Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-01 / 230. szám

1980. október 1.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

A Szolnok megyei AGROKER Vállalathoz folyamatosan érkeznek kukoricabetakarító adapterek.

Ebben az évben hatvan darabot kap a vállalat

Tartalmas program közgazdászoknakA Magyar Közgazdasági Társaság helyi gazdasági szakembereket tömörítő Szolnok megyei Szervezete elkészítette 1980/81. évi mun- katervét. A különböző területéken dolgozókat összefogó szakosztályok egyik legfontosabb feladatuknak a központi, az ágazati és a megyei gazdasági döntések összefüggéseinek feltárását, a szakmai és a szélesebb közvélemény elé tárását tartják. Természetesen nagy jelentőséget tulajdonítanak a vállalati munka során szerzett kedvező tapasztalatok megismertetésének, a hatékony módszerek elterjesztésének is.

E célok elérését szolgálják az 1980. szeptemberétől 1981 júniusáig tartó időszak rendezvényed. A viták irányát megszabó bevezető előadásokat majd minden esetben a téma kitűnő ismerői, az illetékes hatóságok vezető beosztásban dolgozó szakemberei tartják meg. Valószínűleg sok érdeklődőt vonz majd a pénzügyi szakosztály októberi rendezvénye, amelynek keretében a szabályozó- változások és a vállalati ellenőrzés kapcsolatát vitatják meg. A VI. ötéves terv feladatainak kidolgozása közben különösen hasznosnak ígérkezik a XII. kongresz- szuson a kereskedelmi munka fejlesztéséről hozott határozatok megyei vonatkozásairól tartandó előadás. Az MKT jászsági csoportjában a mezőgazdasági üzemek pénzügyi lehetőségeinek

1980—81. évi változásairól tartanak tájékoztatót. Az év végén, illetve a jövő év elején a belkereskedelem köz- gazdasági szabályozóinak módosulásáról, valamint az agrárexport és az árfolyampolitika kapcsolatáról rendezendő vita is biztosan értékes információkhoz juttatja a résztvevőket.

Néhány rendezvény az egyes vállalatoknál bevált, máshol is jól hasznosítható módszerek közkinccsé tételét segíti. Soós István, a Szolnok megyei ÁÉV igazgatója a változó közgazdasági feltételekhez való alkalmazkodás. Paulusz Gábor, a TVM munkaügyi osztályának vezetője a vállalaton belüli munkaerőátcsoportosítások tapasztalataival ismerteti meg hallgatóit. Kondricz József, a SZÜV igazgatója februárban tartandó előadásán a gyakorlati munkában azonnal alkalmazható ügyvitelszervezési és gépesítési megoldásokról tájékoztatja az érdeklődőket.

A rendezvények sorából kiemelkednek az MTESZ Szolnok megyei Szervezetével közösen szervezett, 1981. áprilisában és májusában sorra kerülő műszaki és köz- gazdasági napok eseményei. A várható sikerre már a témák és a szakmai berkekben jól ismert előadók egy részének felsorolásából is következtetni lehet. Nyitrai Fe- rencné erőforrásainak hatékony felhasználásáról, Hágel- mayer István a valuta- és árfolyampolitikának a gazdaság fejlődésére gyakorolt hatásáról, Csernok Attila az ipari beruházások finanszírozásának kérdéseiről, Páles Gyula a mezőgazdaság és az élelmiszeripar időszerű pénzügyi problémáiról tart például előadást.

Az MKT persze nemcsak értékes, különben nehezen hozzáférhető információkhoz juttatja tagjait, nem is csak vitafórumot teremt. A különböző gazdasági problémákat leginkább ismerő szakemberek a párt- és állami vezetők felkérésére tanácsadóként jelentős szerepet vállalnak a megyei gazdaságpolitikai döntések előkészítésében.

Üj nyomda az Árpád- hídnál

Készül a Népszava. Az első példányokat szakértő szemek vizsgálják

Befejezéséhez közeledik a 2,,6 milliárd forintos nagy- beruházás, s a jövő év elejétől — több más újság, kiadvány mellett — itt állítják majd elő a Népszabadságot és a Népszavát. A próbaüzem már az idén júliusban elkezdődött, s azóta az Árpád-híd pesti lábánál lévő modern épületben készül a Népszava vidéki kiadása, a Népsport valamint — október elejétől a Rádió és Televízió újság.

Az új üzem 1983-ban éri el a tervezett kapacitást: ekkor évente 40 ezer tonna sajtótermék, könyv és egyéb kiadvány készül itt.

Újak a gépek, új a technológia, s ennek megfelelően többségében új, fiatal a személyzet is. S bár — erről személyesen is meggyőződhettünk — itt minden automatikusan* emberi kéz érintése nélkül történik, mindez az eddiginél több szakmai tudást, figyelmet és fegyelmezettséget követel meg az új üzem dolgozóitól. A gépek kezelői — technikusok, 6okan közülük gépészmérnökök — hónapokig, évekig ismerkedtek külföldön ezzel a technikával: azokban az országokban ‘ahonnan a nyomda gépei ■származnak.

Az elkészült lapokat gépek hajtogatják, csomagolják, szállítják

Mázsák,

percek,

forintok

Négyen a „pazarlás” nyomában

Nem sokáig kellett gondolkodnia a MEZŐGÉP szolnoki gyárában dolgozó fiataloknak, amikor üzemeikből a beszélgetés színhelyéül szolgáló tanácsterembe megérkeztek. A műhelyben megkezdett gondolataikat folytathatták, hiszen valamennyien aznapi gondokkal illusztrálták, hogyan lehetne munkájuk közben időt, pénzt, fáradtságot megtakarítani.

Kiszolgáltatva

Gál Tamás, a forgácsoló üzem 27 éves diszpécsere arról beszélt.

hogy vadonatúj, sokat érő NC-gépe- ik közül 2—3 mindig áll, napokig.

— A gyártó cég, a SZIM szerelői ma hozták rendbe az egyik esztergát, sajnos munkájuk végeztével azonnal haza is utaztak. Alig mentek el, két újabb gép mondta fel a szolgálatot. Most aztán napokig várhatunk, amíg visszajönnek a garanciális javítást elvégezni.

A várakozási idő alatt pedig nem az ésszerűség, hanem a szükség irányítja a megcsappant teljesítőképességű üzem munkáját. Az ezer más ok miatt amúgy is nehezen betartható termelési program felborul. A működőképes forgácsológépekkel a sürgős feladatokat mindenáron meg kell oldani. Holnap azután a ma még „ráérős” munkák égnek az üzemben dolgozók körmére.

Berente Kálmán, a forgácsoló üzem 25 éves esztergályosa egyetért munkatársával : valóban komoly nehézségeket szül a gépek

megbízhatatlansága. Mintegy a pazarlás „ezer gyökerűsé- gét” érzékeltetve mégsem a sok-sok „sürgős munka” miatt gyakori gépátállítások veszteségeit részletezi:

— Most

végeztem egy

olyan öntvénynek a

megmunkálásával, amelyik nyersen kétszer olyan

nehéz

volt, mint a kész alkatrész. Harminc-negyven milliméter anyagot kellett lefaragnom, amíg az igazán komoly gépet és figyelmet kívánó feladathoz, a simításhoz eljutottam.

Egy nagy tömegben készülő alkatrész példáján azt is kiszámolta, ha nem kellene 30—40 milliméteres „ráhagyásokat” eltüntetnie, akkor egy műszakban tíz-tizenkét munkadarabbal többet készíthetne el — egyharmad- dai többet, mint most.

— Az pedig azt hiszem nem mindegy, hogy a tudásom szerint óránként 500— 600 forintért üzemeltetett gépekkel mennyi, valóban hasznosítható alkatrészt állítunk elő — tette hozzá a számokhoz.

Vadkerti Péter, a gyártóüzem 25 éves szerelője — bár teljesítménye szerint fizetik — nem nagyon bánta, hogy néhány órára ott kellett hagynia munkáját. Dolgozni úgy sem tudott volna: a gépek szerelését abba kellett hagyni, mert egy egyszerű alkatrészből, csapágyházból egy sem volt a raktáron. A megrendelt mennyiséget nem küldte el kooperáló partnerük:

— Ilyen dolgok nem egyszer vagy kétszer történnek meg. Júliusban például a szerelősorról egy egész műszakot küldtek haza. mert nem volt anyag. Ez kivételes eset, az azonban sokkal többször fordul elő. hogy egyetlen kész gépet sem bocsát ki a műszak. Alkatrészhiány miatt csak részegységeket készítünk, amikor megérkezik a hiányzó anyag, akkor kezdünk az összeszereléshez... Szóval a munkaidőt akkor tudnánk igazán kihasználni, ha megszűnne a szálútokkal szembeni kiszolgáltatottságunk.

Anyaghiány miatt 6ok-sok óra vész kárba. Ám akkor sem biztos, hogy megszűnik a pazarlás, ha az anyag már a gyárkapun belül van. Kiss Gyulának, a gyártóüzem 25 éves diszpécserének szavaiból legalábbis ez derült ki:

— Nyolcméteres szálakban kapjuk a kis átmérőjű csöveket és a laposacélokat. Amikor egy csomót felemel belőlük a targonca, végeik a földig hajolnak. Előfordul, hogy az anyagot letéve az emelőszerkezet, maga alá gyűri a lehajtott részeket. Gyakran az anyag harminc —negyven százaléka megy így pocsékba, ugyanis túl sók munkába telne, vagy nem is lehetne kiegyengetni a szálakat.

Pazarló

szegénység

Az acélokat gyártó hengerművek csak nyolcméteres darabokat hajlandók készíteni, ezen nem változtathatnak a MEZŐGÉP anyag- beszerzői. A dolgozókkal beszélgetve azonban kiderült: szakszerűbben. kötegekben vagy kalodákban tárolva a hosszú acélszálakat, jelentősen mérsékelhetnék a veszteségeket. A raktározás és az anyagmozgatás korszerűsítéséhez azonban pénz kellene.

