Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-25 / 302. szám
XXXI. év». 302. sióm, 1980. december 25., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK! BOLDOGULNI EGYÜTT TUDUNK kárhogy is vesszük gondA jaival, bajaival együtt, eredményes esztendő múlik el néhány nap _______ múlva felettünk. Ez m inden szépítés nélkül igaz, az emberek fáradságos munkája hitelesíti a mérleget, melynek nyelve azért jelzi, hogy mindazt, amit betettünk az egyik serpenyőbe, az még nem teremtett egyensúlyt a másikkal, amelyben céljaink, a követelmények vannak. Most, karácsonykor sem illetlenség ezt szóba hozni, hiszen több idő lévén, mint a hétköznapok rohanásában lenni szokott, a családokban is meghányják-vetik a dolgokat, mérlegelik, hogy mi mindent szerettek volna elérni az idén, s valójában mire jutottak. És a fűtött, fenyőillatú lakások ablakai képzeletben kinyílhatnak a világra, az országra is. Vajon mi mindent látni a földgolyóra „kitárt” ablakokon át, vajon mi mindent vesz észre szem az ország látóhatárán? A világpolitika jellegzetessége, hogy változatlanul folyik a küzdelem a haladás és a nemzetközi imperializmus erői között. A mi küzdelmünk céljai egybeesnek az emberiség létérdekeivel: az enyhülés megszilárdítása, a feszültséggócok felszámolása, a fegyverkezési hajsza megfékezése minden józanul gondolkodó ember számára a létkérdés rangjára emelkedik. Az enyhülést veszélyeztető imperialista körökkel — hogy melyek ezek, mondani sem kell, hiszen sajnos a napi hírek állandó szereplőivé váltak — szemben a szocialista közösség országai szilárd magatartást tanúsítanak, újabb és újabb kezdeményezésekkel bizonyítják, hogy készek a vitás nemzetközi kérdések tárgyalások útján történő megoldására, ellenzik a fegyverkezési versenyt. Nem hagynak viszont illúziót ébredni ellenfeleikben arra nézve, hogy erőfölényre tehetnek szert. Az enyhülés és a feszültség együttesen jellemzi a világot — ez realitás, amellyel nekünk is számolni kell, nemcsak külpolitikai tényként, hanem belső építőmunkánkat nehezítő feltételként is. Hiszen a feszültség időnként felerősödő hullámai a tőkés világgazdaság velünk szembeni magatartására is hatnak, mesterségesen nehezítik gazdasági kapcsolatainkat, diszkriminációs intézkedésekben, Sokszor üres kifogásokban öltenek testet. A feszültséggócokat képező országokba csökkennek vagy elnapolódnak a kölcsönös szállítások, illetve behozatali nehézségeink támadhatnak, amelyek az itthoni munkát gátolják. Ezt jó néhány üzem is megérezte, és érzi is a megyében. A tőkés világgazdaságnak évek óta rossz a lapjárása, — erejét, tartalékait persze hiba volna alábecsülni — az eladók között nagy és kiélezett a verseny a vevőkért. S nekünk ehhez a leosztáshoz kell alkalmazkodni, ebben a partiban kell megtalálni a lehetőségeinket, a jó játszmavezetést. Persze: a magunk aduit mi gyártjuk, nekünk kell megtalálni azokat a versenyképes termékeket, árukat, tartós üzleti kapcsolatokat, amelyek javítják az esélyeinket; hiszen a magyar gazdaság növekedési határait éppen az jelzi, hogy meddig tudjuk felvenni a versenyt azokkal a piacokkal, amelyeken eladóként lépünk fel. A parlamenti ülésszakon 1980 jellemzéseként az hangzott el, hogy jövőre növelnünk kell azt az előnyt, amire az idén szert tettünk. Ez világosan mutatja, megvan az értelme erőfeszítéseinknek, hogy meg kell becsülnünk az eredményeinket, történelmi értelemben, 35 év távlatában, és közvetlenül az elmúlt esztendőre tekintve is. Az ország karácsonyfája alatt ne csak a mostani munka eredményeit lássuk tehát, hanem mindazt, amit évtizedek során alkottunk magunknak. Nem vagyunk idealisták, nem eshetünk abba a hibába, hogy túlbecsüljük erőfeszítéseink gyümölcseit, högy eddigi erdményeink elhomályosítsák tekintetünket, hogyha szétnézünk s azokat a lehetőségekkel vetjük egybe; hogy a jövő feladatainak nagyságát se lássuk jól. Amink csak van, az visszavonhatatlanul a mienk; de amink csak van az megköveteli, hogy megőrizzük, erőnkhöz, lehetőségeinkhez mérten gya- rapítsuk. És ez a történelmi lecke nem pusztán anyagi javainkra — beleértve személyi tulajdonunkat — vonatkozik. A világ mai gazdasági viszonyai között a VI. ötéves tervre előirányzott 14—f7 százalékos nemzeti jövedelemnövekedés nem csekélység, ámde társadalmi-emberi felemelkedésünk lehetőségei ennél is jóval nagyobbak, hiszen szocialista viszonyaink, nemzeti egységeink, emberi kapcsolataink fejlesztéséhez a magunk ereje, összefogása, igyekezete szükséges. Az emberi kapcsolatokban elért társadalmi vívmányaink megőrzése, szüntelen gyarapítása — tudásban, humánumban, szervezettségben, a rendben — a gazdasági feladatok megvalósításának első számú feltétele, mely tükrözi egyben a célt is: minden az emberért van. Ezért vagyunk képesek felnőni a feladatainkhoz. A szocialista