Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-30 / 255. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. október 30. 1980. OKTÓBER 30. CSÜTÖRTÖK ALFONZ NAPJA A Nap kél: 6.25 —, nyugszik 16.30 órakor. J A Hold kél: 22.37 —, nyugszik: 13.00 órakor. Átfutó záporeso VÁRHATÖ IDŐJÁRÁS ma estig: átmeneti felhő- södés, elszórtan átfutó záporesővel, megélénkülő délnyu­gati, majd megerősödő — főként a Dunántúlon — néha viharossá fokozódó északnyugati szél. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet ma 10, 15 fok között. Kislexikon Aggházy Károly Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1*55. október 30-án született, és «3 éves korában, 1918 októberé­ben hunyt el Aggházy Károly zeneszerző, zenepedagógus és zongoraművész. Előbb Pesten, majd Bécsben végzett zenei tanulmányokat; 1875-ben a budapesti Zeneakadé­mián Liszt Ferenctől tanult. 1879-ben Párizsban, majd Lon­donban, 1881-ben Algírban Hu- bay Jenővel hangversenyezett. 1881—83 között a Nemzeti Zenede tanára volt, s egy rövidebb ide­ig — Erney Józsefiéi közösen — szerkesztette a Harmónia című zenei folyóiratot. Egyebek közt oktatott a berlini Stern-féle, majd Kullak-féle konzervatóri­umban is. 1889-ben visszautasí­totta az Amerikából — Cincin­natiból — érkezett meghívást, mert a budapesti Zeneakadé­mián tanszéket kínáltak neki. Irodalomról fiataloknak Ifjúsági könyvnapokat ren­dezett október 27—29. között a KÖTIVIZIG I-es, VII-es és VIII-as számú KlSZ-alap- szervezete. Irodaházuk aulá­jában három napon át reg­geltől estig felváltva árusí­tottak könyveket, és érdekes rendezvényeikre szép szám­mal összejöttek a fiatalok. Hétfőn például a Hideg napok című magyar filmet vetítették délután 3 órakor, utána Cseres Tibor találko­zott az ifjú olvasókkal. Teg­nap délután Mondd el ked­venc verseidet! címmel ren­dezték meg a versmondók és verskedvelők jól sikerült ta­lálkozóját. HA SÜRGŐS SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉG Csak meg kell nyomni a gombot és lehet beszélni Ez év júliusában rendőr­ségi .segélykérő telefonokat szereltek fel Szolnokon. Ti­zenhárom kék-fehér oszlopot állítottak föl, elsősorban a város külső kerületeiben, és olyan helyeken, ahol egyet­lenegy nyilvános telefon mű­ködik vagy egyáltalán nincs telefon. A készülékek lehető­séget adnak arra, hogy a la­kosság rendzavarás, bűncse­lekmény, baleset észlelésekor segítséget kérjen. Az eltelt 3 hónap tapasz­talatairól kérdeztük Horváth Imre századost. — Ez idő alatt 530 hívás érkezett a megyei rendőr­főkapitányságra. A hívók nagy része azonban szóra­kozásból használta a készü­léket. Intézkednünk összesen 150 esetben kellett. A rendőrségi segélykérő telefonokról — Milyen jellegű segítsé­get kért a 150 hívó? — Legtöbbször utcai vere­kedés, családi viszály miatt fordultak hozzánk. Arra kér­jük a lakosságot, hogy csak olyan esetben vegye igény­be a kék-fehér oszlopokat, amikor szükséges, de akkor bátran használja. Nemcsak rendőri segítséget kérhetnek tőlünk, hanem tűz, betegség, szülés esetén is benyomhat­ják a segélykérő telefon gombját. Ekkor is tudunk segítséget adni, mert közvet­len kapcsolatban vagyunk a tűzoltókkal és hamarosan a mentőkkel is kiépül a köz­vetlen kapcsolatunk. — A város mely részéről érkezett a legtöbb hívás? — Általában mindenhon­nan egyformán kérnek se­gítséget. A szandaszőlősi se­gélykérőnk viszont egyetlen­egyszer sem jelzett. — Mi a rendőrségi se­gélykérő előnye az utcai nyilvános telefonnal szem­ben? — Mindennap ellenőriz­zük készülékeink üzemké­pességét, és elmondhatom, hogy minimális volt a meg­hibásodás. Gyorsabb is, mint a nyilvános telefon. Hiszen nem kell forintot bedobni tárcsázni csak meg kell nyomni a gombot és lehet beszélni... P. É. Az örményesi gyárban Vendégeink a nyugdíjasuk Lovaskocsinak ütközött a teherautó Október 27-én 12 óra 10 perckor Szolnok belterüle­tén, a kijelölt gyalogátke­lőhelyen M. Zoltán 9 éves tanuló, helybeli lakos figyel­metlenül és körültekintés nélkül, féktávolságon belől elébe futott egy szabályosan közlekedő személygépkocsi­Pályázati felhívás A Pántélet és a Központi Saj­tószolgálat szerkesztőségei pá­lyázatot hirdetnek a megyei és városi lapok, a megyei, a váro­si és a járási párt- és KISZ- bizottságok 35 éven aluli mun­katársai részére olyan cikkek megírására, amelyek az ifjúság­politika intézményrendszerének és az ifjúságnak a viszonyát tárgyalják. Az írások szólhatnak p párt, KISZ, szakszervezet, nepfront- szervezetek. a művelődési há­zak, a klubok stb. ifjúsággal kapcsolatos munkájáról; az in­tézmények közötti munkameg­osztásról, annak problematiká­járól; a pártirányítás és az ön­állóság viszonyáról stb., és néni utolsó sorban arról, hogy maga az ifjúság hogyan viszonyul a vele foglalkozó intézményrend­szerhez, Felhívjuk a figyelmet az ifjúsági öntevékenység és ön­kormányzat kérdéseinek tárgya­lására is. Az írásokat műfajilag nem kötjük meg. lehetnek publi­cisztikák, riportok, portrék, in­terjúk. tárcák stb. Vagyis a pályázaton részt lehet venni bármilyen műfajú 3—8 flekkes (90—240 gépelt sori írással. Az írásoknak előzőleg nem szük­séges megjelenniük valamelyik megyei, városi vagy más lap­ban. Egy szerző legfeljebb há­rom írásművei vehet részt a pályázaton. Pályadíjak: I. díj 7000—, Ft, n. díj 5000—. Ft, III. díj 3000—, Ft. A díjazott és közlésre érde­mes írásokat a Pártélet — eset­leg a szerző által átdolgozva — publikálja, illetve az írások mi­nőségétől függően a Központi Sajtószolgálat a megyei lapok­nak megjelentetésre felajánlja. A pályaműveket a következő címre kérjük beküldeni: Köz­ponti Sajtószolgálat Szerkesztő­sége, Budapest, 1085 Blaha Luj­za tér 1—3. A borítékra írják rá: Ifjúsági pályázat! A pályaművek beküldési ha­tárideje: 1980. december 15. Az eredményhirdetés várható idő­pontja: 1980. december 23. Pártélet Szerkesztősége Központi Sajtószolgálat nak, amely elütötte. A bal­eset következtében a gyer­mek nyolc napon túl gyó­gyuló sérülést szenvedett. Ugyanezen a napon 23 óra 25 perckor Rákóczi falva bel­területén Méri Sándor tisza- földvári lakos gépkocsivezető nem a látási viszonyoknak megfelelően közlekedett, és nekiütközött egy előtte azo­nos irányban haladó lovas­kocsinak. A lovaskocsi veze­tője — Nádas László rákó- czáújfalui lakos — súlyosan megsérült. Október 28-án a Tiszabő külterületén húzódó csator­nában holtan találták Papp János 72 éves nyugdíjast, Kunhegyes, Besenyő u. 9. sz. alatti lakost. A rendőrségi vizsgálat megállapította; hogy az adós ember a parton sétálva rosszul lett és a víz­be esett. Lekvárfőzés Elkészült az idei egymil- liomodik karácsonyfadísz a soproni Vegyesipari Vállalat üvegtechnikai üzemében. A gyakran hiánycikk-ként je­lentkező üveg karácsonyfa- díszből a vállalat az idén 20 százalékkal többet gyárt a tavalyinál. Az egymillió után Előadóest, kiállítás Az Iparcikk Kiskereskedel­mi Vállalat kultúrtermében Bitekéi Tibor kétszeres Já- szai-díjas művész előadói estje három kereskedelmi vállalat megyeszékhelyi dol­gozóinak szerzett élményt hétfőn, hiszen a KPVDSZ kulturális napok alkalmából az „iparcikkesek” szakszer­vezeti bizottsága az Élelmi- • szer Kiskereskedelmi Válla­lattal és a Füszérttel közösen szervezte a programot. Ma ismét együttes vállal­kozás eredményeként nyílik kiállítás a Sütő utcai mel­lékközben lévő kultúrterem­ben, ahol november 6-ig — naponta 12—17 óra között — bárki megnézheti az „ipar- cdkkesek” és a „füszértesek” szabad időben készített kézi­munkáit. november végéig további 200 ezret készítenek 54 féle kivi­telben, méretben, egy részü­ket kézi festéssel. A vállalat brigádjai az idén is társadalmi munkában készítik a parlamenti kará­csonyfa 200 nagyméretű üvegdíszét. Krizantém-vásár A szolnoki temetőnél már „kivirágzott” az Útfenntartó Üzem kertészetének pavi­lonja. A halottaik Sírjához igyekvők reggel fél 8-tól este fél 6-ig nyitva találják az alkalmi árusító helyet, amely vasárnap estig folyamatosan gondoskodik töves és vágott krizantémmel, valamint ko­szorúkkal a várható nagy kereslet kielégítéséről. A halottak napjára való tekintettel szombaton a me- gyekszékhely virágüzletei is meghosszabbítják nyitva­tartási idejüket, este 6 óráig várják a vásárlókat. Textiltapétával gyarapítot­ta a hazai kereskedelemben kapható tapéták választékát a Lenfonó és Szövőipari Vál­lalat győri gyára. Csaknem 30 Színárnyalatban készítik a rusztikus hatású falburko­lót, a megrendelők igényei szerint. Az idén mintegy 60 ezer métert gyártanak a ta­pétáknak ebből a különleges változatából, amelynek pa­pírfelületére kasírozzák a párhuzamosan futó fonala­kat. Az új termék hazai alap­anyagból készül. A győriek Dunaújvárosból kapják a pa­pírt, s erre ragasztják fel a lenkócból font fonalat. A gyártás megindítása beruhá­Egymillió mór elkészült ÜVEGDlSZEK KARÁCSONYRA A napokban rendezte meg a nyugdíjasok találkozóját örményesen az Április 4. Gépipari Művek gyára. A korábbi években eléggé fá­rasztó autóbuszklrándulás volt a program, most viszont az új üzem éttermében fo­gadta a vendégeket a mun­kahely szákszervezeti bizott­sága. Az idős emberek elfo­gódottsága a köszöntő és a műsor után feloldódott, s az üzemi konyha dolgozói is ki­tettek magukért (sejtették, hogy „profi” szakács is van a vendégek között). A vacsora utáni kellemes hangulatú beszélgetésen tá­jékoztatást kaptak a volt munkatársak az üzem életé­ről, és választ számos egyé­ni problémájukra. Melyiket válasszam? Karcagon, a Déryné Műve­lődési Központ második eme­leti nagytermében pályavá­lasztási (kiállítás kezdődött. A november 1-ig nyitva tar­tó kiállításon a helybeli Ci­pőipari Szövetkezet, SZIM, KÁTISZ, Ruhaipari Szövet­kezet, Híradástechnikai Vál­lalat termékeiből láthatnak válogatást a látogatók, pá­lyaválasztás előtt álló nyol­cadikosok. zást nem igényelt, a meglévő gépi berendezések házilagos átalakításával teremtették meg a szükséges technikai feltételeket. A textiltapéta egyelőre né­hány fővárosi és vidéki nagy­áruházban kapható. Ha meg­nyeri a vásárlók tetszését, jövőre már többet gyártanak belőle és az ország minden részén árusítják is. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-083. Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. PL: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesftő postahivatalnál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag út 20. Felelős vezető: Gombkötő ítél:» Viruló bizonyíték Hogy kerül a csizma az asztalra, — avagy minek a rendésznek nagy teljesítmé­nyű fűkaszálógép, motoros japán permetezőgép? — kérdezhetnék a kívülállók a Ganz Villamossági Művek :szolnoki gyárának vezetői­től. Válaszként körülmutat­nának ... Csaknem ötezer négyzet- méter füttesüett terület öve­zi a gyárat, a száznál több rózsatő legtöbbje még most is virul. A nagy zöldterület, a virágok, fák és dísznövé­nyek ápolását a rendészek Mező Imre Szocialista Bri­gádja vállalta magára. Kör­nyezetszépítő munkájuk könnyítésére kapták az idén a gépeket, s hogy nem volt hiábavaló a befektetés — valóban szemmel látható. — os ■ SZOVJET NÉP- és ipar- művészeti kiállítás nyílt tegnap Szolnokon, a III. szá­mú irodaház 415-ös számú termében. A péntekig nyit­va tartó tárlatot a KÖTIG- VIZIG Komócsin Zoltán és a Vízgazdálkodás szocialista brigádjai rendezték. ® A MAGYAR Közgazda- sági Társaság jászsági cso­portjának szervezésében teg­nap A mezőgazdasági üze­mek pénzügyi lehetőségei az 1980—81 évi új közgazdasá­gi környezetben címmel tar­tott érdekes előadást Jász­berényben, a városi könyv­tár klubjában dr. Kőpataki József, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezető-helyet­tese. ■ RAJZVERSENYRE hív­ta meg a helyi általános is­kola tanulóit holnapra a ti­szafüredi takarékszövetkezet tiszaörsi kirendeltsége. A takarékossági témájú ver­seny nyerteseinek munkáját elkü'dik a SZÖVOSZ által meghirdetett országos pályá­zatra. © A SZABAD IDŐ hasznos eltöltése című tanácsadó so­rozat keretében ma délután 4 órakor a mezőtúri műve­lődési házban a Jász-Nagy­kun Vendéglátó Vállalattal közösen rendezett cukrásza­ti termékbemutatón Dékány Gyula, a helyi cukrászüzem szakmunkása, válaszol az ér­deklődők kérdéseire. ■ ÖTSZÁZ METER hosszú gyalogjárdát építettek társa­dalmi munkában három hét alatt Tiszaszentimre lakói, ezzel a Liliom út páros ol­daláról is száműzték a sarat. 0 MA DÉLUTÁN 5 órakor Huszka István pszichológus lesz a Szülők-nevelők fóru­mának vendé°e Szolnokon, az Újvárosi Általános Isko­lában, aki Magatartásmin­ták, azonosulás, a példa sze­repe a nevelésben című elő­adása után kérdésekre vála­szol. ■ A LAKÁSKULTÚRA iránt érdeklődő mezőtúriak a műszaki könyvnapok al­kalmából ma délután 2 óra­kor Preizich Anikó ipari formatervező előadását hall­gathatják meg a népművé­szeti fazekasházban. © IFJÚSÁGI néptáncegyüt­tes alakul Szolnokon, a Me­gyéi Művelődési és Ifjúsági Központban. A 10—15 év közötti fiatalok jelentkezését az első próbán — november 4-én, kedden délután 4 óra­kor — várják. P MA ESTE fél hatkor dr. Lánczi Ferenc jogász az if­júkori bűncselekményekkel kapcsolatos jogszabályokról tart előadást a szolnoki Ifjú Gárda klubban. A bét elején megindult a forgalom az újszászi, új Zagyva-hídon A füredi piacon, piacon... — nzs — Textiltapéta 30 színárnyalatban

Next

/
Thumbnails
Contents