és Tanoncmozgalom (SZÍT) I. kong­resszusa. a fiatal szervezett mun­kások felszabadulás után létesí­tett tömegszervezetének országos tanácskozása. A SZÍT szervezője a Szakszer­vezeti Tanács volt. A már 1945 februárjában létrehozott Ifjúsági Titkárság kezdetben főként az ifjúmunkások érdekvédelmével foglalkozott; harcolt a tanonc- kérdés rendezéséért, az új ta- nonctorvény megalkotásáért. 1945 őszére minden szakszervezetben létrejöttek a szakmai irányító szervei. A SZÍT vezetésében a két munkáspárt — a Magyar Kommunista Párt és a Szociál­demokrata Párt — Ifjúsági meg­bízottai többnyire paritásos ala­pon dolgoztak egytttt. A 102. születésnapon Az ünnepelt egy pohár borral koccintott Kedves ünnepség színhe­lye volt pénteken este a túr- kevei szociális otthon. A vá- tros legidősebb polgárát, Debreceni Sándort köszön­tötték lakótársai, a tanács, a téesz, a Petőfi téri általános iskola úttörői 102. születés­napján. Az idős ember jó egészség­ben, vidáman fogadta a kö­szöntőket, köztük családtag­jait is. Elmondta, „semmi se fáj, az egészség a legfonto­sabb” — s egy pohár vörös borral koccintott vendégei­vel. Holnaptól Elsősegélynyújtást tanulnak a gépkocsivezetők Tizenhat órás kiképzést kap­nak elsősegélynyújtásból a me­gyei tanács gépkocsivezetői hol­naptól. A Vöröskereszt segítsé­gével előkészített tanfolyam tíz foglalkozásból (minden hónap el­ső hétfőjén) és a záróvizsgából álL Az előadásokat dr. Koncsák Mária, a volt itüdőkórház orvo­sa tartja. Az Intézmény csak­nem húsz gépkocsivezetője ugyan balesetmentesen közleke­dett eddig, mégis jó. ha szak­szerű segítséget tudnak adni a közúton balba jutottaknak, ezért szívesen vállalják a tanulást. Munkaidő-kedvezményt is kap­nak hozzá, mivel a foglalkozár sok mindig délelőtt lesznek. Vetélkedő Szolnokon Téma: agrárpolitika Tegnap délelőtt Szolnokon a megyei KISZ-bizottság székházában tartották a MÉ­SZÖV, TESZÖV, megyei KISZ-bizottság' és a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya által meghirdetett agrárpolitikai vetélkedő megyei döntőjét. A munkahelyi, járási és te­rületi vetélkedőkről — ame­lyeknek a helyi KISZ-bi- zottságok adtak otthont — 17, egyenként 5 fős csapat jutott tovább a megyei dön­tőre. A termelőszövetkezetek, állami gazdaságok és az áfé- szek versenyzői számot ad­tak arról, mennyire járta­sak az MSZMP agrárpoliti­kájának kérdéseiben, az ifjú­ságpolitikában, a napi ese­ményekben, belpolitikai és gazdaságpolitikai kérdések­ben. Rendezi a TIT Hétfőn este fél hattól a szol­noki Pedagógusklubban a Köz­nevelés szerkesztőivel találkoz­hatnak az érdeklődők. Fegyverneken. a TIT-elöadók és propagandisták klubjában, 17 óra kezdettel Kalanovics János, a Külügyi Intézet osztályvezetője aktuális külpolitikai kérdésekről tart előadást. Felhívás A békéscsabai városi Rendőrka­pitányság bünte­tőeljárást folytat sikkasztás vét­ség alapos gya.- núia miatt Fóris Mihály (Mezőhe­gyes. 1955. au­gusztus 19. Any­ja: Szűcs Ida) Túrkeve. Csontos u. 27. szám alat­ti lakos ellen. Fóris Mihály utcán, vonaton és szórakozóhelyeken nőket szólí­tott meg. és ..Szokai Richár^" „Ricsi”. „Kovács Mihály", vagy „Vásárhelyi János” álneveken mutatkozott be. Alkalmi ismerőseitől elkérte aranygyűrűiket, arra hivatkozva, hogy mint artista, több gyűrűt hozott be. szeretné megtudni a szükséges méretet, mert szeret­né megalándékozni őket. Az Így megszerzett aranytárgyakat ma­gánál tartotta, majd később ér­tékesítette. A vizsgálat eddigi adatai sze­rint Fóris Mihály Szolnok me­gye területén is követett el ha­sonló módszerrel bűncselekmé­nyeket. A Szolnok megyei Rend­őr-főkapitányság kéri mindazo­kat. akiknek sérelmére Fóris Mihály bűncselekményt követett el — írásban vagy személyesen — jelentkezzenek a legközelebbi rendőri szervnél. Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság r Évente egy új ABC-áruház Az utóbbi esztendőben jelentős mértékben megnövekedett — 1980-ban már megközelí­tette a 100 millió forintot — a rákóczifalvai kiskereskedelmi üzletek forgalma A meg­növekedett vásárlói igények kielégítésére az V. ötéves tervben 800 négyzetméterről 1300 négyzetméterre növelte a bolthálózat alapterületét a nagyközségben a Szolnok és Vidéke Áfész. Az alapvető élelmiszer­cikkek, elsősorban a tőkehús, a töltelék­áruik, valamint a mirelitkészítmények vá­lasztékának bővítésében tettek legtöbbet; 1976-ban 4500 liter volt, jelenleg 17 ezer 500 liter a rákóczifalvai szövetkezeti bol­tok hűtőkapacitása. Az utóbbi három év­ben egy-egy új kis ABC-áruház megnyitá­sa is segítette a jobb ellátást, újabb 400 négyzetméter alapterületű élelmiszer-áru­házát nyitottak meg tegnap is a települé­sen, a Hunyadi utcában. Képünkön az új bolt, amely másfél millió forintos árukész­lettel javítja a környéken lakók ellátását , (T. F.) Lottó Jól fizet a négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 9. héten öttalálatos szel­vény nem volt. A nyejemé- nyek a nyereményilleték le­vonása után a következők: 4 találatos szelvénye 19 fo­gadónak volt, a nyeremé­nyük 431 461 forint, 3 talá­latos szelvény 4910 darab van, a nyereményük 835 forint, a 2 találatos szelvé­nyek száma 176 269 darab, a nyereményük 29 forint. Faház és autónyereményekkel Kedden lottó jutalomsorsolás A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság március 3-án, kedden tartja a lottó febru­ári jutalomsorsolását. A hú­záson a 6. játékhét szelvé­nyei között 1200 tárgynyere­ményt sorsolnak ki. Főnye­reményként ezúttal két Gi­zella—II típusú faház és egy Lada 1200-as gépkocsi jut a legszerencsésebb lottózók­nak, de gazdára várnak 30 ezer forintos szerencseutal­ványok, színestévék és auto­mata mosógépek is. Az igazgatóság sorsolási naptára szerint március 6- án Tatabányán, 13-án Me­zőfalván, 20-án Ócsán húz­zák a lottó esedékes heti nyerőszámait. A hónap utol­só sorsolását 27-én a televí­zióban rendezik meg. j. % * «Ä# cP Kapuban és kapu mögött — nzs — PIACI SZEMLE Egyre több a primőr Egyre több primőrárut hoznak már a szolnoki piacra. A héten volt paradicsom, 50—100 forint közötti árért adták kilóját. a minőségtől függően. Kiskereske­dők több száz csomag hónapos retket és sok salátát árultak csomónként, illetve darabonként 5—10 forintos árat kértek érte csakúgy, mint a zöldpaprikáért. A rákóczifalvi téesz üzletében és a Zöldért-boltokban kínáltak uborkát látónként 80 forintos áron, újdonság volt a zöldhagy­mái. csomója 5 forintba került. Nem változott az utóbbi hetek­ben a burgonya ára, kimérve most is 6 forint kilója. Válto­zatlan a vöröshagyma ára a zagyvarékasi téesz üzletében 4 forint 50 fillér, a Zöldértnél 8 forint 80 fillér kilója. Káposzta- félékből csökkent a kínálat, fő­leg a magánkereskedőknél szű­kös a választék, ott kelkáposztát többnyire 10—12 forintért mér­nek, a szövetkezeti üzleteikben 7—9 forint kilója. Van még bő­ven savanyú káposzta, magán- kereskedőknél 10—12 forint ki­lója. Almából változatlanul nagy a felhozatal, a rákóczifalvi téesz- nél lehetett venni kompótnak valót 3 forintért, de szépet csak 6 és 12 forint körüli áron lehe­tett beszerezni. Árulnak körtét, kilóját 14—18 forintért. Nincs hi­ány tojásból, a magánkereske­dőknél 1 forint 50 fillér körül van az ára, és a zagyvarékasi téesz boltjában is lehetett 1 fo­rint 70-ért venni. A jászberényi piacon tyúkot és pulykát 34. csirkét 52 forintért lehetett venni. A tojás darabja többnyire 1 forint 20 fillérbe ke­rült. Burgonyából, sárgarépából, valamint káposztafélékből 5—10 forintért adtak kilónként. Volt uborka és gomba, ezekből egy­formán 90 forintba került egy kiló. Sóskát is mértek 60 forin­tért. Kínáltak zöldpaprikát is, darabját 7 forintért adták. Mikor menjünk színházba? A szolnoki Szigligeti Szín­házban március 5-én, csü­törtökön este 7 óra: Troilus és Cressida (Soós-bérlet); 6- án pénteken este 7 óra: Tro­ilus és Cressida (Csortos- béríet); 7-én szombaton es­te 7 óra: Troilus és Cressida (Bajor-bérlet). Mához egy hétre, 8-án délelőtt 10 óra­kor : Hókirálynő (gyenmék- előadás), délután 3 órakor: Bíbor sziget (Odry-bénlet); hétfőn, 9-én este 7 órakor: Jolantha (opera), Carmen (balett, a debreceni színház vendégjátéka, óperabérlet). A Szobaszínházban (Tán­csics M. u. 15.) csütörtökön este fél 8-kor: Pablito nővé­rei; vasárnap este fél 8-kor: Pablito nővérei. Statisztákat keres a Szigligeti Színház A három testőr bemutató­jára készüi a Szigligeti Szín­ház. Dumas művéből zenés játékot íratott a színház. Fábri Péter átdolgozásához Döme Zsolt készített hangu­latos zenét. A szellemes, szó­rakoztató, látványos darab Szurdi Miklós rendezésében kerül színpadra. Ehhez az előadáshoz szüksége van a színháznak Szolnokon lakó nő statisztákra (18 és 25 év közöttiekre), akiknek jelent­kezését kéri a darab rende­zője március 4-én, 15 és 17 óra között a színházban. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virágh Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 105. Te­lefen : 12-093, 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesí­tő postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szelnekl Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—069 HU ISSN: 0133 0756 I Hírek | Tavaszi nyitány Gazdag programmal nyitja meg a kora tavasz első hó­napját Jászberényben a Dé­ryné Művelődési Központ. Ma délután az „Aprók tán­ca” ének- és gyermektánc- tanítással gondoskodik a ki­csinyek hasznos szórakozá­sáról. A táncház programja a felnőtteknek is kínál hasz­nos ismereteket, a „lecke": Erdélyi magyar tánc és ma­gyarországi délszláv táncta­nulás. A foglalkozást színe­zi Erdélyi Tibor Grafikai nyomatok készítése című ki­állítása. A nap fénypontjá­nak ígérkezik és nagy ér­deklődés előzi meg a pó­diumsorozat előadását. Esz­tergályos Cecília este 6 órá­ra tervezett önálló előadó­estjét, Mikes Lilla közre­működésével. ■ kedden délután öt órakor Túrkevén a városi könyvtárban, a mezőgazdasá­gi könyvhónap zárórendezvé­nyeként, a Kertészet és Sző­lészet című folyóirat rovat­vezetője, Szentmiklóssy Fe­renc ankét keretében vála­szol az érdeklődők zöldség- és gyümölcstermesztéssel kapcsolatos kérdéseire. O AZ ŰJSZÁSZI Szabadság Termelőszövetkezetben pén­teken önkéntes véradónapot Szerveztek, amelyen ötvenha- tan huszonegy liter vért ad­tak. ■ JÁSZSZENTANDRÁSON a községi tanács az idén nyolcvanötezer forintot for­dít a sportegyesület, az MHSZ-klub és az önkéntes tűzoltóegyesület segítésére, százezer forintot pedig a mű­velődési ház, a könyvtár és a járási közművelődési alap tá­mogatására. © A MEZŐTÚRI városi mű­velődési központ színházter­mében az országos diákna­pok rendezvénysorozatának részeként ma kilenc árától néptánobemutatót tartanak. ■ JÁSZALSÓSZENTGYÖR- GYÖN a község lakói és gaz­dasági szervei erre az évre ötmillió forint értékű társa­dalmi munkát ajánlottak fel a szennyvízelvezető csatornák tisztítására, az utak feltölté­sére, a földutak javítására. © MÁRCIUS 5-ÉN, csütör­tökön 12 órakor a Szolnoki Papírgyár tanácstermében szaktanácsadással egybekö­tött vetőmagkiállítást és vá­sárt rendeznek. ■ EXPRESS-BÄL. Tegnap este a Tisza Szállóban ren­dezte 10. bálját az Express Utazási Iroda. A tombolával egybekötött farsangi mulat­ságon neves művészek szó­rakoztatták a bálozókat. © A TISZAÖRSI nőklub tagjainak kézimunkáiból nyír lik kdállitás kedden este hat órakor a községi klubkönyv­tárban. A bemutató március 8-ig tekinthető meg. A láto­gatók mindegyike egy cédu­lán szavazhat a neki legjob­ban tetsző kézimunkára. A szavazatok összeszámlálása után március 8-án délután három órakor a nőnapi ün­nepség kenetében hirdetik ki az eredményt és adják át a díjakat ■ HOLNAP a Franklin Nyomda dísztermében ül ösz- sze a Szép magyar könyv verseny zsűrije, hogy odaítél­je az 1980-ban megjelent legszebb magyar könyveket, jutalmazó díjakat, oklevele­ket. Tíz kategóriában össze­sen 129 mű kerül a zsűri elé. A verseny eredményeit már­cius 5-én, csütörtökön hirde­tik ki. © ÚJABB vasúttörténetd ér­dekességgel gyarapodott a nagycenki mozdonyskanzen. A minap egy keskeny nyom- távolságú, úgynevezett kisva­súti mozdonyt állítottak ki a szabadtéri bemutatón a moz­donymatuzsálemek szomszéd­ságába. A Ganz-MÁVAG-ban készült masina évtizedeken át szolgált a szobi kőbányá­ban.

Next

/
Thumbnails
Contents