Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-30 / 255. szám
1980. október 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Iskolabővítés gyorsan és gazdaságosan Gecse Árpád— Nagy István Tártatok Az általános iskolai tanulók száma gyors ütemben nő a következő években, ezért az iskolahálózat fejlesztése is gyorsuló ütemet kíván. Emellett az eddiginél gazdaságosabb megoldásokkal, jobban kell hasznosítani a rendelkezésre álló erőforrásokat. Ezt segíti az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium tervgyűjtemény és katalógus összeállításával. A fejlesztést azokra a korszerű technikai gyártóbázisokra alapozzák, amelyeknek termékei gyorsan összeszerelhetők. Ilyenek a közintézmények építésénél jól bevált vázpaneles előregyártott szerkezetek, a Clasp könnyűszerkezet, valamint a cementkötésű fa- forgácslapot és a dunaújvá~- rosi acélvázat felhasználó Betonyp-szerkezet. összesen hétféle épületszerkezeti rendszert ajánlanak a különböző oktatási létesítmények bővítésére. A tervezésnél abból indultak ki, hogy a zsúfoltság csökkentésére épülő új tantermekkel az iskolák átmeneti igényét kell kielégíteni, úgy hogy később ne csak iskolai oktatásra, hanem más célra is hasznosíthassák a tantermek egy részét. Ezért egyszerűsített funkciójú oktatási egységeket terveznek a szokásosnál kisebb zsibongókkal és mellékhelyiségekkel. Figyelembe veszik azt is, hogy elsősorban a meglévő iskolát bővítik az új egységekkel, amelyeknek kiszolgálását átmenetileg általában a régi létesítmény konyhája, étkezője s szak- tantermei látják el. Ezek a funkcionális egyszerűsítések lehetővé teszik, hogy ne építsenek feleslegesen olyat, amire később, legalábbis egy ideig nem lesz szükség. A gyakorlat igazolta már ezeket az elképzeléseket. Békásmegyeren a Clasp EF könnyűszerkezettel az egyszerűsített megoldás szerint épült négy tanterem négyzetméterenkénti költsége a korábbi 11 ezerről 8600 forintra csökkent, s Pest megyében a Betonyp-szerkeze- tű kiegészítő tantermek költsége is négyzetméterenként 8000—9000 forint körül mozog. Ugyanakkor ezekkel az építési módszerekkel két- három hónap alatt megvalósítható a bővítés. A gyakorlat azt is bebizonyította, hogy az egyszerűsített funkció nem jelent^ visszalépést a létesítmény használhatóságában. A tanácsok máris érdeklődnek e költségtakarékos megoldások iránt. A fővárosi városligeti Műjégpályán érdekes munka folyik: az eddig fagyasztásra használt vascsöveket műanyagra cserélik fel. A szakemberek azt várják, hogy a korrózió miatti szokásos négy—öt évenkénti felújítási idő ezúttal jóval meghosszabbodik. A 60x30 méteres hoki pályát —, ahol most fektetik le a műanyag csöveket, november közepétől birtokba vehetik a korcsolyázók. A szolnoki Damjanich Múzeum kiállítótermében holnap 11 órakor nyitja meg Gecse Árpád, Alattyánban élő festőművész gyűjteményes kiállítását Kaposvári Gyula nyugalmazott múzeumigazgató. Ma Nagy István szobrász- művész alkotásaiból nyílik kiállítás délután 2 órakor Szolnokon, a MÁV-kórház KISZ -termében. Jászberényben és Tiszafüreden Kórusok hangversenye A szovjet kultúra napjai alkalmából kórushangversenyeket rendeznek a megye településein. Holnap este Jászberényben és Tiszafüreden diák és felnőtt énekkarok adnak műsort. A törökszentmiklósi Bercsényi Gimnázium tantestülete figyelmet fordít arra, hogy az iskola elsős tanulói megismerkedjenek szőkébb környezetükkel, a várossal. Az új diákok részére tanulmányi kirándulásokat szerveznek. Felvételünkön: elsős lányok az Alföldi Szilikátipari Vállalat üvegtechnikai üzemében Amatórfilmesek találkozója Tallinn—Szolnok fesztivál Versenyfilmek bemutatója a Tisza moziban Ma harmadik alkalommal kerül sor Szolnokon a „Tallinn—Szolnok” amatőrfilm fesztiválra, amelynek programjaira öttagú észt delegáció érkezett a megyeszékhelyre. A delegáció tagjai — Járvis Toivo, Járvine Jaak, Koop Indrek, Lepa Heini és Lepik Tonis — tegnap szolnoki amatőrfilmesekkel baráti találkozón vettek részt. Vezetőjüket, Járvis Toivot, a tallinni pártbizottság kulturális osztályának vezetőjét az észt főváros amatőrfilmes mozgalmáról kérdeztük. — Az utóbbi években igen népszerű mozgalommá vált az amatőrfilmezés Tallinn- ban, de elmondhatjuk, hogy a köztársaság más településein is. A szakszervezetek támogatásával több filmklub működik városunkban. Színvonalas munkájukat több hazai és külföldi fesztiválsiker fémjelzi. Legutóbb például Ausztriában és Nyugat- Németországban értek el szép eredményeket a tallinni amatőrfilmesek. A különböző fesztiválok mellett azonban a szűkebb körű, otthoni bemutatkozásra is adunk lehetőséget. Idén tizenhetedik alkalommal rendezzük meg íallinnban az amatőrfilmek seregszemléjét, bemutatóját. A vetítések célja az, hogy népszerűsítsék, propagálják az amatőrfilmesek munkáját, újabb híveket szerezzenek a művészeti ágnak. Törekvésünk ugyanis a mozgalom kiszélesítése, tömegbázisának létrehozása, örvendetes, hogy már a gyermekek körében sem ismeretlen a filmezés. A tallinni úttörőpalota és a 24-es számú általános iskola filmklubja idestova felzárkózik a felnőttek mellé, tevékenységük igazán elismerésre méltó. A tallinni „Dalmező” Kul- túrpark munkatársa, Koop Indrek szintén a delegáció tagjaként érkezett Szolnokra. ' — A „Dalmező” kultúr- park kivételes helyet foglal el az amatőrfilmes mozgalomban — mondja. — Filmklubunk, stúdiónk önállóan működik, lehetőségünk van arra, hogy- professzionális filmeket készítsünk és mutassunk be. — Ügy tudom, elsősorban játékfilmek kerülnek ki a stúdióból. — A filmeseket leginkább ez a műfaj teszi próbára. Ez a legnehezebb, éppen ezért a játékfilmeinkkel elért sikereink a legértékesebbek. Jómagam 1974 óta dolgozom a „Dalmező” filmklubjában. Elsősorban szervező, irányító munkával foglalkozom, ettől függetlenül két évvel .ezelőtt alkotóként is bemutatkoztam Szolnokon. A mai fesztiválon vetítik Lepa Heini „Éljen a nap” című filmjét is. A film alkotója ugyancsak Szolnokon tartózkodik. Mit vár a fesztiváltól? — Jó filmeket szeretnék látni s jó barátokra szeretnék találni. A Szolnok—Tallinn fesztivál jó alkalom arra, hogy megismerjük egymás munkáját, kölcsönösen tapasztalatokat szerezzünk. A Tallinn—Szolnok amatőrfilm fesztivál megnyitóját ma délután 2 órakor a Tisza filmszínház kamaratermében tartják. Ugyanakkor megkezdődik a versenyfilmek vetítése is. B etűszedő vagyok, a szolnoki nyomdában dolgozom. A nevem Lévai Zsolt, 1963- ban születtem. A szüleim elváltak 1974-ben. Anyám sokat foglalkozott velem. Most nevelőapám van, ő nagyon jó tag. Megért. Nem felejtette el, hogy valamikor ő is volt tizenhét éves. Gyermekkoromban kevés barátom volt. Inkább csak játszótársaim. Amikor a szüleim elváltak, nagyon furcsa lett a helyzetem. Pedig jó tanuló voltam; Szóval egyedül pangtam. A rosszabb srácok közé sodródtam. Szembeszegültünk mindenkivel. Zavartuk az őrsi órát. Visszabeszéltünk a tanároknak. A kisebb gyerekekkel éreztettük, hogy mi vagyunk a nagyok. Focizni nem szerettem, mégis sokat fociztam, mert azt csak másokkal együtt lehet játszani. Nem voltam egyedül legalább. Én voltam az egyetlen, aki nem cigizett. Sokait csavarogtunk. Anyám két műszakban dolgozott a bútorgyárban, nem tudott rám vigyázni. Akkor még nem tudtam, hogy nyomdász akarok lenni, ez a nevelőapám ötlete volt. De már akkor is fontos volt nékem a betű: rengeteget olvastam. A hősöket azért nem majmoltam. Szerettem olvasni az Oroszlán- kölykök című regényt. Meztelenek és holtak. Most és mindörökké. Aztán mennydörgést hallottunk. Ezeket. Dolgozni jó A nyomdász Kemények voltak ezek a szereplők, mégis emberek, mert volt egy csomó hibájuk is. Ez tetszett. Az általános iskolában mindenkinek példaképet kellett választani. Kötelezően. Volt ott Nyilas Misi, Nemecsek Ernő ... Én sohasem akartam Nemecsek lenni. Nem választottam. Voltak felkészítések a nagybetűs életre: majd meglátjátok, hogy milyen lesz! Ez ennyiből állt. Kíváncsi voltam, milyen lesz. Még most is az vagyok. Már általános iskolában is írtam verseket: ezek gúnyos hang- vételűek voltak, a másik őrsöt bírálták. Hát ugye, is- mergettem az életet. Nyolcadik után bekerültem a szakmunkásképzőbe, nagy tervekkel indultam. Hű, de szép, hű de jó lesz! Az első hetek úgy teltek el, hogy álltunk, ácsorogtunk a szedőszekrény mellett. Elsőben, másodikban nem csavarogtam, hanem olvastam. Rengetegek Aztán összejöttem egy nagyon jó társasággal a Tisza-partján: jól érzem magam közöttük. Tavaly elég volt egy-egy rock-koncert, most már ez kevés. Amatőr színpadra akarok járni és amatőr ailkotókörbe. A barátaimmal rengeteget beszélgetünk, vitatkozunk. Olvasunk. Azt szeretem bennük, hogy nem követik a divatot, nem csövesek, nem digók ... Azok, akik. Nem járunk diszkóba, de odafigyelünk a művészetekre, fölfedeztük magunknak Cseh Tamást, a dzsesszt... Elég jó volt a szakmunkás- képzőben. A más szakmát tanulók ugyan túl elitnek tartották a nyomdászatot, éreztették is. Azért a megrendezett műveltségi vetélkedőt csak mi nyertük meg Persze, már megint a nyomdászok! De a gimisek meg úgy néztek ránk, hogy ez csak egy koszos melós. Furcsa volt két tűz között lenni. Én munkásnak tartom magam. Nyomdásznak. Lehet ám szeretni ezt a szakmát! Főleg, ha ügyesen rávezetnek a dolgokra. Például a táblázatszedés az egyik legnehezebb dolog. Nekem mindig azért adtak táblázatot, hogy kitoljanak velem. De ha úgy nyomják a kezembe, hogy na igen, te már elég jól tudod a szakmát, érett vagy arra, hogy táblázatot szedjél, akkor egész másként nézi az ember a melót Most már végzett szakmunkás vagyok, egy Barát-gépen dolgozom. Szép szakma a nyomdászoké. Maradandót alkotnak. Nagyon szeretnék könyveket előállítani. Az nagyon szép lehet. Kezébe veszi az ember és gyönyörködik a könyvben. Nézegetek egy régi könyvritkaságot és megcsodálom^ A tipográfiát A kötését. Mindent. Szívesen dolgoznék olyan helyen is, ahol művészeti könyveket állítanak elő. Az egyik nagynénémnek rengeteg ilyen könyve van, különféle múzeumok anyagát, festők életművét hozzák: ezek nagyon megragadtak. Ilyen munkákra aztán érdemes energiát áldozni! Hát micsoda szellemi értékeket segít megtartani a nyomdász a jövő számára! Tudom, hogy nem vagyok én még olyan jó a szakmában ... Nem vagyok még elég felkészült ... Főleg elméletben ... Érdemes lenne tanulni. Nagyon klassz elődök voltak ebben a szakmában. Moist nem is Gutenberget akarom emlegetni, inkább a hazai nyomdászokat.! Hessz Andrást. Misztótfalusi Kis Miklóst. Mekkorát alkotott Misztótfalusi! Még a grúz uralkodónak is ő metszette a betűket. Láttam egy színházi előadást, Németh László Eklézsiamegkövetés című darabját, az is Misztótfalusi Kis Miklósról szólt. Jó darab volt. Nagy sors volt ezé a nyomdászé! Több volt mint nyomdász. Fontos helye van a magyar kultúrtörténetben. Ez pedig földob engem. Földob, hogy ilyen fontos a szakmám. A márciusi ifjak, Petőfiék sem a kocsmákat foglalták el, hanem Länderer nyomdáját. Ez fontos. Az akkori hangulatból még nekem is jutott valami, mert amikor tanultuk, megpróbáltam elképzelni, milyen lehetett az a tömeg, az a rengeteg ember az esőben, ahogy át vannak lelkesülve — és nem az elfogyasztott ital- mennyiségtől. Hát az ember ilyen dolgokon keresztül tanul meg büszke lenni a saját népére. Irtó fiatal vagyok még. Ügy nézek ki, mint a legtöbb ilyenkorú srác. — Ezek csövesek — mutogatnak ránk. — Nem vagyunk csövesek. Minden barátom dolgozik, vagy tanuL — Na igen, de miért öltöztök topisan ? — Ez a lényeg? Hát nem? Itt nincs digó, nincs csöves, itt csak emberek vannak, mellékes, hogy milyen jelmezben mászkálnak. Ebből senkit sem lehet megítélni. Kijárunk a Tisza- partra, az egyik barátom kihoz folyóiratokat, vagy hangosan olvassuk, vagy körbeadjuk és mindenki olvassa magának. Jó így. Beszélgetünk, tervezgetünk. — Ha írunk, vagy rajzolunk, nem azért, hogy jaj, ez vagy az legyek! Inkább csak saját lehetőségeinket keressük. Jó lenne eligazodni a saját korunkban. Tájékozódni.. Körmendi Lajos EMBERI DOLGOK hatvanéves nyugdíjba » vonulót annak rend- I je szerint szépen elbúcsúztatták a vállalatnál. Kívántak neki jó egészséget', kellemes időtöltést és pihenést is, hiszen rászolgált: negyven évet húzott le a munkahelyén. Mellette fiatalok sajátították el a szakmát, a segítségadástól sose féltette a kenyerét. Talán nem is csodálkozott, amikor pár hónap múlva az igazgató levélben kérte, keresse meg, szeretne vele beszélgetni. A beszélgetés vége az lett, hogy a megengedett korlátok között a nyugdíjas ismét munkát vállalt régi vállalatánál. Kimondhatatlanul örült, hogy szükség van rá, ám alig telt el pár nap, kisebb csalódások érték. — Mi van, öregúri — kérdezte egyik, régi tanítványa. — Minek szaporítsam a szót, amikor ennyiből is érthető. Az „öregúr’’ két hónap múlva bekopogtatott illően a titkárságra, megköszönte az igazgatónak, amiért visszahívta, s bejelentette, rá tovább nem számihatnak. A fiatalasszony, aki kezében áthelyezési papírral új műhelyben jelentkezett a gyárban, majd elájult, amikor a művezető közölte vele: semmiféle áthelyezésről nem tud, a létszáma egyébként rendben, nincs szükség felesleges emberre. Elment a munkaügyi osztályra, kihallgatást• kért az igazgatótól, s mire kiderült, hogy csak „fe- ledékenységről” volt szó, már olyan szájízzel fogott a munkához, mint egy sarokba állított, rossz kisgyerek. A csoportvezető a vállalati központból felhívta a vidéken tartózkodó beosztottját. Tudta, hová ment, így aztán módfelett csodálkozott, amikor nem találta. Hagyott neki üzenetet, s amikor a kollega visszahívta, s hozzákezdett elmondani, hogy a napját nem úgy osztotta be, ahogyan tervezte, előbb máshol kezdett, rádörrent: lógunk, lógunk, lazítunk, elvtárs- kám? Másnap ő csodálkozott a legjobban, amikor beosz- ‘ tottja kialvatlanul, fáradt arccal, ímmel-ámmal köszöntötte. is dolgok ezek,- sajnos sokszor megtörténnek, megtörténhetnek. „A munka hevében” szoktuk mondani, s igyekszünk felejteni. Az is, aki adott, az is, aki kapott. Nem mindig egyformán sikerül. Nem' is sikerülhet, mert minden ember érzékeny, s ha úgy érzi, ok és jog nélkül bántották, vagy akárcsak néztek el a feje fölött, nem felejti egyhamar. És bizalmatlan lesz, lehet. Pedig a bizalommal csak élni kellene ... — sj —
