Szolnok Megyei Néplap, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-06 / 4. szám

1981. JANUÁR 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A rádió I ■----■ - I A kutató, a festőművész, a népművelő nulamnosszan 1 BUÉK1981 / Sikeres évet zártak Tavaly szilveszterkor nem tette különösebben próbára rekeszizmainkat a rádió óév búcsúztató, újév köszöntő produkciója. Tavaly volt, el­múlt — az idei rádiószil­veszter jobb, sokkal jobb volt. Hosszú volna azok név­sora, akiket dicséret illet ezért a produkcióért; a szer­kesztők — Farkasházy Tiva­dar, Kaposy Miklós, Marton Frigyes, Sinkó Péter — s a két szóvivő — Bodrogi Syu- la és Verebes István — tel­jesítménye mindenképp az élre kívánkozik. Kabaré volt a javából — eredeti poénok­kal; a műsor „rendezettsé­ge” elbírta az egy-két gyen­gébb teljesítményt is. A több mint háromórás adást Bod­rogi és Verebes vezette be — parádésan. S a jó kez­désre még rá tudott tenni egy-két lapáttal a kabaré- színház csapata. A tévé olyan hatalmas céltábla, hogy nehéz elhi­bázni. Gálvölgyi János és Verebes István Egri János műsorát megcélzó paródiája — telibe talált. Folytathat­nánk a sort a Sajtóvadászat­tal, a zenés betétekkel, egé­szen Bodrogi Gyula óévbú­csúztató szavaiig. Kiváló gondolat volt — a kabaré nem mentes az érzelmektől — egy dallal Lennonra, a nemrég tragikus körülmé­nyek közt élihunyt Beatles- fiúra emlékezni. Hofi --Seza nagyjából ugyanazt adta a rádióhall­gatóknak, mint a tévénézők­nek. Ugyanazt tehát, amit a Mikroszkóp színpad, és a klubok, művelődési otthonok Hofi-nevével fémjelzett mű­sorait látogatóknak. Vagyis: kitűnőt — de nem frisset. Röviden Az újévet köszöntötte, de­rűsebb, könnyedebb, oldot­tabb volt a szokásosnál Lengyel Nagy Anna Ember­mesék című műsora. Király­hegyi Pál története — ho­gyan tanuljunk meg köny- nyen, gyorsan japánul — vezette be a műsort, meg­adva mintegy a továbbiak alaphangulatát. Kitűnően si­került, kellemes műsor volt — itt-ott halk szóval is meggondolkodtatá S ez a meggondoükódtátásl minden rádiós „embermesék” leglé­nyege. — eszjé — Az új év első napjai­ban még gyakran el­hangzik a kérdés; ho­gyan zártuk 1980-at, s milyen tervekkel indu­lunk az új évtized első esztendejének? Ezúttal mi is erről érdeklődtünk a néprajzkutatónál, a művésznél és a népmű­velőnél. Dr. Szabó László kandi­dátus, a Damjanich János Múzeum tudományos fő­munkatársa: — 1980-at sikeres évként tarthatom számon. Kutató­munkám eredményeként két könyvem is napvilágot látott az elmúlt évben. Megjelent a jász etnikai csoport kérdéskörét tárgyaló kandidátusi értekezésem el­ső kötete valamint a ma­gyar rokonsági rendszert az uráli körtől napjainkig fel­dolgozó kismonográfiám. Ez utóbbi a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Intézetének ki­adásában került az érdek­lődők elé. Igen jelentős lé­pés volt. hogy a múzeum az elmúlt évben bekaocso- lódott az Alföld kutatási programjába. amelyben Pest, Bács-Kiskun és Heves megye néprajzosaival közö­sen veszünk részt. Realizá­lódott tehát az a törekvé­sünk, hogy túllépve a me­gye határait, tágabb hori­zonton. összefüggéseiben ku­tassuk az Alföld. így Szol­nok megye néprajzát is. Ezen az úton mindenkép­pen szeretnénk továbbha­ladni, sőt a határainkon túl élő Alföld-kutatókkal is szeretnénk tudományos kap­csolatainkat bővíteni, közös kutatási programot kidol­gozni. Idén több kutatási prog­ram is lezárul. A Szlovák— Magyar Néprajzi Társaság közös kiadványában, a Ga­ramvölgyi magyarok című kötetben tanulmányom lát napvilágot, s ugyancsak ta­nulmányom jelenik meg a szlovákiai Répáshuta kör­nyéki néprajzi kutatások eredményeit összegző kötet­ben is. A Gondolat Kiadó­nál remélhetőleg hamarosan megjelenik a Jászság című könyvem, az Akadémia Kiadónál pedig ugyancsak megjelenésre vár a Jászság XVIII. századi társadalma című kötetem. Természete­sen ezek hosszú évek kuta­tómunkájának eredményei lesznek. Idén újabb. na­gyobb szabású munkába fo­gok, a magyar társadalom­néprajz megírására készü­lök. Ez a feladat legalább három évet vesz majd igénybe. Munkatársaimmal arra törekszünk, hogy foko­zatosan bekapcsolódjunk a nemzetközi, közép-európai kutatásokba, kongresszusok, munkaközösségek munkájá­ba. Idén alkalmam lesz részt venni egy nemzetközi tanácskozáson, a VII. Bal­káni Folklór Kongresszuson, amelyre' júniusban a ju­goszláviai Skopjében kerül sor. Bízom abban, hogy a kongresszus szakmai jelen­tősége mellett nemzetközi kapcsolataink bővítéséhez is hozzájárul. Meggyes László festőmű­vész: Az elmúlt év jelentős ese­ménye volt számomra a Szolnoki Galériában meg­rendezett gyűjteményes ki­állításom. Ezen kívül más. egyéb kiállításon is szere­peltem. Képeim ott voltak az egri akvarell biennálén. a Hatvani Galéria Magyar tájak című kiállításán is. Az ilyen jellegű kollektív kiál­lítások elé mindig nagy vá­rakozással tekintek. hisz egy-egy tárlat jelzi, hogy saját alkotásaim hogyan vannak jelen a kiállított művek összességében. Ha­marosan megnyílik Szolno­kon a hagyományos téli tárlat, amelyen néhány újabb művemmel szerepe­lek, s közeleg a Békéscsa- bár sorra kerülő Alföldi tárlat megnyitójának idő­pontja is. Az eddigiektől el­térő terveim nincsenek idén sem, dolgozni szeretnék. Varga István, a szolnoki Helyőrségi Művelődési Otthon igazgatója: — Ha mérlegre kellene tenni az elmúlt év eredmé­nyeit és kudarcait, az ered­mények lennének túlsúly­ban. Ügy vélem, közönsé­günk megkapta, amit az in­tézménytől várt. Több sike­res rendezvénynek adtunk otthont, kiállításaink a vá­ros művészetkedvelő közön­ségét is falaink közé csalo­gatták. Szeretnénk, ha az idén kevesebb kudarc ér­ne bennünket közönséghi­ány miatt. Remélhetőleg az 1981-es programunk megfe­lelően vonzó lesz ehhez. Sok szép tervünk van. A közel­jövőben például László Gyula régészprofesszor gra­fikáiból rendezünk kiállí­tást. Ugyancsak az intéz­mény ad otthont a Szolnok megye legújabb régészeti le­leteit bemutató tárlatnak, de Würtz Ádám és Groos Ar­nold grafikusművész mun­káit is láthatják maid a művelődési otthon látoga­tói. Szeretnénk egyfajta ga­lériát létrehozni az intéz­mény falai között, olyan ga­lériát, ahol a képző- és iparművészet legjelesebb al­kotói mutatkoznának be. A színvonalas művészeti prog­ramokat ezidáig is nagv ér­deklődés kísérte, s remél­hetőleg a jövőben is hozzá­járulnak ahhoz, hogy bő­vüljön látogatóink köre. je­lentősebb szerepet tölt­sünk be a város közműve­lődési életében. T. E. A MACI TANKÖNYVCSALÁD SIKERE Terjed az olvasás-tanítás új módszere Országszerte tapasztalják az olvasás-tanítás új mód­szerének eredményességét. Az úgynevezett globális program — amelyet évekig kísérletként, az utóbbi tan­évben pedig elfogadott mód­szerként alkalmazták száz iskolában — immár gyakor­lattá válik. Ebben a tanév­ben 840 osztályban, az álta­lános iskolák mintegy 18 százalékában tanítanak e módszer és segédletei: a Maci tankönyvek szerint. Amint az Országos Pedagó­giai Intézetben elmondták: ebben az időszakban térnek át az olvasás tanításáról az írás tanítására. A tanév kez­detétől eltelt négy hónapban a gyerekek könnyedén ta­nultak meg olvasni, s e si­kerük felkeltette érdeklődé­süket, kedvet „csinált” az olvasáshoz. Korábbi ismere­teiktől függetlenül csaknem azonos, jó eredményt értek el. A. siker „titka”, hogy áz első osztályok tanítói, akik vállalkoztak e módszer be­vezetésére, a Maoi tanköny­vek szerzőinek: Kuti Gusz- távnénak és Ligeti _ Róbert - nek az útmutatásaihoz hí­ven előbb olvasni, azután írni tanítják a gyerekeket. A családban, az óvodában, az iskolában a közvetlen környezetben látott, megis­mert képeket „olvashatják”. Ezek a 4—5 éves gyerekek által ismert szavakat ábrá­zolják, így a tanulók azon­nal megfejtik mindegyik ké­pet. Amíg a Maci olvas cí­mű tankönyvből megtanul­ják olvasni a 80—90 szóké­pet, megismerik a szavak értelmét, közvetve a betű­ket, a hangokat is. A betűtanulás szintén nem okozott gondot. A gyer­mekek ugyanolyan könnyen oldják meg a Maci ír című könyvben levő feladatokat, mint a Maci olvas — tan­könyvbelieket. Az írásele­mekből betűket alakítanak ki, azokat csoportosítják, összekapcsolják, szavakat, mondajíokat írnak. A Maci tankönyvcsalád harmadik tagját a Maci mesél címűt a tanév második felében ve­szik kézbe a gyerekek. Az eddigi tapasztalatok szerint a tanulók zöme a tanév vé­géig már folyékonyan olvas­ta a könyvben lévő rövid, folytatásos meséket, számo­sán pedig nem érik be csu­pán a tankönyvekkel, hanem otthon és a könyvtárakban kérnek, keresnek más olvas­nivalót. Emlékezés Medgyessy Ferencre Születésének 100. évfordu­lója alkalmából ünnepi ren­dezvények sorával emlékez­nek Medgyessy Ferenc Kos- suth-díjas szobrászra, a XX. századi magyar szobrászat kimagasló alakjára. A Med­gyessy emlékbizottság janu­ár 10-én, szombaton 11 óra­kor koszorúzás i ünnepséget rendez a Mező Imre úti te­metőben lévő síremléknél. Ugyanezen a napon délben a Százados úti művészitele- pen, a mester egykori mű­termének külső faián emlék­táblát lepleznek le. Az emléktábla — amely Medgyessy portréját és egyik legismertebb alkotásá­nak, a „Debreceni Vénusz”- nak a modelljét ábrázolja — Szabó Iván kiváló művész­nek, Medgyessy egykori ta­nítványának és barátjának az alkotása. A jubileumra a Művelődé­si Minisztérium emlékplaká­tot bocsát ki. A könyvkiadás is tiszteleg a kimagasló alkotó emléke előtt: a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatánál meg­jelenik László Gyula: Med­gyessy című albuma, Sz. Kürti Katalin pedig Med­gyessy és Debrecen címmel írt könyvet. A Művészet és az Alföld című folyóiratok emlékszámmai készülnek az évfordulóra. A Magyar Televízió a cen­tenárium idején műsorra tűzi a művészről 1976-ban készített, „önéletrajz, mit lapozni se kell” című film­jét. gy élünk egymás mellett, mint a csillagrendszerek, távol, idegenül a többi em­bertől. Mindenki keresi a társát, igyekszik széttörni magányát. Én így, Te úgy, s a Har­madik megint a maga módján. És megpróbáljuk kibírni az életet. Péter fölállt. — Mennem kell. Kati nem szólt semmit, nem is né­zett a férfira. Péter tétovárv állt, várta, hogy a lány elengedje. Kati hallgatott, elkerülte tekintetét. „Mennem kell” — ismételte magá­ban a férfi mondatát, s nem értett mást, nem hallott mást, csak ezt a két rideg szót. Péter a lábával kriksz-krakszokat rajzolt a szőnyeg­re, mondani akart valami kedveset, de nem talált szavakat, amelyek fel­vidítanák a lányt. Kati ránézett, ész­revette arcán a tehetetlenséget. — Sajnál — gondolta. — Sajnál, de mit érek én ezzel? — Menj csak — szólt. Péter arcán fölengedett a zavar, megkönnyebbült mosollyal kérdezte: — Mit csinálsz délután? „Semmit” — akarta mondani a lány. — „Arra gondolok, mikor jössz megint, vagy arra, hogy az életem semmit nem ér.” — Olvasok, sétálok, még nem tu­dom. Mikor jössz? A férfi a mennyezetre nézett, mintha onnan akarná leolvasni a választ, beharapta alsó ajkát, gon­dolkozott. — Nem tudom. Ha lehet találkoz­zunk valahol. — Jó, majd fölhívlak a munka­helyeden. Péter vette a kabátját. Kati szót­lanul néztet ahogy öltözik. Péter már az ajtóban állt, keze a kilin­csen. Miért nem megy már? Mit akar mondani? Mit érnek itt a szavaik? — Kedden ... kedden hívj föl — mondta Péter. — Jó. Kati lehajtotta a fejét, s mire föl­nézett, a férfi már nem volt a szo­bában. Csak a hamutartóban füstöl­gő cigaretta mutatta, hogy itt járt. Egy darabig oda nézett, ahol az előbb még Péter állt, lehunyta sze­mét, gondolatai céltalanul kószáltak. Hirtelen tört rá a félelem, torok­szorító fájdalommal. Fölállt az ágy­ról, tett néhány lépést a szobában. Körbenézett. A falak, az asztal, a képek. A falak, az asztal, a képek. Szeretett volna elmenekülni a szo­ba magányából, de tudta, hiába mozdulna, a kisváros unalmas utcái nem fogadnák be reményvesztett lépteit. A parkok terebélyes fái, az unalom-szürke házak között egyre Pétert keresné, s hiába. Pétert csak itt találhatta meg, ebben a szobában. A cigaretta szürkéskék füstjében látta zavart tekintetét, a szőnyeg ráncai őrizték a lépteit, az ajtó visz- szaadfa hangját. „Kedden ... kedden hívj föl”. Péter itt van, ebben a szo­bában. Maradt tehát. Jó lenne, ha anyáék megjönnének már, beszélgetne velük, hangjával elnyomná Péter halk szavait, ame­lyek az ő szívében dobognak, vele lélegeznek, születnek meg reggelente, s halnak el este az álom menedéké­ben. Magányom, magányod Levetette hosszú frottírköpenyét, szoknyába, blúzba öltözött, ha anyáék megjönnek, rendben találják. Szegény anya ... az ő puritán erköl­cse. Apa... mosolygó bölcsességé­vel ... Ha tudnák, hogy a lányuk Péter szeretője, akinek felesége, s kislánya van. Az ablakhoz ment, kinyitotta. Friss, tavaszi szél csapott arcába, körülfonta arcát, belefújt hajába. Nem, nem gondolni Péterre, mert akkor jobban fáj, hogy nincs itt. Abba kellene hagyni. Péter hangját hallotta. „Nem szeretem a felesége­met. Még ha igazat mondott is ... egy család sorsáról van szó. Abba kellene hagyni. Egyszer nem telefo­nálni, nem menni el a titkos talál­kákra. hiszen nincs értelme. A sza­kítást húzzák-hálasztják napról- napra, hétről-hétre. A MONDATOT kerülgetik csöndes, udvarias mo­solyokkal. a MONDATOT, amely már kettőjük közé fészkelte magát, semmi keresriivalónk egymásnál. Mozdulatlanul állt a nyitott ablak előtt. Semmi keresnivalónk egymás­nál — suttogta az erős, tavaszi szélbe., Valahol a városban megkondult egy harang, öblös, távolról jövő zen­gése a széllel érkezett a szobába. Kati szinte látta, ahogy a harang­zúgás öreges bim-bamjai beúsznak a szobába, végigsimítanak a falakon, aztán visszahúzódnak a vasárnapi, békés délutánba. Autó zúgott el az utcán, sokáig hallotta a motor beteges köhécselé- sét. Becsukta az ablakot, hanyatt fe­küdt a heverőre. Az utca csöndből született zajai, a harangszó, autó- zúgás vibráltak-lüktettek fülében. Aludni — az lenne a legjobb. Elrej­tőzni az öntudatlanság meleg pár­nái közé. Nem sikerült. Az ébren­lét kegyetlenül összefogta gondola­tait, nem engedte széthullani az álom védekezésébe. Fölállt, levette a polcról kedvenc könyvét, de a so­rok csak a szeméig hatoltak, képte­len volt bármit is fölfogni belőle. Ügy hullott, ki kezéből a könyv, olyan súlyosan, mintha magával húzná bánatát. Holnap bemegy a könyvtárba, pontosan nyolc előtt öt perccel, évek óta így szokta. Rámosolyog a kolle­gákra, szép, jó reggelt kíván min­denkinek, s nekilát a rendezkedés- nek... Istenem, miért kell óink ha az ember már nem tud mit kezdeni magával. Anya sajnálja. Nem mondja, de a tekintetében ott bújkál a keserűség, harmincéves a lánya és még nem ment férjhez. Néha már teher az élet, jó lenne megszabadulni tőle. Pétert szereti. Szerelem? Nem két­ségbeesett menekülés valakihez? Fél négy múlt öt perccel Anyáék sokáig elmaradnak. Hirtelen elhatá­rozással fölkapja kabátját, még egy pillantást vetett a szobára, s gyors léptekkel szaladt le a lépcsőn. Áz utca néptelen volt, az üres jár­da unatkozva ásított. Elindult a fő­tér felé. Változtatni kellene az életén. Ho­gyan? Itthagyni anyáékat? Nem. hi­szen akkor végleg egyedül maradna. Az ember vár, vár valakire haszta­lanul, múlnak az évek és nincs sem­mi. Vagy keresni kell, s nem várni? Hiszen kereste sokszor, s hiába. S a könyvtár is. Katalógusok, sta­tisztika, Kovács kollega felméré­sei... unja, unja, gyűlöli. De mást nem akar helyette. Régen voltak vá­gyai, elképzelései, de most... Harmincéves. Rettenetes. Ezután már csak rosz- szabb lehet minden, kilátástalanabb. Gyerekhang riasztotta fel gondola­taiból. Péter jött vele szemben, ké­zen fogva vezette kislányát. Kati még soha nem látta őket együtt. Megszédült. — Apu! — rángatta a kislány Pé­ter kezét. — Látod, olyan kabátot mondtam, hogy olyant vegyél ne­kem; amilyen a néninek van! Péter ott állt vele szemben, szót­lanul. Kati egy pillanatra megtor­pant. — Apu, ugye, milyen szép kabátja van a néninek? Péter bocsánatké- rően nézett Katira. ati megfordult, szaladni K kezdett vissza, hazafelé. Könnyek folytak végig az arcán, kívánta, hogy anyáék ----------- legyenek otthon, nevesse­nek, mondják, hogy föl a fejjel, és nincs semmi baj, s élő, emberi sa­vakkal elűzzék szívéből-lelkéből a halálos csöndet. P aulina Éva

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents