Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-22 / 248. szám
1980. október 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 ■■■■■■■■■■a•*■■■■' ::r 1 CL ni ■»ni K€P€Rfiyö ___________előtt H ogy a televízió hatása akárcsak mint közvetítő eszközé is, milyen erőteljes lehet, azt akkor tapasztalhatjuk igazán, amikor olyan mű „sokszorosítására”, népszerűsítésére kerül sor a képernyőn amelyik problematikus- sága nyilvánvaló. Mint például a Békeidőé is. A Békeidőről Az elmúlt hét, azt hiszem, legizgalmasabb televíziós „eseménye” e játékfilm bemutatója volt a képernyőn, a Vitézy László rendezte film sugárzása szerda este. A már külföldet is megjárt és sikert aratott filmalkotás váratlanul nagy visszhangot vert a tévénézők több milliós táborában. Érthetően, mert már sajátos műfajával is megoszthatta nézőit. Hiszen lehetnek, akik egyszerűen azzal utasítják el a Békeidőt, hogy az csak dokumentum, azaz a valóság ugyan, de nagyon is a jelenségek szintjén, így hát nem is várható tőle a teljes igazság. Magyarán, a műfajjal szembeni fenntartások a tartalmi megítélés és egyben elutasítás szempontjává lépnek elő. Mások meg épp azt vethetik az alkotók szemére, hogy mindez csak egyszerű kitalálás, fikció, s ha van is ehhez hasonló, a film fantáziás eltúlzása a valóságnak. Megint mások saját történelmi tapasztalataikra, vagy éppen csak közvetlen munkahelyi ismereteikre — élményeikre alapozva foglalhatnak állást, akár érzelmi alapon is közelítve a filmhez, s aszerint tarthatják helyesnek vagy helytelennek a filmben szereplő párttitkár, illetve a téeszelnök ábrázolását; az előbbiben az eltúlzott pipogyaságot érezvén igazságtalannak. az utóbbinak a módszereit bírálván, elutasítóan. Megint mások talán nemzeti szeméremből idegenkednek a filmtől, mondván, mire való így kiteregetni ország-világ előtt a „szennyesünket”, mások viszont a könyörtelen szókimondásáért lelkesednek érte, — ki-ki vérmérséklete és ideológiai felkészültsége szerint. Aztán lehetnek, akiket a filmnek csupán egy-egy részlete fog meg. azon keserednek el, vagy épp az hozza lázba őket, és már nem is figyelnek az egészre. Mondom, mindezek a lehetséges visszhang változataiként fogadhatók el. Ami e sorok íróját illeti — az ő véleménye is egy csupán a sóik közül —, a film igazi értékének azt tártja minden részletbeli negatívumától eltekintve, ideértvén vitatható műfaji problémáit is, hogy a Békeidő vállalja annak az alapvető konfliktusnak az ábrázolását, ami a fejlődés megkövetelte, egyre nehezebbé váló feladatok megoldása — mint társadalmi kihívás —, és a megoldásukra ma rendelkezésre álló és mozgósítható erők között feszül. Annak felvetését, hogy miként tudhatunk eleget tenni a mindennapok egyre szigorúbb követelményeinek, vagy kissé nagyobb szavakkal, képesek lehetünk-e a ránkháruló történelmi feladat maradéktalan elvégzésére, ha önmagunkat megújítani nem vagyunk készek. Ezért rokonszenves nekem a filmbeli megszállott téeszelnök alakja, aki olykor kényszerűségből, a szabályok szorításában talán olyan eszközökhöz is folyamodik, meg egy kicsit, megmámoro- sodva a cselekvési vágytól is, amelyek ugyan kevésbé vonzóak, de aki lényegében minden idegszáilával a köz boldogulásán fáradozik. A cél, jól tudjuk, nem szentesítheti az eszközt, de olyan kényszerhelyzetekben amilyenekbe a téeszelnök is kerül, az eredmény értelmezheti a használt eszköz jogosságát. A film szemet-lelket gyönyörködtető befejező képsorai, a virágzó gazdálkodás távlatos képei egyértelműen utalnak is rá. hogy nagyon is reális és eredményes szükségszerűség az a fajta bátort okos, szenvedélyes új keresés, amit a filmbeli téeszelnök akár környezetével is szembeszáll- va képvisel. Elszoktunk attól a kifejezéstől, hogy pozitív hős. Nem szívesen emlegetjük, mert volt idő, amikor kissé lejárattuk, nem a tartalmát, csupán az elnevezést. A téeszelnök szerintem napjainknak olyan pozitív hőse, akiben bonyolult társadalmi feladatok közepette bonyolult egységben jelentkezik a döntően jó, az eredményesen hasznos. Ami kevésbé rokonszenves, és ez szerintem a film egyik tartalmi gyengéje, hogy nem érezteti meg velünk: a közösség boldogítása és boldogulása csak e közösség aktív közreműködésével érhető el. Magyarán: hol maradtak a filmből azok akik a téeszelnök magányosnak tűnő harcához a bátorító, lelkesítő, hátteret adták: a dolgozó, falusi nép. Bizonyára még tovább folyik majd a Békeidőről a vita. A KISZ-szervezetékben a tervek szerint rendszeresen eszmecseréket rendeznek belőle, s bizony jó lenne, ha ezekről is tudósítana majd a televízió. Danton-ügy Ismét egy értékes bemutató a művészeti hetek programjában. Horváth Z. Gergely kitűnően alkalmazta televízióra a lengyel Stanislawa Przybyszewska drámáját, a Danton-ügyet. Talán a rendező eddigi legerőteljesebb munkája. Nemcsak híven, de nagyon is mához szólóan tudta kifejezni azt az igen fontos gondolatot, hogy mivé fajulhat, hová vezethet akár a szélsőségesen dogmatista, akár a végletesen túlzó forradalmi magatartás. Danton ellenében, aki megannyi emberi gyengeség hordozója, nem egy makulátlan tisztaságú tisztító Robespierre-t állít szembe, hanem e két magatartás ütköztetésében a józan, teremtő gondolkodásra figyelmeztet. A hangsúlyossá tett guillotin, — bizarr látvány a vértől csöpögő embermészárszék — a dráma elején, majd visszatérve a dráma végén épp e józanságra intő tanulság érzékletes felkiáltójele. Jó színészi teljesítmény, kemény, feszített ritmus, egységes játék, kifejező képek. (Operatőr Cza- barka György). Röviden Sorozat kezdődött: hatrészes svéd film az újabb kedd esti szórakozás. Ártatlan kék szemek, ezt a címet viseli, s főszereplője egy furcsa, kettős életet élő diáklány. Amit eddig láttunk a filmből, s természetesen a lányból is, nem igen vezethet félre bennünket: erőltetett és szellemtelen, gyengécske játék ez, méltatlanul kerül a többnyire érdekes keddi sorozatok bérelt helyére. Újra vasárnap délelőtt, hosszú kihagyás után és akárcsak régebben, ismét kellemes, idegnyugtató időtöltés. Már önálló zenekara is van a műsornak, aztán idegenforgalmi feladatokat is vállalnak, sőt most a lakásközvetítő szerepére is pályáznak, és mellesleg szórakoztatnak. Mi minden nem telik ki az ereiükből? Kár, hogy mindezt csak akkor élvezheti az ember, ha mondjuk egy kellemes kirándulásról mond le. vagy más egészséges szórakozását adja fel érté. Nem lehetne ez a Vasárnap délelőtt szombat este? V. M. A jászberényi Tanítóképző Főiskola oktatóinak és a gyakorló iskola nevelőinek munkái' ból képzőművészeti kiállítás nyílt a főiskola dísztermében. Képünkön Máté György kisplasztikái és Telek Béla képei láthatók — nzs — Szombaton a megyei művelődési központban Lézer, elektronikus zene, képzőművészet Bibliográfia Baranyó Sándor munkásságáról Baranyó Sándor festőművész hatvan éves. Ez alkalomból — s a Szolnoki Galériában megrendezett gyűjteményes kiállításával csaknem egyidőben — jelent meg — a Verseghy Ferenc megyei könyvtár • gondozá-" sában — a művész bibliográfiája, amely közel négy évtizedes munkásságának írásos visszhangjáról ad áttekintést. A bibliográfiába felvett írások, tudósítások, műbírálatok és az egyes írásokból kiemelt szemelvények segítségével nyomon követhetők a művész pályájának jelentősebb állomásai, összegezhető műveinek kritikai fogadtatása, művészetének eddigi értékelése is. A szerző, Bálintné, Hegye- si Júlia a Verseghy Ferenc megyei Könyvtár és a Damjanich János Múzeum könyvtára helyismereti gyűjteményében fellelhető kiadványokat, kiállítási katalógusokat, az országos- és a megyei sajtó cikkeit, tanulmányait használta fel az anyaggyűjtés során. Áttanulmányozta az MTA Művészettörténeti Kutató- csoportja dokumentációjában és a Magyar Nemzeti Galéria könyvtárában meglevő írásos forrásokat, a művész külföldi kiállításairól szóló, főként napilapok hasábjain megjelent kritikákat is. A kiadványba a pályakép és a művészettörténeti értékelés szempontjából legfontosabb bibliográfiai adatok kerültek. A bibliográfiai tételek a fejezeteken belül időrendi sorrendben találhatók, a bibliográfiát név és földrajzi mutató egészíti ki. Az „Űropera” első vidéki előadása Mire képes a lézerfény: íme egy „lézerogram” Utazó tárlat érkezett Jászberénybe Kalocsa és Szolnok után Jászberényben látható tegnap óta az alföldi képzőművészek tárlata. A Hűtőgépgyár művelődési házában rendezett kiállításra 13 Bács- Kiskun és Szolnok megyei művész 27 alkotása érkezett. A- szolnoki Művésztelep alkotói közül Baranyó Sándor. Berényi Fejenc és Chiovini Ferenc munkái láthatók. A november elsejéig nyitva tartó tárlaton helyet kaptak jászberényi művészek is, mint például Benke László. Sáros András és Vuics István. A budapesti Planetáriumban nagy érdeklődés mellett bemutatott „Üropera—Lézer- show” egyik alkotója, Hegedűs László így ajánlja a produkciót: „... szól mindenkihez, aki egyszer is járt álmában idegen világban, aki tud vagy szeretne nyitott szemmel járni a Földön, aki úgy érzi, lehetne és kell valamit tennünk azért, hogy ha valaha valakik eljönnének hozzánk egy távoli világból, ne kelljen szégyenkeznünk azért, hogy emberek vagyunk”. Tegnap délelőtt a Kossuth Könyvkiadóban Bassa Endre főszerkesztő tájékoztatta a sajtó munkatársait a politikai könyvnapokra megjelent új kiadványokról. Ismét közreadták Lenin Az első magyar „multimédia játék” létrehozói között egyaránt vannak képzőművészek, tudósok, mérnökök, technikusok, színészek, pop-zenészek. A lézerfény különleges tulajdonságaira, hatásaira épülő, térben és több síkon „játszódó” űropera első vidéki bemutatója szombaton Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban lesz. A nézők két előadáson — 17 óra 30 és 20 óra 30-tól láthatják a különleges produkciót. válogatott műveit három kötetben. Érdekes új összeállítás is napvilágot lát Lenin műveiből. A pártprogramról címmel, amely magyar nyelven az első gyűjtemény erről a témáról. POLITIKAI KÖNYVNAPOK Krakkóiak Szolnokon Mi keli a jó színházhoz, a jó előadáshoz? Kell egy jó szerző, kell egy jó rendező, s kell néhány jó színész, s a többi már magától megy. Mindenekelőtt ezt a nyilvánvaló igazságot fedezhettük f«i hétfőn este a krakkóiak vendégjátékán a Szigligetiben. ahogy Mrozek Emigránsok című drámáját Andrzej Wajda rendezésében két kitűnő színész, a Stary Teatr művészei. Jerzy Stuhr és Jerzy Binczycki eljátszotta. Két ember beszélgetése két órán keresztül, valójában ennyi az egész, egy mackós külsejű munkás és egy meg- i'iseltebb. vékonyabb dotigá- jú, ziláltabb értelmiségi — gyömöszkölik egymást, képletesen szólva, de ahogy hallgatjuk őket. mindegyre izgatóbbá. rejtélyesebbé válik párbeszédük: mert a művészet varázsa van jelen. Andrzej Wajda „szélesvásznú” színpadán a kétszemélyes kamaradráma dimenziói eyszerűen kitágulnak, és a két, kényszerű összezártságban élő ember szűnni nem akaró párbeszédébe sűrítve morális és intellektuális problémával egész Lengyel- ország belefér, a tegnavi és a mai, talán még a holnapi is. Alig szakítja meg egy- egy hosszabb hallgatás vagy néhány apró-cseprő cselekvés ezt a hatalmas párbeszédet. és mégsem unalmas, hogy csupán ketten vannak és hogy iószerivei csak beszélnek. Sőt lebilincsel! Hát ilyen egyszerű is tud lenni a színház? Igen, ha jó. Ha tisztán és természetesen él minden a színpadon. Ha az eszközök nem hivalkodnak. hanem észrevétlenül illeszkednek a játékba. Ha semmiféle mo- derneskedő hókusz-pókusz. megfejthetetlennek tűnő rejtelmesség nem tolakszik a mondanivaló elébe. Itt lényegtelen. hogy Mrozek groteszk-e, avagy abszurd felé hajlik, hogy mennyire jelképes és mennyire konkrétan realista. Ez csak a színház, az érthető és élvezhető, ahoi minden kimondott szónak súlya van, ahol még a hangok színei is jelentést hordoznak. Vagy talán mindez attól van. hogy saját nyelvén minden egyszerűbb és világosabb, még a művészet is? (S ez korántsem nyelvi, sokkal inkább látásmód-; szemléletbeli anyanyelvűséget jelent.) Nem valami vidám kép, de nem is elszomorító, ahogy két idegenbe szakadt ember — emigránsok — bár egy fedél alatt él, ugyanazt a teát issza, egy W. C.-re jár, egy asztalnál eszik, ugyanazt a levegőt szívja, és se- hogysem tudja megérteni egymást, holott nemcsak egymásra vannak utalva, célúk is közös lehetne. Ahogy hallgattuk őket. úgy érezhettük, mintha keserű pirulát tartogatnánk a szánkban, amelyet le kellene nyelnünk, de félünk, hogy elrontja majd az étvágyunkat. S ami gondolati mélységein túl az előadás varázsához tartozik: a színpadon a legnemesebb játék formájában öltenek testet a gondolatok. Mondhatni a gondolat keserűsége és a játék édessége van itt együtt jelen, amely végül is sajátos ízt hagy a nézőben. S a különböző szólamok elégikus harmóniába olvadva válnak tartalmas „üzenetté”: „Ha mindannyiunknak egy a célunk, ha mindannyian egyet akarunk, mi gátolja meg, hogy jó és értelmes közösséget alkossunk?” S ez már oly üzenet, amely Krakkóban éppoly időszerű, mint másutt, benne az időszerű mondandón túl általánosan érvényes emberi igazság is kimondatik. Szép színházi este voit, emelkedett, komoly és mégis játékos, megérdemzlten szólt a vastaps a Stary Teatr művészeinek. — valkó —
