Szolnok Megyei Néplap, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-22 / 18. szám

1981. JANUÁR 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Fél évtizedes história nyomában Nem a lógó nadrág, a gép volt balesetveszélyes Fél évtizedes história. Szo­morú eset, nemcsak azért mert súlyos következménye volt az üzemi balesetnek, hi­szen egy életre rokkant lett egy ember. Történt 1975. augusztusá­ban, a Szolnoki Állami Gaz­daság Piroskai üzemegységé­ben. A növényvédő szakmun­kás a magtisztító berende­zéssel búzát tisztított. A tö- reket egy önmozgó rakodó­gép felhordó csigái továbbí­tották. A magtisztítócső csat­lakozásánál volt egy tolda­lék, ami időnként meglazult. A fiatalember ezt akarta megigazítani, ráállt a gép kerekére, megcsúszott, jobb lába a forgó, burkolatlan csi­gák közé került. A lábát amputálni kellett. Ki a felelős a szerencsét­len kimenetelű balesetért? Minden apróság a megrok­kant ember ellen szólt. Meg­állapították, hogy az ABEO- *nak egy sor előírását meg­szegte, mert a szabályzatnak az egyik pontja azt mondja ki, hogy a mozgó géprészek, hajtóelemek közelében a dol­gozónak szabadon lógó ru­hát, gyűrűt, karkötőt, nyak­láncot viselni tilos! (Márpe­dig neki lógott a nadrágja.) Azután: Tilos minden olyan magatartás, fegyelmezetlen­ség ... amely az egészséges és biztonságos munkavégzést akadályozza... (?) Meg az­tán: a rekkenő nyári hőség­ben 'az illető még sört is ivott, és természetesen ez is tilos. Szóval, egyedül és ki­zárólag saját magát okolhat­ja a szerencsétlenségért. So­vány vigasz és kárpótlás, hogy a Társadalombiztosítá­si Igazgatóság annak rendje, módja szerint kifizette a táppénzt, a gyógyítás költsé­geit és a baleseti nyugdíj nyolcévi átalányát, (összesen 460 ezer forintot.) Talán soha fel nem merült volna, hogy nem is annyira egyértelmű a sérült kizáró­lagos felelőssége, ha nem vá­lik gyanússá a csigás rako­dó. De azzá vált, miután ki­derült róla, hogy farkasfogai az ország nem egy gazdasá­gában rántották a csigák kö­zé az emberi lábat. Megle­het, hogy a gép balesetve­szélyes és nem a lógó nad­rágszár? Ha így van, akkor a gazdaság sértett óvórend­szabályt és akkor neki kell fizetni, a társadalombiztosí­tási szerv költségét megté­ríteni. A gazdaság tiltako­zott. A bíróság döntött. Előbb az első-, majd a másodfo­kú. Mindkettő a gazdaság ál­láspontját tartotta bizonyí­tottnak. Végül a legmaga­sabb jogorvoslati fórumig jutottak az ügy aktái, s a Legfelsőbb Bíróságnak merő­ben más volt a véleménye: a vállalat mulasztotta el an­nak az igen fontos óvórend­szabálynak a betartását, amely szerint minden for­gó, mozgó gépalkatrészt, al­katrészt, amely a dolgozóra balesetveszélyes lehet, be kell burkolni, vagy el kell keríteni. Ha a csigák az elő­írás szerint burkolva van- van, akkor nincs baleset. Ez objektív tény. és ebben az esetben egyedül és kizárólag ennek van jelentősége. Nem vitás, logikus volt a vállalat ellenérvelése is: az előírásoknak megfelelően, rendeltetésszerűen üzemel­tették a gépet, birtokukban van a hatóság, a Mezőgépfeji lesztő Intézet munkavédelmi minősítő bizonyítványa, amely szerint a gép a biz­tonságos munkavégzés köve­telményeinek megfelel. Mi­lyen alapon és jogon vonta volna kétségbe bárki is azt amit egy hatósági minősítő bizonyítvány állít? A gazdaságnak a maga módján végtére is igaza van, de vitának helye nincs, an­nál is inkább, mert a bal­eseteket (!) követően a Me­zőgazdasági Gépkísérleti In­tézet szakemberei újból megvizsgálták, ezúttal alapo­sabban szemügyre vették a gépet, s az volt a határozott véleményük: „A berendezés jelenlegi állapotban történő üzemeltetése balesetveszé­lyes, átalakításának elhanya­golása súlyos következmé­nyekkel járhat”. Nos tehát, minden kétséget kizáróan be­bizonyosodott, hogy mégis csak a gép a veszélyes, a bal­eset ezért történhetett. Az üzembentartó, azaz a gazda­ság fizet. A gazdaság újfent tilta­kozott. Rendben van, hogy a gép balesetveszélyes, de nem mi gyártottuk, nem mi ál­lítottuk róla, hogy minden­féle előírásnak megfelel, miért mi fizessük ki a gép árának többszörösét társada­lombiztosítási költségként? És beperelte a gépet értéke­sítő vállalatot, az AGRO- KER-t, mert, hogy a burko­latlan csigás gépet tőle vet­te, beperelte a gyártót, a mis­kolci Mezőgép Vállalatot, hi­szen végtére is miatta tör­tént minden. A balesetet követő ötödik esztendőben ismételten meg­született egy bírósági — még nem jogerős — ítélet, amely részben szentesítette a gaz­daság igazságát. Megállapí­tották, hogy a felelősség a gyártó céget terheli. Az intézet, amelyik bal­esetvédelmi szempontból tö­kéletesnek minősítette a gé­pet, egyelőre csak kibic az ügyben. Miért? Igaz, hogy azóta a gép csigáira burkoló- és vészleállító kapcsoló ke­rült, de van olyan írásban adott szakértői vélemény, amely szerint a gép üzemel­tetése a túlzottan foghíjas védőrács miatt, amelyből a csigák „kilógnak” — tovább­ra sem biztonságos! K. K. A Földmérő és Talajvizsgáló Vállalatnál munkába állították a Stereometrograph F—11 típusú NDK gyártmányú gépet. Ez a gép — a hozzá kapcsolt számítógéppel — automati­zálja a térképkészítést. Ezen kívül hasznosítható még a környezetvédelemben, a műem­léképületek helyreállításánál, a lakásrekonstrukcióknál és a nyersanyag lelőhelyek feltá­rásánál is. A képen: munkában az új gép Nemcsak szebbek, korszerűbbek is lesznek _ X __ m v __I m | r ■ rM r r G yógyszertárák felújítására öt és fél millió forint Mindenekelőtt a „száraz” adatok: a megye hetvenöt patikájában hétszázötvenen dolgoznak, közöttük százöt- van gyógyszerész és három­százötven asszisztens. A megyei gyógyszertári központ igazgatója, dr. Ka­pitány István szerint nincse­nek munkaerőgondjaik. Annál több fejfájással jár viszont, hogy néhány telepü­lésen szükség lenne új pati­kára, de... Az utóbbi években sikerült új gyógyszertárat építeniük Jászkiséren és Jászszentand- ráson, — mindkét helyen szolgálati lakással, — jelen­tős társadalmi összefogással. Tavaly felújították az abád- szalóki, a cibakházi, a jász- fényszarui, a karcagi 23-as, a kisújszállási, a rákóczifal­Miért gazdag a kovácsmester özvegye? Egyetlen családban tíz gyerek özvegy Ballagó Emánuel- né Jászárokszállásan, a Ság- vári úton lakik. Szobájának falán férje, öt fia, öt lánya nagyméretű fényképe, és ahogy múlnak az évek, las­san-lassan megtelik ez a há­zi „fotóalbum”. Menyek, vők, unokák, dédunokák friss fel­vételei kémek egy kis he­lyet, szorítják összébb és összébb apáik, nagyapáik komoly tekintetű, rámás, üveges hajdani fotográfiáit. — Azért rakom a képeket a falra, mert így mindig ve­lem vannak, látom vala- mennyiőjüket, amint óvnak, figyelik a mozdulataimat. Olykor szólok' is hozzájuk, elpanaszolom, ha itt vagy ott hasogat, mert hetvenki­lenc évesen már mindenét érzi az ember. A csontját, a veséjét, az Ízületeit, a szí­vét — sorolja az özvegy. Az is igaz viszont, hogy a korral járó kisebb-nagyobb bajokon kívül Erzsi néninek nincs oka panaszra. A népes rokonság közül valaki min­den nap látogatja, törődik vele, bevásárol a konyhára, elintézi az ügyes-bajos ten­nivalókat. így aztán három éve is elmúlt, hogy a helyi főtérig elballagott. — Bezzeg fiatal koromban — mondja, — temérdeket kellett gyalogolni a dűlőuta- kon! Tanyán laktunk, és oda minden messze volt. Ott is­merkedtem meg az urammal is, 1922-ben keltünk egybe. Akkorra már kitanulta a ko­vács szakmát, és mivel ügyes mesternek számított, munká­ja is akadt elég. Igaz, a pénz nem valami bőven csordogált, mert itt az volt a szokás, hogy évente egy­szer adták meg az emberek a tartozásukat, és addig is ki kellett tartani valamiből. Jószággal bíbelődtem, ka­pálni jártam, szóval én is megfogtam a munka végét. Közben egymás után „ér­keztek” a gyerekek. Már fejből nem is emlékezik a dátumokra. írást kotor elő, ezekből silabizáljuk az év- számokat. Margit született elsőnek 1924-ben, rá egy év­re Emánuel, majd Erzsébet, akiket Irén 1928-ban, Sándor 1929-ben, Mária 1930-ban követett. László 1932-es, Bé­la négy évvel fiatalabb, Ho­na 1939-es, János pedig 1944- ben érkezett a Ballagó csa­ládba — Tudja, volt olyan év, amikor ötöt készítettem na­ponta iskolába. Hajnalban keltem az urammal, vertük a vasat, iparkodni kellett a kalapáccsal, amíg hajlott a patkó, görbült a szög. Hogy mi volt a legnehezebb? Nem a gyereknevelés, hanem az, hogy sohasem tudtam ma­gam kialudni. Tíz előtt alig kerültünk ágyba, és a haj­nali három már sokszor tal­pon lelt bennünket. Dagasz­tani, kovászolni kellett, mert a sok éhes száj hetente öt hatkilós kenyeret követelt! Sűrűn felkeltem éjjel is po­gácsát sütni reggelire, mivel akkor sietett mindenki a legjobban. Ki a munkába, ki az iskolába. Elhallgat. Nézem a kezét, eres ujjait, amelyek tizen­három gyereket dajkáltak. (Közülük három fiatalon meghalt.) Vajon hogyan bír­ta ezt a nagy strapát a tö­rékeny, vékony asszony? Mi módon nevelte a gyerekeket, hogy valamennyi becsületes, dolgos ember lett? Igaz, mi­niszter nincs közöttük, „csak” gyári munkás, szövetkezeti elnök, lakatos, benzinkutas, cipész, varró, szakács stb. Mi a titka, hogy valameny- nyien megtalálták a helyü­ket az életben? — Nincs ennek nagy tit­ka, de két dolgot megköve­teltünk valamennyitől: sze­ressék egymást, tartsanak össze, meg ne kerüljék a munkát. Korán befogtam őket, a nagyobb gondozta a picit, és valamennyinek volt feladata. Az egyiknek a fa­vágás, a másiknak a taka­rítás, a harmadiknak a tej­hordás, a negyediknek a mo­sogatás, és így tovább. Ha ezt elvégezték, mehettek ját­szani, komázni. Valamivel azonban nem értek egyet. Ha nagycsaládosokról ínnak, szinte örökös a panasz: ilyen nehéz, meg olyan volt, ennyire, meg annyira sze­gény a népes család. Bár mi se dúskáltunk a földi javakban, a nagy kalapács­csal kerestük a kis kenye­rünket, mégis azt mondom: hogyan lehet az szegény, aki tíz élő gyerek anyja, unokái, dédunokái vannak? Legfeljebb nehezebb az éle­te, többet kellett dolgoznia, de a sok gyerek nem sze­génység, hanem boldogság. Erzsi néni ma már a ma­ga gazdája. Élete párját hét éve temette, a gyerekei ki­röpültek, ki erre, ki arra. Gyorsan eltelik a napja. Délre megfőz, azután átbön­gészi a Ludast, meg a Nép­lapot A televíziót ritkán nézi. Korán elalszik, és ál­mában olykor visszatér a kor­mos kovácsműhelybe, ahol a fiatalságát, az erejét hagy­ta. Segít az urának, röpköd­nek a szikrák, cseng az ül­lő. izzik a szén, piroslik a patkó. Álmában kitekint az ablakon is, és látja a gye­rekeket, ahogyan a tanyaud­varon hancúroznak. Olyan­kor mindig boldogan, fris­sen ébred, mert az álom napközben is folytatódik, valaki közülük hizonyára bekukkant hozzá ... — DSZM — vi, a túrkevei, a tiszakürti és a tiszaroffi patikákat. Tószegen és Jászberény­ben még 1979-ben hozzáfog­tak egy-egy, „minden igényt kielégítő” gyógyszertár építé­séhez. Mindkét beruházás­hoz a fejlesztési banktól ál­lami támogatást nyert — pá­lyázat útján — a megyei gyógyszertári központ. A pá­lyázat 1978-ban „kiírt” felté­tele az volt Tószeg esetében, hogy ha 1979-Íjen megkez­dik, és 1980 december végéig befejezik az építkezést, meg­kapják a támogatást. Amikor a pályázatot benyújtották, abban a tószegi patika ge­nerál kivitelezőjeként a szolnoki Építőipari Szövet­kezetei nevezték meg, amely írásbeli nyilatkozatban vál­lalta a munkálatokat. Menet közben a szövetkezet meg­gondolta magát, és kijelen­tette, hogy az ominózus nyi­latkozat nem egyenrangú a szerződéssel, ezért semmi nem kötelezi a határidő be­tartására. Bírósági ügy lett a huzavonából. A szolnoki megyei bíróság az írásbeli nyilatkozatot szerződésnek minősítette. A tószegi építkezés mégis áll az elmúlt év novembere óta. A kivitelező felhúzta a falakat, ám kiderült, hogy a tetőszerkezethez nem kap­nak áthidaló elemeket. A fejlesztési bank elfogadta a legújabb határidőként meg­jelölt 1981. április 30-át, és ha addig átadják a 150 négy­zetméter alapterületű gyógy­szertárat, változatlanul meg­adja az egymilliós támoga­tást. Az építők most a hi­degre hivatkozva nem foly­tatják a munkát. Az egyre fejlődő település új gyógyszertárában egy ki­adó helyiség, kétféle raktár, egy gyógyszervizsgáló és egy gyógyszerkészítő laboratóri­um lesz majd. Kérdés, hogy mikor? Jászberényben, a Kossuth Lajos úton ebben az évben kellene átadni egy 320 négy­zetméter alapterületű pati­kát, a pályázati feltételek szerint, az építkezés azonban tavaly június óta áll. Abban az épületben a gyógyszertáron kívül egyéb szolgáltatók is helyet kap­nak a földszinten, az emele­ten pedig lakások készül(né)- nek. A generál beruházó, a jászberényi Városiii Tanács szerződésben rögzítette a me­gyei gyógyszertári központ­tal (is), hogy 1981-ben tető alá kerül a ház. (Ez esetben az Állami Fejlesztési Bank kétmillió forint állami támo­gatást ígért. A patika teljes költsége öt és fél millió lesz.) A generál beruházó a ge­nerálkivitelezővel, a megyei Állami Építőipari Vállalat­tal szerződésmódosítást haj­tott végre, és az új átadási határidőt 1982. június 30- ban határozta meg — a gyógyszertári központ meg­kérdezése és beleegyezése nélkül. (így alighanem le kell mondania az állami tá­mogatásról.) Egyébként tu­lajdonképpen a belső kivite­lezési munkálatok hiányoz­nak, amelyeket a Jászsági Építőipari Szövetkezetnek kellene elvégeznie Egyelőre tehát legalább másfél évig várniuk kell a herényieknek, hogy megkap­ják a megye legkorszerűbbre tervezett gyógyszertárát. A két félbehagyott épít­kezés körüli hercehurcánál is kacifántosabb a kunszent­mártoni patika ügye. Az utóbbi évek fejlemé­nyei röviden: 1974-ben a gyógyszertári központ megállapodást kö­tött az OTP megyei igazgató­ságával, hogy Kunszentmár- tonban a nagyközségi tanács által felajánlott telken egy kilenclakásos ház készül, melynek földszintjén ren­dezkedhet be a modem pa­tika. A gyógyszertári köz­pont, mint társberuházó négy és fél millió forintot szánt a célra. A tervezéssel a sze­gedi tervező szövetkezetét bízták meg, és a tervek 1980 nyarára el is készültek. A megyei tanács beruházási vállalata a kunszentmártoni Építőipari Szövetkezettel ál­lapodott meg a kivitelezési munkák elvégzésére. (Szer­ződés nincs.) A szövetkezet rájött, hogy a telek „foghíjbeépítés-jelle­ge” miatt csak előregyártott elemekből vállalja az épí­tést, ezért új tervet kér, amely természetesen további határidőcsúszást és költséget jelent. Aligha kell bizonygatni, - hogy a rossz munkakörülmé­nyek között, a jelenleg a nagyközségi tanács épületé­ben szorongó, száz négyzet- méter alapterületű kunszent­mártoni gyógyszertárban mit jelent zavartalanul el­látni a járási székhelyet és kiterjedt vonzáskörzetét. A tervezett patika 320 négyzet- méteren és állandó ügyelet­tel működne. Vannak persze a megva­lósítás biztos reményében készült tervei is a megyei gyógyszertári központnak. Egyebek között még az idén elkészül a jászalsószent- györgyi gyógyszertári épület és a hozzátartozó szolgálati lakás teljes aláfalazása, szi­getelése, helyreállítása; a jászárokszállási patika tető- szerkezetének és homlokza­tának felújítása, a gyógy­szertári helyiségek bővítése. Mezőtúron a 36-os számú gyógyszertár és a vele egy épületben lévő két szolgálati lakás teljes szigetelése, hely­reállítása; a tiszaszentimrei patika külső- és belső tata­rozása, valamint a tiszabu- rai gyógyszertár és szolgá­lati lakás egymillió forintba kerülő rendbehozatala. Az idei felújítási munkák­ra összesen öt és fél millió forintot fordítanak. Bendó János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents