Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-30 / 304. szám

1980. DECEMBER 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Várjuk a folytatást A kiegyenlített, szoros mérkőzésekre jellemző, hogy a ser­dülőknél a Szolnok városi Sportiskola—Szolnoki MÁV MTE döntő 0:0-ra végződött. Hétméteres rúgások döntöttek, s eb­ben a sportiskolások 5:3 arányban bizonyultak jobbnak. Felvételünkön a MÁV MTE játékosa talál a kapuba Jót játszottak a gyerekek. Élvezték a nézők az izgal­mas, fordulatos, feszültség­gel teli mérkőzéseket, a gyors, lendületes, mindent el­söprő küzdelmet. Nem lehe­tett panasz a szolnoki lab­darúgó-teremtornára, annak ellenére, hogy először ren­dezték, várakozáson felüli sikerrel zárult. Sok örvendetes tényt je­gyezhettünk fel. örülhettünk annak, hogy a labdarúgás is­mét „betört” a 'tiszaligeti sportcsarnok falai közé. Di­csérni kell a kezdeménye­zést és a szervezést, hiszen olyan időszakra tették a tor­nát, ami a sportban holt­idény, és a közönség „éhes” a jó szórakozást nyújtó ese­ményre. S a labdarúgás — bármennyire szapulják is az utóbbi időben — különösen ha jó, változatlanul vonzó, érdeklődést vált ki. De a legörvendetesebb az egész­ben az, hogy sok tehetséges, ügyes, jó érzékkel megáldott fiatalt láttunk a felvonult tizenkét csapatban. Megyénk ennyire gazdag az utánpót­lásban?! A tornát a Szolnoki MÁV MTE és a megyei labdarúgó szakszövetség együttesen szervezte, de, mint megtud­tuk, az egyesület vállalta a rendezés oroszlánrészét, a gondolat pedig Géléi József­től származik. Az NB Il-es labdarúgócsapat vezető ed­zője rendkívül elégedett volt a látottakkal. Véleménye szerint a teremtorna kiváló­an alkalmas a technikai ké­pességek fejlesztésére, gyors cselekvésre és gondolkodásra készteti a fiatalokat, hiszen pillanatonként változik a já­ték, a váratlan helyzetek so­kasága alakul ki, a jégko­ronghoz hasonló kemény üt­közések pedig a fizikai kép­zést segítik elő. Mások is nagyon örültek a kezdeményezésnek. Pecha Bertalan, a Lehel SC ifjúsá­gi csapatának az edzője pél­dául lelkesen beszélt a lá­tottakról és megjegyezte, hogy jövőre is eljönnek, ha meghívják őket. Miért ne hívnák meg! Munkácsi jó zsef, a városi sportiskola ed­zője is örült a tornának, amit feltétlenül meg kell mindig rendezni a jövőben. A sport­iskolások öröme egyébként érthető, hiszen mindkét kor­csoportban megszerezték az első helyet. A megye fiatal labdarú­góinak seregszemléje osztat­lan sikert aratott, beváltot­ta a hozzáfűzött reményeket. A tartalomra nem lehet pa­nasz, a külsőségekben azon­ban akad még csiszolni, fi­nomítani való. A jövőben ta­lán palánk is kerül a játék­tér köré, s ha igen, akkor megváltozik a mérkőzések jellege. Egységes játékveze­tői felfogást is szükséges kialakítani. Több figyelmet kell fordítani a műsorköz­lésre, a tájékoztatásra és a technikai berendezések ke­zelésére. S mivel hagyomá­nyossá kívánják tenni, na­gyobb propagandát is érde­melne. Jó kezdeményezésnek bizonyul, hogy a díjak át­adására a városnak sok di­csőséget szerzett, ismert já­tékosokat kérnek fel, mint most Kolláth Ferencet. Bízunk a sikeres, jó foly­tatásban! (pataki) Tíz legjobb a zöldasztalnál Szolnok asztal itenisz.s port­jának utolsó idei rendezvé­nye az ifjúsági és serdülő leány, fiú Tízek Bajnoksá­ga, valamint a városi újonc- seregszemle volt, amelyet a városi sportfelügyelőség asz­talitenisz-szakszövetsége bo­nyolított le. A Tízek Baj­nokságának színvonala szin­te megegyezett a megyeiével, hiszen az ifiknél Fehér (ME­ZŐGÉP SE), a serdülőknél pedig Törőcsik (Lehel SC) maradt csak távol. Eredmények, ifjúságiak, lá­nyok, Tízek Bajnoka: Juhász, 2. Vágó, 3. Fancsali (mind HKFSE). Fiúk: Lesskó (ME­ZŐGÉP SE), 2. Katona, 3. Svichrán (mindkettő HKF­SE). Serdülők, lányok: Fan­csali, 2. Ágoston, 3. Török (mind HKFSE). Fiúk: Baráth (MEZŐGÉP SE), 2. Göblyös (HKFSE), 3. Ecseki (605. DSK). Városi újonc fiú se­regszemle: 1. Péntek Zsolt (HKFSE), 2. Rátfai Attila (MEZŐGÉP SE), 3. Máté Pé­ter (HKFSE). EZ TÖRTÉNT 1980-BAN Merre tart a magyar sport? Sikerül-e megállítani a magyar sport visszaesését? Négy éve, a Montrealban rendezett olimpia után így fogalmazódott meg a nagy kérdés, hiszen a sportkedve­lők már München után sem voltak teljes mértékben elégedettek. A bajor főváros­ban, 1972-ben sorrakerült olimpián pedig az érmek (34) és pontok (226) száma alap­ján egyaránt a nemzetközi élvonalhoz tartozott a magyar sport. Csupán az arany­nyai ötvözött érmeket (6) kevesellték a Berlin óta már elkényeztetett, legalább tíz olimpiai bajnoksághoz szokott szurko­lók. Montreal mérlege (21 érem, 4 arany, 5 ezüst, 12 bronz, 155 ponttal csak a ki­lencedik helyezés a nemzetek pontverse­nyében), már határozott visszaesést jelen­tett, azaz a kérdés jogos volt. De határo­zott választ most négy év múltán Moszk­va után sem kaptunk. A számszerű eredménye­ket tekintve (7 arany, 10 ezüst, 15 bronz, azaz 32 érem és 231 ponttal az ötö­dik helyezés a nemzetek nemhivatalos versenyében), a helyzet megnyugtató le­het. Csakhogy Moszkvát ugyan a nemzetközi sport­világ joggal tekinti teljes, igazi olimpiának, a győzte­sek aranyérmeinek jogossá­gát senki sem vitatja, de azért nem szabad figyelmen kívül nagynunk, hogy a XXII. Nyári Játékokon a nemzetközi élvonalhoz tar­tozó Egyesült Államok, az NSZK és Japán sportolói nem vehettek részt. S így az eredménylista sem al­kalmas az olimpiák utáni szokásos teljes értékelések elkészítésére. Miért? Miért? Miért? A magyar sport számára úgy érezzük kicsit hízelgő a statisztika. Az igazán sze­rencsés választással kineve­zett Hegedűs Csaba által irányított birkózó csapat és Montreal után Moszkvában is szuper gyakorlattal is­métlő kiváló tornász. Ma­gyar Zoltán teljesítménye kívánkozik a felsorolás élé­re. Nem mintha ezzel a leg­csekélyebb mértékben is ki­sebbíteni akarnánk az is­meretlenségből a győzelmi dobogó legmagasabb fokára lépett sportlövő Varga Ká­roly, a közel négy évtized után a férfi úszósport újabb érmét nyerő Wladár Sándor, ti nagy esélyesek kiesése után biztonsággal versenyző Baczakó Péter, vagy a ka­jakosok becsületét megmen­tő Föl tán, Vaskuti kenu ket­tős diadalát. A kintiártak többségének becsületes helytállása is igazán dicsé­retes. A Néplap 1981. évi I. heti totótippjei 1. Lazio—Milan ve. 1 1 x2 x2 2. Lazio—Milan I. f. 1 lx 1 lx 3. Palermo—Samp. ve. 1 x2 x2 1 4. Palermo—Samp. I. f. 2 lx lx 2 5. Spal—Pisa ve. 1111 6. Spal—Pisa I. f. lx 1 lx 1 7. Bari—Atalanta ve. 1111 8. Genoa—Foggia ve. 1111 9. Lecce—Catania ve. 1 x 1 x2 10. Pesc.—Taranto ve. 12 lx x 1 11. Rimini—Laner. ve. x2 x2 x2 x2 12. Varese—Monza ve. x2 x2 x2 x2 13. Verona—Cesena ve. lx x 1 1 Pótmérkőzések: x, x, x. I. f. = első félidő ve. = végeredmény Ezzel egyidőben azonban számos további kérdés ma­radt megválaszolatlanul. Így mindenekelőtt miért vallottak kudarcot az úgy­nevezett biztos esélyesek? Miért maradt el például Pa- ragi Ferenc több, mint ti­zenhat méterrel saját világ­csúcsától, s hogy végül még a döntőbe sem tudott be­jutni? Miért adta fel a ver­senyt Wichmann Tamás a sportszerűségi díjjjal is kitüntetett többszörös vi­lágbajnok kenus? Miért ma­radt el éppen az olimpián megszokott formájától az év legjobb kardvívójának tekinthető Gedővári Imre? Avagy miért éppen a ma­gyar versenyzők nem bírták el az esélyesség terhét? A kérdések megválaszolása a szakvezetés feladata volna. De ezzel a válasszal egye­lőre éppúgy adósak marad­tak az illetékesek, mint pél­dául a női sport, vagy a vívás visszaesésének elem­zésével. A női sportolók vá­ratlanul alig 29 ponttal já­rultak hozzá a magyar csa­pat szerepléséhez. Vívásban pedig több, mint hét évtizedes hagyomány szakadt meg, hiszen 1908- tól kezdve az 1920-ban ren­dezett csonka olimpia ki­vételével a vívás ötkarikás versenyein kivétel nélkül magyar győztest is köszön­töttek. Személyi ellentétek De folytathatnánk a sort a kajak-kenu válogatott szereplésének kérdőjeleivel is, hogy vajon miért pon­tosan az a Vaskuti, Foltán kettős mentette meg a ka­jakosok becsületét, nyert Mexikó után újra aranyat a magyaroknak, amelyik nem vett részt a minden bizonnyal rendkívül költsé­ges tengerentúli felkészülé­sen? S a legfájóbb kudarc, a vízilabdázók széteső játé­kának őszinte, a részleteket is feltáró bírálatára is hiá­ba vártak a sportkedvelők. A pólósok erkölcsi botlá­sairól pedig ma már nem­csak a bennfentesek tudnak. S éppen ezért őszintébb, szókimondóbb tájékoztatás­sal, a felelősök esetleges fe- lelősségrevonásával a sport­vezetés, az olimpiai bizott­ság csak erősíthetné tekin­télyét. Egy szó, mind száz. csak arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy a kétségtelenül szép ered­ményeket mind több árnyék halványítja. Jónéhány sport­ágban csaknem kibékíthe­tetlen személyi ellentét ne­hezíti a kibontakozást. Túl sok a megválaszolatlan kér­dés az igazi fellendülés megindulásához. A felemel­kedésre pedig szükség vol­na, hiszen a világ sportjá­nak erőviszonyai négy év múlva Los Angelesben újra tisztázódnak, ahol Juan An­tonio Samaranch, a NOB új elnöke teljes részvételre számít, azaz a magyar sport legjobbjaira a moszkvainál nagyobb erőpróba vár. Egyetlen győzelem Az olimpiai játékok évé­ben ugyan általában az öt­karikás randevú eseményei állnak Magyarországon is a sportkedvelők érdeklődé­sének középpontjában, de ezúttal, rendhagyó módon a labdarúgás helyzete, valljuk meg őszintén eredményte­lensége is érthető vihart ka­vart. A válogatott előbb az olimpiai selejtezőkön bukott el, majd az év közben, jú­liusban hivatalbalépett kö­vetkező, másfél évtized alatt a tizenharmadik': {kapitány Mészöly Kálmán is erősen negatív mérleggel zárta első féléves ténykedését. Egyetlen győzelem (Svéd­ország 2:0) és döntetlen (Spanyolország 2:2) mellett három vereség (Szovjetunió 1:4, Ausztria 1:3, NDK 0:2) került a statisztikákba, s a kapitány vajmi keveset tu­dott előrejutni a jövő tava­szán kezdődő világbajnoki se­lejtezőkre való felkészülésben« csapatkialakításban. A szur­kolók, de maguk az edzők, szakvezetők is legtöbbször ér­tetlenül szemlélik a gyors, megmagyarázhatatlan forma­ingadozásokat. Az eredmény­telenség okait mindenképpen a hiányos felkészülésben, a küzdőszellemben kell keresni. A szövetség korábbi vezetői által helyenként diktatórikus módon előírt es ellenőrzött követelmény rendszer megbu­kott. Szegénységi bizonyítvány Ám a szövetség két év el­múltával is kénytelen volt megállapítani, hogy a klu­bokban folyó felkészülés nem megfelelő. A válogatott csa­pat játékosainak edzettségi ál­lapota elmarad a kívánatostól. S a válogatott tavaszi jobb sze­replése érdekében úgy döntöt­tek, hogy Mészöly jelöltjei több alkalommal tartanak majd közös edzéseket. Mindez ter­mészetesen, ha szegénységi bizonyítványt is jelent a szak­osztályok, klubok számára, nem egyedülálló jelenség, hi­szen Menotti a világbajnok válogatott kapitánya hasonló lehetőségeket kapott az Ar­gentin Labdarúgó Szövetség­től és a sikerek megismétlé­se érdekében együttes edzé­sekkel készült a Mundialito tornára, a volt világbajnokok montevideoi mérkőzéseire. Persze a helyzet sokkal bo­nyolultabb ahhoz, semmint egyetlen intézkedés megvaló­sításával helyre lehessen állí­tani a magyar válogatott ko­rábbi tekintélyét. Az edzők, kapitányok terveit a játéko­soknak kellene valóra válta- niok. Ám a játékosok egy ideje furcsa kettősségben él­nek. Tulajdonképpen hivatá­suk a labdarúgás, hiszen szer­ződést kötnek klubjaikkal. Az élvonalbeliek jól, a ma­gyarországi lehetőségekhez képest nagyon jól, tizenöt ezer forintnál is többet ke­resnek havonta. Keresték a játékosok kegyeit Keresetük azonban nem függ sem a mérkőzések láto­gatottságtól, sem a mérkő­zéseken nyújtott teljesítmé­nyektől. Ráadásul az egymást sajnálatosan sűrűn váltó ve­zetők mindig, minden eset­ben a játékosok kegyeit ke­resték, emelték a fizetéseket, prémiumokat. S az sem titok, hogy következetesen és jól dolgozó edzőket —■ mint pél­dául Dalnoki Jenőt a Ferenc­városnál — a játékosok a szö­vetség előző vezetőinek segít­ségével buktatták meg. Arról nem is beszélve, hogy amint azt Szepesi György egyik te­levíziós nyilatkozatában el­panaszolta, jelenleg vagy öt­ezer játékos él Magyarorszá­gon a labdarúgásból, azaz még a megyei bajnokság­ban szereplő csapatok játéko­sa is jelentős támogatást él­veznek. így alakult ki ez a kényel­mes szemlélet, amivel a szö­vetség mai vezetősége is ke­vés eredménnyel harcol. A gyenge teljesítményt támoga­tók pedig tulajdonképpen minden jószándékuk ellenére is sajnos csak ártanak a jelenlegi helyzetben, ami­ből mielőbb kiutat kellene találni. De hol van ez a ki­út?... Vad Dezső (í MŰSOROK £i y rei Művelődési úsági Központ 14 órától az I—II. sz. klubte­remben : Irodalmi játékok. Szün­idei gyermekprogram. Mozi Szolnok Vörös Csillag: Panta­leon és a hölgyvendégek (18, III. helyáron. fél 5, fél 7 és fél •9-kor). Tallinn: Az árnyékbok­szoló (14). Tisza: .,A”-terem: A zsoldoskatona (III. helyáron). ,,C”-terem: Kígyótojás (18). Rep­tér: szünnap. Vegyiművek: Ko- jak Budapesten (II. helyáron). Szandaszőlős Terv: Ahová lépek, ott fű nem terem (14. III. helyáron). Abádszalók Petőfi: Won-Ton-Ton, Hollywood meg­mentő.! e (II. helyáron). Jászbe­rény Lehel: Családi összeeskü­vés (14. III. helyáron). Mopresz- szó: Serpicó (14). Jászapáti Tán­csics : Sugarliandi hajtóvadászat (14, II. helyáron). Karcag Déry­né: A pap. a kurtizán és a ma­gányos hős (14, III. helyáron). Kisújszállás Ady: örült nők ket­rece (16, III. helyáron). Kunhe­gyes Szabadság: A kétbalkezes és az örömlány (14, III. hely­áron). Kunmadaras Petőfi: Lu­xusbordély Párizsban (16, III. helyáron). Kunszentmárton Kö­rös : Griffin és Phoenix (14, II. helyáron). Mezőtúr Béke: Ezüstr nyereg (II. helyáron). Dózsa: A szent év. Szabadság: A világ rendje és biztonsága (14. II. helyáron). Rákóczifalva Rákóczi: Félelem a város felett (16. III. helyáron). Tiszafüred Tisza: Se­bességláz (14. II. helyáron). Tó­szeg Petőfi: Joseph Andrews (16, II. helyáron). Törökszentmiklós Dózsa: Hair (14. III. helyáron). Hunyadi: Szelíd motorosok (16). Túrkeve Vörös Csillag: Modern Robinson és családja (II. hely- áron). I Rádió I SZOLNOKISTÜDIÖ: 17.00: Híreüc. — 17.05: Két dal. egy előadó. — 17.10: Év végi számvetés. VI. rész. — 17.20: In­termezzo. Hírek, beszámolók az Alföld zenei eseményeiről. Szer­kesztő: Kutas János. — 17.50: Az év slágerei (befejező rész). — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Az év slágerei (folytatás). — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Eszmék faggatása II. rész. — 8.57: Nótacsokor. —< 9.44: A kenguru bankbetétje. Végh György gyermekversei ze­nével. — 10.05: MR 10—14. — 10.35: Szerb Antal: Utas és hold­világ. Könyvszemle. — 10.45: Behár György dalaiból. — 11.00: Dvorzsák műveiből. — 11.40: Szép remények. Folytatásos rá­diójáték Charles Dickens regé­nyéből. XIV. rész. — 12.35.Tan­könyv. — 12.50: A Rádió Dal­színháza. Csínom Palkó. Farkas Ferenc—Dékány András daljáté- ka három felvonásban. — 14.39: Arcképek a bolgár irodalomból. — 15.10: Régi zene rézfúvókra.— 15.28: Tini-tonik. — 16.05: Az amatőr zenei mozgalom híradója. — 17.07: Esik a hó. Karinthy Frigves elbeszélése. — 17.29: Urban Katalin néodalokat énekel. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt. hol nem volt. . . — 19.15: Maria Callas ooerafelvé- teleiből. — 20.00: Egv év a kül­politikában. — 20.30: Évszázadok mesterművei. — 20.57: Beszélge­tés az urbanisztikáiról. — 21.27: Béres János néni kamaraeevüt- tese játszik Bodza Klára nép­dalokat énekel. — 22.20: Tíz nerc külpolitika. — 22.30: Lemezmú­zeum. — 22.51: Meditáció — a többiekről. akik mi vagyunk. — 23.01: Olasz szerzők műveiből. — 0.10: Barabás Mihály táncdalai­ból. PETŐFI: 8.05: Énekszóval, muzsikával. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Társalgó. — 10.33: Zenedél- előtt. — 12.25: Látószög. — 12.33: Melódiakoktél. — 13.30: Cini-cán. Osvát Erzsébet meséje zenével. — 14.00: Operaslágerek. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: Tánczenei koktél. — 15.20: Könyvről könyvért. — 15.30: örökzöld dallamok. — 16.28: Mű­sorismertetés. 16.30: Hírek. 16.33: Csúcsforgalom. 17.57: Reklám. — 18.00: Hétvégi Panoráma. —19.30: Csak fiataloknak! — 20.33: ..Mély a Tiszának a széle. . .” Volly István zenés irodalmi ösz- szeállítása. — 21.18: Fenntartott hely — az elmúlt hetek legsike­resebb műsorai számára.. — 23.15: Nóták. 3. MŰSOR: 9.00: A kamarazene kedvelői­nek. — 10.05: Operafinálék. — 11.05: Az apostol. Petőfi Sándor elbeszélő költeményének rádió­változata I. rész. — 12.00: Szim­fonikus zene. — 14.10: P^^kaj vitaműsor. — 14.30: Jean-Pierre Rámpái és Fugenia Zukerman Bach fiainak műveiből fuvolá- zik. — 15.16: XX. századi onerák- ból. — 16.00: Zenekari muzsika. — 16.50: Az Amadeus vonósné­gyes lemezeiből. — 18.11: Be­mutatjuk a Magyar Hanglemez- gyártó Vállalat új lemezét. — 19.05: Kolozsvári Grandpierre Emillel beszélget Kabdebó Ló­ránt. — 19.35: Zenélő Nagyvilág. — 20.30: A progresszív beat hí­res előadói. — 21.1Ö: Kari Rid- derbusch operaáriákat énekel. — 21.52: Bemutatjuk új felvételein­ket. Televízió 9.05: Szünidei matiné. 9.25: Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek (ism.). 9.50: A schildai polgárok. NSZK bábfilmsorozat. 3. rész: A sórépa (ism.)i 10.05: Vitya. Mása és a tenge­részgyalogság. Magyarul beszélő, szovjet játékfilm (ism.). 11.10: Hazáért, népért, szabadsá­gért. Riportműsor. 16.05: Hírek. 16.10: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor gye­rekeknek. Az öntő. 16.25: Tévébörze. 16.35: Staféta. Tíz perc ifjúság. 16.45: Reklám. 16.55: Képes Sport Teremlabda­rúgó Torna. ZTE—Debreceni MVSC, Videoton—Magyar váloga­tott. Közvetítés Zalaeger­szegről. 18.40: Ráért a szabad ideiében? A Horizont Szerkesztőség műsora — II. rész. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sándor Mátyás. Tévéfilmsorozat. VI/4. rész. 21.00: Ebben az évben történt. 1980. világpolitikai esemé­nyei. 22.00: A tudomány és művelődés szolgálatában. Beszélgetés Szabolcsi Mik­lós akadémikussal. 23.05: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Fiatalok estje. ,.Még lesznek dalok...!? Cseh Tamás és Bereményl Géza műsora. Közben: Kb. 20.50: Tv-híradó 2. 21.10: ..Hosszú levél”. Tévéfilm. Kb. 22.25: Country-koncert. 22.55: Egészségünkért! Az Országos Egészségbe* velési Intézet műsora.

Next

/
Thumbnails
Contents