Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-23 / 275. szám

16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 19B0. november 23. 1980. NOVEMBER 23.. VASÁRNAP KELEMEN NAPJA A Nap kél: 7.01 — nyugszik: 16.00 órakor. A Hold kél: 17.29 — nyugszik: 7.55 órakor. Változó Irányú szól VÁRHATÓ 1DÖJÁRÁS ma estig: változóan felhős, erő­sen párás, sokfelé ködös idő, eső nem, valószínű. Mérsé­kelt, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: általában 10, a tartósan ködös helye­ken 5 fok körül. Kislexikon Babeuf Kétszázhúsz évvel ezelőtt, 1760. november 23-án született, és 37 éves korában, 1797-ben halt meg Francois Noel Babeuf francia forradalmár, neves utó- piszta szocialista. A jakobinus diktatúra bukása után a nép érdekeinek szószó­lójaként lépett fel, az egyenlő­ség következetes megvalósítását követelve nemcsak politikai, de gazdasági vonatkozásban is. Élőbb csak a föld egyenlő új­rafelosztását, később a vagyo­nok egyenlő elosztását is prog­ramjába vette, s 1795-ben meg­szervezte az egyenlők összees­küvését, az úgynevezett therml- dori ellenforradalmi fordulat után létrejött direktórium meg­buktatására, a forradalmi dik­tatúra visszaállítására. Ellensé­gei azonban elfogták és Darthc nevű harcostársával együtt ki­végezték. A róla elnevezett, utópisztikus kommunista tanításokkal telí­tett babeufizmus számos érté­kes forradalmi elemet tartalma­zott, de gyengesége — egyebek között —, hogy a javaiv egyen­lő elosztásának kispolgári gon­dolatából indul ki. Tanai jelen­tősen hatottak a XIX. századi munkásmozgalomra, többek közt Blanquira is. Társadalmi munkában Kukoricafosztás A Mesterséges Terméke­nyítő Főállomás Szolnok me­gyei Állomásán negyvenen dolgoznak. A kis kollektíva minden esztendőben társa­dalmi munkában segít az őszi betakarításban. így volt ez az idén is. A napokban a jászapáti Velemi Endre Termelőszö­vetkezetben hibridkukoricát fosztottak. A közös munká­ból harminchétén vették ki részüket, csak azok a dolgo­zók hiányoztak, akik bete­gek voltak. A nehéz munká­ért járó. egy napi keresetü­ket felajánlották és befizet­tek a szolnoki Városi Tanács által — a gyermekintézmé­nyek fejlesztésére nyitott fo­lyószámlára. Országos tájképbiennálé Hatvanban A Hatvani Galériában szom­baton megnyitották a „Magyar tájak" című országos tájkép- biennálét, amelyen csaknem száz festő, grafikus szerepel munkáival. Az ország különbö­ző tájairól, müvésztelepeiről be­érkezett pályázati alkotások ha­zánk szépségeit tükrözik, s ér­zékeltetik a művészi felfogáso- . kát, a ki^ejezésbeli törekvése­ket is. A sorrendben immár negyedik országos tájképbiennálét Somo­gyi József Kossuth-díjas kiváló művész, a Képzőművészeti Fő­iskola rektora nyitotta meg, majd a Heves megyei Tanács és a Művészeti Alap. valamint a helyi üzemek által felajánlott díjakat, illetve a kitüntető dip­lomákat Szokodi Ferenc, a vá­rosi pártbizottság első titkára adta át a legjobbnak ítélt mű­vek alkotóinak. Végh András festőművész Arany-diplomát és a vele járó első díjat kapta meg a bien- nálén. Holnap félfogadás itt! Új háza van a jánoshidai tanácsnak A sikeres műszaki átadás- átvétel után holnaptól már az új tanácsházán fogadják a választópolgárokat és in­tézik ügyes-bajos dolgaikat Jánoshidán a községi tanács dolgozói. Az új épület a tanács sa­ját kivitelezésében készült el, 3 millió 800 ezer forint költ­séggel, a tervezettnél két hónappal korábban. A szé­pen berendezett házasságkö­tő termet, tágas tanácskozó- helyiséget, az ügyfélszolgá­lat korszerűsítését segítő iro­dákat magában foglaló ta- náesházát központi fűtéssel látták el. Lottó Ötös is van! A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 47. játékhéten a lottónyere­mények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatot egy fogadó ért el, nyereménye 1 479 131 fo­rint. 4 találatos szelvénye 33 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 179 289 fo­rint. 3 találata 5260 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 703 forint. A 2 ta­lálatos szelvények száma 188 581 darab, ezekre egyen­ként 25 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékozta­tó jellegűek! A Május 1. Ruhagyár szolnoki szalonjában már karácsonyra dolgoznak. Szebbnél szebb ruhákat, kosztümöket készítenek. A múlt hónaphoz képest munkájuk megduplázó­dott. Képünkön: bár­sony kosztümöt próbál­nak Lakások és szelgáltatéház Martian A martfűi Nagyközségi Ta­nács lakásépítési megállapo­dást kötött a MESZÖV-vél. A szükséges építési terület — a Vörös Hadsereg úti la­kótelep diéli része — köz­művesítése 1982-re elkészül. A MÉSZÖV emellett szol­gáltató egység építését is ter­vezi a nagyközségben, társ- beruházási rendszerben. Ha­marosan megkezdik a tár­gyalásokat a társberuhá­zókkal. Keleti Éva fotóin Színházi életünk A fotóművészet iránt ér­deklődök december 18-ig te­kinthetik meg Szolnokon a Vasutasok Szakszervezete Csomóponti Művelődési Házá­ban Keleti Éva fotókiállítá­sát. A kiállítás — amelynek cí­me Színházi életünk — na­ponta 14 órától, 17 óráig várja a látogatókat. Szegény Zsuzsi Zsuzsit régen ismerem. A karcsú, férfiszemet vonzó fiatal lány évek óta, vagy tán már évti­zede is napjában gyö­nyörködtetett sokunkat. A Kossuth tér 10. számú nagy bérház kis parkjá­ban állt. Körülötte virág zó bokrok, üdezöld fócs­kák, karnyújtásnyira pompás virágokkal teli erkélyek hirdették a szép­séget. A legszebb azon­ban Zsuzsi volt. pedig Zsuzsi csak egy szobor. Hogy mégis nevet kapott a ház lakóitól, bizonyít­ja. hogy megszokták, megszerették. Tavaly szilveszterkor egyik jó­kedvű hódolója még a sálát is feláldozta, be­burkolta a szép lány nya­kát. vállát. Szegény Zsuzsi! Péntek éjjel valaki garázda meg­támadta. A szobor nem tud segítségért kiáltani, így Zsuzsi reggelre az őszi avaron feküdt. A la­kók gyorsan megnézték, aztán már annak is örül­tek, hogy nem törte ösz- sze magát. Csak elhagy­ta megszokott helyét. Az illetékesek gyorsan in­tézkedtek. Óvatosan tar­goncára tették, elvitték a kecses szobrot. Gyógyul­ni, alapos vizsgálatra. A lakók bíznak benne. Zsuzsi rövidesen újból ott áll a helyén. Dacol a tél­lel, hóval, hogy mire a kis park újra üde zöld lesz, ismét gyönyörköd­tessen. Ugyan ki irigyelte meg szegény Zsuzsi hódítá­sát? — só — A Lego a sláger A Kultúrcikk áruház választéka már ünnepi \ A mikulás puttonyába, a karácsonyfa alá kívánkozó játékokból bőségesen feltöl- tötte polcait és raktárait a szolnoki Iparcikk Kiskeres­kedelmi Vállalat Kultúrcikk Áruháza. Társas-, sport-, lányka-, barkácsoló játékok­ból egyaránt bőséges a vá­laszték, néhány játéktípus máris nagy népszerűségnek örvend. Például több hajó- és autómodell újdonság és a „puzzle” összerakós játé­kok. A legnagyobb sláger most is — mint évek óta mindig — a Lego-építő, amelyből ez idő tájt várnak az üzletben újabb „utánpót­lást”. Megjegyzésre méltó, hogy a játék olyan jó, hogy nagy, 1500 forintnál drágább „egységcsomagjait” ugyanúgy vásárolják, mint a kisebbe­ket. Az építőjátékok, fajáté­kok polcai is újabb feltöltés­re várnak, valószínűleg a jövő héten kap az üzlet újabb játékokat. Az év sike­re, a bűvös kocka másfél hó­nappal ezelőtt volt utoljára, a vásárlók mindennap kere­sik, az üzletet ellátó vállalat ígérete szerint hamarosan is­mét szállítanak belőle Szol­nokra. A Holland