Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-15 / 242. szám
I960, október 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 1 a | <6P€F ínyő ■sl IBM ■ Készült a művészeti hetekre Megszoktuk már. hogy a Budapesti Művészeti Hetek idején a televízió is kirukkol egy-egy olyan művel, amelyik művészi színvonalát tekintve kimagaslik a mindennapi termés átlagából, s amelyre méltán tekinthet fokozott várakozással a néző. Füst Milán királydrámájának televíziós bemutatóját és a Dózsa Imréről készült portrét is ezért vártam magam is megkülönböztetett ögyelemmel, hisz ott hordták magukon a művészeti hetek megkülönböztető emblémáját. ' Nos, meg kell mondanom, a IV. Henrik némi csalódást okozott a képernyőn. Ez a Bokáig feledett, majd azután az utóbbi időben nagy Sikerrel felfedezett színpadi mű hozzáfűzött reményeimet nem váltotta be. Korántsem témája miatt vált idegenné, hogy mert tárgya távoli, történelmi időkből való. Hisz itt is, mint a hozzá hasonló alkotások esetében a tárgy csupán a lehetőség, hogy általa aktuális, jelenlévő gondolatok fogalmazódhassanak meg. Eszköz annak a kezében, aki hozzányúl. Az volt Füst Milánnak is, aki e különös életsorsú, önmaga ellen a végzetet is kihívó király drámájában sem holmi történelmi leckét kíván adni, hanem legbensőbb gondolatainak kifejezésére törekedett „felhasználni”, hogy vallhasson a személyiség jogairól, egyén és környezet bonyolult összefüggéseiről, mérték és mértéktedenség viszonyáról és • sok más egyéb emberi dologról. Sőt az élet sorsszerűségéről is: „amit beléd csempész a sors. az volt a dolgod itt” mondja Henrik mintegy életének summájaként és tetr teinek magyarázataképpen. Igen gazdag, de sok vonatkozásában jelképes mondanivaló van jelen a drámában, amelynek kibontása a mindenkori előadás feladata és egyben erőpróbája. Így az Esztergályos Károly rendezte tévéváltozaté is. Esztergályos igyekezett ugyan végletesen átélni és átéltetni velünk kiélezett helyzetekben. keményre hangszerelt jelenetekben és nyugtalanító, belső feszültségűét kivetítő mozgásokban IV. Henrik drámáját (az indulás igen expresszív, erőteljes, sokat sejtető például) megkapóan ábrázolja továbbá a környezet szorításában vergődő király komédiába illő „bohóckodásait”, érzékletesen vetíti elénk Henrik botrányos „belete- metkezését” a test örömeibe. és mégsem érezni, hogy valójában ez a változat a becsületes és megbízható televíziós interpretáláson túl valami egyénien eredetit is kívánna mondani. Nem tud meggyőzni, hogy miért is kellett Esztergályos Károly- nak most újra megbirkóznia a IV. Henrikkel, és hogy valami olyan újat talált volna benne, ami különösképpen szolgálhat a mi okulásunkra, és ami nem mellékes, valami olyat, amiért a IV. Henrik a milliós nézőterű képernyőszínházba való. Füst Milán jó értelemben veit.t teatralitása kissé banálisán hathatott volna a képernyőn. ezt el is kerülte a tévéváltozat, de nem fedezett fel olyan mélységeket. emberi mélységeket, amelyek következtében a képernyő intimebb világában őszintén meggyőzőnek hathatott volna Henrik drámája. A béklyót nem tűrő emberi természet tragédiája lenne a Henrik? Vagy annak az embernek a törvény- szerű bukását kívánta ábrázolni, aki környezete ellenére akart élni, de rá kellett döbbennie, hogy csak környezetének játékszabályai szerint képes cselekedni? Talán arra kereste a választ, hogy az öntörvényei szerint cselekvő ember a kényszerűségek szorításában a tébolyultak táncát kénytelen járni, mert keserűségében nem tehet mást? Ki tudja. Ahhoz, hogy a IV. Henrik ne hagyjon maga után a képernyőn ilyen és ehhez hasonló kérdéseket, határozottabb koncepcióra lett volna szükség a televíziós változat kimunkálásában, kidolgozottabb egyéni művészi felfogásra, amelyben érthetően, akár jelképes erővel is megszólalhatott volna a ma hullámhosszán Füst Miiián drámája. Sokkal jobban sikerült, véleményem szerint, a Dózsa Imre-portré. Mindenekelőtt fő erényének azt tartom, hogy meggyőzően ábrázolta: a balett, a mozgás művészete ás abban éri el igazi csúcsát, hogy drámai feszültséget tud megjeleníteni, hogy nagyfeszültségek kifejezésére képes. Dózsa Imre nagyszerű táncos és kitűnő művész, ezt eddig is tudhattuk. A portréfilm rendezőjének, Horváth Ádámnak dicsérete, hogy ez a képernyőn is igazolódott teljes mértékben. Ez a színes portré nemcsak szép volt, igaz is: helyenként „sistec- gett” a képernyő a Dózsa Imre teremtette és a kamerák mesterien továbbította feszültségektől. Történelmi tudatunk gyarapítását sokféle módon és eszközzel szolgálta a televízió — legújabb bizonyítéka a Bethlen Gáborról készített dokumentumfijlm, Kézdi- Kovács Zsolt munkája, amely nemcsak végigkísérte a négyszáz éve született és európai hírnévre szert tett erdélyi \feÖedelem útját, szorgalmasan egybegyűjtve életének fellelhető konkrét nyomait, helyszíneit és tárgyi bizonyítékait, de tudós történészek segítségével a közember számára is befogdható módon, jottányit sem engedve a tudományosság követelményeiből, támaszkodva a legújabb kutatások eredményeire is, igen világosan és méghozzá átélhető formában tálalta a kimagasló személyiség viselt dolgait, s egyben határozta meg helyét és szerepét tör- téneilmünlkben. Ismeretterjesztés volt ez a legjavából. Röviden Elszalasztott lehetőség — így jellemezhetnénk az izgalmas közérdekű témát feldolgozó, legutóbbi Fiatalok óráját. Hogyan lehetséges, kutatták a műsor készítői, hogy csaknem húsz napig senki nem érdeklődött — az egyetlen nagyapán kívül — két halálos balesetet szenvedett fiatal után. A szinte érthetetlen jelenségre keresték a választ, de nem a megértés, hanem a szociális megvilágítás szándékával. A „bűnös” feledékenységnek, közömbösségnek keresték az okait; hogy azonban mégsem „hasított belénk” a téma és a felismerés és a felfedezés erejével sem hatott az oknyomozó társadalomvizsgálat, az Feyér Zoltán szerkesztő-riporter számlájára írandó elsősorban, s nem az alapötlet eredetiségéből származik. Kérdezni ugyanis tudni kell, hogy megszólaljanak a mélységek is. Itt azonban csupán, illetve többnyire csak a felszín „fecsegett”. Ügy tűnik, Rózsa György, aki a Kapcsoltam című tévéjátékban Vitray örökébe lépett, bármit is tehet, feledtetni mégsem tudja a műsor szülőatyjának egyéniségét. Különösképpen úgy nem, ha Vitrayt próbálja utánozni. Ugyanolyan szellemességre törekedvén, mint amit elődje művelt, s ami nála, sajnos, olykor gyermekes csacska- sággá válik. Talán szerencsésebb volna, ha saját egyéniségére támaszkodnék, hozzáalakítva a játékhoz — mértéktartó szolidsággal párosítva a lelkes odaadást. V. M. Zalaegerszegen Levéltári igazgatók tanácskozása Előadások, kiállítás, szabadtéri bemutató Megkezdődött a csillagászati hét Hétfőn délután Szolnokon, a MÁV Csomóponti Művelődési Házban A csillagászat legújabb eredményei címmel Kovács Miklós tartott előadást, mellyel kezdetét vette a csillagászati hét megyei rendezvénysorozata. Az intézményben ez alkalomból a csillagászat és az űrkutatás témáit feldolgozó könyvekből, folyóiratokból kiállítás nyílt. Ezt követően az érdeklődők szabadtéri távcsöves bemutatón, film- és diavetítésen vehettek részt. Ma délután 18 órakor folytatódik a csillagászati hét programja a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. A napfolt tevékenységről dr. Dankó Sándor tart előadást, majd a szabadtéri műsort láthatják a csillagászat barátai. A zárórendezvényekre pénteken, a Tallinn körzeti Általános Iskolában és a művelődési központban kerül sor. Űjabb kozmoszbéllii témákkal találkozhatnak a hallgatók, így megismerhetik Magyarország szerepét az Inter- kozmosz programban. A művelődési központ előtt 19 órától megismétlik a bemutatót, melyet rossz idő esetén a Tallinn körzeti Általános Iskolában tartanak. Az utóbbi években több új vagy felújított létesítmény javította a levéltári raktározás és a levéltári munka tárgyi feltételeit az -országban — állapították meg az állami és szaklevéltárak igazgatóinak és a felügyeleti szervek képviselőinek tegnap kezdődött háromnapos zalaegerszegi értekezletén. Űj levéltárat kapott például Veszprém megye, fiók- levélitár nyílt Vácott, s Szolnokon átadták az új megyei levéltárat, az országos levéltár után a második olyan létesítményt, amely kifejezetten erre a célra épült. Javultak a raktározás és iratkezelés feltételei az ország más megyéiben is, A tanácskozáson részt vevő nyolcvan levéltári szakember megvitatta a levéltári anyag védelméről és a levéltárakról szóló 1969. évi 27. sz. törvényerejű rendelet végrehajtásának tapasztalatait is. A Bakfark Bálint lant- trió szerepelt hétfőn este Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. A hangulatos koncerten a Kecskés András vezette együttes Stadler Vilmossal (fuvola, furulya) és Kuncz Lászlóval (ének) kiegészülve a középkor és a reneszánsz zenéből adott ízelítőt. A nézők korabeli hangszereken „tálalva” hallgathatták a vidám házasító dalokat, trubadúrénekeket ¥ Énekese a való világnak Hegyesi János portréjához „A Sárrét megint elindított egy költőt. Ügy látszik, ez az ősi tengerfenék háborog. A lecsapolt víz, a lecsapolt élet nem tud megnyugvást lelni, és visszazúg eltemetett világából.” Sinka István ír így Hegyesi János Zord időben című verseskötetének előszavában. A kötet, amely 1942- ben látott napvilágot, elsőként gyűjtötte egybe a füzesgyarmati parasztköltő indulatoktól fűtött verseit. A verseket, amelyek egyek voltak a föld sóhajával, úgy születtek haraggal, kínnal, mint cifra káromlás a kapanyél felett, s úgy zúdultak az úri világra, mint rég fortyogó láva, ha kitör. Égettek, perzseltek maguk körül, földindulást jósolva, mely bekövetkezett. A hat elemit végzett parasztember százados ősök haragját újraélve, énekelt. Énekelte a való világot. Októberben tölti 81. évét. Emlékekkel bélelt magányában szelleme friss, ma is eleven. S habár már rég elsiratta lelki rokonságát: Szabó Pált, Veres Pétert, Sinka Istvánt és Darvas Józsefet, régi tüzüknél még gyakran melegszik. Hisz nagy idők voltak! Kezdődtek akkor, mikor megszületett. A XX. századdal majdnem egyidő- ben sírta magát a földi létre, s alighogy cseperedett, végigsöpört a háború Európán. Nem töltötte még a 18-at, amikor katonának besorozták, s amikor végre hazatántorgott a frontról, eljött tizenkilenc. önként állt a Vörös Hadseregbe — mert igazságvágya ezt kívánta — és ott volt, ahol ma már csak emlékmű őrzi a tetteket. Aztán vissza a Sárrétre, lépteit, szavait csendőrök vigyázták, verejtékét a föld szívta magába, de tollából esténként vers született. Többet akart a maroknyi létnél; magának, másoknak, mindenkinek. S ha harcra buzdított, komolyan is hitte, nem emberhez méltó a szolgaság. Szelleme szabad volt, a látása tiszta, s hogy honnan hozta az ősi ösztönét, mely tanulatlanul is tanítóvá tette? Ö úgy mondja, erre született. S mi lett volna dolga egyéb, mint csatlakozni azok táborához, akik papírral, tollal, a szónak erejével mutatták az utat, sürgették az ország változását? A harmincas évek elején már publikált, majd amikor Szabó Pál a Szabad Szó szerkesztője lett, Hegyesi János csatlakozott a lap körül tömörülő népi írók táborához. Veres Péterhez, Darvas Józsefhez, Erdei Ferenchez, Sinka Istvánhoz, Szabó Pálhoz életük végéig szoros barátság fűzte. Együtt dolgoztak a Nemzeti Parasztpártban, s a felszabadulás után együtt járták az országot. Politikusak voltak és írók, költők. A toliforgatást és a politikát sohasem tudta kettéválasztani Hegyesi János. A verseken kívül lendületes publicisztikai írásokban, riportokban számolt be a sárréti parasztság helyzetéről, gondjairól. Volt tehetsége a szóhoz, mondja. Nem véletlen, hogy 1944-ben Debrecenben, az Ideiglenes Nemzetgyűlésen Erdei Ferenc javaslatára ő szólt a Nemzeti Parasztpárt nevében. 1945- től néhány évig a pártközpontban dolgozott, s szűkebb hazájának lakóit, a Békés megyei embereket 1949-ig képviselte a Parlamentben. Konok volt, büszke és egyenes, igaz ügy érdekében szavakat vetett papírra, de nem tűrte a szavak csűrés-csava- rását. Csak egy dolognak hitt világéletében: az igazságnak. A Sárrét visszavárta. Dolgozni, vetni, aratni kellett, s írni a verseket. Ha fáradt derékkal papír föle hajolt', sebei megenyhültek. Bízott a szavak erejében, abban, hogy a vers is hajtja a világot előre. A Szépirodalmi Kiadónál Feleljetek nekem címmel látott napvilágot második kötete. Nem vájkálta a lélek kínjait, a körülötte lévő életből merített. Realistának vallja magát, rímekbe szedett gondolatai tiszták, érthetőek. Tollából a .vers soha nem önmagáért, mindig másokért született, öreg íróasztala még dacol az idővel, az írógép zaja gyakran felveri a kis szobát. Hegyesi János a népi írók nemzedékének egyik utolsó képviselője, egy azok közül, ajciket .a nagy „földindulás” idején az idő magával ragadott. Most kukoricatörésre, majd szüretre készül. A föld hálásan terem. Török Erzsébet Fotó: T. Katona László
