Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-07 / 235. szám

Gyászhír — köszönetnyilvánítások Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága édes­apa, nagyapa TÉGLASI ISTVÁN életének 92.. évében, rövid szen­vedés után, folyó hó 4-én el­hunyt. Temetése október 8-án 12.30-kor Szolnokon, a Munkás­őr úti temetőben lesz. A gyá­szoló leánya és unokája. Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik TÍMÁR LÁSZLÓ szabász temetésén megjelentek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Két bátyja és húga, Szolnok. Köszönetét mondunk mind­azon rokonoknak. ismerősök­nek, akik felejthetetlen, drága édesapánk DENCS LAJOS temetésén részt vettek, fájdal­munkban osztoztak. Külön kö­szönjük a 7. sz. Volán dolgo­zóinak és brigádjának megemlé­kezését, részvétnyilvánítását. Gyászoló lányai. Köszöntet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak, a Má­jus 1. Tsz és a Szakközépiskola összes dolgozóinak, akik SZAKÁLL IMRE temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Felesége. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, jó­barátoknak, szomszédoknak, a BÖRTEX vezetőinek, dolgozói­nak. a Víz- és Csatornamű Vállalat dolgozóinak, hogy édes­apánk, BARHACS MIHÁLY temetésén megjelentek és sír­jára virágot, vagy koszorút he­lyeztek. Gyászoló család. Rákó- czifalva. A Tisza Bútoripari Vállalat Csongrádi vezetőségének, akik férjemet. PAPP PÉTER PÁLT saját halottjuknak tekintették, munkatársainak és mindazok­nak, akik fájdalmunkat együtt­érzésükkel. táviratban vagy személyes részvétnyilvánításuk­kal enyhítették, ezúton mon­dunk köszönetét özv. Papp Pé­ter Pálné és családja. apróhirdetés INGATLAN ELADÓ 2 szobás la­kás 157 négyszögöl telek, melléképület­tel. pincével, kúttal vagy elcserélhető 1 szobás kis kertes házra ráfizetései. Jászberény, II. kér. Hársfa u. 7. (7*515) KÉTSZOBÁS 59 m-’- es OTP társasházi öröklakás eladó kp + OTP-átvállalással. Szolnok, Mikszáth Kálmán u. 28. III/9. Érdeklődni: 17 órá­tól. (H. 3855) OTP-s öröklakás el­adó Jászberény, Tanács körút 8. I. em. 5. (7519) 287 négyszögöl telek eladó hozzátartozó lakóépülettel. Szol­nok. Kiss János út 102. Érdeklődni: minden nap. (7566) :--------------------------------------------— SZAJOL. FŐ út 25. alatt 2 szobás ker­tes, családi ház — azonnal beköltözhe­tően — eladó. Irányár 220 080 Ft. Érdeklődni lehet: a fenti címen vasár­napokon 9—15-ig. (7476) ELADÓ Homok, Bá­tor II. 58 alatti régi típusú ház pincével, azonnal beköltözhe­tően. kb. 1288 négy­szögöl szőlő és gyü­mölcsös. Bábik. (7531) KÉTSZOBÁS össz­komfortos, szövet­kezeti lakás eladó. 358 080 + OTP. Ér­deklődni: Szolnok, jubileum tér 5. XI. em. 4. 18 órától minden nap. (7550) ELADÓ 2 szobás I. emeleti lakás kész­pénz + OTP-vel. Érdeklődni: Martfű, Ifjúság út 3. 18—19 óra között. (7539) SZOLNOKON, a Li­get u. 40. sz. alatt 339 rn^-es hobbitelek eladó. Érdeklődni: Szolnok, szántó krt. 17. III. em. 13. Lu­kács. (7496) SZOLNOK központ­jában eladó kétszo­bás. gázfűtéses, összkomfortos. ker­tes. családi ház Batthyány u. 66. (7497) KIS családi ház el­adó. Jászberény, Szilvás dűlő 28. szám. (7582) KÉTSZOBÁS 59 m2 OTP társasházi la­kás eladó kp + OTP átvállalással. Kunszentmarton KT N ép. II. 7. Érd.: 9—18-ig. Telefon: 232 (7479) GÉPJÁRMŰ MOST műszaki vizs­gázott 125-ös MZ eladó. Nemes Jó­zsef. 5137 Jászkisér, Vásártér út 9,"a. (7509) JÓ állapotban levő IV Skoda S—108-as eladó, 8l-ig vizsgá­zott. Érdeklődni le­het Jászfelsőszent- györgy. Petőfi út 3. (7583) UL-es Trabant. 3 éves műszakival, igényesnek eladó. Érdeklődni telefo­non 18 óráig. 232. Kunszentmárton. Ki­lián lakótelep. N ép. II. em. 7. (7546) ID Wartburg. 1983- ig műszaki vizsgá­zott. új motorral el­adó. Tiszaörs. Vö- röshadseireg út 42. (7537) MOST műszakizott CR-es Trabant Lim. eladó. Szolnok, Gerle u. 11. II/l. (H. 3675) ZS Wartburg de Luxe eladó. Szolno­ki piaci újságárus­nál lehet megtekin­teni : (7494) ADÁSVÉTEL NARANCSSARGA iker mély gyermek- kocsi eladó. Cím: Jászberény. Winer- mann Lajos u. 11. (7448) KÉT 3 éves fekete kanca csikó eladó és egy IC rendszá­mú Polski Fiat jó állapotban, 2 éves műszakival. Jászbe­rény, Lenin út 87. (7584) 2o éves datolyapál­ma eladó. Érdeklőd­ni lehet: Tiszaföld- vár. öcsödi út 5. Telefon: 205. (5545) VÁLASZTÁSI kis­malacok eladók. Ugyanitt használt vályog eladó. Szol­nok. Bogár u. 12. (7547) 3 hetes bikaborjú van eladó. Tiszate- nyö. Táncsics út 37/a. Homonnai László (7500) EGYÉB SZEPTEMBER 30-án a Parádfürdő—Sze­gedi autóbuszjára­ton — 17.10-kor in­dul Szolnokról Sze­gedre — felejtettem teleszkópos horgász­botomat. Kérem a becsületes megta­lálót, hogy jutalom ellenében a szol­noki autóbuszállo­más forgalmi iro­dájába juttassa el. (7554) JÖN a hűvös idő. Szereltessen mű­anyagredőnyt abla­kára. Szakszerű szerelés. i év ga­rancia. Többféle szín és kivitel. Pon­tos határidő. Mikó György redőnyké­szítő kisiparos. Gyöngyös. Hunyadi u. 9. Tel.: 11-104. (6829) Altalanos és kö­zépiskolás diákok tanítását. felügyele­tét vállalom tisza­füredi házamban. ..Műszaki” jeligére az egri hirdetőbe. (H. 3729) ALBÉRLET kiadó Tiszafüreden, gyere­kes anya előnyben. ,, Kertes ház” jel­igére az egri hirde­tőbe. (H. 7549) EGY külön bejára­tú albérleti szoba kiadó. Szolnok, Sar­ló út 17. (Köjál mö­gött.) (7544) JÁSZBERÉNY köz­pontjában, forgal­mas helyen, két üz­lethelyiség és egy kis raktárból álló 50 négyzetméteres házrész október 1- tői bérbeadó irodá­nak vagy szolgálta­tási tevékenységet végző közület vagy magánszemély ré­szére. Szükség ese­tén- megosztható. Cím: Jászberény. Kossuth u. 3. (7423) LAKÁSCSERE 1 + 2 fél szobás, Szolnok. József At­tila lakótelepi szö­vetkezeti lakásom családi házra cse­rélem. Ajánlatokat: ,,Költözködés ősz­szel” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 3715) HÁZASSÁG 23 175 érettségizett szakmunkás megis­merkedne hasonló korú, nem dohány­zó. leánnyal.. Köl­csönös szimpátia esetén házasság. ..Társtalanul” jel­igére a kiadóba. ÖN IS KÓSTOLJA MEG VADHÚSBÓL KÉSZÜLT ÉTELEINKET, AZ ALÁBBI EGYSÉGEINKBEN: SZOLNOKON: — PELIKÁN ÉTTEREM CENTRUM ÉTTEREM — BÁSTYA ÉTTEREM — FENYŐ VENDÉGLŐ — NEMZETI-TALLINN ÉTTEREM TISZAFÜREDEN: — VADÁSZ ÉTTEREM MINDEN KEDVES VENDÉGET SZERETETTEL VÁR A JÁSZ-NAGYKUN VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT! (7557.) HIRDETMÉNYEK Felhívjuk volt hallgatóin­kat, akik a szolnoki Dolgo­zók Gimnáziumából általá­nos és középiskolai bizonyít" ványaikat nem vitték el, sa­ját érdekükben azokat mi­előbb szíveskedjenek átven­ni. Verseghy Ferenc Gimná­zium Esti Levelező tagozat, Szolnok. (7328.) DOLGOZÓKAT ALKALMAZUNK A JÁRÁSI ÉPÍTŐ-, VAS- ÉS FAIPARI SZÖVETKEZET ÖCSÖ­DI telepe felvételt hirdet az alábbi szakmákban: forgácsoló (esztergályos, marós), szerkezeti lakatos, hegesztő munkakörök­be. Jelentkezés: Öcsöd. Kossuth út 15. sz. vagy a 16-os telefon­számon Gál Imre telepvezetőnél. (7172) A TISZA CIPŐGYÁR MEZŐTÚ­RI GYÁREGYSÉGE azonnali belépéssel felvesz általános la­katos. villanyszerelő, vízveze­tékszerelő szakmával rendelke­zőket, valamint cipőipari szak­munkásokat. Jelentkezni lehet: Mezőtúr, Szolnoki út 29. szám alatt Derecskéi Sándor munka­ügyi előadónál, szombat kivéte­lével minden nap délelőtt 9 órá­tól 15 óráig. (6572) AZ ABÁDSZALÓKI nagyköz­ségi KÖZÖS TANÁCS ELNÖ­KE pályázatot hirdet műszaki ügyintézői munkakör betöltésé­re. A pályázati feltétel: építő­ipari technikum vagy ennél ma­gasabb építészeti iskolai vég­zettség. Fizetés a 15/1977. (\ 1.) MüM. sz. rendelet alapján, szerződéssel. Jelentkezni lehet a hivatalos órákban a Nagyközsé­gi Közös Tanács elnökénél Abádszalók. Lenin út 12. szám alatt. (7402) Azonnali belépéssel felveszünk felvonószerelőt, felvonókezelőket és kontírozó könyvelőt. Jubileum »lakásszövetkezet, Szolnok, dr. Csanádi krt. 16. (7525) A SZOLNOK MEGYEI TEMET­KEZÉSI VÁLLALAT gázkazán­hoz fűtő munkakörbe felvételt hirdet. Jelentkezni lehet a vál­lalat központjában. Szolnok, Április 4. út 18—21. (7559) A KELET-MAGYARORSZÄGI MÉH VÁLLALAT III. sz. GAZ­DÁSÁGI KÖRZETIGAZGATÓ­SÁGA felvesz szolnoki munka­helyre kazánfűtőt. Jelentkezés: Szolnok, Mártírok u. 11. szám. (7501) Villanyszerelőipari Váll. 1. sz. szerelőipari üzeme Szolno­kon és környékén, valamint a Martfűi Növényolajipari Vállalatnál lévő munkahelyére felvesz villanyszerelőket, ezek mellé segédmunkásokat Jelentkezés: A Szolnoki Cukorgyárban TÓTH SÁNDOR vezetőszerelőnél. A martfűi építkezésen a VÍV irodában KATONA KÁROLY vezetőszerelőnéL (6684.) A SZOLNOKI „RÖVIKÖT”- nek az alábbi feliratú bé­lyegzője szeptember 26-án elveszett. Kelet-magyarorszá­gi Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Válfalat szolnoki lerakata 1. sz. ko­csikísérője. A bélyegző hasz­nálata fenti időponttól ér­vénytelen. (7556.) JÁSZBERÉNY KARCAI iTOROKSZTMIK MEZŐT Szolnok megyei „SZOLTISZ’ Termelő Ipari Szövetkezet szolgáltató részlegei és szolgáltatási tevékenységei HÁLÓZATI SZOLGÁLTATÓ RÉSZLEG Szolnok, Várkonyi tér 20. — Telefon: 11-025 Építőipari szolgáltatások: kőműves, burkoló, ács, asztalos, festő-mázoló, tapétázó, villanyszerelő, víz-gázszerélő, központi fűtésszerelő, bádogos szakmában; ipari szolgáltatások: hűtőgépszerelő, rádió-tv szerelő, olajkályha szerelő, lakatos, műszerész, motortekercselő, háztartási gép­javító, autószerelő, autókarosszéria lakatos, autófé­nyező, kárpitos szakmában. SZOLNOKI SZOLGÁLTATÓ RÉSZLEG Szolnok, Gábor Áron tér la. — Telefon: 11-581 — közúti gépjárműfuvarozás, — rakodás, takarítás, — pébégáz és háztartási olaj házhoz szállítása. Kereskedelmi szolgáltatások Szolnok, Várkonyi tér 20. — Telefon: 13-236 — barkácsboltok (Szolnok, Jászberény, Karcag, Törökszentmiklós), — barkácsműhelyek (Szolnok, Jászberény), — háztartási olajkutak (Szolnok, Karcag, Mezőtúr, Jászberény), — pébégáz cseretelepek (a megye 51 településén). Ipari szolgáltatások Szolnok, Rékasi út, II. sz. Irodaház. — Telefon: 12-748 — nyomdai könyvkötészeti munkák (könyvek, folyó­iratok stb.), — esküvői meghívók, születési értesítők, névjegy- kártyák készítése. T.-MIKLOSI szolgáltató részleg Törökszentmiklós, Hunyadi tér 3. T.: 118 JÁSZBERÉNYI SZOLGÁLTATÓ RÉSZLEG Jászberény, Lehel V. tér 25. — Telefon: 366 — közúti járműfuvarozás, — pébégáz házhozszállítás, — háztartási olaj házhoz szállítása, — rakodás, takarítás. KARCAGI SZOLGÁLTATÓ RÉSZLEG Karcag, Vörös Hadsereg u. 56. Telefon: 384 — építőipari javító-, karbantartó 'szolgál­tatások végzése kőműves, burkoló, ács, asztalos, festő-mázoló, tapétázó, üveges, villanyszerelő, bádogos szakmákban; — ipari javítások: lakatos, kerékpár javító, mérleg javító szakmákban, — közúti gépjárműfuvarozás, — pébégáz és háztartási olaj házhoz szállítása. MEZÖTÜRI SZOLGÁLTATÓ RÉSZLEG Mezőtúr, Dózsa Gy. u. 8. — Telefon: 282 Ipari tevékenységek Szolnok, Rékasi út, II. sz. Irodaház. — Telefon: 12-697 — vasipari (lakatos, forgácsoló) gyártási tevékenység, — nyomdaipari gyártási tevékenység, — lakásvilágító testek (csillárok, falikarok, asztali lámpák) és utcai lámpák szerelése, — húzózárszerelési tevékenység. — közúti járműfuvarozás, * — pébégáz és háztartási olaj házhoz szállítása, — takarítás, rakodás. — fuvarozási tevékenység, — pébégáz és háztartási olaj házhoz szállítása, — takarítás, rakodás.

Next

/
Thumbnails
Contents