Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-18 / 245. szám
1980. október 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Ismét színen a Tizenkét dühös ember A Szigligeti Színház Szobaszínházában áprilisban mutatták be Reginaid Rose Tizenkét dühös ember című bűnügyi történetéi, — az idei színházi évadban ugyancsak ezzel az előadással nyílik meg a Szobaszínház. Hamarosan négy alkalommal is játszók az Arkosi Árpád rendezte darabot: október 25-én és 31-én, valamint november 12-én és 13-án. Képünkön: az előadás egy feszült pillanata. Filmjegyaet CSONTVÁRY Szavalóverseny Törökszentmiklóson Lehet, hogy valamikor, talán nemsokára, a filmtörténet Huszárik Zoltán zseniális rendezői tévedésének titulálja majd Csontváry című filmjét. A mai néző egyelőre inkább csak hümmög, nehezen tudja „hová tenni” ezt a filmet. Bizonytalansága — alapjaiban — abból ered, hogy Csontváryt, a festőóriást ugyan már valamelyest ismeri, de a művész életútjáról, emberi habitusáról jobbára csak a beavatottak szűk köre tud. Annyit ugyan már kapiskál a közvélemény, hogy a Magányos cédrus alkotója „őrült” volt — csak ró kell nézni a kép- ret mondják — zseniális őrült, élt festett, meghalt. Körülbelül ennyi a Csontvá- ryról közszájon forgó ismeretanyag. Sajnos, nem beszélhetünk múlt időben, hogy ennyi volt Huszárik Zoltán filmje előtt. Félő, hogy még zavarosabbá vált a kép! De ez sem ilyen egyértelmű: a festő képeiről a film után már többet tudunk, ám alkotójuk arcéleit minden eddiginél remegőbb kézzel — egyébként iehéletfinoman, ihletetten — rajzolták meg a film alkotói. Ráadásul nem is egymás mellé és külön- külön, hanem egymásra az előzők hátára, negyedelve, megfelezve és eltakarván az- alattuk lévő portré-epizódokat. De még ez sem elég ahhoz, hogy teljes legyen a csodálatos — vagy olykor zavaros — gondolatokat felvillantó, gyönyörű képekben komponált összevisszaság: az alkotói szándék ugyanis jelzi, hogy Latinovits Zoltán emléke is szüntelenül jelen van ezekben a képsorokban. A folyamat — mórhogy a színész hogyan birkózik Csontváry személyiségével — egy darabig érthető, de hamar egy elvont ki, kicsoda játékká válik a különös kettősség'. Kételyeinket azonban még tovább fokozhatjuk azzal a jogos kérdéssel, hogy netán a sivatagi jelenetből egy új film kezdődött? A skizofrénia anatómiája, vagy valami hasonló címmel. Nem, dehogy, csupán az „őrült” festő személyétől való elvonatkoztatással igyekeznek a film alkotói megrajzolni Csontváry portréját. De lehet, hogy nem kizárólagosan a festőt akarják exponálni, hanem Huszárik nagy színész kortársának gondolati gubancait is bogozzák? A festő tisztelői és értői tudni vélik, hogy Csontváry- nak a Magányos cédrusban benne van arca pontos anatómiája. Lehet — sőt valószínű — hogy Huszárik filmjében is. De bármily sajnálatos is, a legfestőibb magyar filmrendező — erre a Krúdy film utolérhetetlen bizonyíték — a gyönyörködtetés és a gondolkodtatás túl- feszítettségében inkább csak egy, vagy több skizofrén művész szellemi látleletét alkotta meg. Hangsúlyozom: alkotta, hiszen a Csontváry című film minden értetlensége — vagy értetlenségünk? — ellenére jelentős műalkotás. Képei Csontváry alkotásaihoz méltóak; Ichak Finci, a címszereplő inkább Latinovits volt — gondoljuk mi — mint Csontváry, de lehetséges, hogy a szuggesztiv élménysorok hatására csupán tovább csombékoltuk a film fel-alá és egymásba gubancolódó szálait. Netán ez volt Huszárik célja, s így adott kinek-kinek elképzelése szerint Csontváry portrét? Gyanítjuk a szándék és a beteljesülés igazát, akkor viszont újból le kell szögeznünk: efféle erő csak jelentős műalkotásokból sugárzik. Tiszai Lajos A törökszentmiklósi művelődési központ és a KISZ városi bizottsága szavalóversenyt hirdet, amelyre a 14 és 35 év közötti fiatalok jelentkezését várják. A versenyre — amelyet november 15-én rendeznek meg — egy kötelező és egy szabadon választott verssel lehet benevezni. A elenfckor.éseket a törökszentmiklósi művelődési központban fogadják el október 31-ig._______________________ _ Ú j helyén a Herman Ottó Múzeum Cj helyére költözött Miskolcon a Herman Ottó Múzeum. Az új épületben már lehetőség nyílik a kutatómunkára és helyet kapott a mintegy kétszáz darabos műtárgygyűjtemény is. Az első emeleti kiállítóteremben már rendezik a közeljövőben megnyíló „Kétszázötven év magyar festészete” című bemutatót. A közönség a múzeumi hónapban, októberben léphet először az új épületbe. A képen: Munkában a restaurátor A könyv őszi ünnepe ezőtúr ad otthont az őszi megyei könyvhetek mai megnyitó 'ünnepségének. Ez az őszi könyvünnep talán a legösszetettebb; ekkortájt zajlanak a műszaki könyvnapok szaki ró-olvasó találkozói. November elején Törökszentmiklós várja a politikai könyvnapok vendégeit. És ekkor kerülnek jobban a vásárlók szeme elé a vidéki áfész-boltok polcain a könyvek. Könyves ünnepeken jobbára elhangzik egy-egy jó szó a könyvtárosokról s könyvesboltok. dolgozóiról. Alig vesszük azonban észre, hogy a fogyasztási szövetkezetek dolgozói — talán kevésbé látványosan, mint nagyvárosi könyvesboltokban dolgozó kollégáik — ezernyi egyéb feladat mellett is milyen sokat tesznek a könyv megszerettetése érdekében. S nem utolsó sorban azért, hogy a tartós fogyasztási cikkek mellett a könyv is természetes tartozéka legyen a falusi lakásoknak. A szövetkezeti dolgozók nemes hagyományokat folytatnak. A legtöbb faluban az áfész-ek segítségével váltak rendszeressé az író-olvasó találkozók. könyvtombolák, könyvsarkok és a könyv meg olvasója találkozásának egyéb változatai. Pedig nehéz közegben teljesítik feladatukat. hiszen zömmel olyan emberek kezébe adnak könyvet, akiknek a könyv még nem felismert létszükséglete. E megállapítás inkább figyelmeztető, semmint ünneprontó alátámasztását szolgáló adat szerint a tanácsi könyvtárakba beiratkozott mezőgazdasági fizikai dolgozók aránya az 1970-es 13 százalékról 1978- ra 6,3 százalékra esett visz- sza. Talán az 50 százalékos csökkenés nincs arányban az azóta lezajlott' társadalmi átrétegződésel. Ha a fentiekben a népünk művelésére vállalkozók nemes feladatáról esett szó, ne hallgassuk el felelősssé- güket sem. Mert igenis az is a nép művelője, aki az írott szót a könyvbe foglalt életet közvetíti az olvasóhoz. Biztató jelek mutatják, hogy egyre jobban egymásra találnak könyvterjesztők és könyvtárosok, a Hazafias Népfront helyi bizottságai, a Kommunista Ifjúsági Szövetség alapszervezetei. a szövetkezetek érdek- képviseleti szervei. Ennek szép reményekkel kecsegtető bizonyítéka az említett társadalmi szervek, könyvtárak összefogásával indult Olvasó ifjúságért olvasópályázat is. Szilárdan hiszem, hogy az őszi megyei könyvhetek is hozzájárulnak a könyvek és az olvasók mind nagyobb mérvű egymásra találásához. Hiszen egyre több lehetőség kínálkozik a teljesebb emberi életre, az általános és szakmai műveltség emelésére, a művelődés sokszínű, a társadalom minden rétegéhez, sőt egyedéhez is szóló adományaiból való részesedésre. És éppen ebben tud minden másnál többet, maradandóbbat adni a könyv. A könyv, amely a művelődés és a művészet legáltalánosabb. ugyanakkor legegyénibb hordozója is. A könyv, amelyet a bolt pultja mellett állva, a könyvtárak olvasótermének mélyébe húzódva s otthon, az olvasólámpa meghitt fényénél éppúgy lapozni lehet, mint kint a tanyákon, a petróleum- lámpa világánál. e ahhoz, hogy a könyv megtalálja a maga útját azokhoz, akiknek a kedvéért íródott s azokhoz is, akik az iskola elhagyása után elhagyták a könyvet is, akik ma még önhibájukon kívül nem látják, hogy .,még nem elég”, bizony nagyon sokat kell tennünk. Ezért van szükség a könyv időszakonként visszatérő ünnepeire, az olvasópályázatokra. most kiemelten az Olvasó ifjúság sokrétű kezdeményezéseire. Szurmay Ernő Centenáriumra készül a Madách gimnázium Fennállásának 100. évfordulójára készül a fővárosi Madách Imre Gimnázium. Az ünnepségsorozatot: öreg diákok találkozóját, szellemi és sportvetélkedőket, az iskola történetét szemléltető kiállítást és a többi rendezvényt a következő év májusában tartják. A gimnázium tanárai, diákjai az évforduló alkalmából szeretnék felidézni a nagymúltú intézmény történetét, humanista, demokratikus hagyományait, oktatási, nevelési eredményeit, jélentős eseményeik ezért kérik az egykori tanulókat, vegyenek részt az előkészületekben, az ünnepségeken s adják kölcsön azokat az emléktárgyakat, dokumentumokat, amelyek iskolájukról, annak életéről vallanak. Az alma maternek tízezernél több tanítványa volt, s a tudomány, a kultúra, a közélet, a munkásmozgalom, az antifasiszta ellenállás, a szocialista építés számos kiemelkedő személyisége is ebből az iskolából indult az életbe. Egy kiállításon A fejedelem arcképe Az emberek érettebb korban már többnyire kialakítják magukban sajátos módszerüket; ha egy kiállítást végignéznek, nem hagyják magukat nyilaktól, s egyéb eligazító tábláktól befolyásolni. Az igazi kiállításjáró nem fogad el tanácsokat senkitől, csökönyösen a maga feje után megy; meggyőződései, vagy ha úgy tetszik, rögeszméi vannak. A Hadtörténeti Múzeum Bethlen Gábor emlékkiállításán az a rögeszme kristályosodott ki bennem, hogy az utat a fejedelem arcmásánál kell kezdeni, és ott is kell befejezni. Közben bebarangolhatjuk a XVII. század elejének háromrészre tört Magyarországát; Erdélyt, a török hódoltság területeit, a Dunántúl nyugati részén és a Felvidéken keskeny sávban húzódó királyi territóriumot. Térképek, rajzok, emléktárgyak, a letűnt idők sokféle rekvizítuma segít eligazodni a harmincéves háború, a reformáció és ellenreformáció vibrálóan ellentmondásos, történelmi feszültségektől terhes korában. Aztán visszatérhetünk a kiindulóponthoz ... Tehát: újkeletű rögeszmém parancsára ott állok a fejedelem arcképe előtt, s nem tudok elszakadni tőle. Mások is vetnek rá egy-egy futó pillantást; egy fiatal párocska még el is időzik előtte. — Oltári sérója van — jegyzi meg a leányzó. — Tiszta Alain Delon — tódítja a srác. Egy ideig egymásba csimpaszkodva vihognak, aztán odább állnak. Időtlenségük persze bosz- szantó, de most nem is azt érzem benne lehangolónak, hogy oly kevés bennük a kegyelet, vagy hogy nem esnek valamiféle ünnepélyes hangulatba — erre nem is lehet kötelezni senkit —, hanem inkább azt, hogy milyen kevéssé fogékonyak az esztétikum iránt. Mert az az arc, amely ránk tekint a metszetről, festő ecsetjére kívánkozik; vonásait a történelem vésője faragta keménnyé, s ettől szép a szó legszorosabb értelmében. Azonban nem mai, köznapi értelemben; úgy nem is lehet szép. Csakhogy ez mélységesen közömbös; az esztétikum szempontjai csak a legritkább esetben azonosak a kordivat szempontjaival; ha valamit esztétikai vizsgálódás tárgyává kívánunk tenni, helyesebb is ettől az utóbbitól már ab ovo eltekinteni. A történelem vésőjét emlegettük az imént — egy kissé ^patetikusan. Mentségünkre szolgál, hogy a fejedelem arcmását figyelve nehéz szabadulni a gondolattól: ezen az arcon az egész kor otthagyta bélyegét. A furcsa hajviselet, a fejtetőn egy tincsbe fésült haj a törökvilágot idézi; mintha az erdélyi-török kapcsolat kifejezője volna; a telt, kissé előrecsüngő száj a jellegzetes Habsburg-arcokat juttatja eszünkbe, még akkor is, ha tudjuk, hogy vérségi kapcsolatról nincs szó; a sűrű szakáll pedig a reformáció és az ellenreformáció egyaránt megszállott, komoran elszánt prédikátorait idézi. A legkifejezőbb ia szem: egyszerre sugároz higgadt bölcsességet és szenvedélyt, jóságot és kegyetlenséget; a kor legnagyobb magyar államférfija, Bethlen Gábor, erdélyi fejedelem és választott magyar király néz velünk szembe ... De álljunk meg egy percre. Bizonyos, hogy .nincs ebben a fejtegetésben semmi szemfényvesztés? Nem lehetséges-e az, hogy csak történelmi ismereteink birtokában, a fejedelem nagyságának immár négy évszázados bizonyosságával tudatunkban látjuk őt ilyennek? Valószínűleg nem. Hiszen már a kortárs Don Diego de Estrada, a Bethlen udvarába vetődött spanyol nemes, a fejedelem udvarmestere is így ír: „Ami személyes tulajdonait illeti, a fejedelem öles termetű, de bámulatosan arányos testalkatú férfiú volt, kiváltképp a lába és a lábszára volt jól formált; ügyes volt és mindenre elszánt, a feje és az arca nagy, a homloka széles és síma volt; tágra nyílt nagy szeme szigorú, amikor békés volt, és kegyetlen, amikor haragos; a szemöldöke ívelt volt és dús, a szája nagy, íjkai duzzadtak, a fogai ritkásak és nagyok, szakálla őszbe csavarodó, melle és háta széles, a dereka karcsú, külseje szigorú és nem mindennapi erőt sugárzó; eszményien ülte meg a lovat, s a maga módján jeles táncos is volt; az asztalnál nyájas és a társalgásban szellemes, a fogadáson méltóságteljes, s a tanácskozásban határozott”. Idézhetnénk még a kortársak visszaemlékezéseiből, s az utódok írásaiból, akiket magasztaló szavakra késztetett a bethleni történelmi tett és a bethleni jellem, amit hűen kifejez az arcmás. Amely elől elindultunk, s amely elé vissza kell térnünk. Gömöry Albert
