Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-15 / 268. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 198Ú. november 15. 1980. NOVEMBER 15., SZOMBAT ALBERT, LIPÖT NAPJA Tartósabb feihősödés VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Változóan felhős, párás, többfelé ködös idő. Az északi országrészben tartósabb feihősödés, számottevő csapadék nélkül. Időnként megélénkülő változó irányú szél. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában 0, —5 fok között, derült, szélcsendes, hóval borított területen —5, —9 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén plusz 5 fok, a tartósan ködös helyeken 0 fok körül. A Nap kél 6.49, nyugszik 16.08 órakor. A Hold kél 12.49, nyugszik 23.00 órakor. Kislexikon Johannes Kepler Háromszázötven évvel ezelőtt, 1630. november 15-én halt meg — 59 éves korában — Johannes Kepler, a korszakalkotó jelentőségű német csillagász és matematikus. Fiatalon kezdett el matematikai és csillagászati problémákkal foglalkozni, s tanulmányai idején Kopernikusz híve lett. Grazban kapott egyetemi katedrát, de azt haladó nézetei miatt, az ellenreformáció előretörése után kénytelen volt elhagyni. Ekkor Prágában telepedett le; 1601-től itt dolgozott Tycho Brahe, majd annak halála után őt nevezték ki II. Rudolf császár udvari csillagászának és matematikusának. Az uralkodó halálát követően Linzben lett egyetemi professzor. ö fedezte fel a bolygók mozgásában megnyilvánuló három legfontosabb törvényszerűséget — ezek az úgynevezett Kepler- törvények —- s ezzel tökéletesítette a kopernikuszi heliocentrikus világképet. Matematikai tevékenysége is jelentős; egyebek között logaritmus táblát állított össze. A róla elnevezett egyenlet a bolygók pályaelemei közötti, általa felfedezett matematikai összefüggést fejezi ki és segítségével a bolygó helyzete valamely időpontra előre, illetve visszamenően is kiszámítható. 0 vendégeknek jutott a pálma Napi politikai tájékozó- dottságukról, irodalmi és spoirtismereteikről adtak számot a fiatalok csütörtök este, a rákóczifalvi Rákóczi Tsz szandaszőlősi kerületének pinceklubjában rendezett vetélkedőn. A házigazda szerepét az F. Bede Ferenc KISZ- alapszervezet töltötte be. Hét csapat szoros küzdelméből a vendégként meghívott együttes, az MN 1775. alakulat fiataljai vitték el a pálmát. „Üszó csoda” A mitsubishi hajóépítő cég sólyájáról tegnap vízre bocsátották a világ egyik legdrágább luxushajóját. A 63 méter hosszú, 22 szobás „úszó csodát” Evangelosz Nomikosz görög tengeri fuvaroztató rendelte leánya születésnapjára. Befejezéséhez közeledik a kunhegyest könyvtárépület felújítása. A török kori műemlékjellegű épület rekonstrukciós munkáit a tanács költségvetési üzeme végzi A Szigligeti Színházban Betegség miatt nincs előadás Az ember tragédiája mai és holnapi előadásait sem tudják megtartani az egyik főszereplő betegsége miatt Szolnokon, a Szigligeti Színházban. Áz Ybl Miklós-bér- letesek december 6-án, szombaton este, az Ajtay-bérlete- sek december 7-én, vasárnap délután, a Pécsi-bérletesek pedig aznap este nézhetik meg a Tragédia- előadását. Ma nyiiik flbádszalókon Buhály József kiállítása Fiatal szentendrei művész, Buhály József alkotásaiból álló kiállítás nyílik ma délután Abádszalókon, a helyi művelődési ház rendezésében. A nyírségi származású, a Képzőművészeti Főiskolát 'munkásévek után végző,' majd Moszkvában egyéves ösztöndíjjal tanuló-alkotó művész néhány festménnyel és több grafikával mutatkozik be az abádszalóki közönségnek. A november végéig nyitva- tartó tárlatot Chikán Bálint, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának vezetője nyitja meg. Ki tanúi kitől? . Az úgynevezett délutáni egri járattal utaztam a minap Tiszafüredről Szolnokra. Temérdek volt az utas, a fel- és leszálló. Érdekes módon ha községben, vagy netalán városban libbentek fel a hideg arcú jövevények, hang nélkül, némán huppantak a szabadon maradt helyekre. Bánhalmán és a többi tanyasi megállónál viszont hangos jó estéttel lépett be mindenki a kocsiba. Mi benn ülők egy kicsit restellve, fogunk között mormogva pasz- sziroztuk ki viszonzásképpen egy halk köszönést. Valahogy elszoktunk már az udvariasságnak ettől a kedves formájától. Sokat írunk arról: a tanyák, az apró falvak lakóit kulturális téren fel kell zárkóztatnunk a nagyobb települések színvonalához. Ügy tűnik, van az életnek olyan területe, ahol mi — sokszor a lakótelepi szomszédot sem ismerő — városlakók, tanulhatnánk a kis falvak emberétől. Azt hiszem, közéjük tartozik a mindenkori szívélyes köszönés gesztusa is .'.. — d. sz. ni. — Mindenkit hív, vár a tanács Faültetés a Széchenyin Szolnok legnagyobb épülő városrészén, a Széchenyi lakótelepen, az Orosz György és a Jászi Ferenc út környékén már 40 ezer négyzetméter zöldterületet, parkot, azon játszóteret alakított ki az ottlakók segítségével a városi tanács útfenntartó üzeme. Most nagyarányú fásításhoz kéri a tanács azok segítségét, akik érdekében megindult az akció. A lakók a tanácstagoknál és a népfront körzeti bizottságánál ajánlhatják fel szombat-vasárnapi segítségüket. Sajnos a kezdeményezés eddig a vártnál sokkal kisebb visszhangra talált. Október 25— 26-án mindössze negyvenötén — főként katonák — forgatták az ásó- és lapátnyelét, így is 50—60 fát ültettek el. A következő hét végén a havázás, november 7—8-án az eső miatt nem lehetett dolgozni. Az év hátralévő hétvégi napjain azonban remélhetőleg lesz még ennél jobb idő és nagyobb lelkesedés is. Annál inkább, mivel ezen a területen a parképítés befejezéseként még az idén 400 több éves fát — ezüstjuhart, ezüsthársas fenyőt, ostorfát, platánt, tölgyet és nyírfát, — valamint ezer cserjét kellene földbe helyezni. Az Orosz György útra a Kisgyep északi részén lévő, ritkításra szoruló tölgyesből hoznak idősebb fákat, a cserjéket az Óbuda Tsz, a többi fát a városi tanács kertészeti üzeme és a rákóczifalvi téesz szállítja. Sajnos eddig úgy tűnt, hogy a lakótelepieket nehéz megnyerni a környezetszépítő munkákra. A korábban elültetett fák, bokrok becsülete sem nagy. A gyerekek késsel faragják, a felnőttek autóval (véletlenül) tördelik ki azokat. A hiányos gondozás miatt sok fa és cserje kiszáradt, elpusztult. A Széchenyi lakótelepiekkel együtt a fásítási akcióhoz ezen a hét végén a Jubileum téren lakók segítségét is kéri a városi tanács. Az íves házak mögötti játszótérre 15 fenyőt, 65 másfajta fát és 3—400 cserjét szállítanak az útfenntartó üzem dolgozói, amelyek elültetéséhez szintén segítségre számítanak. A képernyő hatása Könyvsiker lett Shakespeare! Szerencsés közművelődési vállalkozás, amikor a televízió egy-egy sorozatához igazodva kínál olvasnivalót a könyvkiadás. A Shakespeare- drámák televíziós bemutatóival egyidöben, olcsó, ízléses formátumban megjelentek a könyvesboltokban is a drámák — és azon nyomban bestsellerekké váltak, Szolnokon is. A megyeszékhely legnagyobb könyvesboltjában, a Szigligetiben, a. Rómeó és Júliából, a Julius Ceasarból, a VIII. Henrikből, a Szeget szeggel-ből és a Shakespeare életrajzból több száz példány fogyott el napok alatt. (A könyvesbolt vezetője szerint hamarosan „Utánpótlást” is kap a bolt.) A Shakespeare iránti örvendetesen megnőtt érdeklődés jelenségét bátran nevezhetjük „nyitott képernyő”-jelen- ségnek... — szj — Felejthetetlen rajfoglalkozás Kedves vendég látogatta meg a héten a mezőtúri Kossuth téri Általános Iskola 6/á. osztályának rajfoglalkozását. Az ukrajnai Li- szicsanszkból érkezett Pjotr Manyec