Szolnok Megyei Néplap, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-11 / 9. szám
1981. JANUÁR 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Holnaptól Túrkevei alkotók tárlata a fővárosban A Ganz-MÁVAG művelődési központjának (Budapest, VIII., Golgota út 3.) kiállítási csarnokában holnap délután 4 órakor Cseh Sándor, a túrkevei Ványai Ambrus £ imnázium és Közlekedésgépészeti Szakközépiskola igazgatója nyitja meg azt a kiállítást, amelyen — kulturális együttműködés keretében — a túrkevei amatőr képzőművészek köre és a népi díszítőművészeti szakkör mutatkozik be. A két hétig nyitva tartó tárlaton közel száz zsűrizett alkotás látható. Egy évben csak egyszer? Humor és szatíra — hazai módra A szilveszteri „kabarédöm- pingben” talán kevésbé figyeltünk fél a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójának ó- évbúcsúztató, vidám műsorára. Az „Alföldi kabaré” pedig sajátos szórakozást ígért a hallgatóknak; szűkebb hazánk visszás jelenségeit, mindennapi életünk kisebb- nagybb bosszúságait állította pellengérre. Természetesen tette mindezt a humor, a szatíra nyelvén, kellemes percekkel ajándékozva meg a rádióhallgatókat. Nevezetesen azzal, hogy nevetni tudtak önmagukon, mert hisz a műsor róluk, a Tisza táján élő emberekről szól. A szerzők, maguk is e vidék lakói, környezetükből merítették írásaik témáit. Az Alföldi kabaréban hallott, jellegzetesen „hazai” humor az év többi napján is jó szolgálatot tehetne, köny- nyebbé tehetné életünket, ráirányítaná figyelmünket visz- szás dolgainkra. Kezdődik a farsang Legnagyobb nemzetiségi megyénkben, Baranyában, megkezdődött a farsangi sokáé bálok és sváb bálok időszaka. Elsőként a délszlávok rendezték meg hagyományos összejövetelüket tegnap Pécsett. A bál több száz résztvevője között — a baranyaiak mellett jócskán akadtak bácskai és somogyi horvá- tok, sőt még a szomszédos Jugoszláviából is érkeztek vendégek. A Baranya Tánc- együttes nemzetiségi műsora után a mohácsi délszláv tambu r a zenekar muzsikált a bálozóknak. Sokan közülük — kiváltképpen az első bá- 1os leányok — színpompás sokác népviseletben jelentek meg a mulatságon. Az est fénypontja a nagykoló volt, amíkoris a vendégek összekapaszkodva járták a jellegzetes délszláv körtáncot. A hagyományos cigánybállal megkezdődött a farsangi mulatságok Tolna megyei sorozata Szekszárdon. Az IBUSZ közreműködésével rendezett bálra a környező megyékből: Baranya, Bács- Kis'kun és Somogy megyéből is érkeztek vendégek. A tarka vígalomban cigánydalokkal, zenével, táncokkal és ősi szokások bemutatásával szórakoztatták a jelenlévőket, oarközi József megyei fővajda vezérletével. Szépségkirálynőt is választottak, s nem maradt el a „nagybőgőtemetés” sem a hajnalig tartó mulatságban. Szerepálmok nélkül, a pályakezdésről Lavinia szerepében az Amerikai Elektrában VÁLOGASSUNK! A tömegkommunikáció és az olvasás Beszélgetés Udvaros Dorottyával Néha — egészen megfoghatatlanul — pillanattöredékeket megőriz a színházlátogató emlékezete. A színész az, aki imigyen megállítja az időt. Udvaros Dorottya Mrozek Tangójában mutatkozott be a Szigligeti Színházban az 1978/79-es évadban. Valami ládából bukkant fel — pimaszul, tüneményesen. A következő évadban a Ljubi- mov-rendezte Cserében játszott főszerepet — ráncok nélkül is keserű arcát láttuk. Az idei évadban O’Neill Amerikai Elektrájában nyújt emlékezetes alakítást Lavinia szerepében. A pályakezdés — „kívülről nézve” — egyértelműen sikeresnek tűnik. Az ifjú színésznő óvatosabban fogalmaz. — Igen, én is jónak, szerencsésnek