Szolnok Megyei Néplap, 1980. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-26 / 226. szám

MEGKEZDŐDÖTT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÜLÉSSZAKA (Folytatás a 2. oldalról.) zös érdekeket szolgáló cél­programok megvalósításá­ban. A mezőgazdaságban a ter­melés évi 2—3 százalékos növelését tűzhetjük ki célul. Fontos érdekünk, hogy — a hazai ellátás színvonalának fenntartását sőt javítása mellett — a mezőgazdaság növekvő mennyiségű, jó mi­nőségű és gazdaságos ter­mékekkel járuljon hozzá a kivitel bővítéséhez. A szel­lemi és anyagi erőket a nö­vénytermesztésben is és az állattenyésztésben is az ed­diginél tudatosabban és na­gyobb hányadban a minő­ség javítására, a termelési költségek csökkentésére, s ezúton az egész mezőgazda­ságban a nemzeti jövede­lemihez való hozzájárulás növelésének gyorsítására kell fordítani. Felelős köte­lességünknek tartjuk, hogy nemzeti kincsünket, a ter­mőföldet, ne engedjük pa­zarolni, hogy olyan feltéte­leket teremtsünk amelyek lehetővé teszik, hogy ne csak megóvjuk, de növeljük is annak termőképességét, hogy általánossá tegyük a korszerű rét- és legelőgaz­dálkodást, s előrelépjünk az egyes területeken visszaté­rően jelentős veszteségeket okozó belvizek keletkezésé­nek megelőzésében. Tovább­ra is nélkülözhetetlen szük­ség van a háztáji és a ki­segítő gazdaságok lehetősé­geinek minél teljesebb ki­használására, ezért ehhez csakúgy, mint a kedvezőt-A személyes fogyasztás­ban meghatározó jelentősé­ge van az árak és a bérek alakulásának. A kormány a jövőben is fontos köteles­ségének tartja, hogy az árak és a bérek növekedését olyan módon szabályozza, ami lehetővé teszi az élet­­színvonal tekintetében vál­lalt kötelezettségek betar­tását. Ezzel együtt azonban hangsúlyoznom kell, hogy bér- és személyi jövedelem­­politikánk alapja továbbra is a munka szerinti elosz­tás, Más szóval, alapvető követelménynek tartjuk, hogy a bérek és a teljesít­mények között szorossabbá váljon az összhang, s ezzel ténylegesen megvalósuljon a kereseteknek a végzett munkával arányos differen­ciálása. A fogyasztási alap némi bővítése lehetővé fogja ten­ni a társadalmi juttatások összegének emelését. A többletet elsősorban arra kívánjuk fordítani, hogy fönntartsuk az alacsony nyugdíjak, valamint a több­­gyermekes családoknak fo­lyósított pótlék vásárlóérté­két. Továbbra is gondot fo­gunk fordítani az idős. az egyedülálló és az önhibáju­kon kívül nehéz körülmé­nyek között élő emberek megsegítésére. Az életkörülmények ala­kítását befolyásoló néhány más, kulcsfontosságú terüle­ten is meg kívánjuk terem­teni az előrelépés lehetősé­gét. Ezek között megkülön­böztetett figyelmet szente­lünk a lakásképítés és a lakáselosztási rendszer kér­déseire. Előzetesen azzal számolunk, hogy a követke­ző öt évben 370—390 ezer új lakás felépítésére nyílik lehetőség. Emellett a meg­levő lakásállomány koráb­binál nagyobb hányadának felújításához, illetve korsze­rűsítéséhez szándékozunk anyagi forrást biztosítani. A kormány programba vette lakásgazdálkodási rendsze­rünk átfogó felülvizsgálatát és egy olyan elosztási rend­szer kialakítását, amely job­ban megfelel a szociális szempontoknak, méltányo­sabbá teszi az építési terhek megosztását. Külön is gon­dot kívánunk fordítani a fiatalok lakásgondjainak enyhítésére és a családi há­zat építők támogatására. Az életkörülmények szem­pontjából is