Szolnok Megyei Néplap, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-25 / 21. szám

T 12 Családi magazin 1981. JANUÁR 25 A házasság iskolája A családi pénzügyek A jó házasság egyik alapkövetelménye: a közös költségvetés. A házastársak teljes jövedelme a jog sze­rint is közös szerzemény. így kívánja meg ezt a házas­ság harmóniája is. A közös családi kasszába mindkét házastárs beleteszi rendszeres jövedelmét, s ezt az ösz- szeget kell aztán célszerűen beosztani. Egy biztos: nem kis feladat a család anyagi ügyeinek megszervezése. ■ Virághajtatás, otthon Ha nem sajnálunk egy kis fáradságot, a téli hónapokban is virágzó tulipánunk, jácintunk lehet a lakásban. Saját hajtatású! A családi jövedelem elosz­tására készített költségvetés­nél először a havonként is­métlődő kiadásokat írjuk be: lakbér, fűtés, világítás, tele­fon stb. Fel kell tüntetnünk azt is, mennyit tervezünk az élelmezésre. A ruházkodásra szánt összeg szintén kerül­jön be a költségvetésbe, va­lamint a művelődés költségei (napilapok, folyóiratok, könyv, televízió, színház stb.). Nem maradhat ki a költségvetésből a szórako­zásra, utazásra szánt összeg sem, valamint az előre nem látható kiadásokra félretett tartalékösszeg. A konkrét családi helyzettől függően egyéb rendszeres kiadások is felmerülhetnek (óvoda, nap­közi, lakásfelújítás, nagyobb beruházások részletfizetései, közlekedési költségek stb.). Beszéljék meg azt is a há- hogy menyi zsebpénzre van szükségük (üzemi ebéd, tíz­órai, cigaretta, fekete stb.), de kapjanak a gyerekek is rendszeresen zsebpénzt, amellyel aztán ők gazdál­kodhatnak. Nagyobb gyer­meket már bevonhatjuk a családi költségvetés-készí­tésbe is. részben azért, hogy megtanuljon helyesen, taka­rékosan gazdálkodni a ren­delkezésére álló összeggel, részben pedig azért, hogy ne lépjen fel olyan igényekkel, amelyek meghaladják a csa­lád gazdasági erejét. A zsebpénzzel mind a két fél maga rendelkezzen. Nem képezhet elszámolási alapot A zsebpénzt úgy ajánlatos „megtervezni”, hogy abból egymásnak és a családtagok­nak apróbb ajándékot is vá­sárolhassanak. A nagyobb vásárlásokat, beruházásokat természetesen a házastársaknak előre meg kell beszélniük. Helyes mód­szer, ha a napi kiadásokról a feleség háztartási naplót ve­zet, amelybe ne írjon be fil­lérre minden kiadást,, de át­tekinthető módon tüntesse fel a háztartási költségeket. Ezt' a férjnek is jogában áll megnézni, és esetleg észre­vételeket tenni. Barátságo­san reálisan és nem morgo­lódva, ingerlékenyen. Az egyes családok anyagi erőforrásai, életvitelei, anya­gi adottságai között igen nagy különbség lehet Ezért nem lehet a takarékosságra szánt havi összegről szám­szerűen beszélni. Az azonban lényeges, hogy minden lét­minimumot meghaladó csa­ládi jövedelemből jó félre tenni bizonyos összeget. Ezt ajánlatos takarékkönyvbe el­helyezni, és úgy tekinteni, mintha nem is volna. Az így összegyűlt összegek jól jön­nek egy-egy váratlan ki­adásnál, amelynek megoldá­sa anyagi erőnket meghalad­ná. Végül beszéljünk arról, is, mi legyen, ha pár száz fo­rint jutalmat kap valamelyik házastárs? Azt is tegye- a közösbe? Ne tegye, de a má­sik félnek tudnia kell róla. A jutalomösszeget tegye kü­lön. és költse el együtt a család. Egy emlékezetes ha­jókirándulásra, színházi es­tére, vagy vegyenek rajta olyan tárgyat, amely az egész családnak örömet okoz. így maradandó emlék lesz a jutalomból és kétszeres ér­tékűvé válik. Fási Katalin Apuval közösen Barkácsoljunk madáretetőt! Egy cinkepár évente háromszor is költ. Egy-egy fészekalja fiókz felneveléséhez — a megfigyelések szerint — 8—9 ezer rovart szed­nek össze a környezetükben levő fákról. Egy cinkepár és évi sza­porulata 40—50 gyümölcsfát is képes megtisztítani a kártékony fér­gektől. Ezért is fogadjuk szívesen, ha megtelepszenek a kertünk­ben, amit elősegíthetünk odú, etető felállításával. A fák önkéntes, falánk, kis egészségőreit a havas, hideg tél nagyon megviseli ,különösen ha nem jutnak táplálékhoz. A fészek- odú és etető védelmet nyújt a kis madarak számára kitett élelem­nek. Apuka szabad idejében bizonyára szívesen segít elkészíteni. 1. A fészekodu alapja 12x12 cm, a magassága 24 cm legyen, 35 mm-es röpnyílással. Helyezzük ki a gyümölcsfákra. Eleséget keresve, a zord idő elől is meghúzódhatnak benne a madarak, sőt, nem ritkán fészket is raknak benne a nyár folyamán. 2. A sátortetővel ellátott, nagyobb alapterületű etetőt érdemes beüvegezni, s egyik oldalán két darabból álló tolóablakkal ellátni, ahol az eleséget beszórjuk. Alul, a 32 mm átmérőjű kerek röp- nyíláson szállnak be a madarak, s így bárhol is helyezzük el az etetőt, macska nem férhet hozzá. A téli hónapokban szőriünk nekik olajos magvakat — tökmag, napraforgó — kölest. Kössünk az oldalára kis szalonna- vagy sült húsdarabkát. B. K. Az ősszel beültetett, és ta­karással szabadban, vagy fű- tetlen helyiségben tartott vi­rágtöveket, virághagymákat mindenekelőtt alaposan ön­tözzük be, hogy teljesen át- nyirkosodjon a földjük. Lan­gyos vizet használjunk. Ez­után a melegigényes tuli­pánt, jácintot, gyöngyvirágot 18—20 Celsius fok hőmérsék­letű helyre tegyük. Nem fényigényesek, kartonlapból formált kúppal le is lehet fed­ni őket. Ha a virágbimbó már látható, világos helyen neveljük tovább, hogy meg- zöldülhessenek a leveleik és beszínesedjenek nyíló virá­gaik. Az ibolya, a nőszirom, a kankalin, a bőrlevéltövekkél beültetett cserepeket, beön- tözés után, tegyük 5—7 fo­kos, világos helyre, például az ablakközbe. Itt gondos öntözés mellett néhány hét alatt virágot bontanak és azután már melegebb helyen is tarthatók. A kivirágoztatott növények ápolásánál is a bő öntözés a legfontosabb. Hűvös, közvet­len napfénytől védett helyen virítanak a legtovább. Virág­zó állapotban, földlabdával veszélytelenül átültethetők, nyugodtan tehetjük őket te­hát díszcserépbe vagy tálba, tőzeges homok, esetleg moha vagy fűrészpor közegbe. A hajtatott növényeket el­virágzás után mérsékelt ön­tözéssel neveljük tovább. A tavaszi jó idő beköszöntése­kor vigyük ki őket a szabad­ba, vagy ültessük ki a kert­be, s hosszabb-rövidebb nyu­galmi idő után tovább fej­lődnek. Számlogika Az ábrán a számok bizonyos logikai sor­rendben követik egy­mást. E logika alapján milyen szám kerül a kérdőjel helyére? Megfejtés: A kérdőjel helyére 152 kerül. (: 2x2+2, 2x6+3, 2x34+5, 2x73+6 :), Kezdő háziasszonyoknak Piskótatésztát roládnak úgy használhatjuk fel, hogy a kisült tésztát jól kicsavart szalvétára borítjuk és kis idő múlva felcsavarjuk. Amennyiben diétás ételekhez szükséges a húsleves tel­jes zsírtalanítása, akkor hideg vízzel megnedvesített ba- tisztruhán szűrjük át a levest. A kakaót főzés vagy krómkeverés előtt porcukorral ke­verjük el akkor nem fog összecsomósodni. Könnyen megelőzhetjük a csap befagyását. Reggel és este öntsünk meleg vizet a lefolyóba, utána pedig csöpög- tessünk pár csepp glicerint. Világos színű bőrcipőt, övét, táskát, langyos tejbe már­tott ruhával tisztítsunk. Kitűnően tisztít és a bőrt nem szá­rítja ki. Rézkilincsek fényesítéséhez, szidolozásához készítsünk kartonpapírból keretet, így a folyadék az ajtó keretét nem maszatolja be. Az ablakkeretet kenjük be főtt lenolajjal, az megvédi a fát az esőtől és a naptól. Kiss Benedek: Január fagyos reggelén Január fagyos reggelén nehezen kelek föl én, köhögök, teát főz anyám, van hozzá sütemény, pedig a baj csupán, hogy nehezen kelek föl én. Délután már jó, vár rám a szánkó, arcom kipirul mint az eper, ilyenkor meg az aggaszt, hogy mindjárt feküdni kell. Jó, ha van egy mellénye! Ezen a télen is rétegesen öltözködünk. Nemcsak azért, mert ezt írták elő a divatdik­tátorok, sokkal inkább azért, mert már tapasztaltuk ké­nyelmes, praktikus voltát. Ebben a szezonban jó, ha van egy mellénye. Még jobb, ha több van. Az unalomig hordott ruhát, szoknyát meg­újíthatja, kombinálhatja egy-egy jól megválasztott mellénnyel. Az egyszínű szoknyához vegyünk fel apró kockás anyagból készített férfimellényt. Aki fázós, varhat magá­nak műszőrméből, régi téli­kabátból is mellényt. A hosz- sza a derékig érőtől, sőt a bolerószerű, mellközépig érőtől egészen a szoknya hosszát meghaladó lehet. Ké­szülhet gombolás nélkül, gombolva, cipzárral, csattal, övvel összefogva. Díszíthet­jük paszpóllal, tűzéssel, Cha- nel-zsinórral, kötött, horgolt szegőzéssel, még gallér is kerülhet rá. Alkalmi viseleteinket is felfrissítheti egy-egy mel- lénydüsesszből, csipkéből, bársonyból arany-, ezüst­szálból horgolva vagy kötve, flitterrel, ékszergombbal. Fazonban is igen bő a vá­laszték: lehet bebújós, svej- folt, bőhátú, testhezálló, haj­tással bővülő, húzottvállú. hátulgombolós. Ha meglevő szoknyánkból találunk mara­dékot, kombinálhatjuk is az anyagot hasonló minőségű szövettel, vagy kiegészíthet­jük kötött résszel is. A kom­binálásnál azonban már vi­gyázzunk a színekre! S a kombinált mellényhez viselt blúz, pulóver megválasztásá­ra. Összeállította: Rónai Erzsébet **1 iifei* Kötött változat

Next

/
Thumbnails
Contents