Szolnok Megyei Néplap, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-07 / 32. szám

1981. FEBRUÁR 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Hangosan vagy hangzósan? ÜGY TŰNIK, egyre na­gyobb háttérzajban kell be­szélnünk manapság. így hát gyakran nem kis erőfeszíté­sünkbe kerül, hogy megér­tessük magunkat. Márpedig minden beszélőnek elemi ér­deke. hogy szavai eljussanak a hallgatóhoz, a hallgatóé pedig, hogy pontosan értsen mindent. Beszéljünk tehát hango­sabban? Nem ez az egyedüli és a leghelyesebb megoldás. Bizonyára mindenki tapasz­talta már. hogy jól beszélő színész halk hangjait, még suttogását is jól lehet halla­ni a nézőtér távolabbi pont­ján is. Az ő módszerét kel­lene ellesnünk. Nyilvánvaló, hogy a körül­ményekhez. a beszédhelyzet­hez meg kell választanunk a megfelelő hangerőt, de fo­lyamatosan nem célszerű emelt hangon beszélnünk. A hangosság e'sősorban attól függ. hogy a tüdőből kiáram­ló levegő mekkora nyomás­sal érkezik a gégében lévő hangszálakhoz. Ha nagyobb a nyomás, erősebb hang ke­letkezik. Ám ha ez a nyo­más állandóan túl nagy. a beszéd fárasztóvá válik, ha­mar berekedünk. ..elmegy a hangunk”. Ráadásul az ál­landó ..kiabálás” a hallgató számára is ellenszenves, kel­lemetlen hangélmény. Környezetünkben könnyen megfigyelhetjük, hogyha egy rezgő test közelébe rezgő mozgásra ugyancsak képes anyag kerül, akkor ez át is veszi a rezgést. ..berezonál”, ahogy nem egészen jó igekö­tőhasználattal mondani szok­tuk. Ez az együttrezgés. ez a rezonencia érvényesül az em­beri hang esetében is. A hangszalagok rezgő mozgása a levegő közvetítésével átter­jed a mellkasra, a garatüreg­re. a szájüregre, néha az orr­üregre is. Minél gazdagabb a rezonencia. annál teltebb, annál jobban hallható, an­nál hangzósabb lesz az em­beri beszédhang. A rezonáló terek közül a szájüreget növelhetjük a leg­könnyebben. Elég. ha megfe­lelő ajakműködéssel, állunk megfelelő mozgatásával be­szélünk. Minél nagyobb ugyanis az állejtés, annál na­gyobb a szájüreg, mint rezo­náló tér, s annál nagyobb a hang energiája. Ezért azok a hangjaink a legmesszebbről hallhatók, amelyeket nagy szájüregbeli nyílással képe­zünk (á, a, e). s ezért magán­hangzóink mindig hangzó- sabbak. mint mássalhangzó­ink. HA NEHEZEN értjük va­laki beszédét, azt szoktuk mondani: nyissa ki a száját! S ez jó tanács. Nem arra biz­tatjuk vele, hogy kiabáljon, hanem arra, hogy megfelelő ajakműködéssel, jól formálja meg az egyes hangokat. S a jól hangzó, jól hallható be­széd így érhető el legköny- nyebben. Notheisz János főiskolai adjunktus Február 10-ig tekinthető meg Szolnokon a Megyei Művelő­dési ék Ifjúsági Központ galériájában négy textiltervező ipar­művész kiállítása. Kedd kivételével minden nap látogatható Szonáta-est Jászberényben HOBBIK ES EMBEREK Fotósportré, háttérrel Az Országos Filharmónia hétfőn este rendezte meg a Jászberényi Palotásy János Zeneiskolában második bér­leti hangversenyét. Az est közreműködői Onczay Csaba gordonkaművész és Szűcs Lóránd zongoraművész, a budapesti Liszt Ferenc Zene­művészeti Főiskola tanárai voltak. Első számként Beethoven korai, Op. szám nélküli Esz- dúr variációja hangzott fel, melyet Mozart Varázsfuvola című operájából vett témára írt a szerző. Ezt követően Beethoven C-dúr (Op. 102.) gordonka-zongora szonátáját játszották. A mű két tétele lassú, fantáziaszerű beveze­tésre és gyorsabb, energikus második részre tagolódik. Mindkét zeneműben törek­szik Beethoven a gordonkát egyenrangú hangszerként ke­zelni a zongorával. (A XVIII. századig e hangszer csak kí­sérő feladatokat lát el.) A koncert első részét Brahms: E-moll (Op. 38.) gordonka­zongora szonátája zárta. A műsort Szokolay Sándor III. tételes szólószonátájával folytatta Onczay Csaba, me­lyet a szerző 1980-ban írt, s koncertteremben első alka­lommal hangzott fel. A nyi- tótétel c (cisz), desz, d, b, hangcsoportból bontakozik ki, formájában nézve a klasz- szikus szonátaformát követi: expozíció fő és melléktémá­val. a kidolgozási részt négy szólamú fúga helyettesíti, majd szabályos visszatérés zár. A második tétel elégikus kezdő dallamát groteszk hangulatú rész követi. A harmadik tétel rondószerű felépítésű, élénk tempójú. A Szokolay-bemutatót Bartók: I. rapszódiájának ihletett tol­mácsolása követte. A hangversenyt Debussy 1915-ben írt gordonka-zon­gora szonátája zárta. A há­romtételes (Prológus, Szere­nád, Finale) darab a gordon­kajáték technikai lehetősé­geinek széles skáláját ki­használva ötvözi a XVII. szá­zadi francia barokk (Coupe­rin, Rameau) formai, zenei tisztaságát az impresszionista kifejezésmóddal. A két elő­adóművész magas színvona­lú együttmuzsikálása ihletett zenéléssel ajándékozta meg a jászberényi közönséget. Kü­lön meg kell említeni On­czay Csaba meleg, telt, fér­fias gordonkahangját és vir­tuozitását; Szűcs Lóránd ma­gasfokú zenei alkalmazkodó képességét, mellyel a szín­vonalas kamarazenélést meg­valósították. Czeglédi Zoltán — Nagyobb összeget kapott már a képeiért? — Nemrégiben adtak négy­száz forintot. Ennyi járt a második díjjal, amit az ama­tőr fotósok megyei kiállítá­sán nyertem. — És a kiadások? — A múlt héten vettem két csomag nagyméretű pa­pírt. Hatszáz forintot fizet­tem ... * * * Mindez azt bizonyítja, hogy Csabai István, a Számítás- technikai és Ügyvitelszerve­ző Vállalat 25 esztendős szá­mítógép-kezelője valóban hobbiként űzi a fotózást. Legjobbnak tartott felvétele­it elém teríti: — Ezt Krakkóban csinál­tam, a város főterén. Ez a Mária-templom, ez pedig a posztócsarnok. Csak az épü­letek sziluettje látszik: ha­gyományos megoldás, sokan ■fényképezték már így, ezzel a benyúló faággal együtt. Mindenesetre most máskép­pen csinálnám... Ez pedig az Eifel torony ... Erre bi­zony büszke vagyok. Sokan fotózták már ezt a témát is, de így még nemi Én leg­alábbis nem találkoztam ha­sonlóval. Amíg a képeket nézem, s a hozzájuk fűzött magyará­zatokat hallgatom, sok min­den kiderül persze a fotók készítőjéről. Csabai István­ról is. Elsőként az tűnik fel, hogy milyen jól ismeri mindazt, amit lencsevégre kapott: nemcsak a városra, a főtér nevére, a főteret benépesítő épületek jellegzetes stílusje­gyeire emlékszik pontosan, de még arra is, hogy például melyik házat milyen kőből emelték, vagy hogy hánytól Hétvégi hívogató Szolnokon, a Megyei Mű­velődési és Ifjúsági Központ­ban kerül sor ma az orszá­gos bolgár vers- és próza­mondóverseny megyei elő­döntőjére. A tíz órakor kez­dődő versenyen huszonötén küzdenek a továbbjutásért. Délután Hemző Károly fo­tóművész alkotásaiból nyílik kiállítás a művelődési köz­pont első emeleti társalgójá­hány óráig fürdik napfény­ben a szóbanforgó épületnek ez, vagy az az oldala. A felvételek történetét ma­gyarázó szövegbe „műhelyé­nek” történetét is „belopja” Csabai István. Az imént említett krakkói felvétel például az édesapjá­tól kapott, öreg Exa-val ké­szült, de az NDK-ban már Practica-val csattogtatott, amit egy drezdai üzletben vásárolt. S lám, mennyivel tónusgazdagabbak a képek! De nem annyira, mint a leg­újabbak — amelyeket már a Párizsban vásárolt Nikonnal készített! A laikus olvasó úgy vél­hetné az elmondottak alap­ján, hogy Csabai István af­féle „jól eleresztett” fiatal­ember. Az igazság azonban az, hogy" a legtöbb országot stoppal vagy valamelyik autótulajdonos ismerősével járta be. Általában sátorban aludt, s főleg hazulról vitt koszton élt. Így tudta „kigaz­dálkodni” a Nikon árát is. amit most egy Chinon-tokban tart: a drága Nikon-tokra ban. A kiállítást február 23- ig nézhetik meg a fotózás barátai. Jászberényben a Munkás és Ifjúsági Ház kínál szóra­kozást a gyerekeknek. Va­sárnap délelőtt a Kis Tücsök Együttes mutatja be „Kis- jankó meseországban” című Lázár Ervin meséiből össze­állított műsorát, Horváth Árpád rendezésében. ugyanis már nem futotta. Az új gép természetesen jóidéig tárna marad. Gazdá­jának lelkes méltatása fő­ként a szerkezet érzékenysé­gét „domborítja” ki. Én azonban Csabai István „érzékenységére” vagyok kí­váncsi elsősorban: arra, hogy mint huszonegynéhány esz­tendős fiatalember, mint pa­rányi szobában szorongó ifjú házas, mint szolnoki illető­ségű állampolgár, mit vesz észre, következésképpen mit tart megörökítésre méltónak a környezetében? Megkérdezem tehát: — Volt már olyan pillanat, ami­kor sajnálta, hogy nincs ma­gánál a fényképezőgép? — Hajaj! Legutóbb példá­ul az uszodában lett volna rá nagy szükség. Rendszere­sen járok úszni, s a meden­ce körül gyakran találkozom a sportiskolásokkal. Láttam köztük egy aranyos kisfiút, aki a rajtkövön állva, kezeit a szája elé emelve didergett: így várta az indító vezény­szót. A nehézségeket legyűrő akarat, sőt, valamiféle hősi­esség vibrált ennek a pará­nyi emberkének az arcán. — Ha önmagáról, mint fo­tósról készítene képet, mire törekedne? — Nehéz kérdés. Minden­esetre fölöttébb ügyelnék a háttér megszerkesztésére. Természetesen itt, ebben a kis szobában készíteném el, mégpedig úgy, hogy jól lát­szanak kedvenc festménye­im a falon, s velük együtt a könyvespolcon sorakozó csil­lagászati szakkönyveim is. Ezeknek azt kellene sugall­ni, hogy a fotó, mint hobbi, nem elzár), hanem nyitottá tesz. Nem szemellenző, ha­nem ablak — az egész világ­ra... — káposztás — Szolnokon — térzenével Bányász fúvószenekarok találkozója Augusztus 8—9-én orszá­gos bányász fúvószenekari találkozót rendeznek Szolno­kon. A házigazdák már meg­kezdték az előkészületeket. A rendezvényre meghívják a szovjet déli hadseregcsoport fúvószenekarát és a néphad­sereg központi fúvószeneka­rát is. A találkozó vendégei több helyen adnak majd tér­zenét is. Versmondóverseny, fotókiállítás A SORTŰZ Egy szemszikráztató, csattanó po­fonnal kezdődött. — Ez mi vol.t? — kérdeztem fel­háborodottan. — Egy füles. Egy igazi magyar füles — felelte természetes egysze­rűséggel a lány. — Jó, hát ilyet a nénikédnek... legközelebb ... — Mintha egyszer már mondtam volna, hogy ne húzigáld a nadrá­gom zippzárját! — Hát akkor szia, ezt a partit befejeztük ... De azért maradtam. Eszembe ju­tott az éjszaka. Vacogás a váróte­remben a pádon, igazoltatás, majd magyarázkodás, végül a rendőr összegzi a körülményeket „Egy ta­nult ember miért éppen itt...” aztán vacogás tovább. Még reggel is, amikor pedig már a hajnali nap­fény simogatta gémbercdett tagjai­mat. De eZ már a fáradtságtól volt. — Mi az, nem olyan sürgős? — kérdezte a lány. A sötét kapu alatt ahol álltunk, már szinte elérhető közelségben volt a négy fal. A négy fal, ami biztonságot nyújt, aztán az ágy, a fehér ágynemű, a simogató párna a fejem alatt, és aludni, aludni, aludni ... — Nem mehetek be hozzád? — Még csak az kellene! Mariska néni úgy kivágna mint a macskát, amelyik időnként megfeledkezik a ELMARAD szobatisztaságról. Meg aztán nem is egyedül lakom. Egy lánnyal a jutából. Mártával. — És ha azt mondanád ... Azt mondanád... — töprengtem, — igen azt mondanád, hogy rokonod vagyok, mondjuk a bátyádat tisz­telhetik bennem. igen, ez jó, ez nagyon jó, a bátyád vagyok! Hon­nan is? — Kömlődről. A lány gondolkodni látszott. Nem volt szép nő a szó esztétikai értel­mében, de volt benne valami me­legség. És aki annyira vágyott ép­pen a melegségre, mint én, éppen akkor, ott... És mindehhez alig pár lépésnyire a szoba, amelynek ablakából meleg fény esett a fo­lyosó kőkockáira. A lány töprengett. — Na várj, ezt megkérdezem. — Aztán eltűnt a lépcsőházban, és én a falhoz támaszkodva az álom és az ébrenlét mezsgyéjén billegve vártam, hogy visszajöjjön. Már ne­gyedik napja csavarogtam akkor Pesten, az útiköltséget az első na­pon elköltöttem, és tulajdonképpen arra sem volt erőm, hogy jegy nél­kül felszálljak egy hazainduló vo­natra. Hogy tisztes szanatóriumi ápolóként mi űzött szabadságom idején a fővárosba? Azt hiszem, ugyanaz, amiért a lazacok ívások idején ezer mérföldeket úsznak. Amikor egy-egy ilyen kilátástalan kiruccanás után csonttá soványod- va hazaértem, isten bizony meg­nyugodtam és már ott éledezett a következő reménység: majd legkö­zelebb, akkor majd megtalálom ... Mit ás? Ha tudtam volna a választ, alighanem otthon maradok. Róttam hát a pesti utcákat, a főváros és az otthon közt lévő távolság egy óceánnak tűnt, melyet csak kitartó és soha véget nem érő karcsapá- sokikal tudnék átszelni. Végül már olyan álmos voltam, hogy ha egy villamos váratlanul elcsilingelte magát, kishíján összeestem az ijedtségtől. Az ingem ragadt a kosz­tól, hiába húziigáltam feszesre reg- geL a mellemen, mind jobban lát­szottak rajta a pádon töltött éjsza­kák nyomai. — Mi van, szundizunk? — Mi­kor a lány megszólalt, szinte auto­matikusan nyúltam a személyazo- nosságim után. Hosszú másodper­cekbe telt még magamhoz tértem kábultságomból. — Idefigyelj! Beszéltem Mariska nénivel, nem kerteltem, megmond- t.arp, hogy a fiúm vagy. De... Szó­val ő egy idejétmúlttá öreglány azt mondta, odajöhetsz, ha ... A többi már alig érdekelt, Mehe­tek, ágy. hófehér, párna ... — ... ha holnap megtartjuk a polgári esküvőt. Ázt mondtam, egy fél éve járunk együtt, és anyámék is szeretnek. — Kedvesen megrá­zott. — Hallod? Ezt kell mondani. A két egymásba nyíló aprócska szobát tüllfüggöny választotta el. Az ajtó előtt Mariska néni vett szemügyre. Kitaposott papucsában, lógó pongyolájában bármelyik klasszikus regény házmesterfigurá­ja lehetett volna. Márta a jutából cinkosan nevetett, aztán a másik szobába húzigálta át a vaságyát, ahol már három Hány lakott Mielőtt eszméletlen álomba zuhan­hattam volna, még hallottam a négy lány kuncogását a függönyön túlról. Reggel az állom folytatásának véltem, hogy a munkába siető négy lány — szombat lévén — fölém hajolva meggusztáltv valahogy úgy, ahogy az újszülött kisjézust vették szemügyre ama bizonyos jászol­ban. Elismerő megjegyzésüket mindössze félálomban nyugtáztam. A lány is öltözni kezdett, és amikor kettesben maradtunk, apró csókok­kal ébresztett. — Jó reggelt! Közlöm, hogy együtt aludtunk, te aztán tényleg aludtál... Egyáltalán figyelni tudsz? Én is bemegyek a gyárba, elkéredzkedem, és hívok két tanút. Ügy gondoltam, hogy az egyik Márta lesz. Ja. és ilyen szerelésben aligha adnak össze bennünket. Mu­tasd a nyakad, veszek egy fehér inget és egy nyakkendőt. Cérnával méretet vett, közben tervezgetett. — Kell szalámi, vaj, pár üveg bor. Az anyakönyvvezetőhöz villa­moson megyünk. Tisza fejjel végiggondolva az egészet;, az első gondolatom a me­nekülés volt. El innen, de minél hamarabb, túl nagy ár lenne ez egy viszonylag nyugodtan töltött éjsza­káért! ­Mariska néni kopogtatás nélkül nyitott be. Anyásán az ágyam szé­lére ült, és a kilétem felől érdek­lődött. Lám mit tesz egy éjszaká- nyi alvás: meglepő ötletesen állí­tottam össze annak a férfinak a mozaikképét amelyiknek egyetlen kockája sem hasonlított az enyém­hez. Később az asszony dicsérni kezdte a lakóit, de leginkább a jö­vendőbelimet. — Neki Szárad a legtöbb fehér­neműje! És Rózsát soha nem kell kapuzárás után beengedni. Biztos, hogy nem volt még férfi az életé­ben. Aztán rám nézett, és eszébe juthatott, hogy ezen a téren jóval tájékozottabb lehetek nála, hát így folytatta: — Legalábbis nem sok férfival volt dolga. * Egy örökkévalóság volt amíg az öreglány kicsattogott leffegő papu­csában. Alighanem világrekordidő alatt öltöztem, aztán míg átmen­tem a macskaköves udvaron azt éreztem, hogy egy ki végző osztag élesre töltött puskáinak csöve me­red a tarkómra. Szerencsére elér­tem a hatalmas fakaput, a sortűz elmaradt. Az utcán nem győztem áldani eszemet, hogy a pályaud­varhoz ilyen közel szédelegtem há­zasságot. Felszálltam az es>lő haza­induló vonatra, azonnal összefutot­tam a kalauzzal és boldogan aláír­tam a jegyzőkönyvet, amely szerint kifizetem a jegy árát. és a bün­tetést. Persze csekken, és utólag. Palágyi Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents