Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-23 / 300. szám

1980. DECEMBER 23.. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A SZOBASZÍNHÁZBAN A SZÜLETÉSNAP . . felháborí­Van-e több, mintha------------------- egy embert o k nélkül, igazságtalanul megaláznak, meggyaláznak, tönkretesznek? Ennél csak az dühítőbb, ha mindezt em­bertársai még tétlenül, ér­zéketlenül is szemlélik. Ilyenkor szeretne az ember elsüllyedni szégyenében, vagy ellenkezőleg: ilyenkor szorul ökölbe a keze. Ez a kettős, vegyes érzés foghatja el a nézőt most a Szobaszínház­ban is, A születésnap elő­adásán. Pedig tudván tud­juk; csak játék az egész. Persze azt is tapasztalván, hogy ami ma játék, az teg­nap még élet volt, s lehet, hogy holnap - újra találkoz­hatunk vele — nemcsak a színpadon. Olyan előadást produkál tehát a Szigligeti hattagú kisegyüttese, amely felkavar, nyugtalanít, kérdé­sekre ösztönöz. Apropó: Szobaszínház. Aki nem járt még benne, már csak azért is nézze meg A születésnapot, hogy megta­pasztalhassa, mennyire más­fajta élvezet egy itteni ka­marajellegű előadás, mint az úgynevezett nagyszínházi produkció. Mennyivel ter­mészetesebben emberibb a játék. Még a szó is, nemcsak a gesztusok, az arcmozdula­tok, nem kell például, hogy a színész hangját színpadia­sán megemelje, a játék ter­mészetes arányai között úgy beszélhet, akárcsak mi, s ahogy érzései követelik. Nemcsak közeli, meghitten bensőséges itt minden. Értel­münk, szívünk is valahogy tá- gabbra nyílik ebben a szo­bányi színházban. Tengerparti városka a teg­napi (mai) Angliában. Ma­gányos, kopott penzió, meg­kopott tulajdonosokkal. Ven­dég, egy csupán, bizonyos Stanley, hajdan ■ zenész, nagyálmú, most semmitévő. Élvezi e ház „otthonosságát”, amibe a reggelik, vacsorák éppúgy beletartoznak, mint az öregedő háziasszony már- már félreérthető anyáskodá­sa, ami bár terhes az amúgy is zilált lelkiállapotú fiatal­embernek, de mi mást tehet: tűri — elszenvedi. S a ház ura és asszonya? Mint két közömbös idegen, élnek egy­más mellett a megszokások kényszerű rendjében: esz­nek, isznak, alszanak, olykor még szót is váltanak errol- arról, időről, apró jelenték­telenségekről. Egymással be­szélnek, de nem egymáshoz szól a szavuk. (Akárcsak egy jonescoi abszurdban.) És hallgatnak — hosszúakat, nagyokat. (Itt a csend fontos kifejezőeszközzé lép elő.) Egyhangúan szürke, lehan­goló emberi vegetáció. Szo­bányi kispolgári lét oly rész­letezően és aprólékosan meg­rajzolva, akárcsak egy natu­ralista színházban. De csak látszólag naturalizmus ez. Mert ha jobban figyelünk, érezzük, a részleteknek ön- magukon túl, nagyobb össze­függésben van egy általáno­sabb jelentésük is, jelképes tartalmuk. Akár például a férj és a feleség üres dis­kurzusának a játék elején, vagy később a születésnapi mulatozás közben rendezett szembekötősdinek. (A rende­zés szerencsére nem akarja Jelképes játékká avatni a születésnapot, sem parodisz- tikus ízeket nem kölcsönöz azoknak a jeleneteknek, amelyek önmagukért beszél­nek. Pintérből nem akar abszurd drámaírót faragni.) S ebbe az állóvíz-világba váratlanul „kő pottyan”. Két új vendég érkezik. Stanley szinté észrevétlen megrezze- néséből és tekintetének meg- rebbenéséből ítélve valahon­nan ismerhetik egymást. Et­től kezdve azután furcsán alakulnak a dolgok az addig- álmosító levegőjű penzióban. Goldberg és McCann, a két idegen hol lélektani ravasz­sággal, hol meg a legbrutá- lisabb módon addig gyötri, kínozza, míg teljesen ki nem készíti az ellenállásra amúgy is képtelen, megviselt ideg­zetű fiatalembert, hogy az­után az átszórakozott szüle­tésnapi éjszaka múltán, reg­gel egy nagy fekete kocsiba gyömöszöljék, és magúkkal hurcolják, ki tudja hová. S mindebből — szinte hihetet­len — a ház asszonya, Meg, mitsem ért, sőt reggel, ami­kor „pernyét fújnak a sze­lek”, csak éjjeli bárkirálynői dicsőségét hajtogatja, s úgy tesz, mintha mi sem történt volna ezen a különös éjsza­kán, Meg asszony boldog együ- gyűséggel, jámbor mosollyal az arcán néz előre — így zárul a játék —, talán mi­ránk, talán a férjére, talán máshová. Ez az asszony ugyanis nem tud határozot­tan — érzésünk szerint — a szemébe nézni senkinek, úgy be van csavarodva a maga kis szűkös világába. Nem lát ő ki ebből sehová. Ó szent együgyűség — só szent mű­vészet, ahogy Koós Olga sok- sok groteszk vonással, igazán ragyogóan megformálja ezt az öntudatlanul élő kispol­gári lényt, emberileg hitele­sen, nevetségessé is téve. És amikor székünkről fel­üliünk, nyugtalanítóan fel­ágaskodnak bennünk a kér­dések. Vajon mit véthetett ez a szerencsétlen Stanley — Kovács Lajos igen szuggesz- tíven ábrázolja mind belső nyugtalanságait, mind ma­gatehetetlen vergődését, majd a figura végső összeroppa­nását, — mi bűne lehet, hogy így kijutott neki? És miféle hatalom vagy külső erő nevében kínozták őt lel­ki halálra, mi vagy ki jogo­sította fel a két idegent, hogy kényükre, kedvükre azt te­gyenek, amit akarnak, ot­rombán elcsábítva még a penzióba odatévedő szomszé­dos boltoslányt is? És hogy «lehet, hogy mindebből semmi sem jutott el Meg tudatáig? Mi lehet az oka, hogy mind­ez megtörtént, és így történ­hetett meg? A . i , nekünk ValaSZt kell meg­adnunk. S alighanem akkor járunk jó úton, ha mélyebb összefüg­gésekre figyelve fogalmaz­zuk meg. Ha abból indulunk ki, amit láttunk. Mert a megjelenített világ kikből is áll, és milyen valójában? öntudatlanul vegetáló kis­polgárok (árnyalatbeli kü­lönbségekkel), deklasszáló- dott értelmiség, dagadt ön- érzetű. önmagával eltelt, úgynevezett „okos” polgár, aki a fennálló társadalmi rend konvencióit betartva jut mind előbbre pályáján — Jeney István rendkívül meg­győzően ábrázolja és leplezi le Goldberget, ezt a felfújt angol hólyagot, exp'anderes jelenete külön kis remeklés — egy pusztulásra ítélt tár­sadalom világa ez. Olyan, amely létében hor­dozza öntudatlanul is a félelem, a fenyegetettség, a kiszolgáltatottság érzését, és a közömbösségét is ter­mészetesen. Pinter, az angol polgári társadalomnak ezt a válságtudatát fejezi ki lénye­gében a megmagyarázhatat­lannak tűnő jelenségek ábrá­zolásával. Ebben a drámá­ban annak a polgárnak a fé­lelme ábrázol tátik, aki sejti és érzi, de okát adni képte­len, hogy számára egyre ide­genebb, egyre szorongatóbb és egyre félelmetesebb a vi­lág. Van ebben az egészben valami kaffkaian rejtélyes. De egyáltalán nem valami általános emberi fenyege­tettség fejeződik ki benne, annak hirdetése, hogy sor­sunk a szüntelen félelem, hogy bármelyik pillanatban házunk előtt js megállhat a nagy fekete autó, akárcsak a játékbeli penzió előtt. » i „ , , a maga Az eloadas konkrét­--------------------------- ságával, p ontos környezetrajzával és a jellemek megrajzolásával, a társadalmilag jól azonosít­ható figurákkal nem is en­gedi, hogy ilyen felszínes általánosságba bocsátkoz­zunk. De ugyanakkor egyik vagy másik gondolatát erő­szakoltan nem is aktualizál­ja, a rendezés nem sandít ki ránk a szerző mögül. Pin­tért követi hűséggel, s így válik igazán politikussá. Paál István rendezése korrekt, ezúttal nem talál ki semmit, dehát nem elég az, hogy ki­találta: Pintért, A születés­napot magyarul is el lehet jól és érdekesen játszani. Az előadás dicsérete az is, hogy helyén van minden­egyes figurája, s a kisebb szerepek sem válnak jelen­téktelenné. . Milyen emléke­zetes a már említetteken túl a bárány bőrbe bújtatott farkas, McCann — Katona János —, aki nyájas, mint egy jámbor ember, de ha tü­relmét veszti, menten elő­bújik belőle a könyörtelen vadállat. Pusztai Péter Meg férjét mintázza meg jól, megértetvén velünk helyze­te reménytelenségét, de azt is megmutatja finom eszkö­zökkel, hogy ebben a kispol­gári világban tudatosabban él, mint a felesége. Egri Ka­ti, a Stanleyért rajongó, majd Goldberghez „átpárto­ló”, annak ölében kikötő boitoslányt, Lulut formálja meg egyszerűen, tiszta esz­közökkel. A születésnap első magyar- országi bemutatása: tisztelet­re méltó vállalkozás. Legfel­jebb azon tűnődhetünk el kissé, hogy közönségpolitikai okokból a legalkalmasabb pillanatban került-e, most a Szigligeti műsorrendjébe, amikor bizony már ki va­gyunk szomjazva valami gondűző vidámságra — akár­csak egy szobaszínháznyira is, Valkó Mihály Autóbusszal Viseqrádra, Jászberénybe Sítábor Bánhorvátiban A szolnoki úttörőcsapatok téli programjai Énítés7Pti A rádió I hiiiámhassxán I Tüzet viszek Vasárnap délután, nem sokkal Kolozsvári Grandpi- erre Emil önéletrajz-ciklu­sának rádióváltozata után, a Rádiószínház (meglehet ismétlésben) Hubay Miklós „Tüzet viszek” című hang­játékát közvetítette. Hubay hangjátéka a nálunk honos „veszélyes sorsú” zseninek állított emléket: azt talál­gatni persze fölösleges lett volna, hogy — konkrétan — kiről, kikről is szól e rádió­dráma. Peregve és árnyaltan bontakozott ki a két fősze­replő szerelemben összefo­nódó sorsa: múltjuk, jele­nük bántó-sebző környeze­tük hová sodorja őket, mi­lyen mélységekbe, vagy ma­gasságokba — a kérdés sú­lya az első jelenetek után nyomta a hallgatót. Négy kitűnő színészi teljesítmény — Kozák Andrásé, Hámori Ildikóé. Kálmán Györgyé, Törőcsik Marié — járult hozzá a feszültséggel teli at­moszféra megteremtéséhez. A parasztfiúból lett színész, s szerelmese, az orvosnő ön- gyilkossága fájdalmas gyor­sasággal közeledett. Szük­ségszerű volt, vagy sem — ezt a titkot próbálták meg­fejteni a túlélők (nekik si­került), s azok. akik a „tü­zet viszik” immár. Társalgó A hetente jelentkező, so­kak (sokunk) által kedvelt kétórás irodalmi műsor a Társalgó Liptay Katalin, Szigeti István, Varsányi Anikó összetételű „stábja” — valódi „társalgót” csinált. Okosan, kellemesen, cseveg­ve. De: mindamellett tar­talmas volt az adás. Pán- dy Lajos szokásos „levélso­rozatában” ezúttal az első magyar költőnő, Petrőczi Ka­ta Szidónia portréját vil­lantotta fel — a szemelvé­nyek igazi telitalálatok vol­tak. A „Leszállt a medve az égből” című részletben a vogul népköltészet szépsé­geiben gyönyörködhettünk — úgy tűnik, rokon népeink irodalma (merthogy nem is­merjük eléggé) számos meg­lepetést tartogat. A műsor szerkesztőinek, s rendezőjé­nek alkalmi „szerepcseréje” volt a műsor egyik fény­pontja, „ajándékaik,, — ze­ne és vers — méltó kará­csonyi ajándékok voltak. A „Társalgó” befejező ré­szében Mihail Bulgakov „A felvilágosítás hete” című novellájának rádióváltozatát hallgattuk meg. A novella — noha korai keletkezésű — bízvást helyt kaphat a szer­ző java termését gyűjtő kö­tetekben. A voltaképp egy­szerű sztoriban Bulgakov gunyoros humora, iróniájá­nak megannyi árnyalata igazi kincsként csillog. Röviden Érdemes figyelni (iroda­lomtanároknak és tanítvá­nyaiknak különösképp) a „Hét költője” című összeál­lításokra. Legutóbb a század legnagyobb osztrák—német költője, Rainer Maria Rilke életművéből kaptunk ízelí­tőt — számos kitűnő vers­interpretáció révén. — eszjé — Nem unatkoznak a téli szünidőben a szolnoki kisdo­bosok, úttörőik. A város 20 úttörőcsapata közül 10 szer­vezett kirándulást, sítúrát; a Kassai úti Általános Iskola turistaszakkörének 40 tagja 3 napos autóbuszos kirándu­lásra indult Visegrádra, az Áchim úti általános iskolá­sok Mendére látogatnak. A megyében Jászberény a leg­keresettebb kirándulóhely. Az állatkertet és a jégpályát Szolnokról az Abonyi úti, a Mátyás király úti, a Rákóczi úti és a Csanádi körúti álta­lános iskolák diákjai keresik fel. A szolnoki vízi úttörőszá­zad — amelynek öt iskolából már 120 tagja van — decem­ber 28-tól január 3-ig a bán­horváti sítáborban tölti a téli vakáció egy részét. nívódíjak Ábrahám Kálmán, építés­ügyi és városfejlesztési mi­niszter tegnap a miniszté­riumban az idei legjobb al­kotások elismeréseként kiosz­totta az építészeti nívódíjakat a tervező- és kivitelező vál­lalatok képviselőinek. Négy létesítményt: a sárvári Ná- dasdy vár, a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár 67 ezer négyzetméteres üzemcsarno­ka, a MEDOSZ üzemház és a Clasp könnyűszerkezetből létesített székesfehérvári ne­velési központ alkotód érde­melték ki a megtisztelő díjat. Budapesten Felavatták József Attila szobrát Tegnap felavatták József Attila szobrát — Marton László Munkácsy-díjas, ki­váló művész alkotását — az Országház déli kapuja előtti parikban. Az ünnepségen — a Himnusz hangjait követően — Hegedűs D. Géza, a Víg­színház Jászai Mari-díjas színművésze elszavalta A Du­nánál című költeményt, majd Szépvölgyi Zoltán, a Fővá­rosi Tanács elnöke mondott ünnepi beszédet. — Szocializmust építő társadalmunk bensőséges és mélységes tisztelettel emlé­kezik József Attila születésé­nek 75. évfordulójára Életé­ben csak az értők, a vele egyetértők ismerték föl nagy­ságát, kevesen tudták, hogy a kor legnagyobb költője élt közöttük. A történelem igaz­ságot szolgáltatott neki, s napjainkban az ő igazsága vált s válik valóra. József Attila eszmevilága közgon­dolkodásunk része és mérté­ke lett — mondotta többek között. Ezt követően a szobornál — amely A Dunánál című vers első sorait idézi fel: a meditáció, az elmélyülés pil­lanataiban ábrázolja a „ra­kodópart alsó kövén” ülő Jó­zsef Attilát — a József At- tila-emlékbizottság nevében koszorút helyezett el Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se, Szépvölgyi Zoltán, Tóth Dezső művelődési miniszter­helyettes, Dobozy Imre, a Magyar írók Szövetségének elnöke. Az ünnepség az Interna- cionálé hangjaival ért véget. Kati és a Kerek-Perec Jászberényben A megye művelődési há­zai a közelgő ünnepnapokon elsősorban szórakoztató ren­dezvényekkel várják a láto­gatókat. A jászberényi Dé­ryné Művelődési Központ­ban december 26-án délután öt órától Kati és a Kerek- Perec koncertje ígér kelle­mes szórakozást a fiatalok­nak. A mezőtúri művelődési központban december 26-án délután 5 órától-, a kisúj­szállási művelődési házban pedig december 25-én este 7 órától rendeznek diseót. Kisújszálláson ünnepnap­ra esik a Népszínház bemu­tatója is; december 26-án este 7 órától a Svejk című darabot nézhetik meg az ér­deklődők a színház művé­szeinek előadásában. A megyei művelődési központban Kirakodóvásár A hét végén telt ház volt Szolnokon a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ népművészeti és iparművészeti kirakodó- vásárán. Negyvenhat árus kínálta a portékáit a földszinten és az első emeleten. A délelőtt folyamán pedig ji Téka együt­tes szórakoztatta a gyerekeket a színházteremben. ... a cserépsípok is vonzották a gyerekeket Szóltak a vízisípok ... De érdekes Fotó: T. Z.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents