Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-19 / 246. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

i960, október 19.

Dűlőutak etikája

BERCI ÉS TÁRSAI. Berci, akit két és fél ezer forintért vásároltak az endrődi sintértől, barátságát kimutatandó úgy mekidörzsöilő- dik a vendégnek, hogy tal- ponmaradásához minden erejére szüksége van.

A borjú nagyságú bernáthegyi szép példány. Amikor idehozták a mezőtúri Magyar—Mongol Barátság Termelőszövetkezet második kerületébe, nyolcvanöt kilót nyomott. Kerékgyártó Lajos bácsi őszinte örömét leli benne.

— A major díszéül vettük. Nappal nem bánt senkit, de éjszaka ..leragasztja” az idegeneket. Olyan, mintha egy medve szaladna.

Lajos bácsi nyugdíjas, ám az év nagy részét mégis itt tölti a majorban.

— Mi mást tehetnék? A pecázás, meg az ilyenféle, nyugdíjasnak való elfoglaltság nekem nem a zsánerem.

Az udvar gondozott, tele van virággal. Még egy mini óllatkert is található itt. Mindez az ő keze-munká- ' ját dicséri.

— Volt itt Pestről két nyugdíjas öregúr könyvet liferálni. Azt mondták, huszonnyolc gazdaságban voltak már, de ilyen rendezett udvart még nem láttak.

Míg körbevezet birodalmán, készséggel magyaráz:

—- A munkahely az ember második otthona, ezért kell a ragaszkodás jeléül megbecsülni, rendben tartani.

Drótkerítéssel övezett területen őzek, vadkacsák, pávák, holland tyúkok, fácánok élnek békés egyetértésben. Az egyik őzön torz agancs éktelenkedik.

— Amikor felnőtt, hamis lett. Volt úgy, hogy egyszerre négyőnket is megpo- csákolt. Sajnáltuk levágni, inkább kiheréltük. Azóta nem veti el az agancsát.

Néha vendégek is érkeznek az állatok közé.

— Egyszer idefészkelt egy fácán, de a tojásból alig kikelt fiókáit megették a pávák.

KÍSÉRET NÉLKÜL. A napokban három idevaló fiatal szerelt le. A tiszteletükre rendezett vacsorához Zsilka Ferenc traktoros levágott egy bírkát.

— A fiam elhozta Kun- csorbáról a kislányt, meg annak a húgát. Régen az ilyesmi elképzelhetetlen volt. Emlékszem, Pályi Mihály ide udvarolt a szomszéd tanyába. Az anyósnak való még akkor is a fiatalok közé fészkelődött, amikor kiültek beszélgetni a ház elé. Amikor meg bement kávét főzni, a lány húgát ültette oda. Jószerével egy bizalmas szót- sem válthattak a fiatalok. Nem is lett az esküvőből semmi. Ma már mások a szokások.

— Mennyiben mások?

— Régen azt szólták meg, aki anyja nélkül ment szórakozni. Most meg azt, akit elkísér az anyja.

— Magának véletlenül nincs lánya?

— Van, de már férjezett.

— És nem féltette?

Zsilka Ferenc a közelben

zúgó darálót úgy kezdi mustrálgatni, mint akinek hirtelen sürgős gondolata támadt, de aztán mégsem indul.

— Ügy voltam vele, hogy egyedül féltéssel nem lebet boldogságot teremteni. De azért én is mondtam, hogy nem helyes, ha anyja nélkül jár a lány, meg azt is, hogy jobban vigyázni kellene erre a lányra. Az igazság az. hogy szégyelltem volna, ha sürgetni kellett volna az esküvőt. •

— Ha már annyira félteni kell egy lányt...

— Igaza van, akkor már megette a fene. Megejti az úgy is, ha nagyon akarja.

— Meg bizony — ad neki igazat a nyugdíjas Pályi Sándor, — így volt az régen is, pedig akkor az anyja állandóan fogta a lánya szoknyáját. Most meg akármerre megyek, zavartalanul csókolóznak a fiatalok. Én meg de irigylem őket.

Zetor érkezik, szállítják a répát. Az öreg folytatja:

— Csak az a baj. hogy nősülés után a férfiak ötven százaléka nem becsüli meg magát. Azért csinál valaki két gyereket, hogy rabbá tegye az asszonyt?

Csider Ilona közbeszól:

— így volt ez mindig. De azért kettőn áll a vásár.

Dorogi Péter traktoros még igen fiatal, előtte áll az élet. Pályi Sándor ugratja:

—! Ne nősülj meg, egyszerűbb az agglegényadót fizetni. Ebédet meg főz a téesz.

A fiú megvonja a vállát.

— Valamikor csak meg kell nősülni, az az életrendje.

KOCSIVAL KÖNNYEBB. Estébe hajlik az idő, hűvös szél kerekedik. Lénárt János mezőgazdasági őr fázósan kászálódik le a motorkerékpárról. Edzett ember pedig, sokáig traktoros volt.

— Sajnos négy évvel ezelőtt levett a gépről az orvos.

Határbeli munkájától

azonban nem tudta elszakítani. Járja a dűlőutakat, védi a közöst. Főleg ilyenkor, az őszi betakarítás idején szaporodik a dolga.

— A tsz-tagokkal nincs 6ok baj. Azok megkérdezik, hogy a gép után szabad-e szedegetni. A kívülállók viszont természetesnek veszik a böngészést a téesz területén. Még sérelmezik is azt a kis pénzt -— fél napra ötven, egész napra pedig száz forintot — amit az elvi- vendő terményért fizetniük kell. Ma is alig fordult kettőt a gép, máris odakerült egy idegen.

Utólag is összehúzza a szemét, látszik; hogy hívatlan vendégek nincsenek ínyére.

— Mégis csak visszatetsző, hogy ha megengedik nekik a szedegetést, akkor a még lábon álló termésbe is beletörnek.

Akárhogy fogalmazunk, a gép ilyen megelőzése közönséges lopás.

—1 Persze, hogy lopásnak minősül az ilyen cselekedet, — fejtegeti Lenárt János.

— És kik a tolvajok? Kispénzű emberek?

— Nem mondhatom, hogy azok, mert ugyebár, aki gépkocsivá; jön lopni a városból, annak nem kenyérre kell. Csak' arra megy, hogy minél többet teperjen magának. Évek óta ezt tapasztalom.

— Ügy tűnik, mintha elfogult lenne a tanyasiakkal. Meg is kérdem tőle:

— Csak a városiakkal van van baj?

A tsz-tagok tudják a rendet. ..

— A tanyák körül is?

— Nézze, óhatalan, hogy a háztáji jószág ne tegyen kárt a vetésben. A kárt mi állapítjuk meg. Ellenértékét általában zokszó nélkül kifizetik az emberek, nincs velük gondom, pedig a tanyákon igen sok a pénzt hozó jószág. Amikor szólunk valakinek, hogy jöjjön kár- megállapításra, nem szabó- dik, vagy azt mondja: menjen, otthon van az asszony.

Belémbújik az ugratás ördöge.

— És nem féltik az asz- szonyt?

Lénárt János veszi a lapot:

— Nem nagyon legényke- dik az ember a hatodik iksz táján, meg aztán — komolyra fordítva a szót — nekünk meg kell gondolnunk, hogy mit csinálunk. Különben nagyon rendes családi életet élő emberek laknak ebben a tanyavilágban. Négyezerkétszáz hektárnyi terület tartozik hozzám. Körzetemet ötven-hat- van család lakja. Válásról egyről se tudok.

ERŐSEBB FOGÁS. A második kerület a Magyar— Mongol Barátság Termelő- szövetkezet árbevételének 47—48 százalékát adja. Dolgozni szerető emberek lakták mindig ezt a tanyavilágot. Nem véletlenül mondja Kacskó András kerületvezető :

— Itt mindig erősebb volt a munkafogás, mint jó néhány helyen.

öt évvel ezelőtt, a termelőszövetkezetek egyesülésekor máshonnan is kerültek ide emberek. Huszonöt új tag nem bírta a régiek által diktált tempót, elkerültek innen. Akik maradtak, állják a sarat. A fiatalok meg természetesnek veszik a fegyelmezett munkát. A kerületvezető őszinte elismeréssel beszélt róluk:

— Sok múlik a fiatalokon. Egyik erősségünk például a traktoros brigád. Annak negyvenes létszámából 34 huszonéves.

Szabó István traktorossal a kampánymunkákról beszélgetünk. Azt mondja:

— Amikor a szénát hordtuk, naponta alig aludtunk 4—5 órát.

Ettől a kerülettől döntően függ a szövetkezet sertés- és hízómarha-ágazata, meg a „pénzes” növények termesztése. Van itt egy gyümölcsös és itt van a gazdaság egészét ellátó üzemi konyha is. Ilyen fontos területen a fegyelmezetlenség több kárt okoz, mint máshol. A kerületvezetőnek azonban emiatt nem fáj a feje.

— Az öt évvel ezelőtti 10 —15 fegyelmi a minimálisra csökkent. Mondhatni: szóra sem érdemes. Nem a vezetők puhaságának, hanem a közösségi élet javulásának eredménye ez. Valamikor, a kis termelő- szövetkezetek alakulásának idején ezen a tájon is előfordult, hogy egy-egy csoportba a közeli rokonok, jóbarátok tömörültek, akik aztán betartottak a jövevényeknek, ha azok bele akartak szólni a vezetésbe. Kacskó Andrásnak emiatt már nem fáj a feje. '

— Régen elszakadtak már azok a szálak. Még a tsz- egyesülések idején.

— Mit szeretne legjobban elérni?

— Azt, hogy az emberek megszeressék a környezetüket, mert aki szereti a környezetét, annak számára könnyebb a munka.

Ehhez viszont össze kell hozni az embereket. A régi szokások, a disznótorok, a vacsorabálok, a maszkabálok hol vannak már! És hol a régi tanyavilág? Csak töredéke létezik már.

—• Névnapok rendezésével, szocialista brigádok összejöveteleivel hagyományokat szeretnénk teremteni azzal a nem titkolt céllal, hogy munkaidőn túl összehozzuk a munkában az embereket. NEM SÁRTAPOSÁSÉRT.

Megfiatalodott ez a tanyavilág az utóbbi években. Az öregek bekölöztek Mezőtúrra, fiaik váltották fel őket. Egyikük találóan így fogalmazott :

— Nem azért jöttünk a tanyára, hogy tapossuk a sarat, hanem azért, hogy anyagi jólétünket mielőbb megteremtsük.

E cél elérésének egyetlen gyors útja a nagymérvű háztáji állattenyésztés. Ez meg időt és erőt rabol.

— De nem a közös rovására ! — vélekedik Bihari

Lajos alapszervezeti párttitkár. — Szót értünk az emberekkel; tudják, nálunk nem fordulhat elő. hogy „Kidolgozom magam otthon, nincs erőm a közösre.”

Simon Béla

FOTO: NAGY ZSOLT