Szolnok Megyei Néplap, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-10 / 34. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. FEBRUÁR 10. Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Fájdalommal és megdöbbenéssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TOROK ILONA az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem Természettudományi Karának hallgatója 23 éves korában hegyi szerencsétlenség áldozata lett. Temetése Mezőtúron a Felső- részi temetőben f. hó 10-én 11 órakor lesz. Gyászolják szülei, nővére, nagyszülei, rokonai és hallgatótársai. Akik ismerték és szerették, azokkal tudatjuk, hogy SÁRKÁNY JÓZSEF ny. főmozdonyvezető rövid szenvedés után 84 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 10-én 14.30 órakor a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Gyászoló testvérei és rokonság, Szolnok. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, testvéreknek, ismerősöknek, szomszédoknak, a Tiszatáj Tsz vezetőségének, az Erdei Ferenc Szocialista Brigádnak, a Finom- mechanikai Vállalat konyhai vezetőinek, dolgozóinak, a Bethlen Gábor úti Általános Iskola 8. osztályának, Petőfi Általános Iskola 4/C osztályának, akik felejthetetlen halottunk PONYOKAI JÓZSEF temetésén részt vettek, virágaikkal, koszorúikkal, részvétnyilvánításaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége és családja, Törökszentmiklós. Köszönetét mondok a Kisújszállási Tisza II. Tsz vezetőségének, amiért 1980-ban elhunyt édesapánk, TAKÁCS FERENC ügyeit olyan gyorsan és segítőkészséggel intézték. Temetésén megjelentek, sírjára koszorút helyeztek. Itt kívánom megköszönni a kisújszállási Ügyvédi Munkaközösség segítőkész munkáját is. Tisztelettel id. Szűcs Zsigmondné és testvérei. INGATLAN JÁSZBERÉNY. Tavasz u. 6. sz. alatt kis családi ház eladó. (959) MÁSFÉL szobás szövetkezeti lakás kp -}- OTP-átvállalással eladó. Szolnok. Ady E. út 5. VIII/5. 17 óra után, Kovács. (965)___________________ KERTES családi ház. 250 négyszögöl telekkel eladó. Jászapáti. Esze Tamás utca 12. Érdeklődni: Jászapá-- ti. Tanya 271. Mihá- lyi István. (H. 437) 220 000 Ft kp -f OTP átvállalással másfélszobás lakásmegoldást keresek. „Mielőbbi költözködés” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 391) ELADÖ kertes családi ház garázzsal, gazdasági épülettel, a lakásban telefon. Tiszafüred, Kun B. sétány 2. Érdeklődni lehet a címen. (850) __________________ S ZÁND ASZÖLÖS, Radnóti M. u. 6. sz. alatti tetőtérbeépí- téses családi ház el- adó. (932)___________ J ÁSZBERÉNYBEN 200 négyszögöl telek eladó főútvonalon. Választ a Néplap jászberényi szerkesztőségébe „Beépíthető” jeligére. (958) SZOBA-KONYHÁS családi ház eladó. Szolnok, Bogár út 8. Érdeklődni: Szan- daszőlős, Vörösmező út 30. (H. 449) JÁSZBERÉNYBEN a laktanya mellett 515 négyszögöl föld eladó. Érdeklődni lehet : Jászberény, Ipar u. 3. (960) JASZBOLDOGHA- ZA, Hunyadi János u. 10. sz. alatt csa- ládi ház eladó. (968) BALATONMÄRIA- FÜRDÖN Tóparti üdülő eladó. Vállalatnak, intézménynek is megfelelő. Cím: Pécs, Kertváros, Berek út 17. (H. 458)___________________ 3 67 négyszögöl beépíthető telek eladó. Törökszentmikló- son. Érdeklődni: Pázmány Péter 26. Fekete. (991)_________ CSALÁDI-ház elköltözés végett sürgősen eladó. Törökszentmiklós, Szent István út 15/a-. (1001) ELADÓ: kétszobás, komfortos 4- szoba- konyhás családi ház. Érdeklődni: Szolnok, Munkásőr út 27. Szombat, vasárnap egész nap. (H. 466) ELADÓ: 329 négyszögöl beépíthető telek. 8 m-es téglaépülettel — víz, villany van. Szanda- szőlős, Juhász Gyula út 15. Érdeklődni: Szolnok, Munkásőr út 27. Szombat, vasárnap egész nap. (H. 470)_________ SZOLNOKON kö- vesút mellett egy telken két lakóépület alsóépületekkel lebontásra kedvezményes feltételekkel eladó. Érdeklődni: Szolnok, Ragó Antal u. 14. IV/19. 17— 19 óráig. (H. 472) GÉPJÁRMŰ IV-s Wartburg de Luxe személygépkocsi megkímélve eladó. Szanyi, Szolnok. Orosz György út 17. 1/7. Érdeklődni vasárnaponként. (H. 438) IM-s Zsiguli friss műszakival eladó. Érdeklődni: Tiszaföldvár. Kalap út 5/1. 16 órától. (904) _______ T RABANT 601-es UZ frsz. most vizsgázott első kézből megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: Rákóczifalva, Zrínyi u. 12. (562) RS—09-es vizsgázott kerti traktor ekével, platóval, kultivátor- ral, fűkaszával és utánfutóvá^ eladó. Csak személyesen. Kunmadaras, József Attila 4. szám. (938) CITROEN AMI 6-OS másfél év műszakival eladó. Érdeklődni: Jászberény, Termálfürdő 9—18-ig. (966)__________________ Z T-s rendszámú tolótetős Wartburg eladó. Érdeklődni: du. V*4-től Csillag, Tisza- földvár, Kossuth u. 32. (974)___________ UB-s Trabant felújítva sürgősen eladó. Érdeklődni: egész nap. Szolnok, Szűcs, Aranyos út 1. (H. 448)___________ I E-s Polski Fiat 1500-as, bevonulás miatt sürgősen eladó, felújított állapotban. Irányár: 26 000 Ft. Beseny- szög, Rákóczi út 25. (H. 461) RENDSZÁM nélküli S 100-as Skoda egyben vagy alkatrészenként eladó. Kunszentmárton, Kilián It. H ép. I. e. 6. (994)_______________ 1 200-as Wolkswagen Cabrioletli műszaki nélkül eladó, 17 000 Ft-ért. Mezőtúr, Ba- CSó B. út 7. (999) GÉPKOCSI utánfutó rendszámmal. 1983. VII. hóig vizsgáztatva eladó. Szolnok, Várkonyi tér 3. III. em. 11. (H. 469) _ UO frsz. S 100 Skoda eladó. Szolnok, Csokonai út 15. II. em. 6. 17 órától. (H. 471)___________________ 3 éves Trabant Special eladó. Érdeklődni: Szolnok. Kertváros. Horgász u. 43., 16 óra után. (9795) ADÁSVÉTEL GYÁRI 800-as szalag- fűrész felújított, komplett eladó. Kisújszállás. Kötő út 16. (934)______________ J Ó állapotban levő Hajdú mosógép eladó. Érdeklődni Varga, Szolnok. Orosz Gy. u. 19. II. 12. (954) UTÁNFUTÓ eladó. Jászberény, Áldás út 20. (891)______________ E LADÓ két vemhes anya/koca — elles 15-én — Durok kan (vörös) koca süldők. 6 hónaposak, bika- borjú 10 hetes. Tószeg, Háy tanya 5. (9201 HÁLÓSZOBABÜ- TOR és ágytoll alkalmi áron eladó. Érdeklődni: hétköznap 18 órától, szombat, vasárnap egész nap. Szolnok, Kolozsvári u. 18. ITL/11. (H. 435) _____________ N APOS- és előnevelt csibe kapható és előjegyezhető. Gyors növésű fehér húshibrid, kendermagos és F l-es fajták. Dudás Istvánná, 2746 Jászkarajp- nő. Akácfa u. 22. (H. 443) ELADÓ ldb 230x59- es 20 fiókos, 1 db 210x63-as 9 fiókos. 1 db 105x59-es 2 fiókos üvegezett pult. Jászberény, Kossuth Lajos u. 6. Ajándékbolt. Tel.: 474, este 19-től. (847)__________ 3 éves kanca 3,5 tonna teherbírású gumiskocsival vagy anélkül eladó. Bor- bás Ferenc, Jászapáti, Velemi Endre u. 47. (967) JÓ minőségű 80 mázsa széna eladó. Jászberény, Négy- szállás 46. (970) BUBU gyermekszobabútor eladó. Szolnok, Keskeny János út 48. III'11. Érdeklődni az esti órákban. (H. 453) 17 db 8 hetes választási malacok eladók. Cím: Gál Sándor, Szolnok, Alcsi- szigeti ÁG központ. (H. 456) 11 hónapos angol Setter igényesnek eladó. Dr. Balogh, Szolnok, Jókai út 15. (H. 460)__________ 3 0 q gyepszéna és jó karban levő gumiskocsi eladó. Borjút is beszámítok. Érdeklődni: Cserkeszőlő III. Ke- resztdűlő 14, (993) KÉTSZEMÉLYES rekamié, két fotel — jugoszláv gyártmány — éladó. Szolnok, Ságvári krt. 57. fsz. l. Németh. (H. 468)______________ M USTARSZÍNÜ, NDK mély gyermek- kocsi eladó. Szolnok, Dr. Szana Antal út 23. (900 éves bolt mögött). (H. 476) EGYÉB VILLANYSZER ELÖ- munkákat. lakások, boylerek szerelését rövid határidőre vállalom. Közületek és vidékiek részére is. Cím: Völgyi István villanyszerelő mester. Jászberény. Alsócsincsapart 11. (848) _______ H ÁZTARTÁSI gépek és ólai kályhák javítása rövid határidőre Szolnokon és a környékén. Tel.: 12-411 8—16-ig. (919) FIATAL házaspár egy gyermekkel albérletet keres egy évre. Ajánlatokat: Simó Árpád, Szolnok, Szigligeti út 6. 317 szoba kérem. (H. 478)__________________ I NDULÓ magánkereskedésbe társat keresek. Kereskedelmi végzettség és mérsékelt tőke szükséges. „Kalap” jeligére a szolnoki hir- detöbe. (H. 479) NYOLC-Tiz személyre, vállalatnak szobákat idegenforgalmin keresztül kiadók. 8600 Siófok, Mészáros l. u. 67. alatt, Sípos. (627) KÉT fiatal szakmunkást alkalmazok jó kereseti lehetőséggel. Válik lakatos, Jászberény, Liliom 1. (971) KULÖNBEJARATÜ bútorozott szoba, konyha és fürdőszoba-használattal két személy részére albérletbe kiadó. Szolnok, Orosz György u. 5. X. em. 40. (Széchenyi lakótelep). (H. 450)________ Ü JRA divat a pli- szé és guvré szoknya, készíti Domo- kosné. Szolnok Thököly út 2. Víztorony mögött. (H. 454)______________ 2 2 éves leány eltartási szerződést kötne. „Élet” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 459) ÜJÉVBEN is szereltessen műanyagré- dőnyt ablakára minőségi kivitelben 4 féle színből választhat. Mikó György redőnykészítő kisiparos. Gyöngyös. 3200 Hunyadi u. 9. Tel.: 11-104. (223) LAKÁSCSERE 4 szobás, 74 m2-es szövetkezeti lakásom 2 másfélszobásra cserélném. az egyik lehet tanácsi is. ..Jubileum tér” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 390)_______________ ELCSERÉLNÉM kétszobás. összkomfortos. tanácsi lakásom másfél szobás tanácsi lakásra. Szolnok. Barta István u. 8. 11/12. (Széchenyi lakótelep). Érdeklődni délutáni órákban. (H. 425) SZOLNOKI egy szoba, komfortos, gázos tanácsi lakásunkat gyöngyösi tanácsira cserélnénk. ..Áprilisi csere” jeligére a szolnoki hir- detőbe. (H. 451) BUDAPESTI kétszobás tanácsi távfűtéses telefonos lakásom elcserélném hasonló szolnoki tanácsira. „Metróhoz közel” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 467) ________ E LCSERÉLNÉM Szolnok, Zagyvaparti sétány 4. III/48. egyszobás garzon tanácsi lakásomat szoba-konyhás kertes házra. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni a helyszínen. (H. 473) HÄZASSAG TÁRSASÁG hiányában ezúton keresem 50—60 éves korig, intelligens komoly férfi ismeretségét, aki barátra, segítőtársra, jóban-rossz- ban partnerre vár. „Rossz egyedül” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 457) REVIZORT alkalmazunk megyei ellenőrzési területre, felsőfokú számviteli képzettséggel (főiskolát végzettek vagy azt jelenleg kiadóba. (863) végzők). „Szakma” jejligére a SZMT VASIPARI VALLALAT AKKU ÜZEM, SZÁSZBEREK, felvesz 18 évet betöltött férfi segédmunkásokat technológiai területre. Jelentkezés: Szászberek, Akku Üzem vezetőjénél. (894) íuA^uAiusiACrA napi 4 ( munkaidővel kollégiumi titl alkalmaz. Jelentkezni lel Szolnok, Kossuth tér 2. (H. : AZ Allatifehérje takarmányokat ELŐÁLLÍTÓ VALLALAT SZOLNOK TÓSZEGI ÜT felvételre keres portásokat (nyugdíjas is), lakatosokat, gépkocsivezetőket és anyagmozgatókat. Jelentkezni lehet személyesen az üzemben. (H. 432) Hirdetmények a palotasi Állami gazdaság állatenyésztési középvezetőket szarvasmarha és juhászati ágazatba, valamint kubikos brigádokat keres felvételre. Fizetés megegyezés szerint, valamint teljesítménybérben. Jelentkezés: személyesen vagy írásban az állami gazdaság II. kerületében: Tiszasülvön. Levélcím: Palotási AG, II. kér., Ti- szasüly. (929) A SZOLNOKI ALLAMI GAZDASÁG A TISZAMENTI VEGYIMŰVEK lakótelepénél levő, fejlesztés alatt álló ipari üzemébe felvesz lakatos, hegesztő szakmunkásokat és betanított munkásokat. Jelentkezés az inari iizem vezetőjénél az üzemben, Szolnok, Tószegi út. (936) KELETTEXTIL NAGYKERESKEDELMI VALLALAT felvételre keres férfi raktári beosztottat, esetleg képesítés nélkül is. Szolnok, Rékasi út. Megközelíthető a 12-es autóbusszal. (H. 446) TISZA VIDÉK SZÖVETKEZETI KÖZÖS VALLALAT, SZOLNOK, VÖRÖS HADSEREG U. 2/b vasműszaki termékgyártási, épület- gépész kivitelezői gyakorlattal, termelésirányítói munkakör betöltésére, gépészmérnököt, művezetői munkakörbe gépésztechnikust, továbbá villamosmotor- tekercselőt és gépírónőt vesz fel. (H. 447) A COOPTOURIST SZOLNOKI IRODÁJA felvesz éretségizett fiatal női munkaerőt ügyintézői munkakörbe. Nyelvvizsga szükséges. Jelentkezni lehet: Coop- tourist Szolnok, Ságvári krt. 31. (H. 463) Szolnokon állást változtatnék számítástechnikai rendszerszervezői gyakorlattal. „10 éves gyakorlat” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 444) A törökszentmiklósi Városi Tanács költségvetési üzeme 1981. január 1-től kezdődően a lakosság részére Törökszentmiklós város területén építőipari javító, karbantartó szolgáltatást végez. Kérjük^ ilyen irányú igényüket az üzem központi telephelyén (Törökszentmiklós, Táncsics M. út 26. sz. alatt) megrendelés formájában leadni. (788.) A COOPTOURIST ajánlata: Utazás vonattal Kijevbe. Időpont: 1981. március 27— április 1. Teljes ellátás. Részvételi díj: 2580 forint. Kedvezményes utazás Kijev —Moszkva útvonalon. Időpont: 1981. május 4—11. Teljes ellátás. Részvételi díj: 3760 forint. Pozsony—Bécs. 5 nap. Utazás autóbusszal. (2 nap Pozsony — 3 nap Bécs) Félpanziós ellátás. Időpont: 1981. május 15— 19. Jelentkezési határidő február 25. Részvételi díj: 3850 forint. Lvov 5 nap. Utazás vonattal. Teljes ellátás. Időpont: 1981. május 15—19. Részvételi díj: 1820 forint. Jalemtkezés: Szolnok, Ságvári krt, 31. Tel.: 11-248. (H. 464.) J <f ‘V ... />■ •V £ & A w/ (7757.) Pályázatot hirdetünk főkönyvelői állás betöltésére Pályázati feltétel: KÖZGAZDASÁGI EGYETEMI vagy PÉNZÜGYI, SZÁMVITELI FŐISKOLAI végzettség és legalább 5 éves szakmai gyakorlat szükséges. o A pályázatokat „Szolgáltatás” jeligére kérjük a szolnoki hirdetőbe. (345.) KORSZERŰ, TAKARÉKOS VILÁGÍTÁS ESZKÖZE, a fénycső és fénycsöves készülék DP 02 FÉNYCSŐ ARMATÜRA (3x20 W), FÉNYCSŐ ARMATÜRA (2x40 W, 1x40 W). BESZEREZHETŐ: kiskereskedelmi boltjában. — Szolnok, Pálfy János út. (895.) BETON- ÉS VASBETONIPARI MÜVEK SZOLNOKI GYÁRA azonnali belépéssel alkalmaz férfi és női munkavállalókat betanított munkás munkakörökben. Munkásszállást tudunk biztosítani. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi csoportjánál. Cím: Szolnok, Piroskai út. (742.) Termelő üzemeinkbe szakmanélküli nőket és férfiakat, karbantartó gyárrészlegünkbe vasas és villamosipari szakmunkásokat veszünk fel A szakmanélkülieknek a szakmunkás bizonyítvány megszerzésére lehetőség nyílik (az érettségizettek előnyben részesülnek). A vidékieknek utazási kedvezményt adunk és szállásról (házaspároknak kétágyas szobáról) gondoskodunk. A betanulás idején kedvező tanulóbért, azt követően pedig, szorgalom és jó teljesítmény esetén 4000—6000 forint közötti bért fizetünk. Érdeklődni és jelentkezni lehet: a Taurus Abroncsgyár munkaügyi osztályán Budapest, VIII., Kerepesi út 17. 1965 (a Keleti Pályaudvar mellett) Telefon: 342-385. (576.)