Szolnok Megyei Néplap, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-01 / 179. szám
Sportszerűség bő I elégtelen Először fordult elő, hogy a magyar vívók — 1908 óta — nem nyertek olimpiai aranyérmet valamelyik fegyvernemben. Az 1980-as nyári játékokon egymás után foszlottak szét a remények, s az elsőség megszerzésére kínálkozó utolsó lehetőség — a párbajtőr-csapatverseny — is szertefoszlott. A magyar csapat az öt—nyolcadik helyért először a svédekkel mérkőzött, s 9:4 arányban maradt alul. Ezek után már csak a 7—8. helyért vívhatott volna Anglia együttesével. Hogy miért a feltételes mód? Meghökkentő a válasz: a magyarok egyszerűen nem álltak ki az utolsó találkozóra. Egyedül Kolczonay jelent meg a pástnál, készen arra, hogy egymaga összemérje erejét valamennyi angollal. Mivel a versenyszabályok nem teszik ezt lehetővé, így a csapat nyolcadik lett. Ezek a tények. Nem kell különösebb kommentárt fűzni hozzájuk. Elég legyen annyit^ hogy az olimpiák történetében kevés ilyen esetet jegyeztek fel, s érthetően azokat sem az aranykönyvben. Mert bizony .nemcsak az eredmények, a sikerek, hanem a kirívó sportszerűtlenségek is fennmaradnak az utókor számára. Ez pedig egyáltalán nem használ az olimpiai eszmének, de nem használ a ma- gyatr sjiort tekintélyének semjamely ptpdig a XXII. Nyári Olimpiai Játékokon mindeddig felfelé ívelt. Annak ellenére is, hogy némely sportágban nem a joggal elvárt 'teljesítményt nyújtották sportolóink, s az okok között morális problémák is fellelhetők. Sokan tudták ezt, de arra nem igen gondolt senki, hogy ezek — legalábbis a párbajtőrözőknél — ilyen súlyosak. Sportszerűtlenségükre semmiféle mentség nem lehet. — cl — Bállá ismét ezüstérmes Kovács, Váradi és Lévai a harmadik Az esti műsor második Pál jaként “a 82 kg-ban Kovács Istvánt szólították az idei Európa-bajnok bolgár Abilov ellen. A két versenyző a tavalyi San Diego-i világbajnokságon találkozott, utoljára, s akkor a csepeli sportoló gvőzött kétvállal. Ezúttal a 28 éves Abilov szinte első akciójával célba- érfc: az 1:48. percben kieme- lés-ráakasztott lábkulcs kom. binációval hídba kényszerítette Kovácsot, aki majdnem fél percig próbálta tartani magát — sikertelenül. Kovács négy hibapontot kapott ezért a tusvereséggel, s már lemondhat az elsőségről. Kovács a három hibapontos Aracilovval találkozott később az ezüstéremért és vereséget szenvedett. Abilov sikere után negyedórával két kérdés dőlt el a nehézsúlyban: a szovjet Szoszlan Angyijey. 6:3-as pontozással jutott túl a lengyel Adam Sandruski-n, s ezzel ő az egyetlen, aki megvédte Montreálban szerzett bajnoki címét, másodszor lett olimpiai első (a második címvédő a 74 kilós, szinten szovjet Pinyi- gin volt de ő csak a 4. helyet tudta megszerezni.) A másik kérdésre az volt a felelet, hogy a 3 hibapontos Sandurski a négy hibaponttal álló Baliával találkozott- — az ezüstéremért. Kettőjük mérkőzésén óriási küzdelem- után Bállá nyert. Szabadfogásban végül is Bállá ezüst-, Kovács bronzérmet szerzett. Bállá győz Gerke (NDK) ellen MUNKATÁRSUNK JELENTI: Demétől távol van a dobogó csücske Lassan véget ér a nagy játék, és megállapíthatjuk, hogy nekünk magyaroknak az olimpia első fele sikerült jobban. Ekkor születtek aranyérmeink, ám a kellemes befejezésről kajako- zóink- és kenusaink gondoskodhatnak. Nagy felelősséget ró ez a sportolókra, ezért is volt, hogy Deme József a kajak—4-es első embere kissé gondterheltebb a szokottnál.— Szeretnénk felkapaszkodni legalább a dobogó csücskére — mondta találkozásunkkor eltűnődve. — Mondhatnám, a harmadik olimpiámon feltehetném pályafutásomra a- koronát. Mondhatnám, de nem így van. Amikor a nagy lehetőségeim voltak, nem sikerült, így legfeljebb csak egy kalapot illeszthetek a sportkarrieremre. — Valamiért durcásnak tűnik. — Igen, ugyanis Rátkai- val megnyertünk számos válogatót kajak—2-esben, és sokáig úgy is volt, hogy mi állunk rajthoz az olimpián is. Aztán az utolsó felmérőn Duisburgban mi kiestünk, a Szabó—Joós kettős pedig döntőbe jutott, így ők nyerték el Parti János bizalmát. Mi Kosztyánnal, Sztanity- tyal és Rátkaival négyen próbálunk szerencsét. Reméljük sikerül. — Lassan vége az olimpiának. Utána hogyan to_- vább? — Befejezem. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy Rátkaival elhatároztuk, lemondunk a válogatottságról. Éljük azt az életet, amit eddig nem éltünk. Nem akarok nagyszavakat használni, de sok lemondás áll a pályafutásom mögött. Még egy-két évig ellapátolok, klubszínekben, és aztán vége. Nem egészen így gondoltam, de most 'már mindegy ... Tegnap a Krilátszkoje vizén a selejtezőben szép magyar sikerek születtek. Valamennyi versenyzőnk biztosan jutott a döntőbe. A leggyengébb eredményt a kajak—4-es hozta, negyedik lett és bizony még a dobogó csücske is távol került tőle. A legnépszerűbb sportágak egyike Moszkvában az ökölvívás. A mérkőzésekre általában megtelik az olimpiai csarnok, amelyik kissé leszűkítve negyvenezer helyett „csak” mintegy huszonötezer nézőt fogad be. Szerdán a négy közé jutásért olyan összecsapásoknak tapsolhattak a szurkolók, melyet aligha lehet elfelejteni. Ilyen volt a Koreai NDK versenyzőjének, Jangnak és a kubai Gomeznek a párharca. A .kegyetlen” jelzőt kivított kubai K. O. király a koreai fiúval is pillekönnyen akart végezni. Milyen nagy volt azonban a meglepetés, .amikor az ázsiai versenyző nemcsak hogy állta "a fekete bombázó rohamait, de olykor vissza is ütött. De még hogyan! Gomez, aki kifejezetten neheztel, ha már két menetet kell bunyóznia, először csak csodálkozott. Aztán a második menet végén 15 másodperccel a gongszó előtt Jang egyik ütésétől a földre került. Skandium, a kozmikus méretű aréna szenzációt szimatolt. A kubaira rászámoltak, és mindössze 11 másodperc volt hátra a menetből. Jang meggondolatlanul döntésre akarta vinni a dolgot, és a kábulásból éledező Gomezre rontott — vesztére. Kapott egy akkora balegyenest, hogy őt számolták ki. Pedig vezetett pontozással. A közönség megértette kissé, miért nem akar a „kegyetlen” fickó kilenc percet öklözni, ha egyszer nem muszáj ... Egyébként tegnap már kifejezetten óvatos volt, és a román Szilágyi ellen unalmas meccsen pontozásos győzelmet „birkózott” ki. Nem vilogott a szupersztár Stevenson sem. Igaz, ellenfele az a Lévai Pista volt, aki egyszer Budapesten már alaposan ráijesztett. Sok száz magyar szurkoló kiabálta magát rekedtre a csarnokban, Lévai azonban megelégedett azzal, hogy kétségessé tette az első menet sorsát, aztán végig arra ügyelt, ne hogy megkapja világhírű ellenfelétől az „altatót”. Stevenson népszerűsége és hírneve a pontozásoknál bőven elég volt az 5:0-ás győzelemhez. de Lévai is elégedett lehetett, hiszen jószerivel ütést sem kapott a kubai csillagtól. Az ökölvívódöntőkre — legyen bármily hatalmas is az olimpiai csarnok — jegyet „aranyért” sem lehet kapni, és minden bizonnyal azok a legboldogabb moszkvaiak, akiknek zsebében ott lapul a belépő. Palágyi Béla Este Váradi János a szovjet Mirosnyicsenkoval mérkőzött, a nagy csata méTtó volt egy olimpiai elődöntőhöz. A képzett, hosszúkarú, minden ütésfaitát jól ismerő Mirosnyicsenko ismételten bebizonyította, hogy az érmesek közé jutásig nem véletlenül vert meg világ és olimpiai bajnokot, illetőleg világ- és Európa bajnokot. Keményeket ütött, többször talált, de Váradi is igazolta, hogy nem akármilyen fából faragták és nem véletlenül jutott, mintegy, hét hónap leforgása alatt három éremhez, szóval Váradi állta Mirosnyicsenko tempóját, az óriási küzdelmet vágigtombolta a hatalmas szurkolósereg. Rettentő kemény ütésváltások történtek mind a két oldalról, a második menet közepén volt egy olyan időszak, hogy Váradi rendkívül kemény jobbegyenesétől megingott a szovjet fiú, de a magyar akkor éppen hátra lépett, nem folytatta a sorozást, pedig ha abban a pillanatban még egyef tud" ütni, valószínűleg vége a mérkőzésnek. Kilenc percen át dúlt az elkeseredett küzdelem, amelyben a harmadik menetben a szovjet ökölvívót fejelésért megintették. Amikor megszólalt a gongszó, összeszedték a pontozólapokat, mind a két sarokból izgatottan lestek a verseny- bíróság asztala felé. Valószínű a szovjet és a magyar fiú edzője három perc alatt éveket öregedett. Aztán megtörtént az eredményhirdetés 4:1 arányú pontozással Mirosnyicsenko győzelmét hirdették ki. Az olimpiai ökölvívó torna csütörtökön újabb szakaszához érkezett. A versenyben maradt 44 — már érmes — ökölvívó megkezdte a küzdelmet a döntőbe jutásért, illetőleg az érmek variálásáért. A csütörtökön délben kezdődött első műsorban folytatták a kubaiak győzelmi Sorozatukat. Hat versenyzőjük került zsinórban a döntőbe. Közöttük hatodikként a kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok Teofilo Stevenson, akinek Lévai István volt az ellenfele. A kilenc perc szinte végig azonosan telt el, Lévai mozgott jobbra, bálra, Stevenson ment utána és a magyar csak egynéhányszor Olimpiai bajnokok BIRKÓZÁS. A 68 kg olimpiai bajnoka: Szajpulla Ab- szajdov (Szovjetunió), 2. Ivap Jankov (Bulgária), 3. Sábán Szejdi (Jugoszlávia). Az 57 kg olimpiai- bajnoka: Szergej Bjeloglazov (Szovjetunió), 2. Ho Ryong Li (Koreai NDK), 3. Dugársuren Ojonbold (Mongólia). A 82 kg olimpiai bajnoka: Iszmail Abilov (Bulgária), 2. Mahomedjan Aracilov (Szovjetunió), 3. Kovács István (Magyarország). A nehézsúly olimpiai bajnoka : Szoszlan Angyijev (Szovjetunió), 2. Bállá József (Magyarország), 3. Adam Sandurski (Lengyelország). ATLÉTIKA. Kalapácsvetésben olimpiai bajnok: Ju- rij Szedih (Szovjetunió) 81.80 m, új világcsúcs, (régi: Szedih 81.66. 1980. május 24, Szocsi). 2. Szergej Litvinov (Szovjetunió) 80.64, 3. Jurij Tamm (Szovjetunió) 78.96. 3 000 m akadály olimpiai bajnoka: Broniszlaw Malinowszki (Lengyelország). 8:09.7 perc, 2. Filbert Bayi (Tanzánia) 8:12.5. 3. Eshetu Túra (Etiópia) 8:13.6. A női távolugrás olimpiai bajnoka: Tatjana Kolpako- va (Szovjetunió) 706 cm, 2. Brigitte Wujak (NDK) 704, 3. Tatjana Szkacskó (Szovjetunió) 701. GYEPLABDA. olimpiai bajnok: Zimbabwe, 2. Csehszlovákia, 3. Szovjetunió. LOVASSPORT. Díjlovagló csapartversenyben (Nemzetek Nagydíja) olimpiai bajnok: Szovjetunió 4383 pont, 2. Bulgária 3580 pont, 3. Románia 3346 pont. VÍVÁS. A párbajtőr csapatban olimpiai' Bajnok: Franciaország (Ryboud. Picot, Gardas, Boisse), 2. Lengyelország, 3. Szovjetunió. CSELGÁNCS. a 65 kg olimpiai bajnoka: Nyikolaj Szoloduhin (Szovjetunió), 2.. Csendjing Damdin (Mongólia) és Janusz Pawlowski (Lengyelország). próbálkozott ellenütésekkel. Igaz, Stevenson sem ütött sokat, talán három kemény ütése talált a három-menet alatt, de látható volt, hogy — a kubai „egykapura játszik”. A Stevensontói mindig kiütést váró publikum elégedetlenkedett is, fütyültek várták a nagy ütést, de az nem következett be. így Lévai István, az Ű. Dózsa bajnoka végig állta a kubai ellen a három menetet — már ez is nagy teljesítmény — és megmaradt az olimpiai bronzéremnél. Atlétika Csütörtökön délelőtt a női diszkoszvetésben és a férfi magasugrásban voltak selejtezők. A nők szintje 60 méter volt, ezt mindössze nyolcán érték el, úgy hogy „kiegészítésekre” volt szükség a döntőt illetően. így került a fináléba a magyar Herczegh Ágnes is 57.80 méteres dobással. A másik magyar Csőke Katalin 57.38-al kiesett. A legjobb eredményt Pufe (NDK) érte el 65.52 m-el. A férfi magasugróknál 221 cm volt a szint. A két magyar Társi és Gibicsár nem tudta teljesíteni, 218-al, illetve 215 cm-el befejezték olimpiai szereplésüket., A szintet 16-an teljesítették, köztük három-három NDK-s és szovjet, két-két lengyel és román, egy-egy svájci, olasz, angol, jugoszláv, belga és spanyol versenyző. Kajak-kenu Az első úgynevezett PITA-táv után hatalmas meglepetésre a magyar Nagy Béla áll az élen a férfi íjászoknál Montreáli legyőzője, a jugoszláv Ljubek nem sok gondot okozott Wichmann Tamásnak a c—1 1000 méteren. Helyette az NDK 22 esztendős, 191 cm-es kenuzó óriása, Echard Leue késztette kemény tempóra a magyar válogatott rangidősét, aki az utolsó 100-on hirtelen ütem váltással feképnél hagyta a nála 10 évvel fiatalabb vetélytársát, s igen jó. 4:02.79 perces győztes idővel, az 500 után az egy kilométeren is a döntőbe került. Ezekután a korábban világbajnokságot nyert Buday, Frey kenupároson volt a sor. Olyan előfutamba kerültek, amelyben ott volt a moszkvai mezőny három éremvárományosa, a szovjet, a román, s persze a magyar hajó. A románok — Patza- ichin és Simionov — nem kockáztattak, óriási sebességgel haladtak előre, mögöttük a szovjet Jurcsenko és Lobanov is jó pályát ment, Budayék gond nélkül mentek tovább a harmadik helyen. Most már csak egy magyar hajó volt hátra, a k—4 1000 méteres „csapat” amelyet a veterán Deme és Rátkain kívül Kosztyán és a Rom- hányit leváltó Sztanity alkotott. A versenybíróság csütörtökön véglegesített döntése értelmében ebből a futamból is a döntőbe lehetett volna kerülni. Feltéve az első három hely valamely i kének megszerzésével. Féltávval még volt esélyesük Demééknek a továbbjutásra, a hajrában viszont az élen- álló szovjet és francia hajó mellé a svédek is felnyomultak. a magyarok a 4. helyen végeztek. így szombaton középfutamot is kell evezniük. KAJAK-KENU Délelőtt középfutamok, délután döntők: K—1 500 m. C—1 500 m. K—1 500 m női. K—2 500 m„ C—2 500 m. K—2 500 m női (a magyarok szereplése az előzetes versenyzésüktől függ) LOVAGLÁS Díjlovaglás egyéni CSELGÁNCS 60 kg (Kincses) ÍJÁSZAT 60. 70 m női. 70 és 90 m férfi (Nagy Béla. Balázs István. Szobi Margit. Kovács Judit) ATLÉTIKA Döntök: magas. 4x100 m női váltó diszkosz női (Herczegh) maráton (Szekeres) Olimpiai menetrend 1500 m 4x100 m 1500 m női .4x400 m női 5000 m 4x400 m RÖPLABDA Döntő: Szovjetunió—Bulgária 3. helyért: Lengyelország—Románia 5. helyért: Brazília—Jugoszlávia 7. helyért: Kuba-7-Csehszlovákia • LABDARÚGÁS A 3, helyért: Szó v.j etunió—J ugoszlávia (Moszkva) A televízió olimpiai programja 10.00: A XXII. Nyári Olimpiai Játékokról jelentjük . . . A csütörtök esti összefoglaló ismétlése. 14.55: A XXII. Nyári Olimpiai Játékokról jelentjük . . . A kajak-kenu 500 m-es döntőinek közvetítése atlétikai döntők részletek a 60 kg-os csel- gáncsozók küzdelmeiről 20.55: A XXII. Nyári Ohm piai Játékokról jelentjük . . . összefoglaló a nap eseményeiből 18.45: A XXII. Nyári Olimpiai Játékokról jelentjük . . . A 60 kg-os cselgáncsversenyekről részletek a férfi röplabdázók döntői ének közvetítése a labdarúgótorna 3. helyéért: Szovjetunió—Jugoszlávia mérkőzés