Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-21 / 247. szám
Gyászhír — köszönetnyilvánítások Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy TÓTH GÁBOR, a Szolnok megyei Mezőgazda- sági Szövetkezetek Szövetsége Ellenőrzési Irodájának revizora életének 44. évében váratlanul elhunyt. A TESZÖV saját halottjának tekinti. 1980. október 21-én 14 órakor a zagyvaíékasi temetőben helyezik örök nyugalomra. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, DEZSŐ ZOLTÁN életének 69. évében, okt. 6-án elhunyt. Hamavasztás utáni búcsúztatása okt. 24-én 14.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temető halottasházából. A gyászoló felesége. Értesítem mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem. IGNÁCZ ISTVÁN rövid szenvedés után. életének 69. évében folyó hó 15-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később adok értesítést. Gyászoló felesége. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal a rokonokkal, ismerősökkel, akik tisztelték és szerették, hogy PALLA LÁSZLÓNÉ (szül.: Asztalos Regina Ilona) 69 éves korában hosszú szenvedés után folyó hó 16-án elhunyt. •Hamvasztás utáni búcsúztatásának időpontját később közöljük. A gyászoló család, Szolnok. Május 1 .út 20. Köszönetét mondunk mindazoknak. akik férjem temetésén részt vettek. Fájdalmunkat igyekeztek enyhíteni. Gyászoló felesége, Orovecz Jánosné és gyermekei. Tiszaföldvár. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik BALLABÁS ISTVÁNNÉ (szül.: Móricz Erzsébet) temetésén megjelentek, koszorúikkal, virágaikkal, részvétnyilvánításaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Szolnok. Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak és a Kossuth Tsz tagjainak, volt munkatársaknak, akik drága édesapánk, ID. TROMFOS ANDRÁS temetésén részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat igyekeztek enyhíteni. A gyászoló Tromfos család. Jászberény. Köszönetünket fejezzük ki mindazon rokonoknak, ismerősöknek és-jószomszédoknak, akik drága halottunk, SZINTAI LAJOSNÉ (szül. Pintér Mária) temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, együttérző szavaikkal mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, jó barátoknak, szomszédoknak, munkatársaknak és * ismerősöknek, akik felejthetetlen édesanyánk. LAKATOS GYULÁNÉ (szül.: Takács Irén) temetésén megjelentek, virágaikkal, részvétnyilvánításaikkal igyekeztek fájdalmunkat enyhíteni. Két lánya és a gyászoló család. Mezőtúr. Köszönetünket fejezzük ki a kettes pártalapszervezetnek. annak titkárának, akik emberi helytállásukkal, önzetlen segítségükkel férjem, édesapánk, nagyapánk, SZABÓ ISTVÁN elvesztése miatt érzett gyászunkban tetteikkel segítségünkre siettek, és ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy egy harcos, becsületes, másokért, ezért a társadalomért mindig tettre kész élet méltó befejezést nyerjen. Továbbá köszönjük a rokonoknak, ismerősöknek, a Dobó István úti óvoda dolgozóinak. Rákóczi úti iskola igazgatóságának, a megyei tűzoltóparacsnokságnak, az AFIT szolnoki üzem kollektívájának. a régi harcostársaknak, munkatársaknak a tisztelet és a hála virágait, a megértést, az emberi együttérzést. Köszönjük, hogy utolsó útjára elkísérték. Felesége, lánya, veje. anyósa és unokája. apróhirdetés bVéVéÉÉiimÉÉ INGATLAN JÁSZBERÉNYBE a Katona u. 34. szám alatt két beépíthető telek sürgősen eladó. Vasárnap lehet érdeklődni a fenti címen. (7805) CSALÁDI ház. mel- lékéoülettel elad ) és ugyanott Niagara szivattyúmo'.O'- 220 Voltos. eevboépít. ve a szivattyúval. Törökszentmiklós. Óballa 28. (7876) BÉRBE adó vagy eladó Szandaszőlősön Vörösmező út 91. szám alatt 1200 négyszögöl telek. Érdeklődni: levélben vagy személyesen szombat 16 órától 19 óráig. Szántó Judit Szolnok, József Attila u. 29. V/33. (H. 3952) ÜRESEN álló nagy. másfél szobás, öröklakás eladó, Szolnok, Ady Endre úton. „Tízemeletes” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 3948) US rendszámú Wartburg eladó. Abonv. Zalka Máté u. 12. (H. 3905) RÉGI négyütemű motorkerékpárt keresek. Bármilyen típus érdekel. csak ne legyen hiányos. Bonyhádi Zoltán Szeged. Kelemen u. 3. 6720. (7919) IK-s Zaporozsec; IM-es Volga eladó műszakizott gépkocsiért elcserélhető. Törökszentmiklós, Lenin út 70. (792.3) ELADÖ háromszobás. 100 m-' alapterületű. fürdőszobás, kertes, családi ház garázzsal — azonnal beköltözhetően. Érdeklődni: Lászlóné. Szolnok. Ságvári krt. 28. Fényszöv. (H. 3608) SZOLNOKON a Holt-Tisza-parton 256 négyszögöl gyümölcsös, 5 helyiségből álló énülettel eladó. Érdeklődni lehet: 16 órától: Mikszáth Kálmán út 18. II. em. 8. alatt. (H. 3959) EGYSZOBÁS vagy másfél szobás lakást vennék a belvárosban, csak földszinten. Ajánlatokat: Szolnok. Orosz Gy. u. 19. VIII. em. 34. Riczkó. (H. 3966) ELADÓ Homokon 580 négyszögöl szőlő gvümölcsös kis faházzal. 34 ezer forintért. Érdeklődni Szolnok, Kút u. 7. II/8. 17 óra után. (H. 3875) ELADÓ Szolnok városközpontban 112 négyzetméter alap- területű. különbejá- ratú, két lakásból álló kertes ház. Érdeklődni : Dózsa Gy. u. 1. 8—12 óráig. (H. 3976) SZÁZ négyzetméteres családi ház. 180 négyszögöl szőlős telken. Túrkevén beköltözhetően eladó. Érdeklődni: dr. Deb- reczeni Sándornál lehet. Túrkeve, Bai- esy-Zsilinszky úit 10'a. (H. (7930) SZOLNOKON, vasútállomáshoz közel szoba-konyhás házrész. nagv alsókonv- b*val eladó. Érdeklődni : Mátyás kir. u. 18. II e. 1. Kaposvári József. 17 óra után. (H. 3887) . KÉT szoba, összkomfortos. szövetkezeti lakás eladó Szolnokon. Balogh Béla út 12. 1/6. Érdeklődni : minden nap 18 órától. (H. 3928) MÁSFÉL szobás. ott»-«; lakás kn. 4- OTP-átvállalással eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Szolnok. Kun B. krt. 1. IX. em. 8. (H. 3947) KÉTSZÁZEZER forint kp. -f OTP-át- vállalással lakás- megoldást keresek. ..Decemberi költözés” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 3941) ELADNÁM szolnoki, Gerle úti első emeleti. kétszobás, szövetkezeti lakásom, vagy elcserélném. „Két kisebb lakásra” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 3962) GÉPJÁRMŰ POLSKI Fiat 1300-as. 1982. augusztusig vizsgázott. IC rendszámú, jó állaoot- ban eladó. Szolnok. Vágóhíd u. 17. (K. 3900)___________________ ÜZEMKÉPES 1000-es Wartburg, lejárt műszakival, egyben vagy bontva eladó. Ugyanott egybeépített platós négvke- rekű munkagép. ’i82-ig műsziakizott Trophi MZ 250 cm3-s eladó. Karcag, Kut- hen u. 69. Kiss Kálmán. (7850) __________ 198 3. októberig műszakizott UN-es Trabant Lim. eladó. Karcag. Vörös Hadsereg u. 63/a. (7851) ELADÓ 750 M egyéves vizsgával, kinthető: Zasztawa gépkocsi, műszaki MegteKunhegyes, Beloiannisz u. 111. alatt. (7853) 850-es Sport Fiat sürgősen eladó. Karcag. MadaraSi u. 13. (7855) LADA 1200-as ZE. igen jó állapotban, igényesnek eladó. Törökszentmiklós, Vörös Hadsereg u. 196. (7719) 403-as Moszkvics eladó. Kocsis István Jászdózsa. Mikszáth Kálmán u. 4. (7717) KISÚJSZÁLLÁSON 350 köbcentis Sport Jáva sürgősen eladó. Bem utca 38. (7849) 1200-as 8 éves Zsiguli olcsón eladó. Érdeklődni lehet: Tisza,'süly. Kiséri út 42. (7860) 1982. október 31-ig műszaki vizsgázott Trabant eladó. Érdeklődni: Szolnok, Ragó Antal út 12. 14. 17 óra után. (H. 3949) 408-as Moszkvics alkatrészként is, ES 250-es MZ motorkerékpár eladó. Szolnok. Mester u. 27. Érdeklődni: 17 óra után. (H. 3945) JÓ állapotban levő, US rendszámú Skoda S—100-as eladó. Megtekinthető: .18 óra után Szolnok, Bálvány utca 1. III/20. (H. 3942) 7 és fél éves Wartburg de Luxe jó állapotban. olcsón eladó. Érdeklődni: 18—19 óra között. Szolnok, Tompa Mi- hály u. 8. (H. 3939) 1981-ig műszaki vizsgázott Volvo személygépkocsi eladó. Érdeklődni: Szolnok, Pelikán fodrászat 13—20 óráig. (H. 3937) IC-s Trabant egyéves műszakival eladó. Szolnok. Táncsics M. út 1. Érdeklődni : 17 órától. (7916) 125 P Fiat bontott állapotban eladó. Érdeklődni: Szolnok, Botond út 5. kedd. szerda, egész nap. (7915) 126-os ZT 3 éves Polski Fiat friss műszakival 15 000 km- rel igényesnek eladó. Pályi. Mezőtúr, Hámán K. 18. (7909) UV 1200-as Zsiguli sürgősen eladó. Irányár 50 000 forint. Törökszentmiklós, Berzsenyi út 44. Érdeklődni: 16 órától. (7874) FRISS műszakival oldalkocsis Pannónia eladó. Bajor, Jászberény, Kun u. 13. (7878) ADÁSVÉTEL PÁNCÉLTÖKES bécsi zongora eladó. Jászdózsa, fogorvosi lakás. (7648) SZÖLÖOLTVÁ- NYOK. csemege- és borfajták. Megrendelhetők őszi és tavaszi szállításra. Magony Imréné, Abasár. Jókai u. 18. Tel.: 60-026. (6987) ELADÓ kb., 2 méter magas, dúslevelű fikusz. Szolnok, Vörösmarty u. 17. fsz. 1. (H. 3911) KERTI traktort, platóskocsival levizs- gáztottat vennék. Jászberény, Kinizsi út 3. (7806) TÖRZSKÖNYVEZETT szülőktől származó négyhónapos fekete, német juhász kan kutya el- Attila u. 7. (7685) ANY ADISZNÓ. választási malacok eladók. Szolnok, Al- csisziget, Holt-Tisza- part (6-os autóbusz végállomásnál), Haller Sándorné. (H. 3960) 50 db Texán és King galambok. helyhiány miatt sürgősen eladók. Fehér Péter Tiszavárkony, Munkásőr u. 64. Érdeklődni: 15 óra után. (H. 3961) NAGY Endrétől sötét tónusú olajfestmény eladó. Szolnok, Lepke u. 4. (H. 3963) ÜJ 4m-es Shakespeare teleszkópos horgászbotok eladók. Cím: Kunszentmárton. Sallai Imre u. 37. Érdeklődni: hétköznap este fél 6 után. (7921) NDK korall színű panorámás babakocsi megkímélt állapotban eladó. Törökszentmiklós. Április 4. út <£8. Sár kadi. (7922) VÁGNI való csirke, jérce eladó. Naponta 17-től. Szombaton e^ész nap. Tit- szaföldvár, Beloiannisz út 9. (szülőotthonnál). (7823) EZÜSTFENYŐK, ciprusok, rózsatövek olcsón eladók. Szolnok, telefon: 13-293. (H. 3931) ELADÓ: Wartburg 353-hoz: felni; 300 forint. szoknyalemez, hűtővíz-kiegyenlítő tartály -f tartó; 100 forint. Sprojler légterelő lemez: 1200 forint. Hátsó szélvédő üveg: 700 forint. 4 lengéscsillapító, 200 forint,db. Gyújtás alaplap öntvényházzal. Dinamó, bal hátsó ajtó komplett, 2—2 első-hátsó vili. búra. 40—100 forint. Filc szőnyeg hátsó: 400 forint. • Katalit kályha: 150 forint. Vonóhorog, W—353. 1200 forint. W—311 vonóhorog: 600 forint. Komplett belső kárpit W—311—312. 200 forint. Ford dinamó szabályzóval. Abony. Zalka Máté u. 24. (H. 3950) IKER. mély. bordó babakocsi jó állapotban eladó. Érdeklődni : Szolnok, Bercsényi u. 25. (H. 3943) ELADÓ hálószobabútor, diófa rugós ágybetéttel, jó állapotban. Karcag. József Attila 13. (7904) 2 olajkályha újszerű állapotban eladó, Szolnok, Dimitrov út 14. alatt. (7866) EGYÉB DRÓTKERÍTÉS! Pvc-bevonattal is megrendelhető. Részletes árjegyzéket küldök. 5540 Szarvas. Damjanich u. 33. Békés x Zoltán. (7778) KOZMETKAI~ Üzler temet megnyitottam, Jászjákóhalma, Széchenyi u. 10. sz. alatt. Minden szépülni vágyó kedves vendéget szeretettel várok Ifj. Molnár Istvánná, kozmetikus mester. (7807) KÖZÜLETEK. magánépíttetők figyelem ! Mindennemű bádogos munkák végzését vállalom. Cím: Farkas Lajos 5083 Kengyel. Baj- csy-Zs. út 176. (7r<79) NOVEMBER eieiei törökországi társas- utazáshoz társakat keresünk. ..Személygépkocsival” jeligére a kiadóba. (7703) Hirdetmények A COOPTOURIST újabb ajánlata! 5 napos kirándulás Pozsony (2 nap) — Bécs (3 nap) útvonalon. Időpont: 1980. december 1—5. Részvételidíj: 3400 forint + útlevél -f- kp. Félpanziós ellátás.' Utazás autóbusszal. Jelentkezni lehet: COOPTOURIST Szolnok, Ságvári krt. 31. Telefon: 11-248. (H. 3801.) A Fazekas Mihály Gimnázium (4001 Debrecen, Hatvan u. 44.) ebben az évben is indít matematikából előkészítő tanfolyamot azoknak a VIII. osztályos tanulóknak, akik iskolánkban szeretnének továbbtanulni, általános tantervű vagy emeltszintű matematika tagozatos osztályban. Vidéki tanulókkal szívesen levelezünk. Az első foglalkozás október 27-én 15 órától lesz. (7728.) A Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat alábbi szövegű bélyegzője elveszett: Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat Szolnok, Vízmű u. 1. Szállítás. Anyag- átvétel IV. MNB 450-18123. A bélyegző 1980. október 12- től érvénytelen. (7901.) MŰANYAG csőkút készítését vállalom kompletten felszerelve, egyéves garanciával. Bagán László. 6723 Szeged, Szamos u. 46/b. (H. 3632) KI látta? Október 13-án elmagaslott 75 darabból álló falka fekete, deres, vörös, fehér, tiplerek, pörk- lik és szegedi ke- ringők vegyesen, 80 százaléka gyűrőzött. Aki látta. szíves értesítését előre is köszönöm. Csontos, Szolnok, Köztársaság út 1. (7829) VÁROSKÖZPONTBAN 42 négyzetméteres autófényező műhely kiadó. Érdeklődni: Szolnok, Pelikán fodrászat 13—20 óráig. (H. (3938) KERÍTÉSDRÓT, gépfonat minden méretben kapható és megrendelhető. 50 folyóméter feletti tételt díjtalanul házhoz szállítok. Szénd- rei Dezső 5300. Kungát 41. (7907) LAKÁSCSERE ÖSSZEKÖLTÖZÖK, figyelem! Két és fél szobás -f étkezős, szövetkezeti lakásunkat elcserélnénk 2 db külön álló, összkomfortos, másfél szobás lakásra. Érdeklődni: 17 órától. Szolnok. Bálvány u. 5. I. em. 8. (H. 3944) ABONYI. háromszobás, kertes házunkat elcserélnénk szolnoki kétszobás öröklakásra. „Kertes ne legyen” jeligére a kiadóba. (7887) HÁZASSÁG 62 éves, nyugdíjas férfi keresi 40—45 év közötti, jó megjelenésű. kizárólag egyedülálló nő ismeretségét házasság céljából. Anyagiak rendezettek, lakás van. ,,3200” jeligére a kiadóba. (7776) _________________ 1 78 cm magas, 25 éves, barna hajú, minden káros szenvedélytől mentes fiatalember. gépkocsivezetői munkakörben dolgozó — megismerkedne házasság céljából komoly gondolkod >ú leánnyal, 18—24 éves korig. Vidékiek előnyben. ..Boldog szilveszter” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 3940) DOLGOZÓKAT ALKALMAZUNK Szolnoki, Mátyás király úti Általános Iskola konyhalányt vesz fel. Jelentkezés a gondnokságon. (0412) PIÉRT Kereskedelmi Vállalat felvesz gépkocsival rendelkező üzletszerzőt, kereskedelemben jártas segédmunkást és gépírni tudó számlázót. Jelentkzeni lehet: Szolnok, Beloiannisz út 17. sz. alatt. (7736) A SZOLNOKI TEJÜZEM felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe ; — szállítmánykísérő; — kezelőtiszt (göngyöleg-átvevő és -kiadó); — kereskedelmi raktárkezelő. Feltétel: középfokú iskolai végzettség; — kereskedelmi ügyintéző. Feltétel: szakirányú középfokú végzettség vagy szakmunkás bizonyítvány 4- 3 év élelmiszer kereskedelmi gyakorlat. Jelentkezni lehet: szolnoki Tejüzem, Szolnok, Mártírok u. 13. (7759) Gépjárműtechnikus 6 éves gyakorlattal állást keres. „Szolnok és környéke” jeligére a szolnoki hirdetőbe (H. 3841). SZOLNOK MEGYEI ÉLELMISZER KISKERESKEDELMI VÁLLALAT azonnali belépéssel^ felvesz szakképzett bolti eladókat és bolti pénztárosokat. Felveszünk továbbá központi irodai helyiségek takarítására egy fő takarítónőt. Jelentkezés: központunk bér- és munkaügyi osztályán, Szolnok, Beloiannisz u, 6 (H. 3847) Katonai szolgálati idejét letöltött erdésztechnikust keres felvételre a Hortobágyi Állami Gazdaság. Fizetés kollektív szerződés szerint, lakást biztosítunk. Jelentkezés a gazdaság személyzeti osztályán. (7737) Felsőfokú szállítási képesítéssel, 20 éves nagykereskedelmi gyakorlattal állást változtatnék. „November elején” jeligére a kiadóba. (7798) VÍZGÉPÉSZETI VÁLLALAT kunhegyesi gyáregysége azonnali belépéssel felvesz Ksz— 4561/a tip. 16 tonnás autódaru kezelésére és vezetésére darukezelőt. Jelentkezés: gyáregység üzemvezetőjénél, Kunhegyes, Széchenyi u. 32. (H. 3906) Fűtési gyakorlattal rendelkező fiatalember állást változtatna Szolnokon. „Széntüzelésű” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 3878) Tárgyalóképes fiatalember állást keres Szolnokon vagy környékén. „Gépkocsi” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 3923) Nagy gyakorlattal rendelkező műszaki ügyintéző, anyagbeszerző, kooperátor, vasipari szakmával, gépkocsi-jogosítvány- nyal rendelkező gépésztechnikus állást változtatna. „November” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 3854) A VETŐMAG VÁLLALAT 1. sz. üzeme azonnali belépéssel alkalmaz 2 műszakos munkarendre takarító, rakodó, valamint vetőmagtisztító betanított munkásokat. Dolgozók szállítása saját autóbusszal törtéEgy lépéssel a divat elolt! Skala MILYEN AZ ŐSZI-TÉLI DIVAT? És ami a vásárlókat a legjobban érdekli; mi kapható a szövetkezeti áruházakban és szaküzletekben? Mindezt megtudhatják a kedves vásárlók az ÁFÉSZ és a SKÁLA-COOP közös, műsoros divatbemutatóján. Ami itt látható, megvásárolható! Az országos szövetkezeti divatbemutató-sorozat Szolnok megyei eseménynaptára: Október 22-én 17 és 20 órakor Szolnokon, a Művelődési Házban: Tiszavidék Szövetkezeti Közös Vállalat Október 25-én 18 órakor Tiszaföldváron, a Művelődési Házban: Tiszaföldvár és Vidéke Afész (7881.) A MŰSORBAN FELLÉP: Máté Péter Gaál Gabriella Nógrádi István Zalatnay Sarolta Böröczky József a Bergendy együttes és a Skála-Coop háziasszonya Műsorvezető: a televízió népszerű bemondója nik a Pelikán Szálló előtti parkolóhelyről. Jelentkezés az üzem bérelszámolójánál. Szolnok, Panel u. (H. 3956) A JÁSZBERÉNYI TEJÜZEM azonnali belépéssel alkalmaz tejcsomagoló géphez gépkezelőt. Jelentkezés az üzem vezetőjénél. (7912) JÁSZ-NAGYKUN VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT pályázatot hirdet jogtanácsos és közgazdász munkakör betöltésére. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán, Szolnok, Kossuth téri Irodaház II. emelet 1. (7882) A SZOLNOK MEGYEI TANÁCS HETÉNYI GÉZA KÓRHÁZ-REN- DELÖINTÉZET felvesz szakácsot. Jelentkezés az élelmezési osztályvezetőnél, Szolnok, Vörös Hadsereg u. 39—41. (H. 7929) Exportáló szövetkezet vidéki gyáregysége pályázatot hirdet GYÁREGYSÉGI FŐMÉRNÖKI ÁLLÁSRA. Követelmények: gépészmérnöki végzettség, legalább 5 éves eredményes vezetői tevékenység. Á pályázatokat „Lakás 1980” jeligére kérjük a kiadóba. (7391)