Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-30 / 281. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. november 30. Izsák Jenő rajzai Hallotta már? „Űj konyhaművészet kutyáknak” a címe egy Párizsban nemrégiben megjelent szakácskönyvnek, amely százhúsz receptet tartalmaz négylábú kedvenceinknek. A kötet előírásai szerint zöldséget csakis párolva, a húspástétomot sütőben készítve, a véreshúrkát kizárólag alufóliában lehet felszolgálni. A reggelt egy szép matrózhús szépíti meg olajos szardíniával, délben szárnyaspástétom kerül a tálba. Kövér kutyáknak javasolt diéta: lábatlan jérce zselés főzelékkel. Az ízletes desszertről — édeS- gesztenyéről vagy vaníliacukorban görgetett túrógombócról — természeteseit ez esetben le kell mondaniuk. * * * Az Újpest 20 ezer pengőt és öt golt kapott Milánóban című sporthírében ezt írja a 8 Órai Újság 1930. szeptember 14-én: „A magyar sportközvélemény osztatlan érdeklődése mellett találkozott a magyar és az olasz bajnokcsapat, hogy kiharcolja a Középeurópai Kupában a továbbjutást. Ma már mindenki tudja, hogy a sorsolás előre megbeszélt eredménnyel végződött, mert az Újpest húszezer pengő kártérítésért lemondott arról az eshetőségről, hogy a nagyfontosságú találkozó Budapesten jöjjön létre". Mostanában gyakran panaszkodunk, hogy klubcsapataink nem állják meg helyüket a nemzetközi mezőnyben, s lám ötven évvel ezelőtt Eur.ópa legjobbjai közt nemcsak játszani, de már „btindázni" is tudtak. Csak tudnám, hány forintot ér ma az a húszezer pengő! * * * Békés István Szegény ember gazdag városban című kötetéből: „A polgárságot kiszolgáló kisemberek — a kéményseprői, a levélhordó, a tejeslegény, a szemetes, az újságkihordó, a mosónő, a törzspincér, a hordár, a házmester, a vice — újévkor színes, szöveges üdvözlőkártyákkal köszöntötték, s ezekkel rohamozták meg „patró- nusaik” pénztárcáit. A boldog új év kívánás — a b. u. é. k. — és az ezzel kicsiholt borravaló osztása a kapitalizálódó Budapesten formálisan ünnepi, valójában ridegen anyagi aktussá rögződött”. Mennyivel másak a „szocializálódó Budapesten” a bennünket kiszolgáló kisemberek (?) — a köznyelv szerint újgazdagok (!) — az orvos, a benzinkutas, az autószerelő, a pincér, az ápoló nő, a taxis, a pult alól árusító bolti alkalmazott, a postás, az újságos, a tévészerelő, az áruszállító, a borbély, a villanyszámlás —szokásai. Nemcsak újévkor, de egész esztendőben tartják a markukat, gyakran kikövetelik és kapják is a hálapénzt, a jattot, a csúszópénzt, a borravalót, a kenőpénzt. És ráadásul még egy nyavalyás újévi üdvözlő kártyával sem kedveskednek. N éha furcsa dolgokat olvas az ember az újságban — csóválta a fejét Cserfes néni, akit hozzám hasonlóan, szintén képviseltek ’ az új ötéves tervről szóló társadalmi vitában. — Valóban — mondtam, de mint kiderült, ő másra gondolt. — Megkezdődött az iskola, nemcsak nálunk, hanem a miénknél fejlettebb gazdasággal és elmaradottabb termelési viszonyokkal rendelkező országokban is. Neveket nem említek. — Nagyon helyes — mondtam, mert világéletemben zavartak a konkrétumok. Még megtudok valamit. és nem leszek képes elfelejteni. — A tetvekről olvastam — bökte ki végül Cserfes néni, és hallottam, amint egy nagy kő legördült a szívéről. — Milyen tetvekről? — kérdeztem, mert nem szeretem a rémhíreket. — Ha jól emlékszem, a magyar tetű- szezon már vagy fél éve lezajlott. Nagy vita is volt róla. Cserfes néni körülnézett- Megszokta már, hogy mielőtt mond valamit, ha gondolkodásra már nincs ideje, de legalább úgy istenigazában körülnéz. — Nem magyar tetvekről beszélek — mondta. Bátor volt, mint mindig, ha saját érdekeiről volt szó. / — Import? — kérdeztem, mert kicsit furcsállottam, hogy ezekben a devizamentes időkben pont ilyenre van pénzünk. — Külföldi tetőkről van szó — mondta a tiszteletre méltó hölgy. — Valamennyi napilapunk hírül adta azt az esetet, ami egy brüsszeli iskolában történt. Kezdtem megnyugodni. Csak terjedjen a tetű a brüsszeli kisiskolások között, legalább nem lesz alapjuk, hogy csúfolják a budapesti lakótelepek és a Rózsadomb diákjait. — Ne haragudjon, de nem olvastam valamennyi napilapunkat. Kicsit szégyelltem magam ezért, bár lehet, hogy nem volt igazam— Nem akarom sem csűrni, sem csavarni — vett nagy levegőt Cserfes néni — a lényeg az, hogy _ a brüsszeli kisiskolások húsz frankot adnak egy tetűért. — Elég drága — mondtam, mert gyors fejszámolás után erre az eredményre jutottam. — Az újságok úgy fogalmaztak. hogy ..az ebadták húsz frankot is megadtak egy élősködőért” — fontoskodott Cserfes néni. Utánaszámoltam, már nem találtam annyira soknak. — Ennyit nálunk is megkeres egy élősködő — mondtam, mert figyelemmel kísértem a bérezésről szóló vitát. — Nem erről van szó — mondta Cserfes néni. — Brüsszelben a gyerekek maguk terjesztik a tetveket, mert akinek a hajában találnak egyet, annak legalább nyolc napig otthon kell maradnia, s így igazoltan lóghat az iskolából— Szóval a belgák feltalálták a nyolc napon túl gyógyuló tetűt? — kérdeztem, csak hogy zavarba hozzam. Legyintett— Hát, nem érti ? — mondta olyan síri hangon, mint egy magyar feltaláló, aki már ismeri az újítások előtt álló akadályokat. — Készül a terv, és a tetveket kiakarják hagyni belőle. Ránéztem, de látszott rajta, komolyan gondolja. — Miről lenne szó? —kérdeztem, hogy megtörjem a csendet. — Egyszerű az egész — vágta ki az adut Cserfes. néni. — Nézze csak. Belgiumban húsz frankot adnak egy darab tetűért. nálunk pedig ingyen is megterem. Érti már? — Nem nagyon, — mondtam, mert ha csak lehet. kerülöm a kétes ügyleteket. — Miben segíthetek? — Exportálni kell a tetveket — súgta Cserfes néni. egy tapasztalatokban is gazdag élet megállapításaként- Űj beruházássál ugye nem jár. hiszen lakótelepeket amúgy is építünk, meg gyerekek is születnek, függetlenül a tetűtől. Ha évente csak két-hárommillió tetvet tudnánk értékesíteni konvertibilis valutáért, akkor az... — Állj! — mondtam olyan határozottan, mint egy vasutas, aki tudja, hogy a vagonhiány miatt az idén sem lesz .zökkenőmentes a mező- gazdasági termények szállítása. — S hol marad a szelektív iparpolitika? — Tessék? — kapta fel a fejét Cserfes néni. Sírásra görbült a szája. — Maguk mindig csak ezzel jönnek — tette hozzá, és köszönés nélkül távozott. Föld S. Péter Szántó Péter: Főzni tanulunk No, amikor végre elkezdtek saját háztartást vinni, hát az egy téboly volt. Az új lakásban minden mozgott, igazolva ezzel a görög bölcselők álláspontját, csakhogy nekik kissé túl sok volt a materializmusból, amikor a fejükre esett a beépített szekrény, meg majdnem kiléptek a balkonra ott, ahol nem is volt balkon. A leggonoszabb dolog azonban a főzéssel esett. Beköltözésük után egy hétig vihar előtti csend volt, nem működött ugyanis a gáztűzhely. Be kellett köttetni. Ehhez először elmentek a világ másik végére, bejelentkezni az illetékes hatóságnál. Azután újra -kimentek bejelentkezni, végül megint. Hetedszer. Hét nap után végül megtört a jég, be lettek kötve. Mármost az ifjú férj elég jól főzött. Nem okozott neki gondot bármiféle tea elkészítése, kitűnő virslit főzött, jól főzött tojásrántottát, sült kolbászt és zsíros kenyeret. A felesége ellenben modern lány volt. Ami azt jelenti, hogy csitii éveiben tökéletesen elsajátította a táncházban a páros libegőst, a csosszanós sántikálót, a bicegő hasra- esőt. Szintén ugyanekkorról datálódott az angolszász rock-muzsikai ismereteinek tárháza, valamint a szemkikészítés módozatainak legalább ötféle tudománya, és a szabás-varrás. (Mindössze csak férfiingre gombot varrni nem tudott.) Mit volt mit tenni, vásároltak néhány szakácskönyvet. Mária Lujza néni Kisokos Háztartási Tanácsadóját igen gyorsan a kukába hajították, mert a Szegedi szeggel szögeit ropogós receptje így kezdődött: végy hetven kiló borjúhúst... Sajnos azonban a mérlegük csak öt kilóig mért pontosan. Kisokos Valérka ízes-bűzös zöldségkönyvével se jártak jobban. Először is, amikor megfőzték a vajas karoltál buggyantott feltéttel, kiderült róla, hogy -undorító sárgarépa-főzelék, tükörtojással. Azután megpróbálkoztak azzal az étellel, amely a hangzatos Magyaros zöld- főzelék rántott csicsókával nevet viselte. Krumplit, zellert és sárgarépát elég könnyen találtak a zöldségesnél. Articsókatal- pot, endiviát Kecskeméten sikerült szerezni, csak egy kicsit kellett gyalogolni érte. Cikória, cibere, broccoli, feketegyökér és csirág azonban sehol sem volt. Paraj helyett spenótot adtak nekik, tojásgyümölcs helyett padlizsánt, s mikor paszternákot kértek, a kofa följelentette őket a legközelebbi rendőrjárőrnél, mert azt hitte, az valami goromba káromkodás. De ez még mind semmi ahhoz képest, amikor sprágát kértek, s az elárusítók megkötözték őket. A rántott csicsókához már hozzá se mertek fogni. Legutoljára a Dolgozó asz- szony Gyorsfőzési Jótanácsai című könyvvel próbálkoztak. Az angol hátszín Wellington módra vegyes körettel érdekesnek látszott, neki is láttak az elkészítésének, de harmadnap, amikor még csak a lágy, puha rétestészta nyújtásánál tartottak (ez ugyanis nélkülözhetetlen a dolgozó nő gyors Wellington-ebéd- jéhez) kicsit éhesek lettek és lementek egy étterembe. Ez viszont alig kétszáz forintba került. Ettől kezdve maguk próbálkoztak a főzéssel. Vasárnapra közösen készítették el a csípős marhapörköltet, ami annyira ízlett nekik, hogy a tányért is kinyalták, és a lábost kitörölték. Csak egy kicsit kevés volt benne a fahéj és a vaníliás cukor, Élősködők Kjusztendili testvérlapunk munkatársának Todor Parcsevnek rajzai
