Szolnok Megyei Néplap, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-03 / 181. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. augusztus 3. A gyári létszám több mint (ele nő. A felsőrészkészítő futószalagokon, a tűzödékben csak nők láthatók mint, az A-gyár futószalagjain is r öbb mint hatezer ember keresi kenyerét az ország legnagyobb cipőgyárában, a martfűi Tisza Cipőgyárban. A központi. nagy gyáron kívül két telephely is dolgozik ia megyében — Mezőtúron és Kunszentmár- tonban — a harmadik pedig a Hajdúság fővárosában, Debrecenben. A martfűi gyárban — ahol a munkáshétköznapokat megörökítettük, több száGyártanak évente 12 millió pár cipőt, s ellátják talpakkal az ország gyárait és szövetkezeteit. A rtflgy számok ismeretében érthető. hogy a gyárban sosincs csend, gépek, futószalagok járnak állandóan, emberek százai szorgos- kodnak a műhelyekben. Bár a cipőgyártás <köny- nyűipar, vannak olyan munkahelyek, amelyek té- len-nyáron egyaránt sok erőt igényelnek. z an három, több ezren két műszakban dolgoznak. Raktári csendélet — nincs. Az áru szakadatlanul érkezik, hogy vagonokban és teherautókon, úton és vízen gyorsan tovább induljon. Ki tudja, melyik rakomány merre kerül a világba? Jó tíz éve megszokott a délelőtti, testet, lelket frissítő munkahelyi torna. A gumigyári tűzönök láthatóan jó kedvvel mozgatják meg ülőmunkában elfáradt tagjaikat A présgépek mellett mindig nagy a meleg. Bodnár János azonban nem panaszkodik. Megszokta már, 28 éve dolgozik a gyárban. Most bakancstalpakat présel A szabászat viszont — nehéz bőrökkel, nagy köteg műbőrökkel kell bánni — inkább férfi- munka. A szabászok igen jól keresnek, hiszen rajtuk nemcsak a pontos méret, de a takarékosság is múlhat Néhány perc mindössze, de pihentet is. Cigarettaszüneten a. mosdóban Tarpai Zoltán képriportja FEKETE-FEHÉRBEN, CSOKORNYAKKENDŐVEL Pincér ismerősöm félig telt korsót tesz az asztalra. A sör sárga csíkja három-négy centivel a jel alatt futja körbe az üvegfalat. Értetlenségemet látva magyarázza: „A főnökre rájött a dolgozhatnék. Beállt csapolni. Már háromszor szóltam, hogy rövid a sör. Azóta még rö- videbb. A vendég a pincért szidja. Nekem ég a képem, mikor visszaküldik a fél korsókat, s „tiszteltetik” a csapost...” Gyakran szidjuk a pincéreket. Bosszankodunk a szűkre szabott ételeik, italok miatt, mérgesek vagyunk a modortalanságért. az udvariatlan kiszolgálás láttán, s dühösen csapunk az asztalra. ha ezek után még vastagon is fogott a ceruza, s felkerült a számlára az a _ kávé, amit le sem főztek. Sajnos, sokszor jogos a felháborodás. A rosszmájúak szerint manapság tíz pincérből ha akad egy, aki tudja, mi a vendéglátás. „Hol vannak már kérem, azok a pincérek, akik hivatásnak tekintették. amit csinálnak, s ha kellett, pillanatok alatt előteremtették a kívánt levélpapírt. borítékot: a házikacsát körbezavarták az udvaron, ha a vendég éppen „vadsültet” kívánt. Ha valaki kicsit elázott, a felszolgáló a hátán vitte haza. Ma meg már egy órával a zárás előtt kapcsolgatják a villanvt.” Hiába próbálom a nyugdíjas felszolgálót meggyőzni, hogy azért vannak mai is igazi „főurak”, akik szívvel végzik a munkájukat.. s örömet is találnak benne. Harminc éve a Tiszában Kissé behúzott vállal, fürge mozgással siklik az asztalok között. Udvarias, a tolakodást távolról elkerülő hangon veszi fel a rendelést, s begyakorolt, könnyed mozdulattal helyezi az abroszra a kívántakat. Sárközi István 38 éve pincér. amelyből 30 évet a szolnoki Tisza Szállóban töltött. — Nem sokan mondhatják el ebben a szakmában, hogy majd négy évtizede dolgoznak. —. Az biztos, hogy sok szakács ételét szolgáltam már fel. Akikkel együtt kezdtem, nyugdíjasok, üzletet vezetnek, vagy más területen dolgoznak, de egyikük sem felszolgáló már. — Mi tartotta ezen a pályán? — Elég jól keresek, de a pénzért nem lehet" csinálni. Én szeretem a szakmám. Tudom, hogy a vendégnek jól esik a figyelmesség, igyekszem minél gyorsabban kiszolgálni. Szívesen segítek az étel kiválasztásánál. Ha a vendég vendégnek érzi magát, akkor soha nincs probléma. Azt szeretem, amikor látom a távozókon az elégedettséget, hogy ide máskor is szívesen visszajönnek. Lehet, hogy kevésnek tűnik, de számomra egy kézfogás, hálás tekintet adja az örömet. A legrosszabb a türelmetlen látogató. Márpedig aki éhes, szomjas, az türelmetlen. — Az órásnak jó szemre van szüksége. Mi a „jó szem” a pincéreknél? — Aki ideges, ezt a szakmát nem tudja sokáig csinálni. Mi nem engedhetjük meg a türelmetlenséget. olyankor is kedvesnek kell lenni, .amikor fáradt az em- bpr, vagy bántja valami. A másik a láb. Jól bírja a strapát. Nyolc óra alatt 25—30 kilométert gyalogolunk, s nem üres kézzel. , — Ez harmincnyolc év dlaVt - körülbelülii 250 ezer kilométer? — Néhányszor már „kor- begyalogoltam a Földet”, tálcával. Nyolc éve műtötték a lábam, azóta nincs baj. Az éjszaikázás viszont nagyon fárasztó. A vendégek is akaratosabbak, akik ittak, kötekednek. nehéz velük zöld ágra vergődni. Az osztott műszak összekeveri az ember idejét. Van, amikor egész nap csupán percekre találkozom a családommal. Jó lenne állandó műszakban dolgozni, de a szakma nem engedi meg. Éttermi „fapados” Kiss István, a szolnoki áfész „Netovább” presszójában dolgozik. A pincérkabátba hat évvel ezelőtt bújt először. Dolgozott a Balatonnál, miajd, Szolnokon a Múzeum és Szolnok étterem után került jelenlegi munkahelyére. A szakmában nyugodt. elegáns munkájáról ismert. Otthon kerestük meg, éppen szabadnapos volt Az albérleti előszoba-konyjia- szofoás lakást négyen lakják. A kisfiú három, a húga másfél éves. — Az emberek úgy tartják, hogy a pincérek sokat keresnek, kényelmes lakásban élnek, s évente váltogatják a kocsit. — Már négy éve spórolunk lakásra. Jóformán csak a beugrót tudtuk összehozni. Talán jövőre megkapjuk a kiutalást. Ami a keresetet illeti, kétségtelen, hogy a jól jövedelmező szakmák közé tartozik. Ha van forgalom, havonként összejöhet nyolcezer is. De ha ezt négyfelé osztjuk, szó sincs kocsicseréről. — Dolgozott különböző, úgynevezett osztályos helyeken. Van-e különbség a pincérek megbecsülésében? Elsősorban nem az anyagiakra gondolok. Egyáltalán, van-e még tekintélye a szakmának? — Az elitebb helyeken . .. Ha csak egy órára, vagy húsz percre is. de ki kell alakítanunk valamiféle partneri kapcsolatot. Első osztályú helyen ez könnyen megy, a vendég nem a felső'„c”-n kezdi, ha néhány percet várnia kell. A másodosztályú hely látogatói már másként viselkednek, tisztelet a kivételnek. Gyakran akad olyan, aki nem vendégeskedni, hanem uralkodni szeretne. Mindenbe beleköt, s alsóbbren- dűnek képzeli a felszolgálót. Ezeket a „falatokat” nehéz lenyelni, de nekünk kell alkalmazkodnunk. Harmadosztályon több a törzsvendég. Szinte már fejből tudja az ember, ki mit kér. Baráti mosolyokkal viszonozzák a figyelmességet. Ez olyasfajta sikerélmény, mint amikor valaki elkészít égy munkadarabot. —■ Gondolt-e arra. hogy később esetleg más pályán dolgozzék? — Ebben a szakmában naav a lekötöttség, kevés a szabad idő. Általában 12 órát dolgozunk egy nao. s ezt végig kell talpalni. Egy év alatt három cipőm ment szét. Egyelőre még van türelmem az akadékoskodó vendégekhez is. Kedvem van ehhez a szakmához, s míg ez megvan, addig csinálom." Azt mondják, nem lehet a nyugdíjig „kihúzni”. Én azonban megpróbálom. A fiatalok figyelmébe Az idei nyár eddig nem kedvezett igazán a kerthelyiségeknek. A strandokon is kevesen vannak. A tiszaligeti Napfény Étteremben is pang az élet. Amíg beszélgetünk Boros Tiborral, csupán egy asztalhoz telepednek le. A Pelikán pincére a nyári hónapban vezeti a strand melletti éttermet. — Tíz éve dolgozik a szakmában, szeretheti, hiszen jó pincér hírében áll. — Élvezem a munkám. Az étlap összállításától a szervi- rozásig, az italkeverésig minden érdekel. A vendégek megismerése az egyik legizgalmasabb része a feladatunknak. Mozdulatokból, két-három szóból „beléjük kell látni”, s ehhez alkalmazkodni. Minden felszolgálás egy kis csata. Sikerül-e megnyernünk a vendéget, elégedett lesz-e? Ez biztosítja a változatosságot, nemigen van olyan terület, ahol ilyen sok emberrel megismerkedhetnek. — Gondolom, ebben a szakmában sem lehet megállni a tanulással szakvizsga után. — Állandóan új ételeket, italokat találnak ki, amelyeket meg kell ismernünk. A szakkónyvekben sok recept található, de a különböző versenyek is nagyszerű lehetőséget biztosítanak a tanuláshoz. A nyelvtanulásra is rá vagyunk kényszerítve. A Pelikánban rengeteg külföldi fordul meg, s számukra természetes, el is várják!!), hogy a pincér az ő nyelvükön ajánlja az ételeket. — „Jogosítványa” van az üzletvezetésre. Távolabbi célja? — Szeretem a felszolgálást, de nem szabad ebben megöregedni. Keveseknek sikerül megérni a hatvanévet a napi 12 órás munka mellett. Vagy üzletvezető leszek, vagy ha sikerül, tanítani szeretnék vendéglátóipari szakközépiskolában. Ezt a pályát nem a borravalóért kell választani. Jobb, ha már az elején tudják a fiatalok. Mennyi a „korom"? A vendéglőben ebéd előtt áll a forgalom. Ott is éppen egy pincérrel próbálok szó- baelegyedni, de az int: „Én is a piacról élek, uram. Naná, hogy nem nyilatkozom. Minek adjam ki a szakmai fortélyokat. Aki . nem svindlizik, "nem is keres.” Ennyiben maradtunk. Megebédelvén szórakozottan zsebbe gyűröm a számlát. Később nézem át. Csak három forint a „korom”. Utólag magunk is számlát készítettünk. Riportalanyokat keresve, s rájuk várva hét vendéglőben fordultunk meg. Csupán egy helyen fogott vastagon a „főúr” tolla. De azt túlzás lenne állítani, hogy mindenütt olyan figyelmes, udvarias felszolgálásban volt részünk, mint riportalanyaink vendégeinek. V. Fekete Sándor
