Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-16 / 269. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. november 16. SZÓL A RÁDIÓ... Stílusos hangszórók Halmozás Humorszolgálat Az orvos a beteghez for­dul : — Dohányzik? — Nem. — Kár, mert sokkal job­ban érezné magát, ha abba­hagyná ... * * * Az egyik 'alkalmazott fe­lesége az üzemi mulatságon odament egy tekintélyesnek tűnő férfihez, és ezt kér­dezte: — Ugye, ön a vezérigaz­gató? — Igen, hogy találta ki? — A férjem olyan jól szokta utánozni önt, hogy mindenki betegre neveti magát! * * * A vadászok feleségükről beszélgetnek. — Az enyém olyan, mint egy zerge — mondta az egyik. — Karcsú, kedves, nagy szeme van. — Az enyém ravasz, fur­fangos, de gyors és serény. Olyan mint egy fiatal róka. — Mit mondjak — mor­mogta a harmadik, — az enyém külsőre olyan, mint egy ember. * * * Késő este a taxiállomáson ketten próbálnak elkapni egy taxit: — Engedje meg, nagyon sietek — mondta az egyik. — A feleségem gyermeket vár. — En rosszabb helyzetben vagyok — jelentette ki a másik, —• az én feleségem engem vár! * * * Bíró: Miért gyártott ha­mis pénzt? Vádlott: Miért? Mert va­lódit nem tudok csinálni. * * * Főnök: Miért nem jött be tegnap dolgozni? Alkalmazott: Rosszul érez­tem magam. Főnök: Orvosi igazolása van? Alkalmazott: Nincs. Nem mehettem el az orvoshoz, mert tegnap valóban beteg voltam. * * * Két titkárnő beszélget: — Szörnyű találmány ez az írógép! — Miért? — Ha nem dolgozol, rög­tön hallatszik! * * * — Tudná röviden jelle­mezni a regényem stílusát? — kérdezi izgatottan a fia­tal szerző a kiadóhivatal szerkesztőjét. — Kleptománia! — hang­zik a tömör válasz. * * * — Amikor társaságban va­gyunk, ne legyél hozzám ilyen figyelmes és gyöngéd! — figyelmezteti Márta asz- szony a férjét. — És miért ne? — Mert az emberek a vé­gén még nem hiszik el, hogy házasok vagyunk ... Igazgatók versenye édves nézőink! Itt va­gyunk a Magyar Tele­vízió országos igazga­tóversenyén. Vállalati igaz­gatók, szövetkezeti elnökök vetélkednek, ki a jobb, ki az ügyesebb. Több elődöntő­ben választották ki azt a hat vállalati igazgatót, aki a zsű­ri előtt és a tévén keresztül az egész ország szeme láttá­ra döntötte el, ki a legjobb e hazában. Már az elődöntőkön is nagy feladatot kaptak a résztvevők. Nemcsak egy-egy gazdasági problémát kellett megoldaniuk. A szigorú zsű­ri azt is pontozta, ki milyen áron tudta elvégezni felada­tát. Baumwoll Jenő például — aki ha nem versenyez, a TEXTILRONGY igazgatója — azt a feladatot kapta, növel­je a vállalat exportképessé­gét. Baumwoll vállalata be is tört a patagon piacra, de nem tudta visszafizetni az exportfejlesztő dollárhitelt, mivel egy dollár bevételt a tervezett harminc forint he­lyett csak ezer forint kiadá­sával tudott elérni. Termé­szetesen kiesett a versenyből és a Nemzeti Bank kegyei­ből. Nem került döntőbe For- maegy Győző a Fűtermeltetö Vállalat vezére sem. Neki sikerült megváltoztatni vál­lalata termékszerkezetét — magasabb feldolgozottsági fokú szénát termelt —, de közben úgy elszaladt a bér- színvonallal, hogy a gatyá­ját ráfizette a progresszív adóra. A zsűri már csak azért is lepontozta, mert ezek után öltözéke nem volt a versenyhez illő ... A zsűri a döntőben sem csak a végeredményt érté­kelte, hanem azt is, milyen együttműködés alakul ki a versenyző és a kollektíva között. Hiába oldotta meg felada­tát hibátlanul Szódásalováth Elemér, a NEV1GYMINKET- AKÍSÉRTÉSBE Ktsz elnöke, mégis kiesett a versenyből, mert a jobb munkafegyelem érdekében bevezette a káté- esznél