Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-21 / 299. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. DECEMBER 21. [Arcképvazjatj Elszánhatnak az évek, megmaradnak az eredmények Szolnokon született, s bárhol járt. mindig visszavágyott a Tisza partjára. Tulajdonképpen szerencsés ember, mert keveset töltött távol kedves városától. Hacsak a világháborús éveket nem számoljuk duplán . . . Riegler Lászlót 1940-ben, érettségi után, a Magyar Posta alkalmazta. Fél évig Munkácson dolgozott, aztán és azóta mindig a szolnoki nagypostán. A pályaválasztás nem volt véletlen. Gyermekkorától készült a postás életre. Édesapja postai rovatoló volt Szolnokon, édesanyja Győrben postás. Diákkorában ismerkedett a szolgálattal, minden napjain tapasztalta a fegyelmet, a pontosságot. És — mit tagadjuk — a postához vonzotta a nyugdíjas állás is. Ezért álltak valamikor sorban a munkára jelentkezők, ezért is volt rangja a postának. Azért is, mert a százéves Magyar Posta jó híréről. becsületéről nemzetközi elismerést vívott ki magának, s itthon is bárhol szívesen fogadták azt, aki ebben a "szolgálatban kezdte munkáséletét. Már 1941-ben postatiszti tanfolyamot végzett, s ha nem jön a katonai behívó, a háború. talán egy percre se vált volna meg a postától és Szolnoktól. A háború azonban nem volt kíváncsi Riegler László postatiszt vágyaira, munkaszeretetére. Háromévi katonaság után mégis dolgozhatott. Igaz. kőműves mesterséget tanulván, hadifogságban, ahol az antifasiszta mozgalom nevelte tovább. Természetes, hogy hazatérve 1947-ben már a Magyar Kommunista Párt tagjaként dolgozott tovább — a postán. Közben tette a dolgát. Volt falujáró és tszszervező, oártpropagandista — és 33 évesen. 1954-ben kinevezték a szolnoki 1-es postahivatal vezetőiének. Rajongással emlékszik az ötvenes-hatvanas évekre. A legszebb, a legmunkásabb éveinek tartja őket. Több mint háromszáz emb^r munkáját irányította — ha most jól összeszámolja, legalább kétezer emberrel dolgozott együtt az eltelt negyven esztendőben — s mindig bizalommal fordult a fiatalokhoz. Pedig voltak nehézségek. A Magyar Posta, a valamikor nyugdíjas állást, biztos megélhetést nyújtó munkahely évtizedeken át munkaerőhiánnyal küszködött. Alacsony bérek, feszített szolgálat, sok munkakörben éjjel-nappal készenlét — nem a legnagyobb vonzerő. S bár a postai alkalmazás feltétele mindmáig az érettségi — nem mindig olyan emberekkel dolgoztak, akikkel szerettek volna. Már főiskolai képzésre is lehetőség van. Győrött, s ő küldi a fiatalokat, tanulni. öt éve valamelyest változott Szolnokon a hatszáz postás élete. A korszerű vasútállomáson új hivatal épült, s a hírlapkézbesítők már ott dolgoznak, helyesebben odatartoznak. „Csak” 140 dolgozó maradt az 1-és hivatalban, 90 százalékuk nő, s legalább negyven olyan fiatalasszony. akinek hat évesnél fiatalabb gyereke van. A Magyar Posta belső rendje. fegyelme azonban nem tűri, hogy a szolgálatot bármi is akadályozza. A kis ablakokat ki kell nyitni, a betérő ügyfelet fogadni kell, dolgát, megbízatásait intézni. És az újságok! A megyei hírlaposztály legutóbb nagy sikert könyvelhet el: a Népszabadság, a párt Központi Bizottsága lapjának szervezésében rangos helyet végzett a megyék között. Riegler László tiltakozik a siker egyértelmű „elkönyvelése” ellen, mert ebben a munkában is jó partnerek voltak a pártszervezetek, a munkahelyek, az intézmények. Mint ahogyan az se egyedül csak a hivatal érdeme. hogy 27 év alatt hatszor nyertek élüzem címet, kétszer a szocialista munka hivatala kitüntetést és egyszer a Kiváló hivatal elismerést. A megértő emberi közösség, a jót akaró, s jól dolgozó postások megbecsültek ebben a városban. Ezt érezni jó. ezért tovább még jobban dolgozni, érdemes. A hivatalvezető azt mondja: a vezetés soha nem hatalom. a vezetés mindig szolgálat. s ha ez így van, a munkahelyi légkör csak jó lehet. Arra igazán büszke, hogy megértő, meghitt, de fegyelmezett közösség az 1- es hivatal kollektívája. Nem elnézést, megalkuvást jelent ez. mert abból csak újabb nehézségek származnának. És nehézség mindig van az életben — ám az a ió. hogv a tűnő években inkább a jóra. a szépre emlékszik az emb°r. Például arra. hogv sok becsületes fiatalt nevelt a szakmának, a szolnoki Rostának. Már azért is fontos ez. mert jövőre; a szolgalat negyvenegyedik évében nyugdíjba készül a hivatalvezető. És úgy nem mehet el. hogy ne tudia. a munka folytatóira nem lehet panasz. Olyan háttér maradjon, olyan munkatársak közössége, akikre ne mondhassa senki, nem nevelték, nem készítették föl őket gondosan a lehető legjobban a szolgálatra az idősebb szaktársak. A szolgálat 40 éve alatt háromszor korszerűsítették az 1933-ban épült „postapalotát”. S hányszor, mennyit, a postások munkáját? Az újat szeretni kell, vallja a főnök. Készül a nyugdíjas életre, örül, mert éppen a napokban 1983-ig érvényesítették a gépjárművezetői alkalmasságát — szemüveg nélkül! — vezetheti a Trabantját. És aki sohase nyolc órában mérte a saját munkaidejét, annak van mit behozni. — A” feleségem tavaly ment nyugdíjba, ő is postás volt — mindig panaszkodik, mi keveset utaztunk. Most beutazzuk a hazámat, amire nem jutott korábban idő. Egészség van. remélhetőleg több időt tölt a három unokával, s a kis kertben is. Többszörös — pontosan hatszoros Kiváló Dolgozója a Magvar Postának. A Munka Érdemrend ezüst fokozatával 1966-ban. az arannyal az idén. november hetedikén tüntették ki. Kétszer kapott kitüntetést társadalmi munkáért. Mindebben szerinte sokan osztoznak. A munkatársak, a kollektíva. S mindez azért kötelezi is. Majd körzeti pártalapszerve- zetben jelentkezik munkára. Munkára. Az évek ugyanis hiába múlnak, nem érez fáradtságot, s tétlenségre se vágyik. Negyvenegy év szolgálat után talán ez a természetes! Sóskúti Júlia Pályamunkások (Fotó: TKL.) Legénysorban Tiszafüred Gyerekek integetnek a ti- szaörsi határban. „Stopposok”. — Hová? — Füredre. — Mi járatban? — Korcsolyát akarunk venni. „Gyün” a vakáció. — Füreden van „ilyen” bolt? — Ott minden van. Nem járt még ott? Északról az utas a füredi határban találkozik először a Tiszával. Azt gondolja, talán e tájon az öreg víz: megmutatom magam, milyen szép vagyok! Sehol olyan gyönyörű a Tisza, mint a Hortobágy kapujában. Talán a közeli puszta fennségét akarja felülmúlni? Harag és megbékélés földje ez. Minden lábnyomon egy parányi történelem. Nem is kell példákért a messzi múltba menni. Tanácselnök: — Az elmúlt tíz évben a termelő ágazatokban és az ehhez kapcsolódó, de nem termelő ágazatokban közel egymilliárd forint beruházás valósult meg a nagyközségben. Tengernyi pénz, mire költötték? Beluszky Pál 1959-ben közzétett tanulmányában — Tiszafüred és vonzáskörzete — még híre sincs a mai két nagyüzemnek. A híres füredi cserép sem jutott el első virágkorában Pest-Budánál tovább. A Magyar Hajó- és Darugyár tiszafüredi gyáregységének portáldarui ma ott vannak a fél világ kikötőiben, az Alumíniumárugyár termékei a Közel-Keleten, Afrikában, a Háziipari Szövetkezet remekei szerte Európában. Az „alugyár” — itteni néven — 132 millió forintba, a A kérdés inkább csak költőinek tűnt, hiszen azt egy alpesi rendszerű hatalmas családi ház emeleti szalonjából kijövet, a Tisza II. már mutatkozó vizére néző erkélyen tettük fel a ház gazdájának. Nem volna okom a panaszra, igazán nem ... Megtelepedtem, építettem, jó a közérzetem, ám a munkakörülményeim — mondtam ugye. hogy pedagógus vagyok — igen kedvezőtlenek. Nem a befektetett többletenergiát sajnálom, hanem az oktatónevelő munka hatékonysága szempontjából tartom rossznak a helyzetet. Befejeződött az iskolák körzetesítése, ez rendben van. De jövőre már 13 első osztály lesz ... Hol tanítunk, hogyan? Hiába szaporodott a tantermek száma — a gimnázium megépülésével —, de az alapoktatás számára 1913 óta itt nem épült iskola! Örökös délutános első osztályaink vannak. Negyvenegy tanteremre nyolcvan valahány tanulócsoport jut! A leggyakoribb, különösen az értelmiségiek körében felmerülő kifogások egy-egy település ellen; nincs rendes úthálózata, az üzletek korszerűtlenek, nincs választék, ami á városban természetes — „az itt elérhetetlen”. Tíz év alatt 1300 lakás épült — jelenleg 400 a lakásigénylők száma — a jövő márciusban újabb lakásokat adnak át, csaknem másfél százat, most alapoznak. A vízvezeték teljességgel behálózza a települést, hamarosan megkezdi próbaüzemét a 3600 köbméter nap teljesítményű szennyvízderítő. A napokban nyit a Patyolat szalon, férfi-női fodrászat, kozmetika stb. A lakosság rendelkezésére álló boltok alapterülete különben más- félszerese annak, mint 1970- ben volt. A nagyközségben négyszáz- núsz pedagógus, agrár- és műszaki értelmiségi. orvos, jogász stb. él. Tiszafüred városiasodását bizonyítja, hogy többségük családi házat épített, lakást vásárolt — tehát letelepedett a nagyközség— Nem — füllentem. — Miféle hely? — Hogy milyen? Hát... olyan mint egy város, csak még nem város. Később be kellett látnom, hogy szerény tiszafüredi szemlélődésem minden bizonnyal legtalálóbb megállapítását a korcsolyavásárló ti- szaörsi fiú tette. „darugyár” 268 millió forintba került. Hát a többi? ... Egy kis elszámolásféle a köz pénzével: lakásépítésre 127 millió, közműellátásra 160 millió, kereskedelem- és szolgáltatásfejlesztésre 72 millió forintot költöttek — hozzávetőlegesen — tíz év alatt —, hogy csak a főbb kiadásokat említsük. Rente Ferenc tanácselnök, aki tizenkét éve szolgálja ebben a beosztásban a nagyközséget, csodálkozásom láttán fickós hirtelenséggel tárja szét karjait: — Tudja, milyen infrastruktúrával fogadtuk mi az idetelepített nagyüzemeket? Semmilyennel! A hátamon is borzolódik a szőr, még most is, ha ezekre az idők-, re gondolok. Képzelje csak el, tíz évvel ezelőtt nem volt annyi járdánk, mint ma asz- faltútunk! A lakosságtól 38 millió forintnak megfelelő társadalmi munkát kértek, s terveztek. Amikor „kasszát csináltak” az elmúlt tíz évről, kiderült, hogy a füredi emberek 87 millió forint értékű társadalmi munkával segítették a célkitűzések megvalósítását. A tanácsi, belterületi utak 60 százaléka aszfaltozott, vagy annak megfelelő burkolattal van ellátva. Most már annyi sem: a régi Zrínyi iskola épületét lezárták. Életveszélyes. Hat tanterem újból „kiesett”. De más megközelítésből is újért kiált Tiszafüreden az oktatásügy. Koncentrálni kellene, s az igényekhez igazítani a középfokú képzést! A meglehetősen nagy vonzás- körzettel bíró gimnázium „elnőiesedett”, s hiába az iskola jó híre, a növendékek később nehezen találják meg számításukat. Az elmúlt tanévben végzett hetvenkét diákból harmincketten jelentkeztek továbbtanulásra. Közülük tizennyolcnak „sikerült”. De hova megy a többi? Mihez ért? A környéken még mindig jelentős a női munkaerőfelesleg. Százszemélyes kollégiuma van az iskolának. Most sincs „telt ház”. Ez is mutat valamit, meg az is, hogy az iskola esti és levelező tagozataira — ezek már szakjellegű képzések — megközelítően annyian járnak, mint a nappali iskolába. ben. Az elvándorlás minimális, sőt az értelmiségi munkahelyek betöltésére meghirdetett pályázatok igen „népesek”. Képesítés nélküli nevelők munkájára nincs szükség, a szaktanárok által leadott órák aránya 98 százalékos. Viszont változatlanul nagy gond az óvodáztatás. A tények is a járási vezető véleménye igazáról gvőznek meg: a jelentős gazdasági fejlődéshez viszonyítva sajnos a szociális és kulturális ellátás szerényebben fejlődött. Már a „letelepített” nagyüzemek „vezérkara” is jórészt a fürediekből áll, mondják nem kis büszkeséggel. Most mégis — a Rögtönzött kerekasztal-beszélge- tésen — a „bevándoroltak” között kíváncsiskodunk, milyennek látják ők új lakóhelyüket? — Amikor idejöttem, bizony „kutyául” éreztem magam. akármilyen szép is a táj. Most? Nem hinném, hogy az igényeim szálltak alább, hanem a lehetőségek változtak kedvezően... — Minden jó lenne, ha . .. Ha a téli hónapokban is több szórakozási lehetőség volna. Nézze, nekem nem ügy, Debrecen 72 km, Eger alig 50 — beülök a kocsimba, és megyek... De mégis más lenne, ha kulturális igényeimet is ugyanúgy kielégítené Füred, mint a civilizációs követelményeket. — Én bizonyos fokig természetesnek tartom ezt az állapotot— néhány év múlva feloldódnak a most niég meglevő feszültségek, ellentétek. De így is lesz rendjén, hiszen ha azt elvárják tőlünk — joggal —, hogy termékeinkkel ott legyünk a világpiacon —, nos, akkor senki se tételezze fel, hogy a szellemi élet kódzászlóit félárbocon tartjuk ... Új Siófok? Nem, Füred Kimondva és kimondatlanul a korszerű művelődési központ és könyvtár hiánya feszül a fiatal műszakiakkal folytatott beszélgetésben . .. Az új intézmény makettjét már láttam, s azt a néhány, évszázados fát is(!) a múzeum udvarában, amelyek közéi!) majd az új intézmény épül. A szükséglet jogosságát különben senki sem vitatja, csak hát... Tiszafüred a Hortobágy kapuja. Az ifjúsági kirándulócentrumban már „benne van” 10 millió, a háromszázötven személyes kemping jövőre már „csillagos” lesz ... Huszonötezer vendégéjszakát töltöttek már Füreden a turisták. A Tisza, a víztározó, a holt-vizek — horgászparadicsom. A Hortobágy — élmény a messziről jött embernek. A termálvizű strand meg különösen az északról jövő barátainknak „unicum”. De a fazekas tájház, a múzeum is olyan látnivaló, amelyért érdemes Füredre utazni. De esténként mihez kezdhet a turista? A kérdés azért is fontos, mert a tiszafüredi lakosság számára a turisták fogadása nemcsak gesztus — de eey részüknek megélhetés is lehet. Tény, hogy a foglalkoztatottság belső ösz- szetétele merőben megváltozott, a lakosság jelentősebb hányada már nem a mező- gazdaságból. hanem az iparból él. Számottevő viszont még ma is a munkaerő-felesleg, a munkaviszonyban nem állók száma — a fogalkozta- tottság aránya elmarad a megyei átlagtól. Kézenfekvőnek látszik, hogy a jó idegen- forgalmi lehetőségekkel bíró nagyközség legénysorba került — bár kétségtelen, sohasem lesz az Alföld Sió- fokja —, az eddigieknél jobban építsen az idegenforgalom lehetőségeire. Mert ami eddig jobbára csak gondot okozott — a turisták ellátására célzunk — hamarosan hasznot hajthat. De ehhez is elengedhetetlenül szükségesek a tervezett művelődési objektumok. Nem az álmodozások kora A nagyközség közvetlen vonzásterülete három megye 20—25 községére, félszázezer emberre terjed ki. Óriási ez a szám, Füred tizenháromezer lakosságához képest. De az is tény, hogy a nagyközség mint középfokú központ, alapvetően meg tud felelni a feladatkörének. A fejlődés üteme elképesztően gyors volt az elmúlt tíz évben a „Hortobágy kapujában”. Merre, hogyan tovább? Á fürediek úgy mondják: inkább legyenek jól ellátott nagyközség, mint rosszul „eleresztett” város. Tudják, nem az álmodozások korát éljük — keményen dolgoztunk eddig is. ezt kell folytatnunk, ha tudjuk még ésszerűbben, még eredményesebben, aztán ... meglátjuk, mondják a vezetők. De kimondatlanul is megvan az igény a továbblépésre a tanácsnál, a könyvtárban, a téeszben, a gyárakban, a piacon, az utca emberének gondolatában, mindenhol... Tiszai Lajos Mennyit ér egymilliárd? Hogy érzi itt magát? Sokasodó örömök, szaporuló gondok
