Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-05 / 285. szám

1980. december 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Ember és hó Láttam a fáradtságot. A vasútállomásnál szállt autó­buszra a barázdált arcú, sze­mét kis résre nyitó, boros­tás arcú ember. Gyorsan le­ült, térdére tette a mozdo- nyosok régóta használatos, kopottas táskáját. Nem tud­tam róla, hány órája nem aludt, mióta nem volt ott­honában, de az bizonyos, az elmúlt napokban ott küsz­ködött, ahol tízezernyi tár­sa: a síneken, a befagyott váltók fogságában, a hótor- laszos közutakon, vagy ép­pen a keményre fagyott föl­deken. És hallottam a tele­fonban, amint az utastájé­koztató telefon kezelője — míg kérésemre a változó menetrendet böngészte — halkan mondta valakinek: ez sok, már a szeme lera­gad, úgy érzi, harmadik napja szolgálatban van. Az alkalmi hómunkások, a sárga mellényesek éjsza­kai műszakját jó meleg szo­bámból figyeltem. Reggelre nem tudom mi volt nekik a nehezebb, a hideg, a mí­nusz kilenc fok, vagy a de­rekuk. Azt mondják, a vasárnap éjjel, hétfőn a nyílt síneken veszteglő vonatok csak a mi körzetünkben több mint ti­zenötezer utasa megadóan, türelemmel viselte sorsát. Hirtelen zúdult ránk a hó­tömeg, a kegyetlenül gyors és hideg szél tényleg évti­zedek óta nem tapasztalt nehézségeket okozott. A rossz ősz miatt még akad, ahol földben a cukorrépa, lábon áll a kukorica. A gyá­rakban késtek a munkások, a bejárók magatehetetlenül álltak, vártak az autóbusz és a vonatmegállókban. A boltokban megcsappant a gondolák, a hűtőpultok kí­nálata, s kevesebb kereske­dő próbálta magyarázni a vevőknek,' késik a kenyér, a pékáru. És láttam, látom nap mint nap a családi házak gondos gazdáit, például egy kis ma­dárcsontú öregasszonyt, aki erős vaslapáttal tolja jár­dájáról a havat. Terikét, a törékeny, negyvenkilós ház­mestert, a szövetkezeti lakó­ház mindig hajnalban ser­kenő munkását. Másodma­gával küszködött a fagyos hóval, hogy a ház előtt ne bokáig hóban járjanak az emberek. Ez utóbbin kicsit csodálkoztam is. A rendkí­vüli időjárás, a hatalmas hótömeg, a hófúvás hogy, hogy nem szült több össze­fogást, miként engedheti meg akár egy tízemelefesnyi lakóházi közösség is, hogy egy gyenge asszony birkóz­zon az erős férfiakat is pró­bára tevő munkával? Az bizonyos, váratlan volt az András napi, s a decem­ber elsejei ítéletidő. Sok idős ember nem is emlék­szik ilyen télkezdetre. Nyil­vánvaló, hogy nehezen ocsúdtunk, s az első napon mintha sokunkra a tehetet­lenség nehezedett volna. Jó, hogy az első kábulat nyo­mán annál gyorsabban és a legtöbb helyen szervezet­ten megkezdődött a küzde­lem a hóval. A gazdaságpolitika, a me­teorológia és a történelem avatott szakemberei minden bizonnyal megörökítik ezt az idei évet, amelyben az időjárás sokszor beleszólt dolgainkba, növelte amúgy se kevés nehézségeinket. A krónikák'ban, értékelésekben azonban minden bizonnyal tényként áll majd a legfon­tosabb: a hócsatát 1980 de­cember elején az ember, az összefogásra képes, fegyel­mezett közösségek nyerték. Még oly rendkívüli körül­mények között is, mint ami­nek napok óta tanúi, részt­vevői vagyunk. Szűkebb ha­zánkban, s mindenütt az országbanf (SJ) Képviselők tanácskozása Áz országgyűlési képvise­lők Szolnok megyei csoport­ja tegnap délelőtt ülést tar­tott a Hazafias Népfront me­gyei Bizottságának székhá­zéban. Az V. ötéves terv megyei feladatainak végre­hajtásáról és a VI. ötéves tervi elképzelésekről Ul- veczki Tibor, a megyei ta­nács elnökhelyettese tájé­koztatta a képviselőket. A tájékoztatót élénk vita kö­vette­Második napirendi pont­ként Papp Lajos, a képvise­lőcsoport vezetője tartott tá­jékoztatót az országgyűlés téli ülésszakának előkészíté­sével kapcsolatos feladatok­ról. Ülést tartott az SZMT elnöksége A Szakszervezetek megyei Tanácsának elnöksége teg­nap ülést tartott Szolnokon. A testület egyebek mellett megtárgyalta a Ságvári End­re Szakszervezeti Művelődé­si Központ 1980. évi tevé­kenységét és meghatározta az intézmény jövő évi fel­adatait. Szállodaigazgatók Szolnokon A Német Demokratikus Köztársaság Interhotel há­lózatának vezérigazgaitó-he- lyettese és huszonöt szállo­daigazgató járt Szolnokon a hét közepén, a Magyat- Szál­loda Szövetség meghívására. A Pelikán Szállóban folytat­tak tárgyalásokat az idegen- forgalmi elő- és utószezon jobb kihasználása érdeké­ben. Egyúttal a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalattal is előzetes egyeztetés történt az Odera menti Frankfurt In- terhotel-szállodájával kiala­kítható kölcsönös szakmai tevékenységről. Csúcsforgalom a Horizontnál Nincs panasz a minőségre sem, Muliterné most is pontosan, szépen dolgozott Szolnok Vosztok lakó­telepén, a Paila István körút egyik bérházának szárítóhelyiségében sze­rényen meghúzódva mű­ködik a fővárosi Hori­zont Afész fonalfeldol­gozó kirendeltsége. A Pest megyei Vegyi- és Kézműipari Vállalat még valamikor 1964- ben hozta létre a me­gyeszékhelyen a kizáró­lag bedolgozókat fog­lalkoztató kis részleget, amelyet 1969-ben vett át a Horizont. A csúcsforgalom közepébe csöppentünk, hiszen a me­gye legkülönbözőbb részein kézi kötéssel és horgolással készített divatsapkák utolsó adagját e hét elejétől adják le az asszonyok, tegnap út­nak is indult a szállítmány, melyet a központ a belföl­di karácsonyi vásárra to­vábbít. Egymás kezébe adogatják a kilincset, alig férnek a parányi helyiségbe az érke­zők. Az előbb távozó két asszony — Farkas Györgyné és Juhász Józsefné — ki­lencven divatos fejfedőt ho­zott- Farkasnét említi Né­meth Jánosné telepvezető a legszorgalmasabbnak, akinek keresete kampány idején egymás után három hónap­ban is elérte a 3600 forintot. — Benne van ám ebbe az egész család munkája — jegyzi meg Muliter József­né, aki csinos, fülvédős gye­reksapkából negyvenhetet számol le az átvevő glé. — A férjem, meg a gyere­kek is segítenek a fonalat gombolyítani, de így se nyolcórás munkaidőben dol­gozom ... Huszonnégy forintot kap darabjáért az elszámoláskor, fez két hét „termése”. A harminc bedolgozó 14- - 16 ezer sapkát készít el márciustól december elejé­ig, 25—30 fazonban, mert a divat gyakran változik. Az ünnepi csúcsforgalom után nagyobb darabokra kapunk megbízást, egyedi férfipuló­vereket, kardigánokat köt­nek. Éves termelésük eléri az 1 millió 200 ezer forin­tot. Még Bangó Lajosnéra várnak Rákóczi falváró] — ő is régi munkatársuk, 10 éve hozza-viszi a kész árut, a nyersanyagot, — s ekkor együtt lesz az 1300 darab Kiss Jánosné, a telepvezető helyettese mutatja, hogy garnitúrák is készültek, hurkolt horgolású, prémha­tású gallérok a hasonló technikával készült sapkák­hoz, egészen biztos, hogy ka­pósak lesznek az üzletekben. — rónai — Jegyzőkönyvön kívül Beszámoló taggyűlés a SZOLNOKTERV-nél Higgadt pontos, jól politizáló beszámolót készített a SZOLNOKTERV pártvezetősége a taggyűlés­re. Gáspár István párttit­kárt hallgatva, nem okozott meglepetést, hogy a vezető­ség határozati javaslatának első pontjaként az alapszer­vezeti munka nyíltságának továbbfejlesztését, a párton- kívüliekkel való mélyebb, tartalmasabb, jobb együtt­működést említette. Azért nem éreztem meg­lepetést, mert a beszámoló a gazdasági munkáról, a vállalat előtt álló feladatok­ról — bár önálló elemként — az emberi viszonyok ke­retei között maradva szólt, s a taggyűlést megelőző be­szélgetések tapasztalataiból is elsősorban a vállalatnál dolgozó emberek közérzeté' nek jellegzetességeit emelte ki. Másutt is, de a szellemi alkotó munkát végző kö­zösségben különösen fontos — hiszen az átlagosnál min­denre érzékenyebben reagá­ló értelmiségiekről van szó — a jó, ösztönző, nyílt mun­kahelyi légkör, s hogy a pártszervezet politikai ér­zékenysége kifinomult le­gyen. A párttagok vélemé­nye szerint az eredményes szellemi munkának hiányta­lanul megvannak a feltéte­lei: egységes a pártszervezet, a vállalat és a pártszervezet vezetőségének együttműkö­dése példás, a társadalmi szervezetek betöltik hivatá­sukat, az emberi kapcsola­tokra a kollegalitás, a segi- tőkészség jellemző, ök tud­ják, miért tekintették eny- nyire fontosnak, hogy a be­számolóban nyomatékkai említtessék: a vállalat dol­gozói szeretik a munkahe­lyüket, a kollektíva össze­forrott. Minden rendben volna? Nem. Bár a vállalat idei gazdasági eredményei jók, az úgynevezett kis tervező irodák között minden téren a legjobb gazdasági muta­tókkal dicsekedhetnek. A helyzetük stabil, jövőre több megbízásos rendelésál­lománnyal rendelkeznek (28 millió forint) mint ameny- nyit teljesíteni tudnak (20,5 millió forint): mégis javíta­ni kell a munkaszervezésen, a tervfegyelmen, az anyag- ellátáson. „Ezeket a hibákat a vállalat vezetőivel együtt fogjuk kijavítani” — jegy­zem le a beszámoló e rész­letét. Természetesen helyzetké­pet kapott az alapszervezet az ideológiai munkáról (po­litikai vitakör működik 25 állandó taggal, a tömegszgr- vezetek tanfolyamai látoga­tottak), a közéletiségről, hogy a nyolc szocialista bri­gád „harap” a társadalmi munkára: megdicsérték a versenyfelelőst — ez a párt­megbízatása — a KlSZ-szer- vezetben és szakszervezeti bizottságban dolgozó kom­munistáknak is kijárt a jó szóból. De hozzátették nyomban: a munkával, a tanulással rendben volnánk, ám az életmód szocialista vonásait az egyes emberek magatartásában, életvitelé­ben és a kollektívában mé­lyíteni kell. Itt megállók a jegyzőkönyv vezetésével, s egyik felszólaló véleményét idézem fel. „Nekünk úgy kell dolgoz­nunk a vállalatnál, hogy ki­tűnjék: többet teszünk, töb­bet vállalunk magunkra másoknál; hogy nyugodt lel­kiismerettel tehessük fel a kérdést a fiatal párttagok­nak: mondják meg, amióta az alapszervezethez tartoz­nak, mit tanultak tőlünk, hogyan fejlődtek közöttünk? Ügy gondolom, ha őszinte választ adnak, nem lehet­nénk elégedettek magunk­kal. Időnként még a mi kö­reinkben is felbukkan a közömbösség, emberi gyen­geség, a példamutatás hiá­nya és a munkánk sem min­dig kifogástalan. A beszámoló „kilép” az irodaház kapuján túlra is, említi a szolnoki gyermek- intézmények fejlesztéséért végzett társadalmi munkát (pl. az Abonyi, a Beloian­nisz úti iskolának segítettek és még további hármat so­rol melléjük később az egyik felszólaló), hangsúlyozza a város fejlődéséért érzett fe­lelősséget, szorgalmazza a közéletben való aktívabb részvételt, a nagyobb fogé­konyságot a közügyek iránt. A vita a beszámoló kiala­kította mederben zajlott. A főmérnök — látszik, hogy büszkeséggel — arról be­szélt, úgy érzi, a vállalatnak jó híre van, az utóbbi idő­ben megnőtt a társadalmi rangja. A megyei pártbi­zottság és a megyei tanács számít az itt dolgozó mér­nökök szakértelmére, egy- egy beruházási, kérdésben igénylik a véleményüket, ja­vaslataikat. „Ez nagy fele­lősséget ró ránk, hiszen egy- egy döntés előkészítésében várnak tőlünk megfontolt, használható javaslatokat. Mi pedig akarunk és az eddi­ginél is jobban tudunk se­gíteni.” II jövő évi feladatok kapcsán kiderült: a vállalat fő feladatait az iskolaépítés-bővítési progra­mokra alapozza. Ezeket a terveket határidőre, takaré­kos megoldásokra töreked­ve, olyan minőségben kell elkészíteni, hogy a kivitele­zés a kitűzött időpontban mindenütt megkezdődhes­sen. Elő kell segíteni, hogy az IKV lakásfelújítási cél­jait zavartalanul megvaló­síthassa, színvonalasan elé­get kell tenni városrende­zésből rájuk háruló megbí­zatásoknak. Kötelességük, hogy a társadalom gazdasá­gi teherbíró képességét, az esztétikai igényességet mun­kájukban összehangolják, ellenálljanak olyan megren­delői igényeknek, amelyek nem ésszerűek, nem kellően takarékosak. Valaki így fo­galmazott: „ne legyünk' ré­szesei, segítői a „várépítők” törekvéseinek. Merjünk ne­kik nemet mondani, hiszen a szakértelem erre is köte­lez mindenkit közöttünk, párttagot és pártonkívülit egyaránt.” Szűkén véve A téli időszakban havi 80—100 ezer forint a Május 1. Ruhagyár szűcs­részlegének a for­galma. A javítá­sokon; alakításo­kon kívül új bun­dákat. sapkákat, gallérokat is ké­szítenek a mérnö­kök csak tervezési munkákkal foglalkoznak, ám fontos társadalmi célok megoldásának válnak része­seivé általuk. Ez a felelős­ségérzet csendül ki a fel­szólalásokból. A pártszervezet beszámoló taggyűlésén az ember vált politikai főszereplővé. Meg­győződésük szerint a párt- szervezet lehet a legnagyobb hatással a vállalat kollektí­vájára, segítheti elő a tehet­ségek kibontakozását, tart­hat fenn tartósan olyan po­litikai közérzeti atmoszférát, amelyben aki képes rá és akar, bátran kezdeményez­het, eredményesen dolgoz­hat és formálódhat. A kom­munista vezetők személyes felelőssége e tekintetben is nagyobb a többi párttagé­nál, helyzetüknél fogva ők többet tehetnek, de a párt- szervezet a közös munká­ban látja a biztosítékát a feladatok megoldásának — ez volt a vita összefoglaló­jának gerince. A taggyűlés egyhangúan magáévá tette ezt az álláspontot. Ebből is gondolom, a pártszervezet egysége tovább erősödött a beszámoló taggyűlésen. A taggyűlés karaktere rö­viden így jellemezhető: po­litikus volt. Azért, mert em­berközpontú volt, mert nem ünnepélyes kijelentések, ál­talánosítások között maradt, hanem konkrét formában szóba hozta mindazt, ami fontos akár tapasztalatként, akár tennivalóként. P. B. — alig túl a harmincon — tag- felvételi kérelmének tárgya­lását is ez jellemezte. Ügy hiszem, kivételesen érde­mes ennél is elidőzni. A sze­mélyi adatai is sokatmon- dóak. Apja pályamunkás, majd a Járműjavítóból ment nyugdíjba. Édesanyja a fel- szabadulás előtt napszámos, később egészségi okok miatt a háztartást látta el. Ö tech­nikus lett, azután levelező úton építészmérnöki diplo­mát szerzett. Nyolc éve dol­gozik a vállalatnál, szocia­lista brigádvezető. Egyik ajánlója a párttit­kár, aki melegséggel, elis­meréssel beszélt a munká­járól, közéleti tevékenységé­ről, politikai elkötelezettsé­géről. A vitában elhangzott: P. elvtárssal örvendetesen erősödni fog a pártszerve­zetben a kritikai szellem is, mert egyenes, szókimondó. A párttitkár megjegyzi: de ezentúl légy higgadtabb, s türelmesebb az emberekkel. P. B.: igaz, kicsit forrófejű vagyok. Vigyázni fogok ma­gamra. A felvételről a döntés egy­hangúlag egyetértő, s ha ezt a felsőbb pártszerv megerő­síti, eggyel több alkalmas tagja lett az MSZMP-nek. Vidám pillanat: az igazgató tréfálkozva megjegyzi, most már minden szakmának képviselete van a pártszer- vezet.ben’ hisz p- elvtárs kö­zöttünk az első statikus- mérnök. De máris elszomo­rodnak, mert a párttitkár bejelenti, hogy Rózsika’ néni (Máthé Mátyásné) nyugdíj- ba megy, búcsút vesz a pártszervezettől. Az ősz ha­jú párttitkár nem palástolja a meghatottságát, fátyolos lesz a szeme, tompább a hangja. Rózsika néni 1945 Óta tagja a pártnak, több évtizeden át sokat és érté­kesen dolgozott, nagyon be­csülik, szeretik őt, hiszen... " Átadja az ajándékot, meg­csókolja az arcát, forró taps. Rózsika néni most nem sír, mosolyog. Vége a taggyűlésnek, amelyről ennyit szerettem volna elmondani — jegy­zőkönyvön kívül. F. P.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents