Szolnok Megyei Néplap, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-19 / 194. szám
Moszkva az MX-tervrttl Aligha segíti elő a közeledést Szovjet-amerikai viszony a demokraták konvenciója után Aligha segíti elő az amerikai Demokrata Párt New Yorkban megfogalmazott választási platformja a szovjet—amerikai közeledést, a politikai és katonai enyhülést. Lényegében erre a következtetésre jutottak a moszkvai politikai megfigyelők, akik a múlt héten megkülönböztetett figyelemmel kísérték a demokrata konvenciót. A New Yorkban elhangzottak, s Carter jelölését elfogadó beszéde, az őszi NA- TCLhadgyákorlat bejelentése, nem utolsósorban pedig a most nyilvánosságra került új amerikai nukleáris stratégia mind a katonai szellem uralkodóvá válásáról tanúskodik. Carter a republikánusokat túllicitálva, főként fegyverkezési programokat hirdetett meg, beszédében és választási programjában a külpolitikai témák között fő szerepet kapott az MX-rakétarendszer, a Trident, a szarnyasrakéta, (Folytatás a 2. oldalon) A Debreceni MEZŐGÉP Vállalat 1. sz. gyárában új, Mobitox szerelőszalagot helyeztek üzembe. A szalag elejére kerülő gépvázakat tizenkét ütemben szerelik össze, s a munkafolyamat végén húsz-huszonöt percenként kerül le egy-egy gép a szerelőszalagról. A debreceni gyárban a .Mobitox szerelőszalag munkába állításával a korábbi tizenöt helyett naponta huszonnégy-huszonöt mezőgazdasági gépet készítenek Süllyedő siló — Zuhanó serleg — Vakolat vasárnap Ha egyszer múzeuma lesz ennek a gyárnak, akkor ott láthatják majd a látogatók annak a mérőhengernek a tartalmát, amelyet augusztus 9-én töltöttek meg. A Mart fűi Növényolajgyár életében nem akármilyen tárgy ez a kis mérőedény — titulálhatnánk mérföldkőnek is. Azon a napon aki elrobogott a gyár előtti úton, keveset tudhatott erről az eseményről, mint ahogyan azt sem sokan tudják, hogy „szépen süllyed” a hatalmas siló, nem tartva sem szabad szombatot, sem vasárnapi pihenőidőt. Sarkadi József, a gyár magüzemének művezetője a szakértők nyugalmával magyarázza: — A tárolókba szója és repce került. Tavaly szeptember 25—26-án kezdődött meg a silók feltöltése. Ami munka most megy: a silók süllyesztése,és sajnos nincsenek befejezve a szárítók. Fokozatosan kell adagolni a magot a tárolókba, nehogy alaplemeztörés legyen. Három és fél hónap ez az idő, az első ütemben csak félig szabad, feltölteni. Másfél hónapot igényel a „pihenés”, hagyni süllyedni — miközben a centimétereket mérik. Megállapították, átlós a süllyedés, ahol ülünk az a pont van feljebb. így tegnap óta a fölöttünk levő cellába „átnyomtünk” egy méternyi magot. A hatalmas monstrum eddig már több mint ötven centit süllyedt. (Bármennyire is hihetetlen, külföldön ilyet már félrebillentettek. (Folytatás a 3. oldalon.) Alkotmányunk ünnepére Üj óvodákat adtak át Alkotmányunk törvénybe isktatásának évfordulójára több új gyermekintézmény készült el a megyében, amelyeket ünnepi külsőségek között adtak, illetve adnak át építőik az üzemeltetőknek. Többszörösen is elégedett lehet Karcag ^akosfága; a tegnap átadott két új óvoda működésbe lépésével ez év őszétől minden jogos óvodai igényt ki tudnak elégíteni a városban. A fejlődés jelentőségét mutatja, hogy tavaly még háromszáz jogos igényt kellett elutasítani. A Jókai úti óvoda bővítése után pedig elmondható, hogy Karcagon tartósan megoldódott az óvodás korú gyermekek elhelyezésének problémája. A gondok -enyhítéséhez jelentősen hozzájárultak a város különböző vállalatai, szövetkezetei — a Híradótechnikai Vállalat, a Karcagi Általános Technika Ipari Szövetkezet, a Szerszámgépipari Művek karcagi gyára és a Magyar—Bolgár Barátság Tsz — amelyek egyenként 25 személyes óvodákat építettek a közelmúltban, illetve adnak át a közeljövőben: így az idén 175 új hellyel szaporodott az óvodai helyek száma a városban. Tegnap délelőtt 10 órakor a város párt- és állami vezetői, a szülők és a jövendő óvodások jelenlétében Németh Pál, a Nagykunsági Építőipari Szövetkezet elnöke Szabó Sándornak, a karcagi Városi Tanács elnökhelyettesének adta át a 6 millió 781 ezer forint költséggel épült óvodát. A 75 személyes, korszerű gyermekintézményben kis-, középső és nagycsoportosok járnak szeptember közepétől. A tágas öltözők, foglalkozótermek mellett fedett tetejű, oldalt nyitott terasz áll minden csoport rendelkezésére. A tágas udvaron homokozókat, különféle szabadtéri játékszereket, sőt egy tíz négyzetméteres lubickoló medencét is használhatnak majd a gyerekek. Délután fél kettőkor a Szerszámgépipari Művek karcagi gyára mellett szinte teljes egészében a gyár dolgozóinak társadalmi munkájával, a régi portaépület bővítésével, felújításával épült — 25 személyes óvodát adott át Molnár Ferenc, a SZIM igazgatója Szabó Sándor tanácselnök-helyettesnek. (Képünkön az új óvoda.) Az új létesítmény tovább bővül, már állnak a másik, további 25 gyermeket befogadó helyiség falai. Az ízlésesen berendezett foglalkozótermek szeptember 1-től fogadják az apróságokat. Ma délután két órakor Szolnokon, a Széchenyi lakótelep 150 személyes, 18 millió forintos összköltségű új gyermekintézménye — amelyet a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat határidőre épített meg — átadásakor Bíró Boldizsár, a városi tanács elnökhelyettese mond beszédet. A 2-es számú óvodai intézmény Barta István úti napközi otthonos óvodáját Eszes Mihályné intézményvezető veszi át. Annak érdekében, hogy a lakótelepről minél kevesebb gyereknek kelljen a város más óvodáiba járnia, a tornaterem ideiglenesen foglalkoztató- teremmé alakul, így kétszáz óvodás korú elhelyezését biztosítják az új intézményben. Kunszentmártonban augusztus 20-án 9 órakor politikai nagygyűlés keretében adják át a Nagyközségi Tanács Költségvetési Üzeme építette 100 személyes új óvodát. Ez év végéig további gyermekintézmények és alsófokú oktatási intézmények készülnek el a megyében. Szöveg: — E — Fotó: T. Z. Az első olajcsepp után a Martfűi Növényolajgyárban f Tfizparádé 3. oldal Egész nap állt a vásár «. oldal Ára: 1,20 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 4. ma. é»f. 1M. , i960, auguuta. i*„ kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA nyíiík az OMÉK Több mint kétszáz hazai és külföldi vállalat mutatja be mezőgazdasági és élelmiszer- ipari újdonságait Ma kezdődik a 69. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár, erről tartott sajtótájékoztatót tegnap Földes László, a Hungexpo vezér- igazgatója a kiállítás kongresszusi termében. Bevezetőben utalt arra, hogy világszerte növekszik az élelmiszeripari termelés jelentősége. Hazánkban évék óta j kiegyensúlyozott az ellátás és bővül az export. Mindez valóságos információáradatot indított meg az érdekeltek körében. Ebben a helyzetben alapvetően fontos, hogy a termelő képes legyen gyorsan és pontosan szelektálni, felkutatni a számára leggyümölcsözőbb megoldásokat. Részben ezt segíti elő az OMÉK, amely lehetővé teszi a szakembereknek a módszerek, termékek összehasonlítását. A kiállításon 17 ágazati és általános témájú szakbemutatót rendeznek, ezek 27 ezer négyzetméter fedett és' 46 ezer négyzetméter szabSÉI területet foglalnak el. Ezek a bemutatók különösen jó alkalmat adnak a hazái és a külföldi eredmények összevetésére és a következő évek fejlesztéséhez is támpontul szolgálnák. 103 hazai és 24 országból, valamint Nyugat-Berlinből összesen 120 vállalat a legújabb technológiákat, technológiai felszereléseket és a különböző tudományos kutatási eredményeket mutatja be. A kiállítás főpavilonjában, a B-csarnokban kaptak helyet az agrárpolitikai, a KGST és a nemzetközi együttműködési valamint a szakoktatással és kutatással foglalkozó témák. A legnagyobb csarnokban az A-pa- vilonban rendezték be a növénytermesztési és kertészeti bemutatót. Az állattenyésztés, a takarmányozás, valamint az élelmiszerhigiénia bemutatója az F—2-es pavilonban van, az erdészet és faipar pedig a 25-ös pavilonban kapott helyet. A kollektív élelmiszer- ipari bemutató a D-pavilon- ban tekinthető meg. Az újdonságok többsége a hatékony, gazdaságos termelést szolgálja. Ezek között több kiemelkedő érdekesség is szerepel, így a'többi között a Lajthansági Állami Cazdaság energiatakarékos sertés- és juhtartó épülete, a Szekszárdi Állami Gazdaság szénaszárítási technológiája és a Csákvári Állami Gazdaság talajerózió elleni védőmódszere. A kiállítók egész sor komplex technológiát mutatnak be. így például a Szentlőrinci Állami Cazdaság intenzív burgonyatermesztési és a Bajai Mezőgazdasági Kombinát napraforgótermesztési eljárásait. A külföldi kiállítások között a B-csarnokban külön dokumentációs bemutatón ismerkedhetnek meg a látogatók a KEST-tagországok mezőgazdasági, élelmiszeripari együttműködésével. E bemutatón valamennyi KGST-tag- ország képviselteti magát, így Kuba, Mongólia és VieL nam is. A szocialista országok közül a Szovjetunió kiállítása foglalja el a legnagyobb területet. A kiállítás idején gazdag tudományos, kulturális és szórakoztató programokat is szerveznek. A központi bemutatókhoz kapcsolódva 36 szakmai rendezvényt bonyolítanak le, megtartják a tú- domány és az ifjúság és az újítók napját, valamint az egyes országok nemzeti napját. Sasztronómiai bemutatók propagálják a korszerű táplálkozást szolgáló termékeket. Főzési bemutatókra is sor kerül. Lovas rendezvényeket szervez a Magyar Lovas Szövetség. Ezek mellett az érdeklődők kutyakiállítást, agárversenyt, juhnyíró bemutatót és fakitermelő-vetélkedőt is megtekinthetnek. Az OMÉK-kai egyidőben rendezik meg a Budatrans- pack nernaetközi anyagmozgatási és csomagolási kiállítást.