Szolnok Megyei Néplap, 1980. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-27 / 227. szám

/ SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. szeptember 27. 1980. SZEPTEMBER 27. SZOMBAT ADALBERT NAPJA A Nap kél 6.37 — nyugszik 18.32 órakor. A Hold kél 20.40 — nyugszik 10.02 órakor. REGGEL KÖD VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Változóan felhős, párás, főként reggel és délelőtt ttöbb helyen ködös idő. Szórványosan eső, zápor, egy-két helyen esetleg zivatar. Mérsékelt, változó irányú, a Dunántúlon átmenetileg megélénkülő északnyugati, északi szél. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet a tartósan felhős, párás helyeken 15, máshol 20 fok körül. Kislexikon 1 siketek nemzetközi napja Az ENSZ Egészségügyi Világ­­szervezete (WHO) szeptember 27-ét a siketek nemzetközi napjává nyilvánította, azzal a céllal, hogy világszerte felkelt­se a közvélemény figyelmét, se­gítő együttérzését a minden or­szágban nagy számban élő hal­lássérültek iránt. A süketség — orvosilag — a hallás kétoldali, teljes vagy megközelítően teljes, hiányát jelenti. A süketséget a közép­fül, a belsőfül, a hallóideg, il­letve a hallóközpontok súlyos kétoldali megbetegedése okoz­hatja. Lehet öröklött vagy szer­zett; az utóbbi többek közt ví­­ru sárt álmák, anyai károsodás, koraszülés, fekvési rendellenes­ségek, elhúzódó vagy traumás szülés, táplálkozási ártalmak, fertőző betegségek, toxinok, ko­ponyatrauma stb. következtében állhat elő. A vele született és a korai életévekben szerzett sü­ketség következtében az élő be­széd nem fejlődik ki; az illető siketnémának marad. A később szerzett süketség hatására is megváltozhat a beteg artikulá­ciója, hangszíne, beszédritmusa. Nem árt tudni, hogy a süket­némáknak mintegy kétharmada audiometriás vizsgálattal is ki­mutatható hallási maradékkal bír. n lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 39. heti lottósorsolás alkalmá­val a következő nyerőszá­mokat húzták ki: 3, 12, 32, 40, 52. A szeptember havi tárgy­­nyeremény-sorsoláson a 38. játékhét szelvényei vesznek részt. önkftntes tűzoltók versenye Szegeden Elsők lettek a szolnokiak A VIDIA Vas- és Műszaki Kereskedelmi Vállalat sze­gedi központja az idén is megrendezte a vállalat öt kirendeltsége között az ön­kéntes tűzoltók versenyét Szegeden. A versenyben is­mét a szolnoki csapat bizo­nyult a legjobbnak. Tavaly is a szolnokiak nyertek a ko­moly szakmai követelménye­ket támasztó vetélkedőt. Az idei győzelemmel a csa­pat jogot szerzett arra, hogy 1981-ben részt védvén az or­szágos ágazati tűzoltóverse­nyen. Exporthét Korcsolyacipők Belgiumba, Angliába és az HSZK-ba A nyugati vevők megrende­léseit teljesítve a hét elején kétezer Pác műkorcsolyaci­pőt indítottak útnak Belgi­umba a Jászsági Cipőipari Szövetkezetből. A következő napokon újabb 1700 párat adtak át az NSZK-beli meg­rendelőknek, a hét végén pedig angliai exportvállalá­sukat teljesítették ötszáz pár női korcsolyacipő „pos­tázásával”. A héten elszállí­tott cipők értéke összesen több mint hárommillió fo­rint. Szélmotorral fűtőnek Újraéled Karcagon a ké­pen látható öreg szélmotor, amely 1923-ban, az akkori mezőgazdasági iskola udva­rán épült. Évtizedekig da­rálókat, kör_ és szalagfű­részt