a botbüntetést. Sajnos, más sportszerűt­lenség is előfordult. Ló Leó­nak, a KARAFIATODÉRT autószerviz igazgatójának a zsűri egyik tagja súgott. Megsúgta, hogy a következő negyedévben ismét felérté­kelik a forintot, addig ha­lassza el a két olasz autó­mosó berendezés megvételét. Mindkettőjüket kizárták a versenyből. A többi versenyző nagy küzdelmet vívott egymással. Közülük Káragözért Aladár, a CSODASZARVAS ÉS FÉMIPARI MÜVEK igazga­tója esett ki leghamarabb. Kezdeti sikerei után termé­keinek rossz minőségével ki­szorult a kelebiai piacról, így csak harmadik lett. Patópál Péter a HEJRÁ­A postahivatalba egy álarcos férfi lépett be. Egyik kezében pisztoly volt, a másikban pénzszállító zsák. Ennek méretéből ítélve az illető optimista természetű lehe­tett. Odalépett a kisablak- hoz ,és bekiáltott: — Fel a kezekkel! Vokalek postatisztviselő rögtön felemelte a kezét. — Ide a pénzt! — Hogyan adjam oda ma­gának a pénzt, ha fel kell tartanom a kezemet? — Jó, jó, hagyjuk a szel­lemeskedést! Engedje le a kezét, de meg se moccan­jon. Különben a halál fia! — Árva vagyok — habog- ta Vokalek úr —, nekem úgyis mindegy. Kihúzta az asztal fiókját, felfordította, és a látogató zsákjába szórta a pénzt. — Tessék, 216 korona és 50 halér. — Hohó, ez kissé kevés — csóválta a fejét a rabló. — Rossz napunk van. Elő­fordul az ilyesmi. Talán a bélyegeket is el vinné? 72 ko­rona és 40 halér értékű bé­lyegem van. — Mit kezdjek a bélye­gekkel? — Hogyhogy mit? Ez at­Vladimir Rohlena: Rabló­támadás tói függ, hány évet kap. Majd leveleket írogat a ked­ves rokonainak. — Nincsenek rokonaim. — Akkor nekem ír. Tud­ja, nekem sincs senkim ke­rek e világon. — Egyáltalán nincs sen­kije? — Teljesen egyedül va­gyok. El sem tudja képzel­ni, mit jelent, hogy itt kell ülnöm a poste restante-ab- lak mögött, látom a feszült várakozástól sugárzó arco­kat, látom, amint reszkető kézzel nyúlnak a boríték után, látom a lányok moso­lyát, amikor mindjárt itt az ablak előtt, türelmetlenül feltépik a borítékot. Nekem pedig senki sem ír. Soha senki. El tudja képzelni ezt? A rabló görcsösen nyelt mintha a torkán akadt vol­na valami. — Én is egyedül vagyok. Világéletemben egyedül vol­tam. .. — nem bírta to­vább, és szipogni kezdett. — Tehát maga is tudja, mi a magány — sóhajtott fel fájdalmasan Vokalek úr. — Tudom, persze hogy tu­dom — mondta a rabló, és hirtelen zokogásba tört ki. — Ne sírjon! — Hogyne sírjak, amikor feldúlta a lelkem?! Nem kell nekem a pénz. És a va­cak bélyegeire sincs szüksé­gem . . . Hát mire ment el az én egész életem ... — Köszönöm, drága bará­tom! Várjon meg, mindjárt bezár a posta, akkor elme­gyünk és iszunk egy korsó sört... Fordította: Gellert György Furcsaságok — és ami mögöttük van 1815-ben a párizsi könyv­piacon különös könyv látott napvilágot. A szerző az is­meretlenség homályában ma­radt, de a cím sokat ígért: A szélkakasok lexikona. A furcsa könyv betűrendben sorakoztatja fel azokat a férfiakat, akiknek közéleti pályafutása a szélkakas for­gására emlékeztet. Minde­gyik név mellett annyi zász­lócska van, ahányszor a változó idők szelleméhez idomulva, mindenkor a szél irányába fordultak, köpö­nyeget váltották. Nagy kár, hogy 'a törté­nelmi sorsfordulókban oly gazdag 20. században nem készült magyar szélkakasle- xikon. Egy-két ismerősére csak-csak rátalálna az em­ber! * * * Világhírű tudós utazónk, Körösi Csorna Sándor tibeti ÉRÜNKARRAMÉG téesz el­nöke ravasz taktikával élt. Munkájának vezérelve az volt, hogy csak az nem kö­vet el hibát, aki nem dolgo­zik. Nos, ö