Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-12 / 291. szám

jg­in Alkotóan, felelősséggel „Kongresszusunkra az a fe­ladat vár, hogy tovább tö­kéletesítse a szakszervezetek tevékenységét szocialista vi­szonyok között, és korszerű­sítse munkastílusát, módsze­reit. Az elmúlt több, mint két évtizedben alapvetően tisztázódtak, és a gyakor­latban érvényesülnek is azok az elvek, módszerek, -ame­lyek a népi hatalom körül­ményei között jellemzik a szakszervezetek sajátos sze­repét, működését. E szerep nemcsak a tagság érdekkép­viseletét és érdekvédelmét illetően sajátos, hanem a ter­meléssel való foglalkozás te­kintetében is”. Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának nemrégi­ben nyomtatásban is megje­lent néhány fontos megálla­pítását idéztük elöljáróban; aktualitásukat az adja meg, hogy ma kezdi meg tanács­kozását Budapesten a ma­gyar szakszervezetek XXIV. kongresszusa. Nyolcszáz kül­dött, négyszáz meghívott vendég jelenlétében, és vár­hatóan tevékeny közreműkö­désével kerül sor arra az eszmecserére, amely — az alapszervezeti beszámolók­tól, bizalmi választásoktól egészen az ágazati-szakmai kongresszusokig — több hó­napnyi aktív munkában töl­tött beszámoló időszakon át­ívelve számot vet az egész hazai szakszervezeti mozga­lom helyzetével és feladatai­val. Ott, ahol a „megbízóleve- velet” négy és fél millió tag állította ki jelképesen, ennek a bizalomnak igen nagy fe­lelősségérzettel kell megfe­lelni minden szinten. Jelent­het ez alkotó eszmecseréket, kritikusi szemléletet, gazda­sági vezetőkkel történő tár­gyalásokat, feladategyezteté­seket a kormány s a szak- szervezet között. Vagy adan­dó alkalommal vitákban, ér­vekben születő döntéseket, sőt korábbi döntések esetle­ges társadalmi igényű kor­rekciójának képviseletét is. De jelent a felelessőg- érzet — politikai meggyőző munkát, tudatformáló mun­kahelyi tevékenységet is. A megelőző, XXIII. szak-, szervezeti kongresszus óta egész sor területen történt jelentős változás, sok min­den fejlődött a mozgalom­ban. E vonatkozásban talán az egyik legfontosabb volt a szocialista demokratizmus erősítése; a bizalmiak ha­táskörének gyarapítása, a bi­zalmi testületek, a főbizalmi rendszer „bejáratása”. A kor követelte meg ezeket a lé­péseket, az élet igazolta a kongresszusi elhatározás helyességét. Nyilvánvaló — s most már esztendők sora erősíti, tapasztalatok gazdag tárháza ad neki nagyobb nyomatékot —, hogy a most következő kongresszus e te­kintetben is továbblépést je­lenthet. Életszínvonal. Ennek a sok összetevőjű fogalomnak gya­korlati, féltő óvása, gyara­pítása, de legalábbis — mai feladatunkat tekintve — szinten tartása az egyik leg­fontosabb érdekvédelmi, szakszervezeti teendő is. Természetes viszont, hogy az elkövetkező néhány évben a szakszervezetek figyelme fo­kozottabban ott kell legyen ennek őrzésén, fejlesztésén. Nem feledve hogy néhány feltétlenül szükséges, a párt és állami vezetés által is in­dokoltnak tartott szociálpoli­tikai lépés — a kis nyugdí­jak vásárlóértékének meg­óvása, a gyes, a többgyere- . kesek családi pótlékának mértéke.. v stb. — megtör­ténjék, illetve fejlesztésük napirendre kerülhessen. Nem az ország realitásai­tól, gazdasági erejétől és nemzeti jövedelmének nagy­ságától elvonatkoztatott cé­lok ezek. Ellenkezőleg. A mozgalom munkájának ér­dekvédelmi és érdekképvise­leti feladata rendszerének egyik fémjelzője, hogy nem öncélú — tetszetős, ám a gyakorlatban elérhetetlen — . „szociális álmokat” kerget, hanem mindenkor számot vet (helyileg is, magasabb szinten is, tanúsítják utób­bit az ágazati kongresszusok ajánlásai is) az ország te­herbíró képességével, a nem­zeti jövedelem alakulásával. Fogalmazhatnánk ezt úgy is: célazonosság, állam és szakszervezetek között, a párt és a szakszervezeti moz­galom között. Ez jellemzi ma az együttműködés különböző formáit; ez tükröződik ab­ban a kapcsolatrendszerben is, ami partnerviszonyként jelentkezik a gazdasági és a szakszervezeti szervek kö­zött, vállalati, üzemi, ipar­ági viszonylatban is. A part­nerség azt is jelenti, hogy a gazdasági és társadalmi cé­lok megvalósításának folya­matában — amely kemény, sokszor áldozatos munkák so­rát jelenti! — mindig, min­denkor számolniuk kell a gazdasági vezetőknek a szak- szervezet véleményével, ál­láspontjával. Minden teen­dőbe, döntésbe „bele kell kalkulálni” a szakszerveze­tek mozgósító, termelést se­gítő, munkaversenyre szer­vező és buzdító erejét, de érdekvédelmi tevékenységét, ehhez kapcsolódó lépéseit is. Az előző szakszervezeti kongresszus óta több terü­leten változott körülöttünk a világ, s nem egyszer hátrá­nyunkra. Változtak a kül­gazdasági körülmények, sőt ' némely vonatko­zásban a szakszervezeti mun­ka nemzetközi körülményei és teendői is. E változások­ról bizonnyal szó esik a ta­nácskozáson, a mozgalom tisztségviselőinek munkáját és munkamódszereit, nem­zetközi területen kifejtendő teendőit illetően is. S mi­vel a küldöttek tekintélyes hányada nagyobb munkáskö­zösségeket képvisel, gondja­ik, teendőik helyi summáza- ta a gazdasági munka orszá­gos céljaival cseng egybe, várható, hogy erős reflektor- fény vetül — a munkára. A munkamódszereken belül is: a demokratizmus további út­jára, finomítására, és erő­sítésére. A következő ötéves terv előirányzatai, adatai most már ismertek; a feszí­tettebb munka igényétől az ötnapos munkahét — szak- szervezeteket jelentősen érintő — előkészületéig szá­mos fontos kérdés felszínre kerülése várható. A kongresszus: számvetés. Munka, érdekképviselet, ér­dekvédelem, életszínvonal­politika, köznapi, mindnyá­junkat érintő kérdéseiről esik szó megfontoltán a cé­lok és lehetőségek ismereté­ben. Tehát, alkotóan és a megtehető — megteendő lé­péseket jelezve. (KS) Leonyid Brezsnyev hazaérkezett Indiából Közös közlemény a tárgyalásokról Tegnap Üj-Delhiiből visz- szaérkezett Moszkvába Leo­nyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke. A szovjet párt és állaim vezetője az indiai ál­lamfő és a kormány meghí­vására hivatalos, baráti lá­togatást tett Üj-Delhiben. Leonyid Brezsnyewel együtt visszaérkezett Moszk­vába Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, külügy­miniszter és Ivan Arhipov, a Szovjetunió Minisztertaná­csának első elnökhelyettese. Leonyid Brezsnyevet és kí­séretét a repülőtéren a Szov­jetunió párt- és állami veze­tői fogadták. A Leonyid Brezsnyev láto­gatása alkalmából kiadott szovjet—indiai közös közle­mény részletesen méltatja a két ország együttműködésé- sének eddigi eredményeit, megelégedéssel szólt a gaz­dasági,- kereskedelmi és tu­dományos-műszaki együtt­működés terén elért jelentős haladásról, például arról, hogy az elmúlt öt évben az árucsere kétszeresére nőtt. A Szovjetunió továbbra is köz­reműködik a nagy indiai be­(Folytatás a 2. oldalon) A Celltex Háziipari és Ipari Szövetkezet sikeres termékvál­tást hajtott végre a celldömölki kötő- és varróüzemében. Az egykori varrónők alapos átképzés után ma kiváló mi­nőségű magnetofon-alkatrészeket gyártanak a BRG-nek és villanymotor alkatrészt az NSZK-beli Papst- cégnek. A ter­mékváltás óta eltelt háromnegyed évben másfélmillió mag­netofonhoz készítettek törlő és felvevő fejeket Minisztertanácsi ülésen A tudománypolitika időszerű feladatairól tárgyalt a kormány A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács tegnap ülést tartott. Meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vet­te a Varsói Szerződés tagál­lamai vezetőinek moszkvai találkozójáról szóló jelentést. A kormány megtárgyalta és jóváhagyta a Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egységfrontja küldöttsége lá­togatásáról adott beszámo­lót. A Minisztertanács meg­tárgyalta a tudománypoliti­kai határozatok végrehajtá­sáról szóló jelentést. Jóvá­hagyta az országos közép­távú kutatási-fejlesztési terv politikai feladatait, a legfon­tosabb országos kutatási- fejlesztési programokat tar­talmazza. Elfogadta a hazai kutatóintézeti hálózat to­vábbfejlesztésére és az 1981—83-ban teendő intézke­désekre vonatkozó javaslato­kat. A Minisztertanács úgy dön­tött, hogy a Szénbánya Vál­lalatok önállóságának növe­lése érdekében megszünteti a Magyar Szénbányászati Trösztöt. Tudomásul vette, hogy a szénbánya vállalatok közvetlen minisztériumi fel­ügyelet alá helyezik, s tevé­kenységük összehangolására egy, a trösztinél lényegesen kisebb létszámú koordiná­ciós központqt hoznak létre. A kormány elfogadta az igazságügyminiszter beszá­molóját az 1975—80. közötti időszak jogalkotási feladatai­nak teljesítéséről, s javasla­tát az 1981—85. közötti idő­szak jogalkotási programjá­ra. Megállapította, hogy az elmúlt öt évben alkotott ma­gas szintű jogszabályok ösz- szességükben jól szolgálták a társadalmi-gazdasági élet, jogrendszerünk fejlődését. A következő ötéves időszakra elfogadott program szerint elsősorban az alacsonyabb szintű jogszabályok korsze­rűsítésének és egyszerűsíté­sének munkálatait kell meg­gyorsítani. A kormány újraszabályoz­ta a szövetkezetek gazdasági tevékenységi körét. Az 1981. január 1-én hatályba lépő jogszabály — a népgazdasá­gi és ellátási érdekeknek megfelelően — lehetőséget teremt a tevékenységi kör eddiginél szabadabb megvá­lasztásához, indokolatlan korlátozásainak feloldásá­hoz, a rugalmas profilvál­táshoz. A Minisztertanács módosí­totta és részben egyszerűsí­tette a felsőoktatási intézmé­nyek nappali tagozatán vég­zett pályakezdő szakembe­rek pályázat útján való el­helyezkedését előíró korábbi rendelkezéseit. A kormány elfogadta a belkereskedelmi és a műve­lődési miniszter jelentését a gyermekélelmezés tovább­fejlesztéséről 1976-ban ho­zott határozat végrehajtásá­nak helyzetéről, és feladatul tűzte ki mindenekelőtt az általános iskolások étkeztetés si feltételeinek további javí­tását. (MTI) Egy éve kezdték el a takarmányok mikrobiológiai elemzését a szolnoki Állategészség­ügyi Állomáson. Eddig közel 700 mintából 4 ezer vizsgálatot végeztek. Ellenőrzik a ta­karmány eltarthatóságát illetve felhasználási idejét ■•■■I iát <• ••••• .... ••••• iae aa aaaaa aaaa* :::• *: T T .................................. a aaaaaaiaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaai .............................................. a aaaaaaaasaaaaaaaaaaa«iaaaaaasaaeaaaaaaa ••■•••••••••••••••••aaaaaaaaaaaaaaaaaaa «aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaa.............aaaaaaaaaaaaaa KÖZLEMÉNY a megyei pártbizottság 1980. december 10-i üléséről 3—4. oldal B rádié és tévé jövő heti műsora 7. oldal Losonczi Pál és Lázár György fogadta a Sri Lanka-i külügyminisztert Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke tegnap a Parlamentben fogadta A. C. Shahul Hameed-t, a Sri Lanka-i Demokratikus Szo­cialista Köztársaság külügy­miniszterét, aki hivatalos látogatáson tartózkodik ha­zánkban. A szívélyes hangú talál­kozón részt vett Házi Ven­cel külügyminiszterhelyettes. Jelen volt R. C. A. Johnpul- le, a Sri Lanka-i Demokra­tikus Szocialista Köztársa­ság budapesti nagykövete. Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke a Parla­mentben fogadta A. C. Sha­hul Hameed-t. Részt vett a találkozón Púja Frigyes külügyminiszter, valamint R. C. A. Johnpulla. A megbeszéléseken áttekin­tették Magyarország és Sri Lanka kapcsolatainak alaku­lását és a nemzetközi hely­zet időszerű kérdéseit. Taps és tenyér (Külpolitikai tudósításunk a 2. oldalon) Ara: 1,20 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! XXXI. évf. 291. szóm, 1980. december 12., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA

Next

/
Thumbnails
Contents