Szolnok Megyei Néplap, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-08 / 33. szám

10

12 hónap 12 község

1981. FEBRUÁR 8.

Fehérbe öltöztek a fák a Tisza Cipőgyár udvarán. Háttérben az elmúlt évben átadott új

szociális épület

Az V. ötéves tervidőszak legnagyobb megyei beruházása: a Martfűi Növényolajgyár

Martfűi képeslapok- *

i *

/.

Martfűpuszta 1930: a látóhatárt csak itt-ott töri meg néhány cselédház, gazdasági és uradalmi épület. A területet Kövér János és egy kisebb földbirtokos, dr. Szo- botka Pál birtokolja. Már termel a téglagyár, de az alig több' mint hatszáz lakos az akkori Magyarország szegényembereinek kiszolgáltatott sorsát éli: cselédek, éhbérért dolgozó téglagyári munkások népesítik be a pusztát.

Tíz évvel később: a cseh Bata-cég ipartelepítésre alkalmas helyet keres Magyar- országon. Martfűpuszta — ahol a vasúti, országúti és az olcsó vízi szállítási lehetőségek mellett szinte korlátlanul áll rendelkezésbe az olcsó munkaerő is — megfelelő helynek Ígérkezik. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségével folytatott hosszas tárgyalás után a cég 1940- ben 325 ezer pengőért megvásárolja a Szóbotka-birto- kot, s rá egy évre megkezdődhet« a cipőgyár építése is. A nagyszabású építkezés tömegesen vonzza a nincsteleneket. Jellemző talán, hogy Martfűpuszita lakóinak száma ebben az időben már megközelíti az ezret. A termelés — a cég érsekújvári gyárából érkezett, illetve az ott kiképzett helyi és környékbeli szakmunkásokkal — 1942-ben kezdődik meg. S tulajdonképpen ekkor kezdődik meg az a fejlődési folyamat is, amely a felszabadulást követően az egykori pusztát mára az ország egyik ipari fellegvárává emelte.

2.

Szolnokot elhagyva Martfűnél találkozunk ismét a Tiszával. Az országút mellett kanyargó folyó páratlanul szép látványt nyújt a téli reggelen. A zúzmara, mint lehelet finom csipke ékesíti a partmenti fák ágait. Zajlik a Tisza, jégtáblák úsznak a vízen. Ám a tekintet éppen

csak megpihen, gyáróriás tolakszik elébe. Ott, ahol néhány éve még kukoricatáblák álltak, a növényolajgyár magasodik. Az ötödik ötéves terv legnagyobb Szolnok megyei élelmiszeripari beruházása volt ez a létesítmény. A gyár naponta mintegy tízmillió forintot „tesz le” a népgazdaság „asztalára”, egy napi termelési értéke ennyire tehető.

Ahogy a folyó jobbra tét, feltűnik a község. Község? Sokkal inkább fejlődő kisvárosnak hihetné az ember magasba nyújtózkodó házait, az épülő, szépülő lakótelepeket látva.

A városiasodé nagyközség tanácsát mégis falun találjuk.

— Méghozzá az úgynevezett ófaluban — jegyzi meg Oravecz Károly tanácselnök. —Ez a legrégebben lakott területe Martfűnek. A Tisza Cipőgyár körüli „városmag” és a 442-es úttól balra eső településrész csak jóval később alakult ki.

Ahogy a cipőgyár növekedett, úgy növekedett a község is.

Ma 2200 család lakik kényelmes otthonokban. A népesség 1960 óta nagyjából megduplázódott. Az ideiglenes lakosokkal együtt napjainkban hétezer ember vallja magát martfűinek. A nappali lakosság száma azonban ennél jóval nagyobb; tizenegyezer. Négyezer bejáró dolgozót fogad tehát Martfű naponta. Legtöbbjük a Tisza Cipőgyárban dolgozik.

3.

Martfű keresőképes lakosságának is több, mint nyolcvan százalékát, foglalkoztatja az ország legnagyobb cipőgyára. Éppen ezért természetes, hogy a gyár és a község élete nehezen választható el egymástól.

Komáromi Béla szociális, személyzeti .igazgató csupán' az utóbbi évek együttműködésének eredményeit sorolja;

— Azt hiszem, nem csupán Martfű küzd manapság állandó iskolai tanteremgondokkal. A gyár 1973-ban 1

millió forinttal járult hozzá új tantermek létesítéséhez. Két évvel ezelőtt pedig ugyancsak egymillió forintot fordítottunk a cipőipari tanintézet tornatermének építésére. A község lakóinak túlnyomó része fiatal. Sok a fiatal házaspár, sok az óvodás korú kisgyermek is. 1974 és 1976 között 1 millió 300 ezer forinttal járultunk hozzá az óvodák bővítéséhez, építéséhez.

Nyilván ez is elősegítette, hogy Martfűn ma már minden jogos óvodai igényt ki tudnak elégíteni, de a cipőgyár nagy részt vállal a község lakásgondjainak megoldásában is.

— Az elmúlt öt esztendő csupán a közműfejlesztést, az utak, a vízvezetékek építését 5 millió forinttal segítettük. 1974 és 1930 között átadtunk 274 munkáslakást, ugyanakkor 90 tanácsi lakást vásároltunk.

A lakásgondok ennek ellenére Martfűn is egyre égetőbben jelentkeznek. Évente négyszáz-ötszáz lakás- igénylővell számolnak. E téren különösen fontos tehát a gyárak, üzemek és a nagyközségi tanács együttműködése, amely az utóbbi években példásan alakult. Mindennemű lakásigényt a nagyközségi tanácsnál tartanak számon, a munkáslakások elosztása is közösen történik. A VI. ötéves tervidőszakban a Tisza Cipőgyár évi húsz munkáslakás építését vállalta, a növényolajgyár 1981-ben és 1982-ben harminc munkáslakással enyhít a nagyközség lakásgondjain. Ugyanakkor 1982-ben általa válik lehetővé Martfű vezetékes gázzal való ellátása. A termelő üzemek jelentős anyagi támogatást adnak a kislakások és a társasházak építőinek is. A VI. ötéves tervidőszak során ugyanis ez utóbbi építkezési formák kerülnek előtérbe Martfűn.

4.

Seres Józsefék egy éve vették birtokba kát és fél szobás lakásukat, amely ugyancsak a munkáslakés-akció keretében épült.

— Munkahelyünk a Tisza Cipőgyár segítsége nélkül aligha tudtuk volna kifizetni a költségeket. A gyár a befizetendő összeg húsz százalékát, mintegy 60 ezer forintot előlegezett meg nekünk — mondja a fiatalasz- szony, aki egyébként a „tősgyökeres” martfűiek közé tartozik.

— Itt születtem, itt végeztem a cipőipari szakközépiskolában, annak idején eszembe sem jutott, hogy más szakmát, más lakóhelyet válasszak.

A férj, noha tiszaföldvári. születésű, ma már ugyancsak martfűinek vallja magát. Igaz ugyan, hogy eredeti szándékától miszerint állatorvos szeretett volna lenni, kissé távol áll a cipőipari szakma. ..

— Mégsem bántam meg, hogy végül is ezt választottam — mondja. — Idestova tizennégy éve dolgosom a cipőgyárban, s nem panasz- kodhatom. Minden lehetőséget megkaptam a továbbtanulásra, szakmai előrehaladásra. Annak idején a szabászaton kezdtem, majd segédművezetőként dolgoztam.

— Most pedig egyetemre ' jár.

— Igen, a műszaki egyetem gépészeti karán a második évet végzem.

— Két gyerek, család és munka mellett nem könnyű a tanulás — jegyzi meg a felesége. — Ugyanakkor mi is, 'mint minden fiatal család, most birkózunk a kezdés nehézségeivel.

— A gyermeknevelés, a munka, a tanulás úgyszólván leköti minden energiánkat — mondja Seres József.

— Lehetséges, hogy a mi hibánk is, de igen kevésszer mozdulunk ki itthonról.

— Olyan nagyon nem is választhatunk a lehetőségek között — vélekedik a feleség.

— Sajnos Martfűn nincs fiatal, kispénzű embereknek való szórakozóhely. A legnagyobb problémám, mint háziasszonynak persze nem ez. Sokkal inkább az, hogy olykor egy pár zokniért is Szolnokra kell utaznom, s azt sem 'mondhatom, hogy az élelmiszer-el látással olyan

nagyon meglennének elégedve a martfűi háziasszonyok.

5.

A kereskedelmi ellátás valóban egyik „érzékeny” pontja a fejlődő településnek. Az esetenkénti gondok talán éppen abból adódnak, hogy a nagyközség tényleges lakosságánál jóval több ember ellátásáról kell gondoskodni.

A Tisza ABC-áruházban járva úgy tűnik, van minden, mi szem-szájnak ingere.

Vígh Imréné üzletvezető is ezen a véleményen van, ugyanakkor nem titkolja el azt sem, hogy olykor kifogás is éri a boltot.

— Vásárlóink főleg a kenyér minőségét kifogásolják

— mondja. — Előfordul ugyanis, hogy egy-két napos kenyeret is kénytelenek vagyunk eladni. Ezt a kereslet ingadozása okozza. Van, hogy csupán öt, de van olyan napunk is, amikor 25 mázsa kenyeret adunk el.

A húsellátáson sokat javított a mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezet, a községi tanács és a Tisza Cipőgyár közös beruházásában létrehozott húsfeldolgozó üzem és húsbolt. Az üzem elsősorban Martfű húsellátásáról gondoskodik.

— Megítélésem szerint a nagyközség alapellátása jó

— mondja a tanácselnök — kívánnivalókat inkább a szakos ellátás; az iparcikk- és ruházati kínálat hagy maga után.

6.

Martfű művelődési központját nem csupán a helybeliek, de a környező községek lakói is szívesen látogatják. Nem véletlenül, hisz- a jól felszerelt, tágas, korszerű intézményben minden lehetőség megvan a szórakozásra, művelődésre.

— Az utóbbi években rendszeresebbé tudatosabbá váltak a martfűi emberek művelődési szokásai — mondja Ibolya László igazgató. — Különösen a közösségi művelődési formák, a szakkörök, művészeti csoportok, gyakorlati ismereteket nyújtó tanfolyamok népszerűek.

Ám »nem kevésbé népszerűek ázok a rendezvények, kiállítások, hangversenyek sem, amelyek már. úgyszólván hozzátartoznak a nagyközség mindennapjaihoz. A Népszínház, a Szigligeti Színház előadásaira idén is több száz bértetet váltottak a martfűiek, de változatlanul .telt házzal” indulnak havonként egyszer a művelődési központok „színházi járatai” is Budapestre.

— A martfűi gyerekek közül nagyon sokan már négyéves koruktól színházi bérlettel rendelkeznek — jegyzi meg Ibolya László. — Mire felnőnek, természetes igényükké válik a művelődés.

Az elmúlt évben átadott új gyermekkönyvtárat naponta benépesítik.

Martfű 900 általános iskolása és több mint háromszáz középiskolása között bizonyára kevesen akadnak, akik ne látogatnák a nagyközség közművelődési intézményeit.

— Az intézményekkel, köztük a művelődési központtal, könyvtárral és a termelő üzemekkel mindennapos kapcsolatban áll az iskolánk — mondja Fehérvári György- né,<a cipőipari szakközépiskola, illetve szakmunkásképzőintézet igazgatója. Nem is lehet ez másképp, hisz Martfűn a cipőipari szakmunkás- képzés idestova harmincéves múltra tekint vissza. Ugyanúgy hozzánőtt a községhez, mint a cipőgyár, s mellesleg nélkülözhetetlen is, hiszen a jövő szakmunkásai itt készülnek leendő munkáséletükre.

S remélhetőleg egyre többen maradnak közülük Martfűn, az állandóan fejlődő, szépülő nagyközségben, Szolnok megye egyik ipari centrumában.

Török Erzsébet Fotó; Nagy Zsolt

A cipőipari szakmunkásképző intézet kollégiumában

Egy este a Seres családnál