érzem a pályakezdést. Szereppel, rendezővel, darabbal voltak felejthetetlen találkozásaim. Meghatározó volt, hogy az első szereplésem — még a Tangóban — jól sikerült, s tulajdonképpen ezzel az alakítással illeszkedtem be a társulatba. — A jó szerep — önmagában — nem elég a boldoguláshoz. Hogy készül föl szerepeire? — Nem hiszem, hogy képes vagyak erre akár megközelítőleg is pontos választ adni. Néha egészen iskolás módon kezdem a felkészülést, máskor szinte öntudatlanul zuhanok át az egészen. Vagy az adott anyag gyúr át engem, sodor magával — így történt ez az Amerikai Elektrában, O’Neill győzött, megtörte minden ellenállásom — pedig én azt hittem nagyon kemény vagyok. — Emlékezetes alakításait drámai szerepekben, „komor” darabokban nyújtotta, játékán olykor mégis átcsillant a humor. Honnan fakad ez a forrás? — Annak idején a Színművészeti Főiskola helyett kistáján az akkor indított bohócképzőbe jelentkeztem. Nemrég láttam a tévében egy nagy bohócokat bemutató sorozatot — nahát, abban fantasztikus nagy művészeket láttam! Szeretek minden játékot, bohóckodni is imádok. Sajnálom, hogy nem szinkronizáltam még rajzfilmeket. Aztán szeretnék egyszer valami olyan darabban játszani, amelyben öt percig nem szólal meg a színész, mégis jelen van ... — Konkrét „szerepálom”? — Nincs. Az éppen adott feladat, a ma esti előadás, a holnap délelőtti próba van. — Egyre gyakrabban látjuk a tévében és Sándor Pál Ripacsok című filmjében — jelentős szerepben — hamarosan láthatják majd a~ mozinézők is. A közönség és a „szakma” tehát máris felfedezte. Mindennek érzi a súlyát? — Nem nyomaszt, mert nem is tudom igazán felmérni, hogy valóban így van-e mindez? Egyelőre — minde- nekfölött — a játék, egyes- egyedül a játék a fontos. Sz. J. VAJON ELŐSEGÍTI vagy gátolja a tömegkommunikáció a könyvolvasást? Vajon az újság, a rádió, a televízió, barátja vagy ellensége az irodalomnak? A vita évtizedek óta tart. Ugyanolyan biztonsággal hangoztatják némely szakemberek azt, hogy például a televízió eltávolít a könyvtől, mint ahogyan mások az ellenkezőjét állítják, mondván: a televízió olvasásra, művelődésre késetet. Milyen egyszerű lenne, ha az egyik vagy a másik megállapítás egyértelműen igaznak bizonyulna! Egyrészt azért lenne egyszerű, mert nem kellene tovább vitatkozni, másrészt az olvasó emberek lielkiis- meretfurdalás nélkül bekapcsolhatnák vagy kikapcsolhatnák a televíziót. (Csak az olvasókról szólok, hiszen a nem olvasóknak nem okozhat szorongást, hogy egy arra érdemesnek tartott könyv kézbevétele helyett középszerű, vagy annál is rosz- szabb tévéfilmet néz.) A két álláspont között azonban nincs szakadék, sajnos, mind a kettő igaz. Sajnos — írom —, mert ez a kettős igazság sokkal bonyolultabbá teszi a helyzetet és ezzel együtt a sok évtizedes vitát. • A tömegkommunikációs eszközök ugyanúgy gátolhatják, mint amennyire elősegítik az olvasást. Nyilván az olvasott, hallott, látott műtől függ — mondhatnánk —, hogy elvezet-e a Könyveikhez, vagy elvisz azoktól. És gyorsan néhány példával meg is erősíthetnénk ezt a gondolatot. Jogosan. Hiszen való igaz: a Gyökerek vagy az Anna Karenina képernyőre kerülése után, e könyvek olvasóinak száma rekordmagasságokba szökött, míg a Colombo vagy a Ko- jak sorozat filmjei — hogy finoman fogalmazzak — nem ébresztettek bennünk ellenállhatatlan vágyat a betű iránt. Az újságban olvasott, rádióban hallgatott, vagy a televízióban nézett művek tartalma tehát önmagában nem határozza meg az emberek viszonyát a könyvolvasáshoz. Azt is tudnunk kell, hogy