nemzeti egység — miként Kádár János hangsúlyozta a szakszervezetek kongresszusán — egyik legnagyobb vívmányunk, legfőbb erőnk, melynek kovácsolása szüntelen kötelességünk. Mit tehet ezért az egyes ember? A magáénak vallott szocializmusért — párttagok és pártonkívüliek, hívők és nem hívők — tevőlegesen ösz- szefog a többi vele azonos célokért küzdőkkel, személy szerint ott és azokkal, ahol dolgozik. Az ösz- szefogás más és szép társadalmi formái is ismertek: lett légyen szó a gyermekintézményekért, a lakóhelyért végzett közösségi munkáról. Vajon nem képzelhető el, hogy most a gazdasági feladatok mögé sorakozunk úgy fel, mint más társadalmi vállalkozások esetében? Vajon nem bontakozhat ki ebben is országos összefogás? Dehogynem! Példaadó ebben a kongresszusi és felszabadulási verseny — megyénkben hetvenezer résztvevővel — az ifjúsági mozgalom akciói, a népfront aktivistáinak jeles cselekedetei, a szakszervezeteknek a gazdasági munkát segítő kezdeményezései. És mégis: a szocialista nemzeti egység erősítésének most a gazdasági munka az első számú területe, ahol hadba szállhat mindenki, aki félti a vívmányainkat, életszínvonalunkat, akinek drága a saját és az utódaink jövője. Nagy szavak volnának? Azok számára nem, akik érzik: hogy a nagy szavak megelevenedhetnek a mindennapi szorgalmat, becsületet követelő munkában, melyet most az áldozatkészséggel is egyesítenünk kell. A ma életszínvonalán, a ma jólétének alapján kimondva, hogy ennél rosszabb ne legyen, minimális program minden ember számára, és az természetes, hogy valamivel jobbat is szeretnénk, ámde ennek az előbbi cél elérése a feltétele. Programunk a meglévő társadalmi egyenlőtlenségek szociális csökkentése, a több olda- lúan hátrányos helyzetben élők sorsának megkülönböztetett figyelemmel kísérése, lehetőségeink szerinti javítása. Mert tudjuk, hogy a szocializmus napos oldalán nem mindenki jár, de történelmileg visszatekintve, távlatokban nézve mind kevesebbeknek és kevesebbeknek jutott és jut osztályrészül, hogy több gonddal éljék az életüket másokénál. A szűkebb pátriát az jellemzi, ami az országot, eredményeket, nehézségeket, gyengeségeket és a feladatokat tekintve is. Erről a közelmúltban a megyei pártbizottság ülése nyomán is meggyőződhetett a közvélemény. S bár mos* nem szólunk részletesebben „itthoni” ügyeinkről, mérlegünkről: megemlíthetjük, hogy az elmúlt öt év minden korábbi időszakhoz képest gazdagabb volt sikerekben, kézzelfogható eredményekben. Ámde karácsony van, szólhat rá e sorok írójára az olvasó, ilyenkor egymásnak örülünk, feledjük tennivalóinkat, gondjainkat! „Világi” dolgainkat hagyjuk ünnep utánra! Bizonyára indokolt az ellenvetés, ha úgy értjük, a tennivalókról a karácsonyi, újévi ünneplés után beszélni tán kevesebbet illenék, a hétköznapokat hadd foglalja le magának a kitartó cselekvés. Így igaz, így lesz jó. Boldogulni csak összefogva tudtunk és tudunk, s aki kész a hazájáért többet vállalva dolgozni, az tesz igazán a családjáért is eleget. így fonódnak össze legáltalánosabban vállalt és hitt céljaink a legkonkrétabban, a legközelebbi hozzátartozóink iránt érzett szeretettel, felelősséggel. Nem elhatározás dolga, hogy ezektől a céloktól, érzésektől és felelősségtől néhány napra „megszabaduljunk”, úgymond’ önfeledten töltve az ünnepnapokat. Lehet és kell vállalni, hogy ilymó- don ülünk az terített asztalhoz, az ebéd utáni beszélgetéshez, érdeklődünk rokonaink, távol élő testvéreink, szüléink mindennapjai iránt. Hogy nemcsak tárgyakkal, hanem egymással is megajándékozzuk szeretteinket a ritka találkozások alkalmával. A család, a közösség nem változik át csupán azért, hogy tekintettel legyen az ünnepekre. Az ország, a világ is az marad ami, körülvesz bennünket, nem hagy „nyugton”, ezért az ünnepre szánt cikk sem próbált alkalmi gondolatokkal „illedelmesen viselkedni”, rózsaszínű hóval meglepfíi az olvasókat. onnan meríthetnénk az ünnephez, a hétköznapokhoz optimizmust? Magunkból — mint a szocialista közösség tagjai, — mert nemcsak békét, biztonságot akarunk és kívánunk a világnak, Európának, hanem képesek vagyunk erőnket és ügyünket összekapcsolni a békét és biztonságot cselekvőén óhajtó emberek százmillióinak akaratával. Magunktól várhatjuk, hogy hazai dolgaink rendben menjenek, hogy céljainkat a párt irányításával elérjük, s minden megtett lépés után szilárdan álljunk a lábunkon. A karácsonyi ünnepeket töltsük el vidáman, derűsen, a jövőbe vetett bizalommal; örüljünk jó szívvel, van minek, van miért! Fábián Péter Nagyberuházások- Mivel lettünk gazdagabbak Cikk a 3. oldalonCukorbetegek Riport az 5. oldalon Hatvanéves a Goelro terv Cikk a 6. oldalon Goldberg ellen-egy játék ürügyén Interjú a 7. oldalon Csillagszórós Szobor esküvő születik Riport a 10. oldalon Képriport a 11. oldalon
