Szolnok Megyei Néplap, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-10 / 34. szám

1981. FEBRUÁR 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Kosárlabda Az utolsó pillanat döntött NB II. Férfi: Egri TANÉP —Alföldi Olajbányász 68:66 (36:27). Eger, körcsarnok, 500 n., v.: Görgényi, Szamos. A. Olajbányász: Pál Szabó (18), Mikola (16), Molnár G. (19), Tóth I. Z. (9), Majzik (2), Tóth II. Z. (2), Kiss, Szalay, Farkas. Edző: Acsay Attila. A mérkőzés kezdetére szinte zsúfolásig megtelt az egri sportcsarnok. Karneváli han­gulatban kezdődött a ranga­dó. A maroknyi szolnoki szurkolótábor versenyre kelt a hazai közönséggel. Felvált­va hullottak a kosarak. Az első félidő közepéig együtt ment a két csapat. Ezt köve­tően sikerült a TANÉP együttesének néhány ponttal elhúzni. A második játékré- részben az Olajbányász jól kezdett, és fegyelmezett, lel­kes védekezéssel ledolgozta a hátrányt, sőt átvette a veze­tést. Az idegek pattanásig feszültek. A hajrára is ma­radt még előny. Az utolsó pillanatban szerzett labdá­val győzött a bajnokság egyik esélyese. A szurkolók rekedten áll­tak fel helyükről, a szolno­kiak pedig szomorúan vo­nultak az öltözőbe. Remek mérkőzésen balszerencsével vesztett az Olajbányász. Női: Törökszentmiklósi SE —Kiskunfélegyháza 48:36 (13:22). Kiskunfélegyháza, 100 n., v.: Józsa, Erdélyi. TSE: Bajusz (14), Bozsó (13), Matúzné, Takács (12), Var- gáné (4), Szatmári (5), Sző- lősi, Eszes, Ács, Tóth. Edző: Papp Ferenc. Gyenge játék- vezetés mellett a második félidőben nyújtott jó játéká­val megérdemelten nyert a TSE. Jó: Bajusz, Bozsó, Ta­kács. Labdarúgás Előkészületi mérkőzések Munkában a szolnoki védelem. Balról Csontos, háttal Bar­tos (14) Kecskeméti SC—Szolnoki MÁV MTE 7:2 (3:1). Szol­nok, Tiszaliget, v.: Tombor. SZMÁV MTE: Bartos — Csontos, Sebők (László), Szabó, Tóth — Porhanda, Földesi, Batári — Selyem (Kántor), Szatmári, Nász. Korcsolyapályává változott szombaton délután a tiszali- geti stadion salakos játékte­re. A kecskemétiek jobban alkalmazkodtak a jeges, csú­szós talajhoz, többet mozog­tak, pontosabban adogattak, fölényben voltak és bátran lőttek kapura. Góllövő: Kisz- nyér (2), Sörös (2), Horváth, Gara, Hanyecz, ill. Elekes (öngól), László. ' Lehel SC—Eger SE 2:0 (1:0). Jászberény, 300 n., v.: Boros. Lehel: László (Keller) — Gergely, Pozsgai, Fejes, Tö­rök — Rostás, Lukácsi, Pos­tás (Bukhár) — Sebestyén, Sárközi, Bacher. Az első fél­időben a hazaiak; szünet után az egriek játszottak fö­lényben. Kiállítva: Pécsi és Farkas (mindkettő Eger SE). G.: Rostás, Bacher. Jó: Pozs­gai, Keller, Bacher, ill. Hor­váth I., Horváth II. Törökszentmiklósi SE— Bem SE (Cegléd) 2:1 (1:0). T.miklós, 200 n., v.: Hossó. TSE: Mayer (Mészáros) — Boda, Molnár, Hegedűs, Drá- vucz — Kozák (öz), Szabó (Török), Sebök — Márton (Rácz), Stummer, Lengyel. A TSE végig méltó ellenfele volt az NB II Közép csoport­jában szereplő BEM SE-nek. G.: Stummer, Molnár, ill. Rózsavölgyi. Jó: Hegedűs, Lengyel, Szabó, Kozák, ill. Ágh, Borsányi, Zsidó, Rózsa­völgyi. Karcag—Hajdúböszörmény 6:2 (3:1). Karcag, 200 n., v.: Fekete. A jeges, vizes játék­téren a karcagiak jobban feltalálták magukat, s 0:1 után biztosan győztek. A karcagi gólszerzők: Erdei (2), Herbály (2), Tassi, Petró. I Sport-Sport-Sport EURÓPA 12, MISKOLC Vastaps jár a házigazdáknak is A francia Secretin látványos játékának legnagyobb tisztelő­je a háttérben ülő Faházi János volt Teke Egyenlítés a hajrában NB I. Férfi: Szolnoki MÁV MTE—Pápai Vasas 4:4 (5198:5211 fa). Szolnok, Mun­kásőr úti automata tekecsar­nok. Nagy küzdelmet hozott a találkozó. A MÁV MTE végig egyenrangú ellenfele volt a jó képességű, az el­múlt évben harmadik helyen végzett Pápai Vasasnak, sőt az utolsó két pár dobása előtt még a hazaiak vezettek. Mivel a MÁV MTE két utol­só dobója gyenge napot fo­gott ki, a vendégeknek a véghajrábán sikerült egyen­líteniük. Ld.: Kántor (922), Mátyás (884), Dobos (873), ill. Makkai (919), Horváth J. (910), Horváth Á. (853), Vá­rad i (853) fával. A totó 6. heti eredménye: 1. Ascoli—Bologna 1-1 x 2. Avellino—Brescia 1-0 1 3. Catanzaro—Napoli 0-0 x 4. Juventus—Cagliari 1-1 x 5. Perugia—Fiorentina 0-0 x 6. Pistoiese—Torino 1-1 x 7. Bari—Milan 1-1 x 8. Catania—Rimini l-l x 9. Monza—Sampdoria 0-0 x 10. Palermo—Lazlo 0-2 2 11. Taranto—Atalanta 0-1 2 12. Varese—Foggia 0-0 x 13. Verona—Pisa 0-0 x-f-1 Spal—Lecce 1-1 x Két sakkhír A spanyolországi szimul- tánkörúton levő sakkvilág­bajnok, Anatolij Karpov nyi­latkozott terveiről. Elmond­ta, hogy véleménye szerint egy Fischerrel vívandó pá­rosmérkőzés érdekesebb len­ne, mint bármely más rivá­lissal való összecsapása. „A sakk kemény játék, fizikai­lag és pszichikailag egyaránt igen nagy terheket ró a versenyzőkre — mondta Karpov. Természetesen ke­ményen készülök a Korcsnoj elleni leendő ütközetre, mert jelenleg ez a legfontosabb feladatom.” A Rómához közeli kisvá­rosban megkezdődött a tíz­résztvevős nemzetközi sakk­verseny. A magyar színeket képviselő Csőm István rosz- szul rajtolt: előbb Korcsnoj- tól, majd a kubai Rodri- gueztöl szenvedett vereséget. Események Jégkorong. Üttörő- és serdülő- mérkőzés : Lehel SC—Dunaújvá­rosi KSE, Jászberény, hűtőgép- gyári műjégpálya 17, ill. 18.30. Labdarúgás. Előkészületi mér­kőzés: Szolnoki Vegyiművek— Karcag. Szolnok, Vegyiművek- pálya 14. KÖZGYŰLÉSEK Szolnoki Cukorgyár SE, ' cu­korgyári ebédlő 16.30, Jászberé­nyi Tanítóképző SE, főiskola 15. Jászberényi Pedagógus SE, Le­hel vezér Gimnázium 18. Ma már igazi szenzáció- nak kell lenni, amiért — a tévéközvetítés ellenére — naponta zsúfolásig megtelik a miskolci, kevés híján négy­ezer nézőt befogadó sport- csarnok. Ügy látszik, ilyen volt Európa legjobb hu­szonnégy asztaliteniszezőjé­nek randevúja, mert pén­tek délutántól vasárnap es­tig mind a százharminckét mérkőzés táblás ház előtt zajlott. Méghozzá nem is akármilyen közönség gyűlt össze. Ügy tűnt, a számos jugoszláv és csehszlovák tu­ristával együtt csak szak­emberek ültek a lelátón. A taps mindig bejött, még ak­kor is, ha valamiféle ravasz finomsággal kedveskedtek a szurkolóknak a versenyzők. Egy szó mint száz, jó házi­gazdák voltak a miskolciak. Tanulni sem lenne szégyen tőlük: például amilyen szín­vonalasan kiszolgálták a kö­zönséget az olcsó, ám gazdag választékú büfében, azért mi szolnokiak csak irigy­kedhetünk. Természetesen volt, aki a rendezők minden figyelmes­sége ellenére is elégedetle­nül távozott a TOP 12-ről. Elsősorban az angol John Hiltonnak járna ki valami­féle vigaszdíj, hiszen ő No. 1-ként érkezett ide — és utolsóként végzett a ver­senyben. A manchesteri biz­tosítási ügynök a berni Európa-bajnokság nagy meg­lepetése volt: harminchárom éves korában fekete borítá­sú ütőjével végigverte az egész kontinenst. Miskolcon aztán tétova mosollyal az arcán értetlenül járt asztal­tól asztalig: vagy az nem ment a fejébe, hogy miként nyerhetett EB-t, vagy pe­dig azt tartotta igazságta­lannak, hogyha egyszer ő volt a legjobb Svájcban, ak­kor ezt miért nem tisztelik a többiek? Szó ami szó, egyetlen győzelmével a ti­zenkettedik helyen kötött ki. Persze, nekünk magyarok­nak közelebbi ismerősünk is volt, akin sajnálkozhattunk. Itt volt mindjárt Jónyer, négy világbajnoki és három Európa-bajnoki cím birto­kosa. Eddig kétszer lett el­ső ezen a tornán, most azon­ban gyenge erőnléttel, jelen­tős súlyfelesleggel csak az „indultak még” kategóriá­ban végzett. Ha hozzávesz- szük, hogy ezúttal Gergely Gábor sem tündökölt — a kilencedik lett —, a magyar csapatot aggódva engedhet­jük április közepén az új­vidéki VB-re, ahol pedig a világelsőséget kellene meg­védeni. Jelenleg már Euró­pában is sok a trónkövetelő. A svédek Bengtsson „kapi­tánnyal” az élen. valamint a huszonöt éves Ulf Thorsel- lel és a húszesztendős Ulf Carlssonnal — betartva a berni sorrendet — Európa Magos Judit erőteljes tá- madójátéKával és tollszárfo- gásos stílusával gyakran megkeserítette fiatalabb ve- télytársainak az életét. A magyar versenyzőnő negye­dik helyezése szép sikernek számít Fotó: Pálffy István legerősebb válogatott együt­tesét alkotják. A harminckét éves Jacques Secretin viszont egymagá­ban is méltóképpen repre­zentálta a francia asztalite­nisz sportot. Nélküle még nem volt Európa 12 verseny, címeinek, rangjainak se sze­ri se száma, hiszen hovato­vább két évtizedet töltött a világ élvonalában. Egyet­len méltó társa volt a lát­ványosságban. a jugoszláv Surbek. Ök ketten még min­denkit képesek öt játszmára kényszeríteni — aztán a vég­ső eredmény a pillanatnyi diszpozíció dolga. A nőknél sokkal áttekint­hetőbb a képlet: Jill Ham- mersley egyelőre verhetet­len. Legalábbis ilyen hosz- szú távú versengésben, mert egyébként Magos meglehető­sen könnyen győzött ellene. Igaz, kesergett is a harminc­éves angol versenyzőnő, mondván, Judit legalább há­rom Európa-bajnoki címtől ütöttte el eddig. Ennek el­lenére az új trónkövetelő holland Vriesekoop-nak nemcsak védekezésből, de taktikából és támadó játék­ból is leckétadott. Hammers- ley, Vriesekoop, Popova — három külön klasszis, az­tán a magyarok, csehszlová­kok, jugoszlávok, svédek ül­döző mezőnyéből bárki fel­zárkózhat. Akit hiányolt a közönség? Elsősorban Kisházi Bea és a lengyel Grubba jelenlétével lett volna gazdagabb a me­zőny. A Statisztika ver­senyzője négyszer lett első a TOP 12-n, a lengyel fiú pedig az asztalitenisz-sport „új hullámának” egyik nagy ígérete. Végeredmény: 1. Jill Ham- mersley (angol) 9 győzelem, 2. Vriesekoop (holland) 8, 3. Po­pova (szovjet) 7, 4. Magos (ma­gyar) 7, 5. Uhliková (csehszlo­vák) 6, 6. Heilman (svéd) 6, 7. Hrachová (csehszlovák) 5, 8. Perkucin (jugoszláv) 4, 9. Llnd- blad (svéd) 4, 10. Oláh (magyar) 4, 11. Palatínus (jugoszláv) 4. 12. Silhanová (csehszlovák) 2. Végeredmény: 1. Klampár Ti­bor (magyar) 9 győzelem, 2. Bengtsson (svéd) 9, 3. Surbek (jugoszláv) 8, 4. Dvoracek (cseh­szlovák) 8, 5. Secretin (francia) 7, 6. Douglas (angol) 6, 7. Thorsell (svéd) 5, 8. Orlowski (csehszlovák) 4, 9. Gergely (ma­gyar) 4, 10. Carlsson (svéd) 3, 11.Jónyer (magyar) 2, 2. Hilton (angol) 1. — pb — ö MŰSOROK D PETŐFI: Szolnok Vörös Csillag: Ékszer­rablás fényes nappal (fél 5-től). Forgalmi dugó (16, II. helyáron, fél 7, és fél 9-től), Tallinn: Ha­lálos tévedés, Tisza ,,A”: Meg­közelítések (16), ,,C” terem: Szerelmes biciklisták, Reptér Y szünnap, Vegyiművek: szünetel. Szandaszőlős Terv: Egy másik férfi és egy másik nő I—II (II. dupla helyáron). Abádszalók Pe­tőfi: Veri az ördög a feleségét. Jászberény Lehel: Kojak Buda­pesten (II. helyáron), Mopresz- szó: Erőd (16). Jászapáti Tán­csics: Kalózok Jamaicában (III. helyáron). Kisújszállás Ady: Fe­kete-fehér színesben. Kunhegyes Szabadság: A katona és az ele­fánt. Kunmadaras Petőfi: Gengszterek sofőrje (14. III. helyáron). Kunszentmárton Kö­rös: Fogjuk meg és vigyétek. Mezőtúr Béke: Sherlock Holmes legkedvesebb bátyjának ka­landjai (14. II. helyáron), Dó­zsa: Töredék az életről (14). Szabadság: A rejtélyes bank­betét. Rákóczifalva Rákóczi: Fotó Háber. Tiszafüred Tisza: Ki beszél itt szerelemről (14). Tószeg Petőfi: Konvoj (14. III. helyáron). Törökszentmiklós Dó­zsa : örült nők ketrece (III. helyáron), Hunyadi: A kíván­ság fája (14). Túrkeve Vörös Csillag: Egy kis indián. ÍRádtt I SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Hírek. — 17.05: A Disco Light Orchestra slágerfeldolgo­zásaiból. — 17.15: Üttörőhíradó. Szerkesztő: Cseh Éva. — 17.30: Volt szolnoki színészek felvéte­leiből. Rózsa Tibor klasszikus dalokat énekel. — 17.40: Üzemi lapszemle. — 17.45: A régi Il­lés-együttes lemezeiből. — Köz­ben: Noteszlap. — 18.00: Alföl­di krónika. — 18.15: Rocknercek. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Felrobbant-e a biológiai pokolgép? I. rész — 8.57: Nóták — 9.44: Névcsúfoló ABC. — 10 05: MR 10—14. — 10.35: Szimfonikus zene. — 11.41: Az élet komédiá­sai. Jókai Mór regénye rádióra alkalmazva — VIII. rész. —12.35: Törvénykönyv. — 12.50: A Rá­dió Dalszínháza. — 14.11: Ver­bunkosok. katonadalok. — 14.40: Élő világirodalom. Finnország — II. — 15.10: Liszt: A bölcsőtől a sírig — szimfonikus költemény. — 15.28: N.yitnikék — Kisiskolá­sok műsora. — 16.05: .Tömegek torka. . .” Komiát Aladár emlé­kezete. — 16.45: Paganini cap- rice-ok Schumann feldolgozásá­ban. — 17.07: Különös álmok — Szini Gyula kisnovellái rádíé” > alkalmazva. — 17.32: Ange’ > Ephrikian együttese Gesualdo- madrigálokat énekel. — T7.45: A Szabó család. — 19.15: Paul Schöffler. Wagner operáiból éne­kel. — 19.33: A környező világ — KGST híradó. — 20.03: Népdalest. — 20.50: Tudomány és gyakor­lat. — 21.20: Magvar előadómű­vészek. — 21.49: Késő este. . . az ösztöndíiról TI. rész. — 22.20: Óceánok. haiók. matrózok. — 22.30: A Hannoveri Rád’ó zene­karának hangversenye. Közhen: —23.21: Szakadék. Székely Mag­da versei. — 23.26: A hangver­senyközvetítés folytatása. — 0.10: Németh Gábor táncdalaiból. 8.05: Tamássy Zdenkó dalaiból. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Társalgó. — 10.33: Zenekö­zeiben. — 12.25: Gyermekek könyvespolca. — 12.33: Melódia­koktél. — 13.28: Bogár István: A halászról meg a kis halról. Ze­nés mese Puskin költeményére. 14.00: Operaslágerek. — 14.30: Hí­rek. Körzeti időjárás. — 14.35: Tánczenei koktél. — 15.20: Könyv­ről könyvért. — 15.30: Örökzöld dallamok. — 16.28: Műsorismer­tetés. — 16.30: Hírek. — 16.33: Csúcsforgalom. — 17.57: Reklám. 18.00: Tip-top* parádé. — 18.33: Beszélni nehéz. — 18.45: Molnár Júlia és Lovass Laios nótákat énekel. Kecskés Sándor klariné- tozik. — 19.20: Az erdő panasza. — 19.30: Csak fiataloknak! — 20.33: Mindenki könyvtára. — 21.01: Klasszikus operettrészle­tek. — 22.00: Zeneközeiben a hallgató. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Ka­marazene. — 10.04: Britten: Peter Grimes. Háromfelvonásos opera. — 12.36: Reneszánsz kórusmuzsi- ka. — 13.07: Zenekari muzsika. — 14.11: A magyar ellenállás saitója. — 14.31: A Kodály vo­nósnégyes felvételeiből. — 15.00: Iskolarádió. — 15.30: Faust. Rész­letek Gounod operáiéból. — 16.40: Mi a véleményed? —17.00: A Chicagói szimfonikus zenekar játszik. — 18.10: Száz éve halt meg Mogyeszt Muszorgszkij V/2. rész. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Kapcsoliuk a Zeneakadé­mia nagytermét Edda Moser dal­estje. — 21.20: DzsesszfelvétplG­inkből. — 21.40: Modern írók portréi. — 22.00: A Berlini Fil­harmonikus zenekar Mozárt- fclvételeibol. 1 Televízió | 8.0(1: Tévétorna. 8.05: Iskolatévé. 10.55: Óvodások filmműsora. 14.00: Iskolatévé. 16.00: Mindenki iskolája. 17.05: Hírek. 17.10: Tévébörze. 17.20: A néma dosszié. Magyar film. 18.45: Kertünk — udvarunk. Riportfilm. 19.15: Tévétorna. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Játék három percben. 20.05: A nukleáris forradalom. Francia filmsorozat: IV'4. rész: A békés felhasználás útjai. (Színes.) 20.45: A rajzfilmek kedvelőinek. 21.00: Stúdió ’81. A Televízió kulturális hetilapja. 22.00: Fischer Annie zongorázik. Beethoven: Esz-dúr zongo­raverseny. 22.40: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR: 20.00: Hi-Fi-est. BUKAREST: 16.05: Iskolatévé. 16.30: Röplabdamérkőzések. 17.35: Iskolai élet. 18.20: A mezőgazdaság dolgozói­nak. 18.50: A legkisebbeknek. 19 00: Tv-híradó. 19.20: Gazdasági figyelő. io 40; Román tájakon. 20.10: Shakespeare: Rómeó és Júlia. Angol film. 21.45: Mesterművek. 22.05; Tv-híradó.

Next

/
Thumbnails
Contents