Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-25 / 302. szám

f

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. DECEMBER 25.

I Arcképvázlat I

A traktor nyergében

Bevallom, elfogult voltam beszélgetőpartnereimmel. Ahogyan hallgattam a kazettákat, éreztem, már a kérdéseim is némi részrehajlásról tanúskodnak — javukra. A Martfűi Növényolajgyár 2,3 milliárd forintba került. Naponta 10 milliós termelést produkál, terméke kemény valutát hoz' az országnak. Elfogultságom,

gondoltam, annak szól, ami e számok mögött meghúzódik, később a magnetofont hallgatva rájöttem, másnak is. S még annyit az emlékektől a mai problémákig kanyarodó beszélgetés elé: ha valaki heroikusnak nevezné, amit tettek, minden bizonnyal kikérnék maguknak.

Nagyon keservesen telik az idei esztendő a földeken. A tiszaszentimrei határban is november derekán került csak földbe az őszi búza utolja, és karácsonyig se fogytak el teljesen a szántani való hektárok. Jókora táblát aratás óta víz borít, százötven hektárnyi kukoricatarlóról a napokban olvadt le a hó. Az Aranykalász Tsz traktorosa. Gyulai János szerint tíz évben egyszer ha előfordul, hogy ilyen mostoha legyen az időjárás az őszi munkákhoz, ő csak tudja, több mint húsz éve nyergeli a traktorokat. Persze, mint a többi idősebb traktoros, ő se a John Dee- rek. Rába Steigerek csupa- ablak, szélvédett fülkéibe született bele.

Szívesen fogadták 1959 őszén a tiszafüredi gépállomáson. Akkor vetette le az angyalbőrt, katonaviselt embert nagyobb bizalommal ültettek a német körmösök- re, a GS—35-ös traktorokra. És persze ' ajánlóknak, személyét jó szóval pártolóknak se volt híjával. Suttyó kora óta dolgos fiúnak ismerte mindenki a faluban. Ügy hozta a.sorsa, hogy a nagy szülőknél nevelkedett, az idős emberek kevéske keresete mellett hamar szükségét látták a tizen éves legény munkájának is.

Majdnem gyerekfejjel nem sok értelmét látta a látástól vakulásig való rizsgyomlá- lásnak, a törekhordásnak a részes cséplőgépnél. A család keresetének jórésze beadásba ment. Amikor a gépállomáson traktorra ült, már ő volt az egyedüli kereső, a családfő. Nevelőnagyapja meghalt, amikorra ő letöltötte a katonaéveket. A mama dologban megfáradt vállát a hetedik iksz nyomta, fiatalabb asszonykéz is kellett a házhoz, megnősült.

Az egykori Búzakalászból meg a Petőfiből egyesült Ezüstkalász Tsz traktorosa volt már, amikor először visszaütött kényszerű gyerekkora. Szánthatott, boro- nálhatott, vethetett, cipelhetett a határban a négyhónapos, szabadszállási traktoros iskola papírjával, de a közúti, szállítási munkákhoz jogosítvány kellett. Kevés volt a megszerzéséhez az öt általános, beiratkozott hát tizenvalahányad magával az esti iskolába. Tizenkét, tizennégy órai munka után, újságpapírral árnyékolt

lámpa alatt, csendben magolta a hiányzó három osztály tananyagát, hogy ne zavarja a családot, az akkor alig egyesztendős kisfiát.

Három téesz érte meg Ti- szaszentimrén a hetvenes éveket, 1970-ben azok egyesülésével jött létre a mostani Aranykalász. Megbecsült tagja — úgy érzi, mondja — Gyulai János. Igaz, nem is tudtak még olyan munkát bízni rá, amit el ne végzett volna pontosan, szépen. Becsületből, és mert nagyon szereti, olajosan-sárosan is a legszebb mezőgazdasági

munkának tartja a traktorosságot. Olyannyira, hogy nagyobbik fiát se beszélte le róla.

Kérdezték is a téeszbeli- ek amikor tudakozódtam felőle, hogy melyik Gyulai Jánost keresem, az idősebbet, vagy a fiát. Saját példáján okulva biztatta a továbbtanulásra, el is végezte a fiú a Mezőgazdasági és Ipari Szakmunkásképzőt. Kunhegyesen. Szerelő lett, de traktorra kérte magát, mikor felvették a téeszbe. Idősebb Gyulai János csak annyit kért: apjához hasonlóan becsülje meg magát, meg a gépét is. Mert hogy össze tudja számolni a két kezén, hányszor kellett a húsz esztendő alatt az ő traktorát bevontatni a műhelybe. Hat évig dolgozott egy MTZ— 50-essel, amit úgy adott Is, amikor nagyobb gépet kapott, hogy még a sárvédője se volt horpadt.

Mindig a feladatok nehezét, úgymond a kényesebb traktorosmunkát vállalja. Vezetői többek között őrá bízzák legszívesebben a vetést, az ő gépe nyomán zsinór-egyenesen sorol a kelő növény, nincs híja a tőszámnak és a csatlakozó sorokat is meg lehet nézni. Találkozásunkkor is invitált, hogy megmutatja, a későn vetett táblákban is milyen szépen fejlődik a jövő évi kenyérnekvaló. A csupakátyús, tengelyt próbáló bekötőúton a jó gazda restelődésével mondta: rendbe kéne tenni. Meg még sokmindent a gazdaságban.

Az utóbbiról, a szövetkezet közös dolgairól is olyan őszinte nyíltsággal beszél, mint a munkájáról. Nem 'az a fajta ember, aki szeret a múlton siránkozni, de mégis megemlíti az Aranykalász utóbbi, viharos éveit. Esztendőről esztendőre új vezetők váltották egymást az elnöki székben, a szövetkezet egész gazdálkodásán meglátszott, hogy nem egy irányba húzott

a vezetőség. A legutóbbi küldöttgyűlésről — merthogy tagtársai bizalmából két év óta küldött, és a megyei szövetségnél is képviseld a tiszaszentimrei szövetkezeti gazdákat — jó hírekkel állított be a gépműhelybe. Lépést váltott — mondja — a gazdaság, jó irányba, és jó ütemben.

Látom, jólesik sorolnia, hogy a tervezettnél 10 millió forinttal több lesz a téesz árbevétele, és a négy éven át altaphiánnyal vagy veszteséggel, volt úgy hogy mindkettővel gazdálkodó szövetkezet az idén már öt-hatmillió forint nyereséget is elkönyvelhet. Évtizede nem foglalkoztak Tiszaszentimrén a közösben baromfitenyésztéssel. Az idén „felelevenített” ágazatban a broyler csirke meg a húsliba értékesítése legalább félmillióval növelte a téesz tiszta jövedelmét. Hogy az eredményekhez mennyivel járult hozzá személy szerint ő, a traktoros, azt nem tartja számon Gyulai János. De gondolnak vele a vezetői. Becsületes, szorgalmas munkáját nemrégen a Termelőszövetkezet Kiváló Dolgozója kitüntetéssel ismerték el.

Sikeres embernek tartja-e magát? Ahogy ő mondja: annak is, elégedettnek is, szerencsésnek is. Egészségét, se derekát, se a gyomrát nem kezdte ki a sok évi „rázatás”, pedig négy és fél évtizednyi életének csaknem a felét töltötte traktoron. Soha nem az órát nézte, hanem hogy felszáradt-e már a reggeli harmat a kombájn alá érett kalászokon, vagy hogy látja-e meg az esti szürkületben a vetőgépek nyomjelzőjét. Az idén húsmái több vasárnapot töltött a traktor nyergében, a határban. Mégsem a maga munkabírásáról beszél, hanem a családja türelméről, megértéséről, ök is részesei sikeres-szeren esés

eddigi, elégedett életének.

Temesközy Ferenc

1.

Mi volt például Szikszai Ádám, a beruházás idején? Zöldfülű gyakornok, azután beruházó mérnök, s ’78-ban kapta meg az üzemvezetői kinevezést. Azután persze volt műszaki ellenőr, művezető és ha kellett segédmunkás is.

— Akkor, a kezdet kezdetén milyen elhatározással jött a gyárba?

— öt évvel ezelőtt végeztem a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Szarvasi tanársegédeskedésem után, egy év múlva kerültem ide. Be is jött a tippem: nagyon sokat lehetett tanulni. Számítottam arra is, hogy viszonylag jó fizetés lesz és lakást kapok, ami 'egy pályakezdő esetében nagyon is érthető. A pusztában kezdtük, hiszen ’76-ban itt még búzát arattak, tavaly októberben azután indult a siló. Én csak vonatról láttam ilyen hatalmas építményt, hogy jaj de szép magas — ipari-beruházási tapasztalatunk abszolút nem volt. Meglepő talán, hogy a vállalat így bélé mert vágni a beruházásba, ilyen fiatal gárdával, de most azt mondom: bejött.

— Kivitelezőkkel beszélgettem, a nehéz emberek közé sorolták.

— Egy-egy probléma megoldásához tervezőkkel, kivitelezőkkel kellett konzultálni. Amikor elfogadták a véleményemet, az jó volt. Ha nyitottan, kicsit szélesebb szemszögből néztem a dolgokat megértettem például az építési kivitelezők baját. A létszámhiányt, az anyaghiányt, a szűk határidőt, a talicskázást, s még sorolhatnám. A főépítésvezetővel baráti beszélgetések alkalmával — erre azért csak volt idő — elsírtuk egymásnak a bánatunkat. De abban a pillanatban, amikor már nem mint magánember, hanem mint a két cég képviselője ültünk szemben a helyzet más volt. Akadtak kemény vitáink.

— Sokszor volt segédmunkás?

— Nem hiszek abban, hogy az embernek a tekintélyét úgy kellene megteremteni, hogy fehér ingben, nyakkendőben, százhat lépés távolságra dolgozzék az emberektől. Nem arról van szó, hogy most én jópofás- kodó, vállveregető módon, idézőjelbe téve leereszkedem a munkásokhoz: na csináljuk. Ritkán kerültem ilyen helyzetbe, hiszen megvan az üzemi beosztás, mindenki csinálja a dolgát. Nehezebb pillanatokban, akkor igen. Ilyen volt ’78 végén, amikor az olajtartályokba befagyott a víz — egész éjjel ott „ugráltunk”. Ha kellett csövet vittünk, mert létérdek volt. hogy a még át sem adott tartályok, amelyek víznyomáspróba alatt állnak, most szétfreccsennek, vagy sem.

— Milyen volt az üzempróba ?

2.

— Én tartottam egy kicsit, hogy nem jutott ideje sem a műszaki, sem a fizikai állománynak kipihennie magát. Persze lendületben volt a társaság, jól jött az üzempróba, megóvott az elfásult- ságtól bennünket. Mint a gyerekek, játszottunk, amikor kipróbáltuk, mit tud a rendszer. Beindítottuk a gépeket, az ötödik percben leszakadt az egyik. Valószínűleg én voltam a legjobban megijedve. A vezető szerelő — mint edzettebb — rezignáltan biccentett, hogy már öt percig kibírtuk.

Arról beszélgetünk később, hogy egy ilyen munka teljes embert kíván. Csak véletlenül kerülnek szóba a gyerekek. Bennem megmarad az a sztori: amikor Szikszai Ádám kisebbik, aprócska fia megkérdezte az apjától — Te ki vagy?

A növényolajgyárban lehet medvét is fogni. Van bocs és van nagyobbfajta. Az utóbbinál már igen-igen szidják az embert. Kezdetben Fejes János műszakvezető is fogott belőlük.

— Ha álló gépre adtuk a magot, az nem ment tovább, összejött a medve. Előfordult ilyen a próbák idején meg mostanában is. Az üzempróba szerintem jobban kivette a társaságból az energiát. Mert jó, dolgoztunk mi kivitelezőként, magam is például a dararaktárban. Akkor azonban úgy volt vele az ember, ha nem ma, majd holnap. De amikor vizsgáztak a gépek, abban a bizonyos pillanatban kellett dönteni. A magüziem a gyár sarkallatos pontja.

— Ilyen helyzetben mint most, amikor a darát nem tudják kiszállítani, mit mond a munkatársainak?

— Ez is új probléma. Az alapórabérük megvan. A másik, próbáljuk úgy szervezni a dolgokat, hogy ha a daratöltés nem megy, mert nincs vagon, akkor fogadják a napraforgót. Igaz, a pénzük nem annyi, mintha rendben dolgoznának. Átirányítjuk a dolgozókat, próbáljuk megértetni a helyzetet.

— Azt, hogy a központból nem irányítottak vagont ide?

3.

— A december eleji rendkívüli időjárás bénította meg a vasúti szállítást. Ez is új probléma, amit át kell hidalni. Ebbe nem nyugszik bele senki. Olyan ez, mint a repce. Most van 160 tonna a cellákban. Azon gondolkodunk, hogyan szedjük ki, mert beboltozódott a cellában. A jövőben jobban kell figyelni a nedvesség- tartalomra,. a szárításra.

A tapasztalatszerzés még a kivitelezés során megkezdődött. Az NMV például, ha most új gyárat építene, valószínűleg nem kérné fel a CSÖSZER-t, hogy építse ki a vezetékeket. Már megvolt a szerződés, még csőszerelő szakemberek is utaztak ki tanulmányútra, amikor közölték: nem vállalják. Szerencsés véletlen: az Április 4. Gépipari Művek igent mondott. Tóth András, a feldolgozó üzem gépkezelője az emlékeivel kezdi a mondandóját:

— Én az Április 4. dolgozója voltam. Megvett az isten hidege . bennünket, amikor a csöveket szereltük. Igaz, volt egy melegedő bódé, de alig használt valamit. Fenn a vasszerkezeteken januárban nem a legpompásabb a munka.

— Milyen volt az első növényolajgyári meleg pillanat?

— Az a cső, amit csináltunk, jobban mondva közülük az egyiknél, a tömítés kiment. Amit addig hidegen csináltam, azt forró állapotban kellett kijavítani. Azután mindjárt az elején volt egy benzinömlés, megszagolta az ember, milyen is az.

— Nem félt az extrakciós üzemben?

— Bevallom, volt bennem kevés fenntartás, bár előtte megismertem a „terepet”. A tanulásra úgyszólván nem jutott idő, mert a próbaüzem előtt más munkákat kellett elvégezni. Úgy voltam vele, sok hozzám hasonló ember nem tud többet mint én. Szóval, ellestük a német vezető szerelőktől a tennivalókat szó szerint.

4.

Csernitzky Károly, egyike volt azoknak, akik kitűzték a szántóföldön a gyár helyét. 'Ma üzemvezető. Mondja, nem is tudták felfogni mi lesz itt. Azután a terhelésekre terelődik a szó. A kivitelezés időszakára és az üzempróbák kritikusabb pillanataira. Kérdezem, gondolt-e arra, hogy „kiszáll” az egészből, hogy elmegy máshová. Nem érti. Megkérdeztem még egyszer, de érzem, attól aki egyik vezetője volt az üzem kivitelezésének, a beüzemelésének, attól szinte neveletlenség ilyesmiről tudakolózni. A vállalkozás előnyeiről beszélgetünk, arról, hogy mennyit jelentett: a vállalat a beruházásnál a saját pénzéből gazdálkodott, s milyen sokat számított, hogy vállalta a lebonyolító szerepét.

— Mi volt az első olaj- csepp dátuma?

— Idén augusztus 9-én gürdült le az első. Arra emlékszem, hogy nagyon örültünk.

— Mikor esett át a kollektíva az első tűzkeresztségen?

— Szó szerint is lehet érteni. A német vezető szerelőknek a napraforgó feldolgozásánál kevesebb volt a tapasztalatuk. Olyan anyag került az extrakcióba, amivel számoltunk, hogy gondjaink lesznek, de hogy. ilyen probléma áll elő, ami végül is bekövetkezeFt", nem gondoltuk. Magas olajtartalmú dara került a szárítóba, ahol érintkezve a levegővel öngyulladás következett be. Szerencsére a mi embereink mire a tűzoltóság kijött, lokalizálták a tüzet. Ez volt a tűzkeresztség, nagy tanulságokkal, a növényolajiparban érvényes szabályok szigorú betartásának szükségességét igazolja.

Paksi György elmondja, ötvenöt köbméter benzin kering a rendszerben.

5.

— Nagytömegű anyagokról van itt szó. Ha Rákospalotán az NMV másik gyárában egy üzemhibárial kiment három taliga, itt ugyanannál a problémánál az két tonnát jelentett. Voltak berendezések, amelyek nem bírták a terhelést, amit a nedves anyag előidézett. Ki kellett engedni a földre, elvinni, lapátolni, s közben még ment az üzem. Most, hogy folyamatosabb a termelés, gondolom, több idő jut más problémák megoldására. Nem vagyunk egészen tisztában azzal, milyen lesz a bérezésünk. A kivitelezés, az üzempróbák alatt volt ilyen-olyan jutalom, prémium, nem tudjuk, most mi lesz? Azután tisztázódnak majd a feladatkörök, nekem sincs például még pontos munkaköri leírásom.

* * *

Novemberben a tervelö- írások fölött teljesítette programját a Martfűi Növényolajgyár. Mondhatjuk: a végeredmény a fontos. Az, hogy teherautókon, vagonokban jön a mag, és utazik ki a dara, tartályokban pedig az olaj. Mindez ma már tény, mindennapi tény.

Hajnal József

A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalatnál a szegedi tájkörzet, illetve Csongrád és Békés megye egy részének fűszerpaprika termését dolgozzák fel. A különböző paprika szállítmányokból különleges, csípősségmentes csemege, csípős csemege, édes nemes, félédes, rózsa és erős étkezési pirospaprikát készítenek. A hazai igények teljes kielégítése mellett a híres szegedi pirospaprikát a világ sok országába szállítják

Olajgyári emlékek