Nemzeti Balett megkezdte vendégjátékát Ma­gyarországon. Budapesten a Vígszínházban mutatkoztak be ÍGY OLCSÓBB Egy kút helyett kettő Jászboldogházán az utolsó si­mításoknál tartanak a sekély fúrással készülő ártézi kút épí­tői. A vízhálózat fejlesztését szolgáló kútfúrás előzménye: a régi ártézi kút vízhozama csök­kent, a község zavartalan ivó­víz-ellátásához újabb kútra volt szükség. Az előzetes számítások szerint egy mélyfúratú kút építési költ­sége meghaladja a 3 millió fo­rintot. A községi tanács viszont több éves takarékoskodással 1 millió 200 ezer forintot gyűjtött össze a vízhálózat fejlesztésére. Ezért választott olyan szükség­megoldást, hogy sekély fúrás­sal két kutat épít, ezek költ­sége nem haladja meg az 1 mil­lió forintot. Elkezdték az egyik kút építését, és átadása előtt ki­derült, hogy Jászboldogházán a talajviszonyok a vártnál is job­ban megfelelnek a sekélyfúrású kút létrehozásához. Az új kút a várt 200 liter he­lyett percenként 650 liter jó minőségű vizet ad. és ezzel hiánytalanul kielégíti a község ivóvíz-szükségletét. Építési költ­sége nem haladta meg a fél milliót, így a fennmaradó ösz- szeget a tanács egy felszíni víz­tározó építésére, a vízhálózat további bővítésére fordíthatja. PIACI SZEMLE „Téliesedik” a kínálat Elfogyott a szabadföldi para­dicsom és paprika a szolnoki piacról, de melegházit egyre többet árulnak, főleg a terme­lőszövetkezeti üzletekben. Ezen a héten a Rákóczi Tsz boltjá­ban volt szép paprika 14 és 36 forintért, paradicsomot is sokat eladtak 8 és 28 forint közötti összegért kilónként. A szövet­kezeti üzletekben 4 forint 80 fil­lér a 'kelkáposzta kilója, a fe­jes káposzta is maradt 2 forint 60 fillér. Sok fogyott mostaná­ban savanyú káposztából is, aminek az ára 10 forintnál kez­dődik. Burgonyából a boltokban min­denütt 5 forint 40-ért lehet ven­ni. de a magántermelők 6—8 fo­rint körüli összeget kérnek ér­te. Sárgarépából és petrezse­lyemből most is 4 és 12 forin­tért mértek a szövetkezeti bol­tokban, magánkereskedőknél vi­szont 10 forintnál kezdődött a répa ára, petrezselyemből 16—20 forintért mértek kilónként. Egy­re kevesebb a szép karfiol. 12 —14 forintba kerül kilója. So­kan keresik a parajt és a sós­kát is, ára 25—30 forintra emef- kedett. Vöröshagymát legolcsób­ban változatlanul a zagyvaróka­si téesz boltjában lehet méretni 4 /forint 50-ért, máshol 7 forin­ton felüli összegért lehet besze­rezni. Gyümölcsből fogytán van a szőlő, 10 forintért még árultak ugyan a héten a Zöldértnél, de magánkereskedőktől csak 20 fo­rint körüli áron lehetett mé­retni. ennyire tartották a birs­almát és a naspolyát is. Almát a Zöldért üzleteiben 4 forint 50 fillérért lehetett venni, gyors fo­gyasztásra valót. A jászberényi piacon a tyúk ára 34 forint volt, kacsát 37. pulykát és csirkét 40 forint fe­letti áron lehetett venni. Tojás­ból 2 és 3 forint közötti összegért adtak darabonként. Burgonyát, valamint sárgarépát 5 forintért kínáltak: Petrezselyemből és vö­röshagymából 8—10 forintért mértek az eladók. Káposztafélé­ket 1 és 6 forintos áron lehe­tett beszerezni. Árultak zöldpap­rikát 6 és 20 forintos áron és volt gomba 90-ért. A paraj és a sóska 30 forintért cserélt gaz­dát. és, árultak még szép kar­fiolt 20 forintért. Almából 5—10, körtéből és szőlőből 8—20 forint közötti áron adtak kilónként. Mikor menjünk színházba? A szolnoki Szigligeti Szín­házban november 27-én, csü­törtökön este 7 órakor: Ame­rikai Elektra (Soós bérlet), pénteken este 7 órakor: Amerikai Elektra (Csortos bérlet), szombaton délután 3 órakor: Szerelem, ó! (szak­munkástanulók színháza). Vasárnap — november 30-án délelőtt 10 órakor: Hókirály­nő (gyermekelöadás), délután 3-kor: Szerelem, ó! (Lehotay bérlet), este 7-kor: Szerelem, ó! (Uray bérlet). Tanácskozás az önismeretről November 24-én 15 órakor a törökszentmiklósi városi művelődési központban Az önismeret jelentősége a ser­dülő és ifjúkorban címmel rendeznek tanácskozást pe­dagógusok, KISZ-vezetők és népművelők részvételével. Vitaindító előadást Fodor Katalin, a Népművelési In­tézet megbízott osztályveze­tője tart. Ezután dr. Varjasi Edit pszichológus beszámol az 1979 szeptemberében élet­re hívott önismereti kör ed­digi munkájáról. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telelőn: 12-093. Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 366 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesitő postahivatalnál, á kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag út 20. Felelős vezető: Gombkötő Béla / Tapintat Régóta ismerem őket. A három fiatalasszonyt, akik egy irodában dolgoznak. Azt is tudom róluk, hogy mind­hárman erős dohányosok. Most viszont történt va­lami. Néhány napja egyikük a folyosón álldogált és cigaret­tázott. — Miért állsz kinn a hi­degben? — kérdeztem meg­lepődve. — Látod, cigizek. — De miért nem a szo­bában? — Kíméletből. ___ ,„7 — Éva és Ica elhatároz­ták, hogy leszoknak a do­hányzásról. Ezért idebenn se szívják. De ha én az orruk alá fújom a füstöt, biztos nem állnának ellent a kí­sértésnek. Ennyit csak meg­tehetek? Igen. Ennyit igazán meg­tehetnénk mindannyian... — sze — ■ A CSALÁD, az emberi jó kapcsolatok szerepe az egészség megőrzésében cím­mel tart előadást hétfőn es­te hat órakor a törökszent­miklósi művelődési központ­ban Huszka István pszicholó­gus. ■ A MEZÖTÜRI szocia­lista brigádok klubja holnap 16 óra 30-kor kezdődő ösz- szejövetelének házigazdája a Dózsa Termelőszövetkezet Május 1. Szocialista Brigád­ja lesz, melynek tagjai ven­dégül látják az állami gaz­daság kis közösségeit. A mű­sort a művelődési központ adja. O NOVEMBER 26-án, szerdán délelőtt 10 órakor Szolnokon, a Ságvári Endre Szakszervezeti Művelődési Központban közművelődési ankétot rendeznek, amelyen az Alkotó emberért pályá­zathoz csatlakozott üzemek idei munkájáról lesz szó. Holnap délután két óra­kor pedig a szakszervezeti mozgalom helyzetéről tanács­koznak a munkásmozgalmi klub tagjai. ■ AZ IMMÁRON hagyomá­nyos, pontosan a kilencedik Expness-bált a szolnoki Ti­sza Szállóban november 29-én rendezi meg az Ex­press Ifjúsági és Diákutazá­si Iroda megyei kirendeltsé­ge. O A MARTFŰI Tisza Ci­pőgyárban április 1-én kez­dődött és november elején befejeződött tisztasági ver­senyben az „E”-gyár csákó­zó műhelyének megmunká­ló részlege bizonyult a leg­jobbnak. A versenyt jövő­re is meghirdetik. ■ KŐTELKEN a Rév fa­latozó kerthelyiségében har­minc meggyfát ültetnek el a következő napokban a Jász- Nagykun Vendéglátó* Válla­lat üzemeltetési és áruforgal­mi osztályának dolgozói, tár­sadalmi munkában. Q A KIVÁLÓ Egység cí­mért harminc szövetkezeti kollektíva pályázott az idén a Szolnok és Vidéke Afész- nál. A cím elnyeréséért a szocialista brigádok összesen húszezer óra társadalmi munkát vállaltak. ■ A KIÁLLÍTÁSOK. Teg­nap délelőtt csehszlovák kép­zőművészek kiállítását nyi­tották meg a hódmezővásár­helyi múzeumban. — A győ­ri Xantus János Múzeumban emlékérem- és emlékplakett- kiállítás nyílt. O SZÍNHÁZ az iskolában címmel szakmai tanácskozást tartottak tegnap Békéscsa­bán, félszáz színházi, iskolai és közművelődési szakember részvételével arról, hogy a színház miként segíti az iro­dalom oktatását. A tanácsko­zás résztvevői összegezték a színházzal nevelés, országos tapasztalatait is.

Next

/
Thumbnails
Contents