nagyon jól kijött a kollektívával, de mást sem csinált. Így a kis közös­ség elérte a kitűzött célt, az igazgató meg hibapont nél­kül oldotta meg feladatát, így került a második hely­re. A jövőre nézve biztató, hogy már csak a második helyre lehetett így kerülni, nem az elsőre. Fehér Piros, a döntő egyet­len női résztvevője lett az első, a Magyar Vászon és Kanavász Művek igazgatója. Olyan hibátlanul dolgozott, mint Patópál Péter, olyan fegyelmet tartott, mint Szó­dásalováth Elemér, s úgy át­alakította vállalata termék- szerkezetét, mint Formaegy Győző. De mindezt úgy csi­nálta, hogy a döntő többi résztvevőjével ellentétben nem kapott utána infarktust. Gőz József kísérője, Puncog láma írja a betegek megvizsgálásának tennivalóiról: huszonkilenc(J) kérdést kell a pácienshez intézni, majd megvizsgálni a nyelvét, pulzusát és a vi­zeletét. Az orvosetikai sza­bályok előírják: „Ne legye­tek önhitte,i, ne sandítsatok a beteg erszényére, ne tö­rődjetek azzal, gazdag vagy szegény, megkülönböztetés nélkül legyetek mindenki orvosa.” Ezek szerint Tibetben na­gyon elkényeztették a bete­geket. Huszonkilenc kérdést feltenni? Az SZTK-rende- lökben szerzett tapasztala­taink alapján számunkra az ilyen gyógymód teljesen el­képzelhetetlen. A beteg er­szényére sandításról pedig egy szót se, hiszen nálunk ingyenes a betegellátás! * * * Szent István törvényköny­ve megszabja, „hogyha va­laki az előkelőek közül fele­ségének meggyilkolásával szennyezi be lelkét, ötven tinót fizessen az asszony szüleinek, és az egyházi sza­bályok szerint böjtöljön”. Szent László már kimondja, hogy „ha valaki mással pa­ráználkodó feleségét megöli, Istennek adjon számot róla, és ha . kedve van, vegyen mást feleségül”. Kálmán ki­rály törvénye így módosul: „ha valaki az ő felesége pa- ráznaságát törvény előtt bi­zonyítja, tartson az asszony bűnbánatot, és annakutána béküljenek meg, ha kedvük tartja”. Számunkra, a régi törvé­nyek közt járatlan laikusok számára, a szigor enyhülé­sének csak egy oka lehetett: a kikapós menyecskék szá­ma gyarapodott, a tinók meg elfogytak. * * * Hankiss Elemér írja Tár­sadalmi csapdák című köte­tében a sápot, a borravalót, a csúszópént, a hálapénzt ás egyéb pumpolási manővere­ket magába foglaló korrup­cióról: „A korrupció nagyon makacs betegség; a szakiro­dalom egybehangzóan állít­ja például azt, hogy Angliá­nak egy teljes évszázad erő­feszítéseire volt szükség ah­hoz, hogy a 18. és 19. század első harmadában még hír­hedten korrupt közélete fo­kozatosan világviszonylat­ban is példamutató közélet­té tisztuljon.” Az angol példánál marad­va, reménykedhetünk: uno­káinkat, dédunokáinkat már nem bosszantják úton-útfé- len benzinkutasok, taxisok, autószerelők, bolti eladók, ügyintézők körmönfont prak­tikái ... Istenem, ez is va­lami! * * * „Egy országot egy lóért!” — kiáltotta csatából vesztes­ként menekülve III. Richard király. Mit adott volna egy autóért? — kérdi a történet kapcsán egyik írásában Kosztolányi Dezső. S vála­szol is rá gyorsan: Egy vi­lágbirodalmat. Napjainkban Kosztolányi feltételezése nem érvényes. Mert mit mondhatnánk III. Richard óhaja hallatán? — Felség, az a helyzet, hogy új gépkocsit állami in­tézmény, közület — ez eset­ben ön is — csak a Mer­kúrtól vehet, s a befizetés után várni kell néhány hó­napot, esetleg egy évet is, amíg megkapja. Inkább autóstoppal próbálkozzék! Az jóval gyorsabb, bizto­sabb! Kiss György Mihály Szöveg nélkül Todor Parcsev rajza Rossz emlék Fő a nyugalom Sztereo Izsák Jenő rajzai

Next

/
Thumbnails
Contents