ki a befogadó — az újságolvasó, a rádióhallgató, a tévénéző. Vissza kell térnünk tehát az írás elején említett olvasó és nem olvasó emberekhez. Sőt! Még ennél is tovább kell lépnünk, és az olvasók táborában különbséget kell tennünk értékes irodalmat olvasó és értő, értékest és értéktelent vegyítő, valamint csak könnyű könyvekhez — krimikhez, szentimentális regényekhez — vonzódó embertársaink között. Ezen a felosztáson belül még sokfélé finomítást végezhetnénk. Különösen annak a szempontnak a figyelembevételével, hogy egy könyvet is sokféleképpen lehet olvasni: műveltségünk, világképünk, érzékenységünk szerint. De ezeknek a felosztásoknak az elvégzése már túlnő egy cikk keretein. Maradjunk most csak annál a megállapításnál, hogy az adott tömegkommunikációs alkotás és a befogadó személye együttesen határozzák meg az olvasáshoz való viszonyt. Ebből a bonyolult helyzetből következik, hogy a tömegkommunikációs eszközök munkatársai nehéz helyzetben vannak, ök — reméljük — mindenkinek értékes, de legalábbis színvonalas szórakoztató élményeket szeretnének nyújtani. „Mindenki” azonban nem létezik, csak a különböző befogadói rétegek összessége Ezért általaiban megpróbálnak sokfélét adná, és rábízzák a befogadóra, hogy válassza ki a maga számára a legmegfelelőbbet. . Csakhogy, ez nem könnyű feladat. A puding próbája az, hogy megeszik. De például, a televízió esetében, egy címből vagy a kétsoros ismertetőből nemigen derül ki, hogy a megnézésre szánt mű éppen a mi pudingunk- e? S gyakran előfordul, hogy az értékes” könyvek olvasója értéktelen tévéjátékkal találja szemben magát, ami csak elrabolja az olvasásra szánt időt, míg a könnyű olvasmányok kedvelője egy általa kevésbé érthető művön bosszankodik, s szintén nem olvas. A FELELŐSSÉG — megfelelő kínálat esetén — az egyes embert terheli: vajon van-e önismerete? Tud-e válogatni a felkínált tömegkommunikációs lehetőségek között? Ha tud, akkor az él- ménvek világképe szerves részévé válnak, és ezáltal új olvasmányok iránti igények ébredhetnek benne. Ha nem tud-válogatni, akkor időt, élményt veszteget el. N. G. Konczok József: Mi ez a vacogás — Elmosogatnál? Anna kéréséhez a legkedvesebb mosoly társul. Jó lenne, ha észrevenné, hogy megsebesítettem az ujjamat, de nem veszi észre. Igaz, rejtegetem az asztal lapja alatt, nem szeretném, ha meglátná, de... azért mégis jó lenne, ha meglátná. A kiskanállal csilingelek a feketés csésze falán, és dörmögök, hogy persze, majd elmosogatok, csak előbb kiugróm valami újságért. Meglepődik. Miféle újságért? Hiszen itt vannak mind. Jár vagy hat újság, mi kell még? Az, az egy olyan, szóval kell egy újság és kész. — Megbolondultál, fiam? — néz rám nagy szemekkel. Hát persze, hát persze, hogy megbolondultam. Ugrálok lefelé a lépcsőkön. Hogyne kellene az az újság. Különben hogyan jöjjek ki ilyenkor a lakásból? Majd mondok * valamit. Csak később... Az az érdekes, hogy a magam számára is váratlan, amit teszek, de a dolog nem hagy nyugton. Meg kell bizonyosodnom. Miközben a lépcsőházban megyek lefelé, megint elfog a szokásos rossz közérzet, ami reggelente jön rám. Ez a rohanás teszi. Gyomromban a siettemben bekapott reggeli, csak éppen, hogy egyek valamit, tenyeremmel az államat dörzsölöm. ellenőrzőm, jól fogott-e a borotva, nem kellene-e visszaállnom a pengére, igaz, a villanyborotva egy arcmasszázzsal is felér, hát jó, a kabátzsebemet csapkodom, benne van-e a lakáskulcs, jelzi-e csörgése, bezártam-e az ajtót, nem kellene visszamenni, mégiscsak megnézni, ahá, ott jön a troli, olyan gyorsan szalad végig az utcán, hogy futnom kell, ha el akarom érni. Bevág a megállóba, mire odaérek, már be is csukta az ajtót, s meglehet, hogy percekig áll még így a piros lámpa előtt, de én a járdán topogok. Néha az az érzésem, hogy szándékosan az orrom előtt vágja be az ajtót a vezető. Nem tetszik neki a képem? Van, aki türelmesen elmagyarázza a vezetőnek, milyen hibát követett el. maid leszáll. Mi. akik fennmaradtunk. még végighallgatjuk, milyen cifrán válaszol a vezető, és az utasok közül sokan a vezetővel nevetnek együtt. Próbáltam bejárni gépkocsival is, de parkolni lehetetlen. A múltkor, az utasok kérésére, hogy hol késett tíz percig, a troli vezetője azt mondta, hogy gyűlést tartottak. Azt hittem, gúnyolódik, a gyűlés témája az volt, hogy miként lehetnének pontosabbak a járatok. Hogy nem így, az biztos. No nem, nem. Most szépen, nyugodtan leballagok és finoman, mintegy véletlenül, megnézem azt a kaputelefont, rossz-e, nem rossz-e, mert már kezdem azt gondolni, hogy én bolondultam meg. A zebrán majdnem elüt egy őrült. Ügy közelíti meg a zebrát, hogy a frász áll belém. Közvetlenül a sáv előtt ledekkol, és vigyorogva nézeget. Irtó büszke magára, hogy milyen pontosan csinálta. és milyen jó a fékje. Hát tudhatom én ezt, hogy ilyen jó a fékje, s különben is milyen jogon ránt bele engem az ostoba szórakozásába? Látom, átszól az oldalülésen ülő testes aszszonynak, miközben felém vág a szemével; ni. hogy megijedt az ürge. Nevet, az anyósforma asszony meg nagyot csuklik, és megszorítja ölében a holland kosarat. ö is megijedt. Ez egy krokodil. A becsukott ajtó fedezete mögött, s annak a lehetőségnek a védelmében, hogy nemsokára rákapcsol a gázra, teljes biztonságban tudja magát. Talán arra sem gondol, hogy most felírom a rendszámát; Az emberek egy része olyan, mint a világba szabadult, neveletlen gyerek, az sem érdekli, mi a következmény, csak megy az esze, meg a pillanatnyi elképzelése után. Fel fogom jelenteni,, ez biztos. Elég lesz-e a büntetés, hogy elriassza a hasonló viselkedéstől a későbbiekre? Ez nem biztos. A büntetést elegánsan kifizetni, s még el is dicsekedni vele, szokás lett. Hát igen, elég jól élünk, jól keresünk, a szabályok megsértése csak amolyan ,;dádázással” jár, mintha a hiba elkövetője nem lenne felelőssége tudatában, mintha nem lenne felnőtt. S hát amikor a jogosítványt kapta? Akkor felnőttnek látták? Amikor vezetni tanultam, az oktató tragikus helyzetek magyarázatával kezdte. így állt a kamion, úgy állt a lovaskordé, amúgy állt a gépkocsi. Vér, agyvelő, csontdarabok. Emlékszem, úgy ülünk a padban, mint akiket odaszögeztek, kiguvadt szemmel figyeltük az előadót, s a szemekből olvasva úgy tűnt, hogy alakját körülveszi valami rendkívüliség, amitől szinte el- varázsolódtak a hallgatók. Különös lelkesedéssel beszélt róla, miként lehetett volna a gyors helyzetfelismeréssel még így is elkerülni a tragédiát, én pedig elgondolkoztam: mire is tanítanak itt bennünket? A bravúrra? Hogy a jó gépkocsivezető mindenre talál megoldást, még akkor is, ha ő idézte elő a hibát? Hiszen ez az oktató egészen másra tanít, mint amire kellene. Nem autóversenyzőket képeznek itt. A közhelyeket, a kötelező tudnivalókat kellene először elsajátítani, nem a különleges helyzeteket. Persze, jól esett imponálnia. De mire tanít vele? Követésre nevel, ahelyett, hogy... Itt állok a kaputelefon előtt. Dehát nem tudom ellenőrizni. Ehhez legalább két ember kell. Fönn pedig Anna van. Akkor már tisztességesebb elhinni neki, hogy tényleg működik. (Folytatjuk)
