Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-14 / 293. szám
1980. DECEMBER 14 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 13 Örökség Mészáros Márta rendezte az Örökség című színes, magyar—francia filmet, melynek főszereplője Isabelle Huppert, Mo- nori Lili, Jan No- vicki, Perczel Zita és Szabó Sándor játsszák. November végén a törökszentmiklósi, december első napjaiban a kisújszállási közönség már láthatta, holnaptól a szolnoki Tisza mozi „A”-termé- ben mutatják be a filmet. Karácsony felé ISztnház I A szolnoki Szigligeti Színházban délelőtt 10 órakor: Hókirálynő (gyermekelőadás), délután 3 órakor: Az ember tragédiái a (Odry bérlet), este 7 órakor: Az ember tragédiája (Soml^y bérlet). A Szobaszínházan este fél 8- kor: A születésnap. lei Művelődési űsági Központ 14- én vasárnap. 15 órakor a színházteremben: A Magyar Rádió. Szolnoki Stúdiója szilveszteri műsorának nyilvános felvétele. — 18 órától az előtérben: TIM-SHOW DISCO. \ 15- én hétfőn, 17,30 órakor az előadóteremben: Tallózás századunk tudományában. Telepátia dr. Király József pszichológus előadása. KIÁLLÍTÁSOK: Galérián: Kecskeméti nemzetközi zománc alkotótelep anyagából. Megtekinthető: vasárnap 13—19 óráig, hétfőn: 14— 19 bóráig. — A jobb oldali társalgóban: ,,Egy marék világ” címmel Baghet Iskander kecskeméti fotóművész szociofotó-kiállítása — A színházterem előtt: A tél virágai címmel a szombathelyi Kertész Tsz kiállítása. — Az I. emeleti vitrinekben: Kiállítás dr. Richnowsky Andor ..Puhatestűek” c. gyűjteményéből. Kiállítás Molnár János népművészeti gyűjteményéből. Kiállítás a Bács- Kiskun megyei népi díszítőművészeti szakkör munkáiból. A halasi csipke c. kiállítás. Sport- emlékek és trófeák. Vincze János gyűjteményes kiállítása. Pályaválasztási tanácsadó kiállítása. — Megtekinthetők: vasárnap: 10—20 óráig, hétfőn: 14—20 óráig. iHozi | Szolnok Vörös Csillag: A pap. a kurtizán és a magányos hős (14, III. helyáron), hétfő: A pap, a kurtizán és a magányos hős (14. III. helyáron). Tallinn: Családi összeesküvés (14. III. hely- áron). matiné: Egy tfézdő varázsló viszontagságai, hétfő: Norma Rae. Tisza: ,.A”-terem: Bosz- szúvágy (16. III. helyáron). ,,C”- terem: Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni, matiné: Az elveszett kutya:, hétfő: „A”-terem: örökség. ..C”- terem: Pofonok völgye. avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni. Reptér: szünnap, hétfő: szünnap. Vegyiművek: szünnap, hétfő : szünnap. Szandaszőlős Terv: Az asszony is ember, hétfő: A férfi, aki szerette a nőket (16. II. helyáron). Abádszalók Petőfi: Volt egyszer egy vadnyugat I—II. (14. II. dupla hely áron), hétfő: A biztosan ölő sárkány Lady (16. III. helyáron). Jászberény Lehel: Kaliforniai lakosztály (14. III. helyáron), matiné: Az űrből jött lovag, hétfő: Őszi maraton (14). Mopresszó: Bobby Deerfield (14). hétfő: Bobby Deerfield (14). Jászapáti Táncsics: Naplemente délben (14). héftő: Meghívás egy gyilkos vacsorára (14. III. hely- áron). Karcag Déryné: Norma Rae. matiné: A vörös pecsét, hétfő: Kaliforniai lakosztály (14. III. helyáron). Kisújszállás Ady: Luxusbordély Párizsban (16. III. helyáron), matiné: Kincskereső kisködmön. hétfő: A szökött, fe- gyenc. Kunhegyes Szabadság: Mondd, hogy mindent megteszel értem (14, II. helyáron). matiné: Az állatok válaszolnak, hétfő: Tűzharc (14. III. helyáron). Kunmadaras Petőfi: Tűzharc (14. III. helyáron), matiné: A rézhegyek királynője, hétfő: A fekete kard románca (14. II. helyáron). Kun- szentmárton Körös: A pisztrángok (14). matiné: Fedőneve: Jégmadár. hétfő: Csontváry (14). Mezőtúr Béke: Az anya. a lány és a szerető (14), hétfő: Habfürdő. Dózsa: Ki öli meg Európa nagy konyhafőmökeit? (14. II. helyáron), matiné: A villámcsináló. hétfő: Szerelem szieszta idején (18). Szabadság: Circus Maximus .hétfő: Gyilkos a tetőn (16. II. helyáron). Rákó- czifalva Rákóczi: A férfi, aki szerette a nőket (16. II. helv- áron), hétfő: Kezedben a kulcs. Tiszafüred Tisza; Maid holnap MŰSOROK (14), hétfő: Petőfi 73. Tószeg Petőfi: Bob herceg, hétfő: Félénk vagyok, de hódítani akarok (III. helyáron). Törökszentmiklós Dózsa: Az utolsó valcer (II. helyáron), matiné:_A kegyetlen tréfa. hétfő: Luxusbordély Párizsban (16. III. helyáron). Hunyadi: Földi űrutazás (III. helyáron), hétfő: Bizalmi állásban (14, III. helyáron). Túrkeve Vörös Csillag: A halott visszatér (14). matiné: Csutak és a szürke ló. hétfő: A veréb is madár (16). lis György operettdalokat énekel. — 17.00: Slágerek mindenkinek. — 17.50: Mit üzen a Rádió? — 18.33: Kapcsoljuk a Pata- ky István Művelődési Központ hangversenytermét. A Magyar Rádió és Magyar Televízió nép- dalversenye II. elődöntő. — 19,.40: Profán litánia. Juhász Gyula versei. — 19.50: Az év legjobb tánczenei felvételei. III. rész. — 20.38: Sanzonok. — 21.03: Társalgó. — 23.20: Klasszikus operettekből. I Rádió | VASÁRNAP SZOLNOKI STÜDIÓ: 9.00: Lapszemle. — 9.05:—10.00: A pipa. Szerkesztő: Kardos Ernő. (ism.) — 19.30—20.00: Sport és muzsika. A labdarúgó NB II. eredményei — sporthírek — tojó er ed menyek. Szerkesztő: Vágási Kálmán. KOSSUTH: 6.00: Előttünk a vasárnap! — 7.23: „Vadat és halat, s mi jó falat...” — 8.10: öt kontinens hét napja. — 8.26: Üj nótafelvételeinkből. — 8.56: Nyílt szó, fö- detlen arc. Oratorikus kompozíció Benjámin László verseiből. — 10.08: Tükör, a cica. Gottfried Keller elbeszélése rádióra alkalmazva. — 10.44: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. — 11.14: Vasárnapi koktél. — 12.20: Édes anyanyelvűnk. — 12.25: A Vasárnapi koktél című műsor folytatása. — 13.10: Jegyzet. — 13.20: A Rádió Dalszínháza. Suppé: Pajkos diákok. Egyfelvonásos daljáték. — 14.30: Rádiólexikon. — 15.14: Így láttam Bartókot. A mikrofonnál: Gertler Endre. — 15.56: Harangozó Teréz virágénekeket énekel. Tarjáni Tóth Ida cimbal- mozik. — 16.20: Apám, Szindbád. Rádiókompozíció Krúdy Zsuzsa könyvéből. — 17.10: A Magyar Rádió esztrádzenekara Dobsa Sándor szerzeményeiből játszik. — 19.10: Szimfonikus zene. — 20.15: önmagad előtt. Ber- da József versei. — 20.25: Közvetítés az Erkel Színházból. Verdi: Simone Boccanegra. Hárpm- felvonásos opera — előjátékkal. — 22.20: Sporthírek. Totó. — 22.30: Az operaközvetítés folytatása. — Kb. 23.35: Hermann Prey dalfelvételeiből. — 0.10: A Mantovani zenekar játszik. PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika — koránkelőknek. — 7.00: Az evangélikus egyház félórája. — 7.30: Edward Power Briggs francia szerzők műveiből orgonái. — 8.05: Mit hallunk? — 8.30: Miska bácsi levelesládája. — 9.00: Slágermúzeum. — 10.00: Kaptam 29 percet! Selmeczi Tibor műsora. — 10.33: Színházi Magazin. — 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. Esetleg! — 12.57: Tudósítás a Csepel—Bp. Honvéd labdarúgómérkőzésről. — 12.57: Toru Ta- kemitsu: Kerti eső. — 13.05: A tréfás kedvű hóember. Enyedy György mesejátéka. — 14.05: Híres előadók albuma. — 14.33: Táskarádió. — 15.30: Községek — a tanács nélkül. Riport. — 16.00: A vasárnap sportja. Totó. 16.20: A Swinging Marchers fú- vósegyüttes játszik. — 16.35: MeVASÁRNAP 8.05: Tv- híradó. 8.10: Mindenki iskolája. 9.15: Óvodások film műsora. 9.35: Egy kis kirándulás. Lengyel filmsorozat V. (befejező) rész: Viszontlátásra jövőre. 10.00: Röpsuli. 10.15: Hírek. 10.20: Aprók tánca. Sárköz (öcsény). 10.40: Csak gyerekeknek! 11.00: Sport, és művészet. IV'3. rész: Játék, teljesítmény. erőfeszítés, rekord. 11.30: Elektromos—HK Drott Halmstad (svéd) Kupagyőztesek Európa-Kupája. Férfi kézilabda-mérkőzés. Közvetítés a Fáy utcai Sportcsarnokból, 3. MŰSOR: 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű műsora. — 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora. — 8.08: Kamaramuzsika. —10.10: Üj Zenei Üjság. — 11.06: Simán- dy József operaáriákat énekel. — 11.40: Rudolf Serkin két zongoraversenyt játszik. — 13.05: Régi zene — régi hangszerek. — 13.58: Kis magyar néprajz. — 14.03: Művészlemezek. — 15.05: Smetana és Csajkovszkij operáiból. — 15.50: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. — 16.20: Szvjatoszlav Richter zongorázik. — 17.14: A Stuttgarti Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye a Stuttgarti Rádióban. — 18.45: A magyar széppróza századai 142. rész. — 19.03: Világszínház. Közvetítés a József Attila Színházból. Farkasok és bárányok. Osztrovszkij komédiája. — 21.25: Sztárok sztereóban. — 22.10: Bemutatjuk új felvételeinket. — 22.58: Mozart: G-dúr vonósnégyes K. 387. HÉTFŐ SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Szolnoki dzsesszkoncertekből — Az Üj Rákfogó együttes játszik. — 17.10: Munkásélet. IV. rész. Szerkesztő: Merza Jenő. — 17.30: Marlene Dietrich énekel. — 17.40: A kiskertek kedvelőinek. Szerkesztő: Pais Judit. — 17.50: Virágénekek. — 18.00: Alfödi krónika. •*— 18.15: Soul ritmusok. — 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.25: Mit üzen a Rádió? — 9.00: A kilencedik elégia. Rainor Maria Rilke versei. — 9.10: A hót zeneműve. — 9.40: Ki kopog? — 10.05: Nyitnikék. — 10.35: Zenekari muzsika. — 11.00: Mario Del Monaco könnyűzenei felvételeiből. — 11.19: Bioritmus. — 11.39: Szép remények. Folyat- tásos rádiójáték Charles Dickens regényéből VII. rész. — 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14.36: Az örökség. Végh Antal elbeszélése. — 15.10: Édes anyanyelvűnk. — 15.15: Beverly Sills és Alan Titus énekel. — 15.28: Visszapillantó. Látogatóban Zrínyi Miklósnál. — 16.05: Jónás Mátyás népi zenekara játszik, az OTP Bartók Béla kamarakórusa népdalokat énekel. — 16.30: Vifáe- ablak. III. rész. — 17.10: Amirov: Azerbajdzsáni capriccio. — 17.20: Könyvpremier. —18.00: Bemutatjuk új kórusfelvételeinket. — 18.15: Hol volt. hol nem volt. . . — 19.15: Sajtókonferencia a Könnyűipari Minisztériumban. — 20.15: Hétfő este — mindenkinek. — 21.30: Vonalvég. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 12.45: A British Múzeum kincsei. Angol filmsorozat XIII jo. rész: A könyvtár. 14.30: Keleti Márton-sorozat: Két vallomás. Magyar film. 16.15: Műsorainkat ajánljuk! 16.40: Ez a dal. az; a dal. Koós János műsora. 17.20: Lehet egv kérdéssel több? 17.50: A XXIV. szakszervezeti kongresszusról jelentjük. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Tv-torna. 18.45: Esti mese. 19.00: A HÉT. 20.00: Hírek — Sporthírek. 20.10: Shakespeare összes művei a BBC feldolgozásában. Ahogy tetszik. Angol film. 22.40: Hírek — Totóeredmények. 22.30: Köszöntjük a 75 éves Farkas Ferencet. — 23.24: Bizet és Mascagni operáiból. — 0.10: Magyar Csaba táncdalaiból játszik az Express együttes. PETŐFI: 8.05: A Vándor kórus énekel. —■ 8.20: Figyelmébe ajánlom. . . — 8.33: ,,Röpülj páva...!” — 9.40: Fúvószene táncritmusban. — 10.00: Zenedélelőtt. — 12.00: Csermák-verbunkosok. Dankó- nóták. — 12.33: Kis magyar néprajz. — 12.38: Tánczenei koktél. — 13.25: Kultúrszakma-e a nyomdászat? Riport. — 14.00: Kettőtől ötig — a Rádió kívánság- műsora. — 17.00: Tűnődés a ..Gyorsuló idő”-ben. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.33: Zeneközeiben. — 19.40: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont. Orfeusz az alvilágban. Offenbach operettjének hangversenyszerű előadása Kb.: — 20.38: Szabolcsszimfónia. Kb.: — 20.55: Az operettközvetítés folytatása. Kb.: — 21.30: Verbunkosok, nóták. — 22.20: A tegnap slágereiből. — 23.15: Dzsesszhangverseny-felvételeinkből. 3. MŰSOR: 9.00: Lskolarádió. — 9.30: Történelmi operákból. — 10.30: Rádiólexikon. — 11.05: Kamaramuzsika. — 12.20: Magyar Múzsa. — 13.07: A Stockholmi Rádió énekkarának felvételeiből. — 13.28: A Rainbow együttes ..Downt to Earth” (A Föld fell című lemeze. — 14.05: Láttuk, hallottuk. — 14.30: Szimfonikus zene. — 16.00: Etika és filozófia középiskolásoknak. — 16.30: Harminc perc beat. — 17.00: Pilar Lorengar operaáriákat énekel. — 17.40: Válogatás a következő hetek műsoraiból. — 17.59: Egészségünkért! — 18.04: A zeneirodalom remekműveiből. — 19.05: Emlékirat és valóság. Tatai János viszontagságos élete. — 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Magyar Állami Hangverseny- zenekar Mozart-hangversenye. Közben: Kb.: — 20.25: Nének meséi. Kb.: — 20.45: A hangversenyközvetítés folvtatá.sa. Kb.: — 21.20: A . Zsebrádiószínház bemutatója. Az üstfoldozó. Ismeretlen francia szerző komédiája. Kb.: — 21.31: Oneraáriák. — 22.00: A hét zeneműve. Juhász Gyula költeményéből idézünk a vízszintes 2., függőleges 12. és 19. számú sorokban. VÍZSZINTES: 2. (Beküldendő.) 12. Vörhenyes. 13. Lakoma. 14. Szúr. 15. EOK. 16. Patakocskák. 18. Jókedvű. 20. Európai főváros. 21. Esetleg, mégis. 23. SportÖF- tözék. 24. Vissza: értesülések. 25. Közel-keleti állam. 27. Népi játék. 28. Üzletvezető röv. 30. Énekes madár, névelővel. 33. Lángol. 40. Sakkozás kelléke. 41. Megmunkált bőrcsík. 42. Visszajön(!) 43. Egymást követő betűk. 44. Hím juh. 45. A Szovjetunió egyik köztársasága. 49. Kívül. 51. Névelő. 52. A virág- kötészet művészete. 54. An-‘ gyalrang. 55. Kétjegyű mássalhangzó. 56. Pálca. 57. Illetve. 59. A 11. számú sor közepe. 61. Régi közjogi méltóság. 62. Ausztria és az NSZK határfolyója. 64. Edény. 66. Szőrmés kisállat. 68. Európai nép. 71. Kis- kecske. 73. Vadászmadár. FÜGGŐLEGES: 2. Silány bor. 3. Táplálja. 4. Ver. 5. Hónapnév röv. 6. Félsziget a Fekete-tengerben. 7. Dühödt, elkeseredett. 8. Gyömöszöl. 9. JF. 10. Utólér-e? 11. Tehén csemete. 12. Beküldendő.) 17. Vesztesége. 19. (Beküldendő.) 20. Madár emésztőszerve. 22. Országos Repülésügyi és Űrkutatási Hivatal (USA). 24. Súly egység, röv. 26. Veteményes. 27. Férfinév. 29. Erődítmény. 31. Fölsegít, ruhát (+’). 32. Labdajáték. 33. Mennyei. 35. Madár. 37. Földrész. 39. Pulóvert készít. 41. Számtalan, 46. Számnév. 47. Hónapnév röv. 48. Becézett Anna. 50. Numero röv. 52. Elektromos töltésű atom. 53. Énekszólam. 56. Gyapotköteg. 58. Puha. 60. Csupán. 61. Szomorú. 62. Fehérnemű. 63. Kérdőszó. 65. Kávékeverék. 67. YC. 68. Osztrák és lasz autók betűjele. 69. Kétjegyű mássalhangzó. 70. Háziállat. 72. DM. Beküldési határidő: december 19. November 30-án megjelent, Sadoveanu művészetéről c. rejtvényünk helyes megfejtése : ... művészetem szülőanyjának, a népköltészetnek köszönhető. — Könyvet nyert: Both József Kisújszállás, Bozóky Lajosné Szolnok, Tompos Gyula Szolnok. (A könyvet postán küldjük el.) SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP REJTVÉNYSZELVÉNYE 1980. december 14. Bélyegsarok | Erdei Ferenc ERDEI FERENC 1910-1971 MAGYAR POSTA Születésének 70. évfordulóját ünnepeljük, és közben szomorúan gondolunk arra, hogy már kilenc esztendeje nincs közöttünk. Erdei Ferenc író, agrárközgazdász és politikus jellegzetes arcvonásait a Magyar Posta egy forint névértékű bélyegen állítja elénk. Az új címletet december 23-án helyézik forgalomba, ez lesz 1980. utolsó bélyegkiadása. Vagyóczky Károly tervrajza alapján 4 501 300 fogazott és 4500 vágott példány készült belőle a Pénzjegynyomdában. Egyidejűleg megjelenik Erdei Ferenc arcképét ábrázoló képes levelezőlap is, így carte maximumot képezhetünk,. illetve a szövetség útján beszerezhetünk. Leltár A bélyegkiadás annyira szerteágazó, hogy az 1979. évi termést csak most összesítették. A jegyzékben 225 ország, illetve bélyegkibocsátó hely szerepel 7185 féle kiadvánnyal, amiből 619 darab blokk formájában jelent meg. Ezek szerint mind a bélyegek, mind a blokkok darabszáma az előző évekhez viszonyítva csökkent. Ugyanakkor a világ tavaly megjelent valamennyi- újdonságának beszerzése még névértékben is többe került volna százezer forintnál. Essen A III. nemzetközi bélyegvásár Essenben (NSZK) nagy sikerrel és a Magyar Filaté- lia Vállalat eredményes részvételével zajlott le. A cserenapokat 90 ezer gyűjtő kereste fel, és ostromolta^ a kereskedők pultját, illetve 69 postaigazgatás árusítóhelyét. A mozgalmas kiállításra különböző látványosságok csalogatták a látogatókat. Az egyik teremben filatelista ki mit tud folyt, a másikban a sportvilág jeles képviselői látták el kézjegyükkel a sportbélyegeket. Az Egyesült Államok postája az Apollo—11, illetve 15 útján szállított holdlevelekkel büszkélkedett. A bélyegtudomány titkait boncoló előadások, filmvetítések növelték az érdeklődők szakismeretét. Vizsgálták a bélyeg, és ezzel összefüggően a levelezés szerepét a következő évtizedekben. A vásár színes forgatagában magyar bélyegek közül az európai biztonsági konferenciák alkalmából megjelent kisívek, blokkok (már a legújabb, a madridi is) arattak kiemelkedő sikert. Mozdonyok ;CUBAl—^ Régi mozdonyok képe díszíti Kuba hatértékű sorozatát, amelyből egyet mutatunk be olvasóinknak. Simon Tamás