— Az pedig nincs (legalábbis mi így tudjuk) — mérlegelte lehetőségeiket Kiss Gyula. — Pedig mégis kerülnie kell valahonnan, mert a zsúfolt, elavult raktárak és tárolóhelyek okozta veszteségek — ha nem is egyszerre — évek alatt any- nyi pénzt emésztenek el, mint egy 'beruházás.

A -beszélgetés a külső okokkal magyarázható pazarlással kezdődött. Az anyagellátás szóba kerülése után azonban a -négy fiatal mindegyike a gyárkapun belül születő nehézségekről kezdett beszélni. Berente Kálmán például arról, hogy előző munkahelyén sokkal kevesebb energiát követelt az anyagellátás:

— Ott, a MÁV jászkiséri Építőgépjavító Üzemében a raktár végében voltak fel- álHtva a darabológépek. Itt meg azt látom, hogy a zsúfoltság miatt gyakran ott tároLnak egy anyagot, ahol éppen helyet találnak neki. Nagy távolságról viszik darabolni, a leszabott részt azután a műhelyekbe, a maradékot pedig a raktárba kell szállítania a targoncának. .. Nem is csodálkozhatunk a targoncahiányon. Pedig kevesebb anyagmozgató gép is elég lenne, ha mód volna egy korszerűen szervezett raktár megteremtésé- re.

Van —de hol?

— A külső szállítók megbízhatatlansága és az itteni körülmények miatt az ember néha úgy érzi — sorolta tovább a nehézségeket Gál Tamás —, hogy nálunk az anyaggazdálkodás fontosabb a termelésnél. A szolnoki központi telepen tárolják a más' gyáregységek munkájához használt anyagokat is, érthető, ha rengeteg szállítmány érkezik. A drága Volán-kocsik és a vasúti vagonok persze nem állhatnak kirakatlanul. Az azonban mégiscsak furcsa* hogy áruátvételkor a raktárosok megszüntetik az anyagkiadást. Az értéket termelő műhelyek várnak a sorukra.

— Az előbb hallott gondokat, ha jobb szervezéssel mérsékelhetők is — kapcsolódott a beszélgetésbe Kiss Gyula —, a pénzhiány vagy a piaci helyzet miatt teljesen megszüntetni szerintem még sokáig nem lehet. Van azonban a veszteségeknek egy csoportja, amelyik gondosabban dolgozva egyáltalán nem terhelné a vállalat számláját. Mondok egy szerintem jellemző példát. Ha kimegy a gyárudvarra, az utak és a műhelyek mellett mindenütt anyagot lát. Nincs helyük, a csarnokokban sem kerülgethetik, hát kirakják őket. Aztán gyakran még létezésükről is megfeledkeznek. Nemrégiben például kétszáz darab orsót készítettünk UTB—3,5 H jelű termékünkhöz. Végül csak negyvenre volt szükség, mert az üzem más gyártmány készítésére állt át. A maradék 160 alkatrészt azon,ban senki nem tudja, hol hányódik.

Pedigek

A példa hallatán a négy dolgozó rövid ideig arról vitatkozott; miért fordulhatnak elő hasonló esetek. Következtetésük érdekese Az átadás és átvétel szabályait betartva végül elveszik az anyagok gazdája. *,Különösen a már legyártott alkatrészek szemmel tartása nem érdeke senkinek. A diszpécser a nyersanyagot átadta a munkásnak, a munkás leszámolt a késztermékkel —• hogy utána mi lesz a sorsa?!!!

— A tulajdonképpen szervezetlenséget leplező szabályokat persze meglehet és meg is kell szeg- ni — terelte más irányba a beszélgetést Vadkerti Péter. — Ha egy ügyesen kialakított célszerszám gyorsítaná a munkát, akkor szólnunk kellene a művezetőnek, hogy a technológiai osztállyal készíttesse el. Így hetek múlva kapnánk meg, amit kértünk. Várni azonban nem akarunk, hát a munkaidőből egy kicsit lecsippentve magunk kezdünk barkácsolni. Pedig pazarlás ilyen munkával tölteni az időt, amikor a vállalatnál egy külön részleg van ezeknek a feladatoknak a megoldására,

Más példákat is említettek, a beszélgetés vége felé azonban inkább a nehézségeknek egy általánosabb magyarázatát próbálták megkeresni. Pontos gazdasági elemzéssel alá nem támasztott, „csak” a mindennapok tapasztalata alapján leszűrt véleményüket így összegezhetnénk:

„A gyár fejlődéséhez, a személyes keresetek növeke-' déséhez egyre jobban és jobbat kell termelni. A vállalat igyekszik is minden alkalmat megragadni, minél többet vállalni. A rendelések többségét tudjuk teljesíteni, a termelés a szolnoki gyárban évről évre növekszik. Csakhát mindennek az árát is borsosán meg kell fizetni. A rossz beszerzési lehetőségek, az üzemek kedvezőtlen adottságai és a nagyobb feladatok követelményei közötti feszültség egyre nő, napról napra több gonddal kell megküzdeni... Hiába — hogy megéljünk, olyan dolgokba is belevágunk. amibe talán nem is szabadna.”

V. Szász József

ELKÉSZÜLT AZ 1980—81-ES MUNKATERV