hajtottak vele, vizet szivattyúztak az ingyenes szélenergiával, egészen 1926- ig. Azóta pihen. Most Erős András a Mező­­gazdasági Szakközépiskola igazgatója szakmai irányítá­sa mellett ismét „szolgálat­ba fogják” az ingyenes energiát. A vasúti kocsik fűtésének mintájára a szél­motorral dinamót hajtottak, azzal lúgos akkumulátort töltenek fel, és az így nyert törpefesziíltséget az épület fűtésére, nyáron pedig me­leg víz előállítására haszno­sítják. Kétszer les» éjfél Ma éjszaka visszaállítjuk az órákat Niltncirás műszakok az űzemekbaa Szombatról vasárnapra vir­radó éjszaka egy órával előbbre állítjuk az órákat. Eltelt az öt hónap — ápri­lis 6-tól, szeptember 28-ig — megszűnik nálunk is a nyári időszámítás. Az egy óra eltolódás nem érinti a MÁV belföldi jára­tait, csak néhány nemzetközi vonat menetrendje változik. A Volán menetrend szerinti autóbuszai is a megszokott rendben közlekednek. A megyében jónéhány üzemben éjszaka is dolgoz­nak a munkások. Akik áp­rilis 6-án este 10 órára men­tek dolgozni, hétórás mű­szakot töltöttek a gyárak­ban, annyi időre kapták a pénzt is. Akik viszont ma lesznek éjszakások, kilenc órát dolgoznak végig, a fi­zetésüket is így számolják el. A Papíripari Vállalat szol­noki gyárában éjszaka se szűnik meg az élet. Járnak a gépek, dolgoznak a mun­kások. Mintegy kétszáz em­ber dolgozik majd az erő­műben, a papírgyártó és a kiszerelő üzemekben, a karbantartóknál és az anyag­­mozgatóknál. Hasonló a helyzet a Tiszamenti Vegyi­művekben, a cukorgyárban, a martfűi Tisza Cipőgyár­ban is. Akik szombaton este szó­rakozni mennek, azok se „károsodnak”, mert az óra átállítás nem érinti az étter­mek, presszók, bárok nyit­­vatartását. Egyedül a szol­noki Pelikán Szálló bárját: éjszaka három óráig tart majd nyitva, tehát egy órá­val meghosszabodik a nyit­­vatartás, biztosan sok ven­dég örömére. KeilvezB feltételek kflztftt Szakmunkásképzés a Hűtőgépgyárban A Hűtőgépgyár ebben az évben minden előző eszten­dőhöz képest többet költött a szakmunkásképzés feltéte­leinek javítására. Tíz új esz­tergagépet, egy szerelő és egy fűrészgépet vásároltak az idei tanévkezdésre, azon­kívül a hegesztő és forgácso­lógépék kisegítő berendezé­seit is bővítették. A gyár tanműhelye évek óta a Jász­ság fémipari alapképzésének központja, több vállalat és intézmény tanulóit is ott ok­tatják. Legutóbb például a jászapáti gépészeti szakkö­zépiskola diákjai kezdték meg a tanműhelyben a gép­lakatos alapismeretek elsa­játítását. Az 1980/81-es tanévben ki­lenc szakmában, hatvanha­­tan kezdték meg tanulmá­nyaikat a Hűtőgépgyár tan­műhelyében. őszi virágszőnyeg A szekszárdi dombvidék és a Völgység rétjein, ligeter­dőiben a szeptemberi nyár hatására tömegesen, szinte szőnyegszerűen nyílik az őszike, vagy másképpen az őszi kikerics halványlila szí­nű, nagy virága. Az úgyne­vezett Óriáshegy környéki ligetes, erdős dombokon és a Sötét-völgyi parkerdőben a Haramia-forrás melletti ré­ten fehér színű, albínó vál­tozatban is előfordul a kora ősz e tájon jellegzetes vad­virága. A rendőrség közleménye 1980. augusztus 15-én Me­zőtúron súlyos bűncselek­mény történt. Panyik Lajos­­né 53 éves téglagyári dolgo­zó, Mezőtúr Kisfaludy u. 3. szám alatti lakos sérelmére ismeretlen tettes emberölés bűntettét követte el. A Szol­nok megyei Rendőrfőkapi­tányság az ügyben széleskö­rű nyomozás után elfogta, és előzetes letartóztatásba he­lyezte Pólyák Lajos 21 éves segédmunkás, büntetlen elő­életű, mezőtúri lakost, aki a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható. Az ügyben a vizsgálatot a rendőrség folytatja. Kettős látás Vasárnap reggel a kis fiú megkérdi az apiától, aki már alaposan a söröskorsó fene­kére nézett: — Apuka, milyen az, ha valaki részeg? — Nézz az ajtóra — mond­ja az apja: — most két em­ber lép be. Ha négyet látsz, akkor részeg vagy. — De apuka — felel a kis­fiú —, hiszen csak egy bácsi jött be! Egymillió Az RCA által kiadott Syl­vie Vartan nagylemez, amelynek slágere Máté S. Nagy Elmegyek (Nicolas cí­mű dala, aranylemez lett (egymillió darabot adtak el) Franciaországban és a kis­lemez is félmillió példány­ban kelt el. Kiadták ezenkí-Elmegyek vül a Benelux államokban, Kanadában, az NSZK-ban és Japánban. Készült a dal­ból német nyelvű változat, Judy Winter előadásában és piacon van már a japán nyelvű Nicolas is Mari Ami­­chi előadásában, amelyet a CBS—Sony cég hozott forga­lomba. Hétvégi állatorvosi ügyelet Jászberényi járás: dr. Szilá­gyi János Jászboldogháza, (Alaty­­tyán, Jásztelek, Jánoshida, Jász­boldogháza, Jászalsószent­györgy), dr. ifj. Czifra György Jászapáti és dr. Kiss Béla Jász­­szentandrás (Jászapáti, Jász­­ivány, Jászszentandrás), dr. Szűcs Imre Jászárokszállás (Jászárokszállás. Jászágó), dr. Rada Illés Jászdózsa (Jászjákó­­halma, Jászdózsa). dr. Tasi Já­nos Jászkisér (Jászkisér). dr. Szántó László Jászladány (Jász­­ladány). Jászberény, Jászfelső­­szentgyörgy, Pusztamonostor Jászfényszaru: dr. Katona And­rás Jászfelsőszentgyörgy, Jász­berényi út 8., dr. Kertész György Jászberény, Fazekas út. Kisújszállás város: dr. Tölgy­vári Béla Kisújszállás, ifjúság út 15. Kunszentmártoni járás: dr. Szántai Imre Tiszaföldvár. Bajcsy-Zs. út 9. Mezőtúr és Kétpó: dr. Begazy Ferenc Me­zőtúr. Vörösmarty út 4. Kar­cag, nagyüzem és tanyai terü­let: dr. Kocsubé Sándor Kar­cag, Hunyadi út '5.. városi kör­­•zet: dr. Fűzfői Béla Karcag, Eötvös út 3. Szolnok és kör­nyéke: dr. Gulyás László Szol­nok. Achim A. u. 26. (Szolnok város. Rákóczifalva). dr Gu­lyás Pál Szajol, Fő u. l. (Sza­­jol). dr. Bóné László Vezseny. Petőfi u. 2. (Tószeg, Tiszavár­­kony,, Tiszajenő. Vezseny). Szol­noki Járás: dr. Sass Zoltárt Kő­telek, Kossuth u. 3. (Beseny­­szög, Nagykörű. Kőtelek. Tl­­szasüly). dr. Cseh Gábor Üj­­szász. Erkel F. u. 38. (Üjszász, Zagyvarékas), dr. Cseh János Kengyel, Kossuth u. 27. (Ken­gyel. Tiszatenyő), dr. Fütty Gé­za Fegyvernek, Felszabadulás u. 150. (Fegyvernek, Kuncsorba, örményes, Tiszabő). dr. Erdélyi István Kunhegyes. Kossuth u. 49/a (Kunhegyes, Kenderes), dr. Soós Pál Tiszaföldvár. Kossuth u. 139. (Martfű, Rákócziújfalu, Tiszaföldvár). Tiszafüredi járás: dr. Balogh Sándor Tiszaörs, Rá­kóczi út (Tiszafüred. Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Kunmada­ras, Tiszaszőlős), dr. Baranyi Gábor Tiszaroff, Dózsa Gy. út, dr. Szabó Imre Abádszalók. Vö­rösmarty út (Abádszalók, Ti­­szaszentimre, Tiszagyenda, Ti­szaroff, Tiszabura. Tomajmo­­nostora). Törökszentmiklós és Tiszapüspöki: dr. Madaras Al­bert Törökszentmiklós. Április 4. u. 3. (Törökszentmiklós)., dr. Palkovics László Törökszent­miklós, Ady E. u. l/a (Tisza­püspöki). Túrkeve város: dr. Lakatos János Túrkeve, Mátyás kir. u. 9. Az ügyelet csak sürgős eset­ben. elsősegély céljából vehe­tő igénybe! SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. Telex: 23 337 Index-szám: 23 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12^094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivatalnál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla Fajtabemutató Jászboldogházán Kukorica-fajtabemutatót rendeztek tegnap Jászbol­dogházán. Az Országos Me­zőgazdasági Fajtaminősítő Intézet és a G1TR szervezete eseményen szó esett a Ga­bona és Ipari Növények Ter­melési Rendszerének kuko­ricatermelési tapasztalatai­ról, fejlesztési célkitűzései­ről, valamint a fajtaválasz­ték egyes kérdéseiről. Ezután kisparcellás fajtabemutatót tartottak a résztvevő szak­embereknek. ■ TEGNAP jól sikerült nyugdíjas találkozót tartott a megyei főügyész köszöntője hívottakat dr. Zsmurin Lajos megyei főügyész köszöntője után a szakszervezeti bizott­ság és az ügyészség szocialis­ta brigádjai vendégelték meg. • © TEGNAP délelőtt rendez­ték meg Szolnokon a Me­gyei Művelődési és Ifjúsá­gi Központ színháztermében az általános iskolás szólis­táknak, együtteseknek kiírt Bartók népdaléneklő ver­seny megyei bemutatóját. ■ A JÁSZAPÁTI Velemi Endre Termelőszövetkezet­ben csütörtökön véradóna­pot tartottak, amelyen két­száz szövetkezeti tag 75 li­ter vért adott. © A VOLÁN 7-ES számú Vállalatánál megkezdődött az a tízhónapos képzés, ame­­' lyen a jeleutkezők gépjár­művezető- és karbantartó szakmát szerezhetnek. A hatvan résztvevő a túrkevei Ványai Ambrus Közlekedési Szakközépiskolában, a jász­berényi 606-os és a szolnoki 605. számú Szakmunkáskép­ző Intézetben végzi a tan­folyamot. ■ BEFEJEZŐDÖTT a kar­cagi ifjúsági ház és a bank épülethomlokzatának felújí­tása. A festési, tatarozást munkálatok 600 ezer forint­ba kerültek. © SZERVEZÉSI és Vezetési Tudományos Társaság szö­vetkezeti szakbizottsága a napokban találkozót rende­zett fiatal mérnököknek, közgazdászoknak, akik a jászberényi Műszeripari Szö­vetkezetben a gazdaságos termékszerkezet kialakításá­ról hallgattak meg előadást. | MA ESTE hét órakor a kunszentmártoni művelődé­si házban Zorán-koncertet rendeznek, amelyen közre­működik a Phönix együttes. © LAPTERJESZTŐK ta­nácskozása. A Szolnok me­gyei Lapkiadó Vállalat volt tegnap a házigazdája annak a tanácskozásnak, amelyen az őszi lapfejlesztési tenni­valókról tárgyaltak a Hírlap­kiadó Vállalat, a Debreceni Postaigazgatóság képviselői, valamint -városi, nagyközsé­gi postahivatal-vezetők. © PÉNTEKEN megindult a vasúti forgalom az árvíz idején megrongálódott Szeg­halom—Vésztő közötti vona­lon. A MÁV Szegedi Igazga­tóságának dolgozói a terve­zett határidőnél hamarabb helyreállították a megrongá­lódott vasútvonalat. | SZEGED híres fűszernö­vényének tájkörzetében pap­rikabemutatót rendeztek tegnap. A gyakorlati szak­emberek és a tudomány«» kutatók 5 gazdaságba láto­gattak el, bejárva a termő­helyet, ahol a hajdani kis­­kertészeti művelési módszert nagyüzemi technológia vál­totta fel.

Next

/
Thumbnails
Contents