fontos felada­tunknak tekintjük az álta­lános iskolai tantermek szá­mának növelését, az óvodai, len adottságok között gaz­dálkodó mezőgazdasági üze­mek melléktevékenységének fejlesztéséhez, szakmai és anyagi támogatást fogunk adni. Az építőipar évi 2—3 szá­zalékkal növelhető terme­lésének tervezésekor abból a követelményből indulunk ki, hogy viszonylagosan csökkenteni kell az új épí­tések iránti igényt, meglevő épületvagyonunk értékének megőrzése érdekében vi­szont fokozni kell a felújí­tási, karbantartási, korsze­rűsítési munkák arányát. A közlekedési ágazat fejlesz­tését annak a koncepciónak az alapján kívánjuk meg­tervezni, melyet nemrégiben az országgyűlés jóváhagyott, s amely véleményünk sze­rint helyes irányt mutat. Az él etszínvonalpoli ti ká­ban azt a nem kis erőfeszí­tése kívánó feladatot tűz­zük magunk elé, hogy biz­tosítsuk a már elért ered­mények megőrzését és meg­szilárdítását, s gazdasági alapot teremtsünk ahhoz, hogy az életkörülmények javításában a legfontosabb területeken, ha csak szerény mértékben is, de előbbre léphessünk. Eddigi gyakor­latunkat folytatva, a jövő­ben is kiemelt figyelmet for­dítunk arra. hogy megőriz­zük a vásárlóerő és az áru­alapok összhangját, hogy le­hetőségeinkkel arányban to­vább javítsuk, elsősorban a dolgozó nők helyzetét köny­­nyítő szolgáltatások színvo­nalát. a kórházi ellátottság javí­tását, az alapellátás és az oly sok embernek tevékeny életet biztosító egészségügyi rehabilitáció fejlesztését. A szűkösebb erőforrások is­meretében sem mondunk le fővárosunk, és az ipari nagyvárosok fejlesztéséiről, arról, hogy lehetőséget biz­tosítsunk a vidéki telepü­tések alapfokú ellátásának javítására, általában a kul­turáltabb és otthonosabb emberi környezet megte­remtésére, természeti érté­keink megóvására. Megfelelő előkészítés után a bérből és fizetésből élők számára — a fnunkaidőalap csökkentése nélkül — lehe­tővé kívánjuk tenni az öt­napos munkahétre való fo­kozatos áttérést. Ennek fel­tételeit — többek között jobb munka- és üzemszer­vezéssel — meg kell terem­teni. Az életkörülmények javí­tásában, közös értékeink megóvásában a jövőben is számítunk az állam fejlesz­tési forrásait kiegészítő, a köz javát szolgáló társadal­mi összefogásra. A tenni­valók ismeretében azt sze­retnénk, ha az önzetlen se­gítségnek ez a tiszteletre méltó formája elsősorban az általános iskolák számának növeléséti városaink és fal­­vaink kommunális fejleszté­sét. az idős korúak helyze­tének könnyítését szolgálná, Meg fogjuk keresni a mód­ját annak, hogy az ilyen kezdeményezések az álla­mi intézményektől is meg­kapják a megérdemelt tá­mogatást. Az elkövetkező évekre szóló munkaprogramunkban fontos célunk a tudomány, az oktatás, és a kultúra — léhetőségeinkkél összhangban álló — fejlesztése. Nem hi­szem, hogy e szándékunkat külön indokolni kellene, hi­szen szocialista rendszerünk természetéből fakadó köte­lességünk azoknak a felté­teleknek a javítása, ame­lyek állampolgárainkat hoz­zásegítik általános és szak­mai műveltségük állandó gyarapításához. Ez nemcsak az érzelmileg gazdag élet, hanem, a társadalmi-gazda­sági fejlődés igénye is. Azo­kat a magas fokú hatékony­­sági és minőségi követelmé­nyeket. amelyeket a mai kor állít gazdaságunk elé. csak a szocialista céljainkat magáénak valló, kulturált és igényes ember képes tel­jesíteni. Amikor tehát a tu­domány, az oktatás, a köz­­művelődés anyagi feltételeit A tudomány fejlesztésé^ nek kérdéseiről szólva el­mondhatom, az a tervünk, hogy a nemzeti jövedelem­ből nem kevesebb, mint 3 százalékot biztosítunk ku­tatásra és fejlesztésre. Ehhez azonban hozzá kell tennem: a kormány elengedhetetlen­nek tartja, hogy e nem cse­kély anyagi forrást elsősor­ban a társadalom igényei­nek megfelelő, a legfonto­sabb, a reálisan megoldha­tó és hasznosítható kutatási feladatok, a magas színvo­nalú, eredményes munkát végző kutatóhelyek finan­szírozására fordítsák. Ezért következetesebben érvényt kívánunk szerezni annak a korábbi határozatunknak, amelynek végrehajtása — bármily sok nehézséggel jár is —, lehetővé teszi a szel­lemi és anyagi erők jobb összehangolását, a kutató­­szervezetek ésszerűsítését, és a kutatási témák rangsoro­lását. A gyakorlati szempontból legfontosabb kutatási fel­adatokat országos középtá­vú Iktatási és fejlesztési tervben foglaljuk össze, amiben — úgy véljük — megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a hatékony­ság növelésével, a korsze­rű, versenyképes termékek előállításával összefüggő ku­tatási-fejlesztési feladatok megoldására. Meggyőződé­sünk. hogy ebben a társa­dalomtudományokra, a mű­szaki és agrártudományok­ra, valamint az ezeket köz­vetlenül alátámasztó termé­szettudományi kutatásokra egyaránt fontos szerep vár. A gyakorlati igények fon­tosságának kiemelése azon­ban nem jelentheti azt, hogy megfeledkezzünk a jövőt megalapozó, távlati kutatá­sok támogatásáról. Ez olyan hiba lenne, aminek később látnánk kárát. Megelégedéssel és köszö­nettel szólhatok arról, hogy a kormány igényei és szán­dékai találkoznak tudomá­nyos életünk jeles képvise­lői többségének egyetértésé­vel és támogatásával. Abban is azonos a néze­tünk, hogy a tudományos kutatómunka valódi értéke­it az eddiginél nagyobb meg­becsülésben kell részesíteni, a látszateredményeket pedig nem szabad honorálni, de kevés lenne. ha csak hivatali eszközökkel kí­vánnánk megváltoztatni a helyzetet. Ezeknél sokkalta fontosabb, hogy a tudomá­nyos viták nyíltabbá válja­nak, és a tudományos közé­letben is erősödjön a válasz­tott testületi fórumok szere­pe. Az eredmények elvszerű, kritikai megvitatásának és értékük szerinti támogatásá­nak, a közéleti ellenőrzés A felsőoktatás fejlesztésé­vel továbbra is az a cél, hogy növeljük azoknak a szakem­bereknek a számát, akik tu­dásukkal elősegítik társadal­mi és gazdasági feladataink magasabb színvonalú meg­oldását, országunk adottsá­gainak és lehetőségeinek mind teljesebb kihasználá­sát. Arra törekszünk, hogy al­kalmas eszközökkel jobb összhangot teremtsünk a szakemberek iránt jelentke­ző társadalmi igény és az egyéni ambíciók között, s hogy eredményesebben hasz­nosíthassuk a felsőoktatás tudományos kapacitását. Ez­ért programba vettük az e téren folytatott tervező- és irányító munkánk felülvizs­­.gálatát. Tudatában vagyunk a személyi és anyagi feltéte­lek fontosságának is. A nép­gazdaság teherbíró képessé­gét figyelembe véve — min­denekelőtt néhány felsőokta­tási intézményünk rekonst­rukciójának meggyorsításá­val — e téren is előbbre kí­vánunk lépni. A társadalmi közérzet ala­kításában, a szemléletformá­lásban, értékeink felmutatá­bővítjük, olyan befektetést eszközlünk, amely kamatos­tól visszatérül. erősítésének minden bizony­nyal egyaránt hasznát fog­ja látni a tudományos élet és a gyakorlat is. A kormány tisztában van vele, hogy milyen fontos sze­repet tölt be az oktatásügy szocialista céljaink elérésé­ben, a jövő előkészítésében. Az iskola feladata a tanulók általános és szakmai művelt­ségének megalapozása, a művelődés iránti igény fel­keltése, és az is, hogy ha­tásosan, maradandóan telje­sítve társadalmi feladatát, elültesse és ápolja az ifjú nemzedékben a szocialista meggyőződést, a történelmi tudatot, a munka szeretetét és tiszteletét. A társadalom és az egyén érdeke egyaránt azt sürgeti, hogy az oktatásban, a to­vábbtanulásban mielőbb megteremtsük az esélyek egyenlőségét. Ennek mara­déktalan megvalósításához még nincs elegendő anyagi erőnk. De azt el kelh érnünk, hogy a demográfiai hullám­zás ellenére is biztosítsuk az oktató-nevelő munka szín­vonalának fenntartását, sőt lehetőleg további emelését, mivel ennek ma a legfonto­sabb előfeltétele az általá­nos iskola fejlesztése, a leg­nagyobb figyelmet a jövőben is erre kívánjuk összpontosí­tani. Az adott lehetőségek ha­tárain belül javítani kell a feltételeket ahhoz, hogy is­koláink kiemelten foglalkoz­zanak a tehetségekkel továb­bá, hogy sokoldalúan segít­sék a fiatalok pályaválasz­tását, és megkülönböztetett figyelmet fordítsanak az esé­lyek egyenlőbbé tételére. E feladatok teljesítésében kü­lön is megkülönböztetett sze­repük van a gimnáziumok­nak, a szakközépiskoláknak és a szakmunkásképző inté­zeteknek. Azt valljuk, hogy az ifjú­ság nevelése az egész társa­dalom feladata. Meggyőződé­sünk azonban, hogy ebben a legnagyobb felelősség a csa­ládokra és a pedagódusokra hárul. A pedagógusok mun­kaijának sikeréhez nemcsak anyagi feltételekre, hanem nyugodt légkörre, a munka­helyi demokrácia erősítésé­re, a vezetés és a szak­mai irányítás színvonalának emelésére is feltétlenül szükség van. És még va­lamire: arra, hogy ösztönöz­zük a pedagógusokat — de több teret is adjunk nekik —, hogy oktató-nevelő mun­kájukban önállóan, bátran hasznosítsák tehetségüket, a gyakorlatban szerzett tapasz­talataikat. Ebből a gazdag forrásból az oktatási kor­mányhatározatnak, az isko­lákat közvetlenül irányító tanácsoknak is gyakrabban és többet kell meríteniük. sában, a haladás szolgálatá­ban, de fonákságaink és gyengeségeink leleplezésé­ben is fontos, a maguk funk­cióját tekintve pótolhatatlan szerepet töltenek be a lapok, folyóiratok, a tv, a rádió, a művészeti intézmények. Ért­hető, ezért, ha társadalmunk­ban erősödik' az a jogos igény, hogy adjunk méltó el­ismerést és több támogatást az értékes, szcfcialista tartal­mú műveknek, részesítsük kritikában a vitatható alko­tásokat és elvi engedményt nem téve, utasítsuk el a rosszat. A művészetek, a kul­túra, a sajtó, a tv, a rádió munkásainak legrangosabb, soha háttérbe nem szorítha­tó szerepe, hogy minél na­gyobb számú közönséget ne­veljen szocialista közéletiség­­re, fejlett ízlésre, emberi életmódra, igaz hazafiságra és internacionalizmusra. A kormány azon lesz, hogy a kultúra, a közművelődés, a tömegtájékoztatás oly fontos küldetést betöltő munkásai, intézményei számára is ja­vuló feltételeket biztosítson a szellemi javainkat gyara­pító alkotó munkához. Azt is a kötelességünknek tartjuk, hogy gondoskodjunk a művelődési ágazatra for­dítható, beruházási, felújítá­si és a működési kiadásokra biztosított pénzforrások terv­szerűbb és célszerűbb fel­­használásának feltételeiről. Közös érdekünk és felelős­ségünk, hogy erre szánt ösz­­szegből semmit ne enged­jünk veszendőbe menni, s az anyagi eszközöket ezen a te­rületen is rendeltetésüknek" megfelelően, mind jobb ha­tásfokkal használjuk fel. Az utóbbi években úgy­szólván teljessé tettük az ál­lami, a gazdasági és a kultu­rális élet, valamint az egyes szociális területek működé­si kereteit meghatározó ma­gas szintű jogszabályok kö­rét. A hangsúlyt most arra helyezzük, hogy ezek szel­lemében alakítsuk a gya­korlatot, a XII. kongresszus útmutatásai szerint tovább­fejlesszük, magasabb színvo­nalra emeljük az állami irá­nyító munkát. Az állami fel­adatok megoldásában kie­melt szerepe van az állam­­igazgatásnak, amely a nép­képviseleti-önkormányzati szerveknek alárendelten vég­zi tevékenységét. Figyelem­be véve az államigazgatás iránt megnövekedett igénye­ket, a kormány szükségesnek tartja az igazgatási funkci­ók, a ■ működés, a szervezet, az irányítási eszközök és módszerek állandó, össze-Kötelezettségeink közé so­roljuk annak beható vizsgá­latát, hogy milyen módon támaszkodhatunk még köz­vetlenebbül a népképviseleti­­önkormányzati és érdekvé­delmi szervek munkájára. Tevékenységünkben foko­zottan számítunk azokra az útmutatásokra, tapasztala­tokra, amelyekkel — alkot­mányos jogainkkal élve — az országgyűlés, az ország­­gyűlési bizottságok és a ta­nácsok segíthetik feladataink megoldását. Keressük annak formáit és eszközeit is, hogy a demokratikus intézmények révén miként lehet a jelen­leginél egyszerűbb úton — a jogi eszközök bekapcsolása nélkül — feltárni és elhárí­tani a fejlődést gátló érdek­­ütközéseket. A jövőben is nagy figyel­met kívánunk fordítani arra — felhasználva a nyilvános fórumok nyújtotta lehetősé­geket is —, hogy idejében és minél teljesebben megismer­jük a dolgozó embereknek a közügyekről, a közigazgatás munkájáról alkotott véle­ményét. Ugyanakkor magunk is élni kívánunk azzal a lehe­tőséggel, hogy e fórumok se­gítségével tájékoztatást ad­junk szándékainkról, dönté­seink indokairól, ilyen mó­don kérve a. társadalom tá­mogatását a közös feladatok megoldásához. A kormány munkájában a jövőben is fontos helyet kap­nak a nemzetközi feladatok. Kötelességünknek tartjuk, hogy a mai feszültebb nem­zetközi légkörben is bizto­sítsuk szocialista építőmun­kánk legfőbb külső feltéte­lét, a békét. Ennek szellemé­ben és lehetőségeinkhez mér­ten a jövőben is tevékeny részt vállalunk az enyhülés eredményeinek megóvásáért, a nemzetközi biztonság erő­sítéséért és a tartós béke vé­delméért kibontakozott vi­lágméretű küzdelemből. Meggyőződésünk, hogy a különböző társadalmi rend­szerű államok békés egymás mellett élése, á béke, az eny­hülés az egyetlen járható út a népek számára. De annak is tudatában vagyunk, hogy a jelenlegi helyzetben min­den békeszerető erő együttes fellépésére van szükség ah­hoz. hogy le ne téríthessék az emberiséget erről az út­ról. A szocialista országok ere­je, összeforrottsága ma a vi­lágbéke legfontosabb ténye­zője. Az imperializmus szél­sőségesen reakciós körei épp ezért tesznek újabb és újabb kísérletet arra, hogy gyen­gítsék ezt az összeforrott­­ságot, s a fegyverkezési ver­seny szításával is fékezzék országainkban a békés építő­hangolt és együttes fejlesz­tését. Az utóbbi években több intézkedést tettünk az állam­­igazgatás javítására, szerve­zetének korszerűsítésére. El­ismerést érdemelnek a taná­csok kezdeményezései és lé­pései, amelyek ugyancsak számottevően hozzájárultak az ügyintézési meggyorsításá­hoz és egyszerűsítéséhez. Folytatni kívánjuk a mun­kát, aminek a célja, hogy a feladatokhoz jobban igazodó, a jelenleginél kisebb létszá­mú, de magasabban képzett és ennek megfelelően anya­gilag is jobban dotált tiszt­viselői karral, célszerűbben szervezett intézményi háló­zattal, viszonylag kisebb költséggel oldjuk meg az irányítás és az igazgatás feladatait. El akarjuk érni, hogy hivatalaink és intéz­ményeink — közvélemé­nyünk jogos várakozását tel­jesítve — az ügymenet jobb megszervezésével, a felesle­ges láncszemek kiiktatásá­val a jelenleginél gyorsab­ban, bürokrácia nélkül, a közérdeket és az egyéni ér­deket összeegyeztetve lássák el teendőiket, intézzék az ál­lampolgárok ügyeit. A kor­mány a közelmúltban úgy döntött, hogy mindezen ten­nivalókra középtávú tervet dolgoz ki, s ennek megala­pozásához igénybe veszi a tudomány segítségét. munkát. Az is természetes, hogy igyekeznek felnagyíta­ni nehézségeinket, a magunk által is felismert fogyatékos­ságainkat. Ezt tették a közel­múltban a lengyelországi események kapcsán is. Népünk aggodalommal fi­gyelte az események alaku­lását, s most azt kívánja, hogy a testvéri Lengyelor­szágban a párt vezetésével mielőbb megtalálják a fel­gyülemlett problémák szo­cialista megoldását. Azon le­szünk, hogy az országaink között szokásos segítőkész­séggel és elsősorban a két­­öldalú gazdasági kapcsola­tok keretében vállalt kötele­zettségek időben való lelkiis­meretes teljesítésével mi is hozzájáruljunk a normalizá­lás folyamatához. Népünk akaratának meg­felelően, alapvető nemzeti és nemzetközi érdekeinkből ki­indulva, tovább erősítjük testvéri szövetségünket és sokrétű együttműködésün­ket a hazánkat felszabadító Szovjetunióval. Éppen ma van a 35. évfordulója annak, hogy országaink között hely­reálltak a diplomáciai kapcso­latok. Az élet bebizonyította, hogy a Szovjetunióban olyan igaz barátra találtunk, amelynek önzetlen, interna­cionalista segítségére mindig, minden helyzetben számít­hatunk. Saját ügyünket szolgálva és közös céljainknak megfe­lelően a jövőben is híven teljesítjük a varsói szerző­désben vállalt kötelezettsé­geinket, tevékeny részt vál­lalunk a Kölcsönös Gazdasá­gi Segítség Tanácsának mun­kájában. Internacionalista elveink­hez híven szolidárisak va­gyunk a nemzeti felszabadí­tó mozgalmakkal, a gyarma­ti sorból felszabadult orszá­gok küzdelmével, amelyet politikai függetlenségükért és gazdasági önállóságuk ki­vívásáért folytatnak. Arra törekszünk, hogy a fejlődő országokkal gyors ütemben tovább növekedjenek a már ma is meglevő és kölcsönö­sen előnyös gazdasági és kulturális kapcsolataink. A jövőben is készek va­gyunk a fejlett tőkésorszá­­gojchoz fűződő kapcsolataink kiegyensúlyozott fejlesztésé­re, a békés egymás mellett élés elve, az egyenjogúság, és a kölcsönös előnyök alap­ján. Áz előrelépéshez azon­ban a mi szándékunk kevés. Az is fontos feltétel, hogy a tőkésországok — különösen a Közös Piac tagállamai — erőfeszítéseket tegyenek azoknak a korlátoknak a leépítésére, amelyek a gyor­sabb előrehaladás útjába áll­nak. (Folytatás a 4. oldalon.) II bérek és a teljesítmények összhangja Intézkedések az államigazgatás javítására II kutatásuk és a gyakorlat Szocialista építömunkánk legtöbb külső feltétele a béke

Next

/
Thumbnails
Contents