Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-19 / 271. szám

1980. november 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 !5K5S55eS5CS) I ■a ■m Mi mmmtWWWWWWWWWWI Jmi —gémmi niü KéPíRfiyÖ ___________előtt A jubiláló Szalmás-kórus ÜNNEPI 8 HANGVERSENY a Szalmás Kórus megalakulásának félévszázados évfordulója alkalmából 1980. október 11-én 16 órakor a VIGADÓ DÍSZTERMÉBEN A mai műsorlap — az egykori kórussal Egy vállalkozásról, mely nemcsak érdekes, tanulságos is. Televíziónknak van egy stábja — Radványi Dezső szerkesztő, Butskó György operatőr és Kígyós Sándor rendező —, amelyik egysze­rűen fejébe vette, hogy el­jut mindenhová, akár a vi­lág legeldugottabb, legtávo­labbi sarkába is, ahol ma­gyarok élnek. Magyarok a világ végén Ez a „világjáró” hármas legutóbb Ausztráliában járt, és kétrészes dokumentum­filmben számolt be, illetve tudósított arról, hogy a Föld ötödik kontinensén hányán és hogyan élnek távolba sza­kadt honfitársaink. Olyan vi- - lágba kalauzoltak el, amely­ről eddig eléggé keveset tud­tunk. Filmjük így az úti­könyvek érdekességét is kí­nálta, megismerkedhettünk Ausztrália tájaival, városai­val, de ami ennél sokkal iz­galmasabb: emberi magatar­tások tükrében láttatták, hogy az új körülmények, az idegen környezet miként ala­kítja jó vagy rossz irányban az egyéniséget, hogyan kon­zervál régi rossz beidegző­déseket, vagy ellenkezőleg: hogyan szül újfajta erénye­ket. Persze mindez attól füg­gően, hogy a kivándorlás mi­lyen mélyebb okokra vezet­hető vissza. Filmjük tanulsá­gaképpen újra kiderült a ré­gi igazság ugyanis: kutyából bizony Ausztráliában sem lesz szalonna, azaz aki ellensé­ges érzelmektől vezérelve hagyta el egykor, akár a má­sodik világháború végén, akár később az óhazát, az újban sem „felejtette el” a múltját. Jó példa volt rá a filmben szereplő lapszerkesz­tő Ady János (büszkén a költő távoli rokonának vall­ja magát), aki újságjában még mindig rég lejáratott szólamokat használ, mintha csak megállt volna az idő — felette. De akadt örvende­tesen ellenkező előjelű példa is, amikor egy szakmunkás fiatalember például munka- vállalók érdekvédelmében egészen a szakszervezeti funkcionáriusságig vitte. A szélsőségek világa ez, kétségtelenül. Nagyon nehéz lenne különböző vonásait tipizálni. Erre nem is vállal­koznak a stáb tagjai, bár van némi jele, hogy az egyszerű logikán túl a társadalmi konfliktusok szerint is ren­dezzék az anyagot. De van egy számukra kellemes ha­tása ezeknek a távolba sza­kadt magyaroknak az életé­ről szóló dokumentumfilmek­nek. Szívmelengetően doku­mentálják. hogy a józanab­bak mennyire ragaszkodnak az elhagyott óhazához, hogy miként igyekeznek új hely­zetükben is szokásaikban, nyelvükben. magatartásuk­ban megőrizni valamit ma­gyarságukból. Erika Egy másik „stáb” Szegvári Katalin riporteri vezérletével egy sokkal kisebb, szűkebb világ feltérképezését vállal­ta. egy 18 éves lány lelkivi­lágába „vezette el” a nézőt. Egy rokonszenves lány sor­sába, aki elmondott magáról jóformán mindent, ami az utóbbi időkben történt vele. Beszélt családjáról, to­vábbtanulási kudarcairól (a Színház és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett), majd pályakezdési nehézsé­geiről (most egy vidéki vá­rosban levélkihordó), szerel­mi csalódásairól, majd új szerelemre lobbanásáról — kedvesen, őszintén, ártal- lanul tárta oda magát a ka­meráknak, a mikrofonnak. Mellesleg Erikának hívják, de lehetne Ilonka, Erzsiké, vagy bárki más, egy mai ti­zenéves. De vajon korosztályának jellemző tulajdonságait sike­rült-e megismernünk a ró­la készített filmből. Ezt már korántsem mondhatjuk, mert bár a film készítői igyekez­tek bizonyos csomópontok szerint feltálalni Erika gon­dolatait, oly módon nem si­került sűríteniük a jelensé­geket, a különböző mozzana­tokat, hogy azokból egy va­lóban mai fiatal lány jelleg­zetes képének körvonalai bontakozzanak ki. Erika csak egy a hozzá hasonlók közül, aki abban különbözik tőlük, hogy neki ezúttal megadatott a szerencse, hogy mikrofon­ba is elmondhatja életét. Amiben semmi rendkívüli, legfeljebb annyi szokatlan, hogy valaki ilymódon kitá­rulkozzék ország-világ előtt. Talán ez is hatotta meg a film alkotóit oly mélyen, hogy utólag levélben kértek szinte bocsánatot Erikától, hogy életét felhasználták a képernyőn közprédául. Sze­rintem, Erika mondhatott volna köszönetét a szeren­csés véletlenért, hogy egy órán át beszélhetett szinte az egész országnak magáról, hogy ha a főiskola kapuin nem is jut át, azért egy filmfö- szerep mégis megadatott ne­ki : hatvan percen át csak az ő arcát, tekintetét nézhettük közelről, premier plánban, amely ismétlem, kedves volt, aranyos, megható, de lénye­gében semmi több. Erika csak az átlagot képviselte, nem az általánosat, a tipiku­san jellemzőt. Sajnos, nem az első és egyetlen eset, ami­kor a valóság megragadásá­nak szándéka egyszerűen megrekedt a felszínt pásztá­zó. esetlegest felmutató natu­ralizmusnál. Párbeszéd a filmszalaggal Hatékonyság termelékeny­ség, gazdaságosság, mennyit használt fogalmak, s hogy elkoptattuk őket a sok is­métlésben. Sokszor már nem is tudjuk pontosan, hogy mit jelentenek. Bán János szer- Ikesztő-rioorter remek meg­oldást talált e fogalmak je­lentésének felfrissítésére. Azonos kérdéseket tett fel egy külföldi és egy hazai üzemben. Mit kezdenek ott és mit kezdünk itt ugyan­azzal a szerszámgéppel? Mi­lyen hatásfokkal dolgozik az NSZK-ban és milyen ered­ménnyel dolgoztatják a mi üzemünkben ? Azaz szak­nyelven: milyen a gép ki­használtsága? A kérdések e körül mozogtak. A válaszok pedig anélkül, hogy magva- rázgatni. értelmezni kellett volna őket, önmagukért be­széltek. Az összehasonlításban szemléletesen mutatkozott meg olyan egyszerű igazság is. mint például: ha többet áll egy szerszámgép, akkor nyilván kevesebbet is termel. Bán János tehát rinortfilni- jében a nyilvánvalót tette még nyilvánvalóbbá, tömör, takarékos és publicisztikus hevületű riportban, csattanó­ra helyezve ki a mondaniva­lót. Csak tíz percre foglalta le a képernyőt, de többet mondott, jelentősebbet és sú­lyosabbat. mint sokszor egv, akár órákig is elhúzódó vita a gazdasági élet kérdéseiről. V. M. Az iskoláért és a városért Karcagi szakmunkástanulók kitüntetése A karcagi 629-es Ragó An­tal Ipari Szakmunkásképző Intézet 317 tanulója tavaly 2 ezer 441 társadalmi mun­kaórát teljesített az iskola, a város gyermekintézményei javára. A tanulók az iskolájuk ud­varán parkosítottak, padokat helyeztek el, több mint 250 Ids fát ültettek, és az ud­vart húsz centiméter mély­ségben jó minőségű földdel terítették le. A létesítmény köré beton alapzatú vaskerí­tést húztak, a kerítés és az iskola közötti részen egy négysávos, 60 méter hosszú vörös salakos futópályát épí­tettek. Segítségükkel a sport­udvar betonalapú súlylökő­körrel, távol- és magasugró­gödörrel is gyarapodott. El­készült a bitumenes kézilab­dapálya villanyvilágítása is. ahol azóta más esti mérkő­zéseket is játszottak. A tanulók jelentős szak­ipari segítséget adtak a tele­pülés gyermekintézményei­nek felújításához, javításai­nál. Az iskola fiataljai részt vettek a Kálvin úti iskola tantermeinek a meszelésében, a Szabó József és a Dózsa György úti napközik festé­sében. a pedagógus szolgálati lakás festési, mázolási* mun­káiban. A tizenéves szakember- jelöltek az idei tanévre to­vábbi feladatokat vállaltak. Segítik a Kinizsi úti óvoda festését, mázolását, a Csoko­nai úti óvoda játszóudvará­nak a bővítését, a ligeti sporttelep faház öltözőjének helyszíni, szerelési munkála­tait. Jászberényben