Szolnok Megyei Néplap, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-13 / 37. szám
1981. FEBRUÁR 13., SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Dr. Horváth István belügyminiszter Szolnokon Kibővített parancsnoki értekezlet a megyei rendőr-főkapitányságon A kibővített parancsnoki értekezlet elnöksége Tegnap délelőtt Szolnokra látogatott dr. Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, belügyminiszter. A megyei pártbizottságon Andrikó Miklós, az MSZMP megyei bizottságának első titkára fogadta, majd eszmecserét folytattak időszerű kérdésekről. Ezt követően részt vettek a BM megyei Rendőr-főkapitányság kibővített parancsnoki értekezletén, amelyen jelen voltak a megye igazságügyi és bűnüldöző szerveinek vezetői, és amelyen Daróczd András rendőrezredes, a megyei rendőr- főkapitányság vezetője számolt be a rendőri munka 1980. évi eredményeiről, az állomány előtt álló idei feladatokról. Többek között elmondta: a megyében a rendőri szervek jelentős erőfeszítéseket tettek a bűncselekmények megelőzése és visszaszorítása érdekében. Csökkent a közúti balesetek száma és a bevezetett forgalomszervezési intézkedések jól segítették a közlekedés biztonságát. Ezekhez az eredményekhez nagymértékben hozzájárultak az önkéntes rendőrök és a lakosság. A parancsnoki értekezleten résztvevőket — pajtuk keresztül az egész személyi állományt — Andrikó Miklós köszöntötte. Elmondta, hogy a megyében a törvényesség helyzete, a rend és a közbiztonság megfelelő. A rendőri szervek személyi állományának döntő többsége nagyfokú hivatástudattal, politikai és szakmai tudása kamatoztatásával, bővítésével segítette az eredmények elérését. A megyei pártbizottság nevében köszönetét fejezte ki az eddigi tevékenységért. A soronlevő feladatok közül kiemelte, hogy továbbra is szükség van a törvényesség betartására, a közrend és közbiztonság erősítésére, a rendőri tevékenység különböző szakterületein a munka színvonalának növelésére, a rendőrség társadalmi és tömegkapcsolatainak szélesítésére. Követelményként fogalmazta meg a még szorosabb munkakapcsolatot a bűnülBudapest felszabadulásának 36. évfordulója alkalmából csütörtökön a városházán ünnepségen adták át a Pro Űrbe — Budapest kitüntetéseket. Ebben az évben négyen kapták meg a Pro Űrbe — Budapest aranyéremét: dr. döző és az igazságügyi szervek között. Dr. Horváth István belügyminiszter felszólalásában értékelte a megyei főkapitányság elmúlt évi munkáját. Tájékoztatást adott a legfontosabb kül- és belpolitikai kérdésekről. Kiemelten foglalkozott a szocialista törvényesség betartásával a rendőri munka minden területén, de különösen az állampolgárokat közvetlenül érintő ügyekben. Alapvető feladatnak a bűncselekmények megelőzését, az utca rendjét, az állampolgárok nyugalmát zavaró, erőszakos, garázda bűnözés visszaszorítását jelölte meg. Hangsúlyozva, hogy ehhez igényelni kell a politikai, az állami, a társadalmi és a gazdasági szervek, a munkahelyi kollektívák, a megye egész lakosságának cselekvő támogatósát. A tanácskozás Daróczi András zárszavával ért véget. _____ B ékési Lajos, a budapesti Tanítóképző Főiskola főigazgatója, Bogár Ferenc kőműves, a Fővárosi 1. számú Építőipari Vállalat brigádvezetője, Szemes Mari színművész, a József Attila Színház tagja, Veres József, a Fővárosi Tanács volt elnöke, nyugalmazott miniszter. PRO ŰRBE — BUDAPEST Kitüntetések a fővárosban Befejeződött az igazságügyi vezetői értekezlet Csütörtökön befejeződötta kétnapos országos igazságügyi vezetői értekezlet. A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a megyei és járásbíróságok elnökei, valamint más igazságügyi szervek vezetői felszólalásaikkal, javaslataikkal egészítették ki a XII. pártkongresszus határozatainak végrehajtásában az igazságügyi szervekre háruló feladatokról készült írásos előterjesztést és dr. Markója Imre igazságügyminiszter szóbeli beszámolóját. A tanácskozáson részt vett és felszólalt dr. Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Számos felszólaló hangsúlyozta ; fokozott figyelmet kell fordítani a továbbiakban is az állampolgári jogok érvényesítésére és védelmére. Társadalmi céljainkkal összhangban a jog eszközeivel is eredfnényesen lehet és kell küzdeni a közösség érdekét sértő negatív jelenségek ellen. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozták azt is, hogy a szerződési fegyelem lazaságainak felszámolásában, vagy a minőséghibás teljesítéssel kapcsolatos szavatossági igények érvényesítésében való bírói döntés feltétlenül nevelő hatású. Vorosilov marcalira emlékeztek A szolnoki 605-ös számú F. Bede László Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola MSZBT-tag- csoportja már hat éve baráti kapcsolatban áll az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet hadseregcsoport egyik alakulatával. Az iskola oktatói és kiszesei, valamint a szovjet alakulat parancsnoksága és komszomolistái rendszeresén bgyütt emlékeznek meg hazánk felszabadulásáról és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelméről. Tegnap délután a száz évvel ezelőtt született Vorosilov marsallról emlékeztek meg a szakmunkásképzőben. Az ünnepségen szovjet tisztek és katonák, a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola tisztjei, a szolnoki szakmunkásképző intézetek tanárai és diákjai és az Újvárosi Általános Iskola úttörői vettek részt. Az ünnepség után a magyar és a szovjet fiatalok baráti találkozót tartottak. Csatáit, hősök Harminchat evvel ezelőtt, 1945. február 13- án a szovjet hadsereg egységei felszabadították Budapestet a hitleri megszállás alól. Ezen a napon véget ért a második világháború egyik legnagyobb csatája. A szovjet harcosok több tnint három hónapon át véres horcok árán lépésről-lépésre hozták közelebb a ma- ■ gyár nép történetének e nagyszerű napját. Ma, a 36. évforduló napján, szeretnék megemlékezni héliány harcostársamról, akik Budapest alatt harcoltak. Sokan közülük örökre magyar földben maradtak. Emlékezzünk ma rájuk, megszolgálták. Sőt, kiérdemelték a halhatatlanság jogát. Az egyikük Vlagyimir Sze- leznyev, „Katyusa” szakaszparancsnok, a másikuk Varja Ivolgina ápolónőyér, aki nem messze Budapesttől, Vereb községben esett el. Két súlyosan megsebesült szovjet katonával együtt a fasiszták kezére került, mindhármukat állatias kegyetlenséggel ölték meg. Történt, hogy a hitleristák az egyik ellentámadás során ideiglenesen .elfoglalták Verebet. A kicsiny szovjet helyőrség kénytelen volt meghátrálni. Velük mehetett volna Varja Ivolgina is, de két, ágyhoz kötött szavjet harcos volt a gondjaira bízva, és nem akarta őket otthagyni. Varja Ivolgina amiatt, hogy a sebesültek íjiellett maradt, maga is meghalt. Becsülettel teljesítette hivatásbeli és emberi kötelességét. Az ő, és a két vele együtt agyonkínzott katona emlékére Vereb központjában gránit emlékművet emeltek és minden tavasszal, amikor virágba borulnak a gesztenyefák, virágot hoznak ide az iskolások. Egy másik esetről is szeretnék szólni, amelynek alapját más-jellegű tett képezi. A fasiszták, megkísérelvén áttörni a Budapestet körülzáró szovjet csapatok gyűrűjét, egymás után többször is rohamoztak. A mi „Katyu- sa”-zászlóaljunk által támogatott lövészzászlóalj egy nagy szőlőskert szélén ásta be magát. A beállt csendben a katonák cigarettáztak, beszélgettek. Zaur Kalojev körül kis csoport gyűlt össze. Mesélt valamit. Ä Kalojev körül állók között észrevettem Pjotr Galusint, egy alacsony, széles vállú, húsz- huszankét év körüli legénykét: szőke haj, enyhén szeplős, világos bőrű arc, kék, mélyen ülő szemek. Mint minden fiatal fiú, semmivel sem tűnt ki a többiek közül. És ha most visszaemlék- szem rá, az csak azért van, mert tudomásom van róla, hogy nem sokkal később mi történt vele. Akkor csak a kíváncsiságával hívta fel magára a figyelmemet. Szüntelenül kérdezett. A „szünet”, a csend igen hamar véget ért. Észrevettük, hogy a hitleristák rejtett úton, a horhos mentén próbálták oldalról megkerülni a zászlóaljat, és abban a pillanatban, amikor szándékukat felfedeztük, az ellenség hatalmas ágyú- és ak- natüzet zúdított ránk. A csatatéren német páncélosok és önjárók bukkantak fel. Zászlóaljunk tűzerejével elfojtottunk néhányellenséges tűzfészket, kilőttünk három páncélost és két önjárót. De két páncélosnak sikerült átcsúsznia a tűzvonalon és a beásott gyalogság oldalába kerülnie. A helyzet válságossá vált és — tulajdonképpen — eldönthette volna a harc kimenetelét. És — amikor az első ellenséges páncélos, lánctalpaival a rögöket hányva, majdnem betört a beásott zászlóalj sorai közé — feltűnt Pjotr Galusin. Két tankelhárító gránátot kötve magára, a harmadikat pedig a feje fölé tartva, az acéltest alá vetette magát. Hatalmas robbanás dobta szét a fasiszta mammutot, a másik gyáván megfordult, és eltűnt a falu irányában. A harcosok megdermedtek néhány pillanatra, hiszen rendkívüli hőstett játszódott le a szemük láttára. Nagyon nehéz lenne leírnom itt azokat az érzéseket, amelyek eltöltőitek mindenkit, akik előtt mindez Lejátszódott. De talán érthetővé teszi, hogy miért lendült ezután egyetlen, szinte viharos rohammal előre a zászlóalj. Egy félóra sem telt bele, és mindennek vége volt. Az életben maradt fasiszták eszeveszetten menekültek. A zászlóalj bevonult a faluba. N. Zabelkin, a Szovjetunió hőse Kezdeményező a jászalsószentgyörgyi Sallai Imre brigád (Folytatás az 1. oldalról) zatainak túlteljesítését segítő olyan öt évre szóló mun- kaverseny-felhívást amelynek részvállalásait 1981- ben az SZKP XXVI. kongresszusa, 1982-ben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65., 1983-ban a KMP megalakulásának 65., 1984- ben a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 65., 1985-ben pedig az MSZMP XIII. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére teljesíthetik. Tegnap reggeli tanácskozásukon a Sallai brigád tagjai összeállították és elfogadták ötéves munkaverseny-prog- ramjukat. E szerint a kollektíva vállalja, hogy a szarvasmarha-állomány növelése nélkül, tervszerű fajtakeresztezéssel, az eddigieknél is lelkiismeretesebb jószággondozói és állategészségügyi munkával, a takar- mányozói fajlagos mutatóinak javításával 1985-ig 26 százalékkal növeli a tejtermelést. A felajánlások között szerepel, hogy a tervidőszak végére a brigádtagok nyolcvan százaléka szakmunkás-bizonyítványt, huszonöt százaléka szakközépiskolai végzettséget szerez. Évente két kommunista műszak megszervezésével, személyenként összesen 65 óra társadalmi munkával, illetve annak megfelelő munkabérük felajánlásával segítik a tehenészek az ötéves tervben a szövetkezeti és a kjözségpolitikai célok megvalósítását. A jászalsószentgyörgyi Petőfi Tsz Sallai Imre nevét és a Term el őszövetkezet Kiváló Szocialista Brigádja címet viselő brigádja várja a közös gazdaságok munkahelyi kollektíváinak csatlakozását az SZKP XXVI. kongresszusa tiszteletére kezdeményezett munkaversenyhez. * * * Az SZKP XXVI. kongresszusa tiszteletére tett munkaverseny-f ela j hálásokról kaptunk hírt a mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezetből is. A közös gazdaság 20 szocialista kollektívája közül elsőnek az étkezési tojást termelő telepen dolgozó, 38 tagú Sallai Imre brigád állította összie vállalásait. Felajánlotta, hogy az 1981-re tervezett 23 millió fi7 ezernél félmillióval több tojást értékesítenek az év - végéig. Az első negyedévben öt vagon, azaz 720 ezer tojást szállítanak exportra. A termelőszövetkezet növénytermesztő brigádjai a gabonahozamok évenkénti négy- százalékos növelését, az állattenyésztésben dolgozó kollektívák pedig az élőmarha és hízósertés exporttervek túlteljesítését vállalták. Munkafelajánlásaiknak teljesítésén kívül a Táncsics Tsz valamennyi szocialista brigádja Ki tud többet a Szovjetunióról vetélkedőt rendez az SZKP XXVI. kongresszusa tiszteletére. T. F. Ellenőrzik, javítják a Körös öcsödi közúti hídját. A budapesti Közúti Gépellátó Vállalat Kóczián Sándor hídjavító brigádja végzi a nehéz, olykor veszélyes munkát. Megvizsgálják a szögecscket, és a korlát magasságáig lefestik a vasszerkezetet. Képünkön: építik az állásokat Újdonság a Graboplasttól Emeltek már nagykereskedelmi áruraktárat, járműtárolót, munkacsarnokot a Graboplast Pamutszövő és Műbőrgyár sátorponyváiból, borítottak velük uszodát, s most újabb e célra alkalmas gyártmányokat ígér a vállalat. A Győriterv Észak-dunántúli Tervező Vállalat készítette el annak az állattartásra és tárolásra egyaránt megfelelő sátorépületnek a terveit, amelyet árbocos szerkezetre feszítenek ki. A mintapéldány már elkészült. Ugyancsak a gyakorlatban vizsgázik a nedves termények légmentes tárolására szolgáló 40 vagonos műbőrsiló, melynek elterjedése sokmillió forint ára szárításra használt energia megtakarítását ígéri. Újdonság még a Graboplast-sátorral borított műtrágya tárház, amelyet szintén a Győriterv elgondolásai alapján készítettek. A győri sátortetőkből, műanyagtárolókból az idén már az NSZK-ba és a skandináv országokba is szállítanak.