Efimovics, akit 1945 februárjában a felszabadító szovjet csapatok sebesült katonájaként gyógyítottak a város kórházában. A gondos ápolók egyikével, a ma már 76 éves Fabó Mária nénivel ezelőtt 30 évvel kezdett levelezni, mígnem 'egyszer meghívólevelet vitt a posta Liszicsanszkba. Így lépett 35 év után ismét magyar földre az egykori harcos, hajdani ápolóját meglátogatni. „Péter” bácsit, aki a meleg hángú fogadtatás után beszélt a gyerekeknek a háborúról, az újjáépítésről, egykori katonatársai nevében is köszönetét mondott a sebesültek gondos ápolásáért és hazaszeretetre, példamutatásra buzdította a piros nyakkendős pajtásokat, akik tiszteletbeli rajtaggá fogadták. k. j. p. Vörös nyakkendőt kötöttek a veterán harcos, a tiszteletbeli rajtag nyakába Tavaly észt vendégek jártak tapasztalatcserén a jászkiséri Lenin Tsz-ben. Nemrég viszontlátogatásra kaptak meghívást a termelőszövetkezet szakemberei a Pärnui járás Edasi (Előre) kolhozából. A jászkiséri küldöttség Gócza József elnök vezetésével a napokban tért vissza Észtországból, ahol a Jaagupi település szövetkezeti gazdaságában elsősorban az állatállományt tekintették meg, a tej- és hústermelést tanulmányozták. Képünk a kolhoz borjúnevelőjében tett látogatás alkalmával készült A tél küszöbét nemcsak az időjárás, hanem az ilyentájt szokásos falugyűlések sora is jelzi, hiszen évről évre a hosszúra nyúlt esték kínálnak jó alkalmat a Hazafias Népfront községi szervezeteinek, a tanácsoknak arra, hogy a faluközösség előtt számot adjanak végzett munkájukról, és új feladatokra mozgósítsanak. Hétfőn Nagyivánon, kedden Tiszaigaron, szerdán Ti- szaörsön találkoznak a település állami és társadalmi vezetői a lakókkal. Mindhárom községben gondosan készültek a „randevúra”, fórumládát helyeztek el, abban gyűjtötték össze a közérdekű bejelentéseket, kérdéseket, amelyekre a falugyűlésen kapnak választ az érdeklődők. 0 lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a Pásztón megtartott 46. heti lottós őrs olás alkalmával a következő nyerőszámokat húzták ki: 3, 8, 20, 32, 79 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angála Telefon: 12-093. Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 IUI ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pí.: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egv évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivatalnál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla Hétvégi állatorvosi ügyelet Jászberényi járás: dr. Szécsi Ágoston Jánoshida (Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászbol- dogháza, Jászalsószentgyörgy), dr. Pásztor János (Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás), dr. Gulyás József Jászárokszállás (Jászárokszállás, Jászágó). dr. Gvurkó László Jászjákóhalma (Jászjákóhalma, Jászdózsa). dr. Szűcs Antal Jászkisér (Jászki- sér), dr. Horváth Gábor Jászla- dány (Jászladány). Jászberény, (Jászfelsőszentgyörgy, Puszta- monostor, Jászfényszaru: dr. Kovács József Jászberény, Bercsényi u. 28. és dr. Zilahi János Jászfényszaru, Szabadság u. 27. Kisújszállás: dr. Tölgyvári Béla Kisújszállás, Ifjúság u. 15. Kunszentmártoni járás: dr. Farkas Elek Kunszentmárton. Kilián ltp. 0. ép. 13. Mezőtúr és Kétpó: dr. Lázár József Mezőtúr, XV. u. 1. Karcag: nagyüzemi és tanyai terület: dr. Magyar Béla Karcag. Hajnal u. 22. városi körzet: dr. Hazay Béla Karcag. Varró u. 18. Szolnok «város és környéke: dr. Kiss Ferenc Szolnok, Vörösmarty u. 17. (Szolnok, Rákóczifalva). dr. Gulyás Pál Szajol, Fő u. 1. (Szajol). dr. Bóné László Ve- zseny. Petőfi u. 2. (Tószeg. Ti- szavárkony. Tiszajenő, Vezseny). Szolnoki járás: dr. Balogh Péter Besenyszög. Hunyadi u. 1. (Besenyszög. Nagykörű. Kőtelek. TisznsülyL dr. Cseh Gábor Üjszász. Erkel F. u. 38. (Ü1szász. Zágyvarékas). dr. Cseh János Kengyel. Kossuth u. 27. (Kengyel. Tiszatenyő). dr Fütty Géza Fegyvernek. Felszabadulás u. 150. (Fegyvernek. Kuncsorba. örményes, Tiszabő), dr. Horváth Lajos Kunhegyes, Kossuth u. 55. (Kunhegyes, Kenderes), dr. soós Pál Tiszaföld- vár. Kossuth u. 139a. (Martfű, Rákóczlújfalu, Tiszaföldvár). Tizsaiüredi járás: dr. Bujdosó István Tiszafüred, Mák u. 14. és dr. Zsombokos András Kunmadaras. Lenin u. (Tiszafüred. Ti- szaigar, Tiszaörs, Nagy Iván, Kunmadaras, Tiszaszőlős). dr. Dóra Lajos Abádszalók, Lenin u. 18. és dr. Pataky Tibor Abádszalók, Alkotmány u. (Abádszn- lók, Tiszaszentimre, Tiszagyen- da, Tiszaroff, Tis/.abura, Torna j- monostoraL Törökszentmiklós és Tiszapüspöki: dr. Madaras Albert Törökszentmiklós. Április 4. iu_3. (Törökszentmiklós), dr. Palkovics László Törökszentmiklós. Ady E. u. 1 a (Tiszapüspöki). Túrkeve: dr. Lakatos Já-* nos, Mátyás kir. u. 9. Hóó — rukkk! A Tisza Cipőgyár martfűi lakótelepének gondnoksága nemrégiben új bútorokat vásárolt, hogy a leányszálláson élő fiatalok környezetét az eddiginél is kulturáltabbá varázsolja. Gondba esett a gondnoknő, amikor az új heverők, szekrények megérkeztek, mert hogy maguktól bizony nem sétálnak fel az emeleti szobákba, és a lányoktól se várható el, hogy a nagy cuccokat maguk cipeljék fel a lépcsőn. A hármas és négyes számú férfiszállás lakóinak viszont kétszer se kellett mondani, hogy segítségre volna szükség. Hipp-hopp ott termettek és hóó-rukk! — percek alatt minden a helyére került. Mit meg nem tesz az ember, ha lányokról van szó... Jß TÖBB MINT négyszázan jutottak el már az idén külföldre az IBUSZ mezőtúri irodája segítségével a városból és környékéről. Százhat- vanan a Szovjetunióban, száznyolcvanán a környező szocialista országokban jártak és száznál többen ismerkedtek nyugati országokkal. © FA- ÉS CSONTFARAGÁSOK, szobrok, kisplasztikák, bőrfonatú lakásdíszítő elemek láthatók a héten nyílt kiállításon a túrkevei Táncsics klubban, a Széchenyi út 26. szám alatt. Valamennyi ott látható tárgy a helyi Vörös Csillag Tsz tagjainak — főként fizikai dolgozók — munkája. November 20-ig naponta 11.30 és 17.30 között szívesen látják az érdeklődőket a bemutatón. H ÚJ ÜZEMI csoportja alakult Szolnokon a Magyar Autóklubnak az Építő-, Javító- és Szolgáltató Vállalatnál. Tagjai — a vállalattal kötött együttműködési szerződés alapján — máris igénybe vehetik a klubmü- helyt. © HARMINC első éves szakmunkás tanuló ismerkedik a gépszerelő, az esztergályos és a szerkezetlakatos szakmával a Mezőgép törökszentmiklósi gyárában. A felnőttek is szívesen tanulnak : huszonhat hegesztő és negyven targoncavezető jelentkezett szakmai tanfolyamra. ■ ÁTALAKÍTJÁK Szolnokon a Kossuth téri Totó- Lottó Kirendeltséget. Az előreláthatóan december közepéig tartó munka miatt a szaküzlet átköltözött az OTP megyei fiókjához, a Ságvári körútra, ahol változatlan nyitvatartással árusítják a szelvényeket, váltják be, a nyereményeket és veszik át a reklamációkat. © OLIMPIAI VETÉLKEDŐT rendez ma délután 2 órától a nagyiváni művelődési házban a járási KISZ- bizottság és a helyi alapszervezet, amelyre a tiszafüredi járás valamennyi alapszervezete meghívást kapott. A versengés után Perce Miklós pol-beat énekes szórakoztatja a fiatalokat. ■ A MAGVAR—MONGOL Barátság Termelőszövetkezet pávakörének szervezésében és közreműködésével népzenei találkozó kezdődik ma este 6 órakor Mezőtúron, a városi művelődési központban. A műsorban az öcsödi, a tiszasasi és a törökszentmiklósi pávakör is szerepel. © A VASAS kongresszus tiszteletére kongresszusi műszakban dolgozott, illetve dolgozik tegnap és ma a Hűtőgépgyár jászberényi anyaüzemének és vidéki egységeinek mintegy háromezer kollektívája.