Máté György tárlata Máté György szobrászmű­vész, a Jászberényi Tanító­képző Főiskola tanára alko­tásaiból nyílik kiállítás a Hűtőgépgyár munkás- és if­júsági házában. A tárlatot dr. Fábián Zoltán. a tőiskola igazgatója nyitja meg ma délután 4 órakor, s novem-, bér 30-ig nézhetik meg az érdeklődők. Tulipánfejes citerák A Ha.jdú-Bihar megyei Lé- tavértesen lakó Kiss László és Nagy József már több éve készít alföldi citerákat. Eddig ötven hangszer került ki a kezük alól. közülük több külföldre is eljutott. Képünkön: Kiss László tu- lipánfejcs citerával A díszes műsorlapon a „VIGADÓ DÍSZTERMÉBEN” sor alatt fénykép: fehér blú- zos, fehér inges nők és fér­fiak csoportja, előttük kister­metű, rövid hajú, vékonyka asszony. Énekelnek. Az asz- szony vezényel, ók a Szal­más-kórus. A Tanácsköztársaság bu­kása után, mikor magasra csaptak a fehérterror hullá­mai, jó évtizednyi idő kel­lett ahhoz, hogy tetszhalálá­ból föltámadjon az elnémí­tott munkásdal. Az 1929-es nagy világgazdasági válság után kezdett újjáéledni a munkáskórus-mozgalom. Eh­hez az újjászületéshez sok minden kellett: költők és ze­neszerzők. bátor, tehetséges munkásifjak, s nem utolsó­sorban vezető egyéniség, aki­ben minden szükséges tulaj­donság megvan, aki motorja és lelke az egész tevékeny­ségnek, a hangzó forradalom­nak. Szalmás Piroska ilyen egyéniség volt. S ma. kézbe véve a Szalmás-kórus albu­mát. a „Vonuljatok ki. chan- sonok"-at. a lapokról ismerős címek és melódiák köszönte­Vonnljatok ki, Chansonok! A S/AI.MAS-KÓBl* Al ii» IMA A Szalmás-kórus albuma nak borítója Bartók-mBvekböI A HALLGATÓTÓL is kivételes koncentrációt igénylő, Bartók-művekből összeállított hangversenyt hallhattunk hétfőn Szolno­kon az Országos Filhar­mónia rendezésében. Érde­kes és izgalmas volt nyo­mon követni, ahogy a kö­zönség és az előadói appa­rátus fokról fokra beleízelő- dött a művek hangulati vi­lágába, sajátos nyelvezeté­be. Az elsőként elhangzó Táncszvitben még csak né­hány, pregnánsan, szép ze­nekari színnel megoldott részletet élvezhettünk. Mint­ha a zenekar a terem akusz­tikai körvonalait, hangzás­viszonyait tapogatta volna. A Táncszvit negyedik téte­lében talált igazán magára a zenekar, a vonósok és változó összetételű fúvós hangszerek párbeszédéből kibontakozó tánctételben. A gyors, összefoglaló jellegű, a népek testvérré vápásának jegyében fogant finálé már kiválóan sikerült: az erőtel­jes ritmika. a pregnáns hangsúlyok révén igazán megérezhette a hallgató, hogy Bartók ostinatói, imi­tációs megoldásai, szikár, disszonáns szinkópái való­ban az ősforrásból erednek- A debreceni MÁV Filhar­monikus Zenekar jó fúvós és egészen kiemelkedő réz- fúvós gárdát mondhat ma­gáénak, s a vonós szólam is szép espressióval, homogén hangzással rendelkezik. Ezt a potenciálisan meglevő le­hetőséget azonban nem mindig használja ki a ze­nekar (elsősorban a hege­dűk) : az egyidejűség tekin­tetében nem mindig való­sult meg az összjáték. A Táncszvit előadása után a Brácsaversenyt élvezhet­tük az 1979. évi budapesti nemzetközi brácsaverseny el­sődíjasa. Nagy Sándor igé­nyes. kidolgozott tolmáT esolásában. Az első té­telben a kifejezés in­tenzitásáért ugyan még nek bennünket: a Bunkócs- ka, a Bécsi munkásinduló, a Warszawianka, a Car­magnole és a többiek, neves és névtelen költők, zeneszer­zők alkotásai, és természete­sen újra meg újra Szalmás Piroska, zeneszerzőként, köl­tőként, rendezőként egyaránt. 1930 nyarán alakult. Igazi születése pillanata azonban 1931 februárjának végére esett, amikor a pesterzsébeti Csili közönségének tapsviha­ra felavatta őket. A francia forradalom Carmagnole-je el­jutott az erzsébeti és sorok­sári munkásokhoz is. hiszen a korszak változott csak. az el­nyomottak és elnyomók vi­szonya nem. brácsahangjának kemény­ségével fizetett. A kon­centrált, de oldott brá- csázás mintáját a második és harmadik tételben mu­tatta be. Ügy szólaltatta meg a művet, hogy tech­nikai nehézségei szinte nem is váltak érezhetővé, mert a zenei folyamatban értelmet nyertek, s mert természete­sen hiánytalanul megoldot­tak voltak. Mindenféle szó­lista-mamitól mentesen, ér­zékeny, finom árnyalatokat felvonultató hangképzéssel szólaltatta meg hangszerén a szívenütően szép második tételt, és lenyűgöző virtuo­zitással a harmadikat. In­terpretációja ékesen bizo­nyította a brácsa egyenjo­gúságát más vonósokéval. Nagy Sándor brácsaművész kitűnő hangszeres tudása, szuggesztív előadásmódja az egyéniség erejével és bizton­ságával párosulva élmény­szerű produkciót eredmé­nyezett. AZ ESTET a bartóki élet­mű egy különlegesen szép és sokatmondó darabja, a Cantata Profana zárta. 1930 Magyarországában, a fasiz­mus előestéjén íródott. A zeneköltő átkot mond a tör­ténelmét háborúkkal szeny- nyező emberi társadalomra, de ez átokkal egyidejűleg felidézi a Természetben az örök és megváltó Szabad­ságot, s a Tiszta források himnuszát. Ez a mű az el­süllyedő és mégis megme­nekülő világ, az új, szabad emberideál megszületésének látomása. A bűntelen ter­mészet beöleli a bűnbeesett világot önmagába, s meg­váltja azt. Bartók szarvasai megváltott emberek. akik csak tiszta forrás fölé ha­jolnak. Ez a XX századi ars poetica és a barokk ze­ne hagyományai flpassio be­vezetés, karfuga, összefogla­ló-megismétlő zárótétel), ro­mán népballada, valamint pogány mítosz (szarvasokká vált fiúk) ötvöződik e re­A kórus énekelt, lázitott, lelkesített. Talán Maja­kovszkij híres ROSZTA-ab- lakai egyesítették ennyire szervesen magukban a for­radalmi propagandát és- a művészetet. A Szalmás-kórus művészete a munkásmozga­lom hétköznapjainak művé­szete volt. A Vigadó termé­ben az egykori Szalmás-kó­rus nem énekelt, nem éne­kelhetett az ország legszebb hangversenytermében. Az. hogy most itt énekelt egy, a nevüket viselő kórus, az elég­tétel mellett jelkép is: „a kunyhókból a palotákba, a kalapácstól a hatalomba" jel­képe. mekműben, mely az est ér­dekessége volt mind meg­munkálását, mind őszinte interpretálását tekintve. A világhírű debreceni Kodály- kórus hivatásos együtteshez méltó felkészültséggel és hangzással, de professzio­nistáknál ma is olyan ritkán tapasztalható belső tűzzel énekelt. EGYETLEN kifogás a szö­vegmondást érheti. A lírai esengő részek megkapóan szépek voltak. A karfúga különösen nehéz imitációi­nak biztonságos megszólal­tatása. a szólamok mindvé­gig világos kontúrjai (első­sorban a szoprán és basszus) s az, hogy a partitúra tá­masztotta nehézségek rejtve maradtak a közönség előtt — a kitűnő tanítás eredmé­nye és Gulyás György kar­igazgatót dicséri. Az énekes szólistákról is az elis­merés hangján lehet csak szólni: imponáló műismere­tük (szinte végig kívülről énekelték szólamukat), mu­zikalitásuk és stílusérzékük igazi együttes produkciót eredményezett. Korcsmáros Péter (tenor) magvas han­gon, hajlékonyán, érzelmek­ben gazdagon formálta a magas C-t is elérő szólamát. Gregor Józsefnek pedig elég néhány ütem ahhoz, hogy azonnal atmoszférát teremt­sen gyönyörű, nagy vivőere­jű basszus hangjával. A legnagyobb érdem azonban a végig pontosan, határozottan vezénylő, Bar­tók zenéjét értő, az egész produkciót összefogó kitűnő karmesteré. Lukács Erviné, aki a szólistákkal és az együttessel közösen bizonyá­ra jóleső érzéssel nyugtázta a szolnoki zeneszerető kö­zönség vastapsát- E koncert hangulata is úgy nőt, for­rósodott fokról fokra, mint ahogy a Táncszvit kezdő, két-három hangos képletei tágulnak fokozatosan széles ívű dallammá. Labáth Valéria Emlékezetesen szép hangverseny

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents