Szolnok Megyei Néplap, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-17 / 193. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. augusztus 17. Szöveg nélkül Fazekas-újítás Modern „csalikorsó” n D Egzotikum Orvosnál — Uram, hagyja abba a dohányzást! — Nem dohányzóm, kérem. — Akkor vessen véget az italozásnak! —' Én antialkoholista vagyok. — Ne nézzen a szoknyák után! — Más nőm még sosem volt, csak a feleségem. Mire az orvos kifakad: — Hát akkor hogy a fenébe gyógyítsam meg magát, ha semmit sem tudok megtiltani! Strandon Az egyik spanyolországi strandon odamegy az őr az egyik nőhöz: — Elnézést, hölgyem, de nálunk nem lehet kétrészes fürdőruhában fürödni. Mire a nő: — Rendben, de kérem, mondja meg, melyiket vessem le? Női dolgok — Olyan fáradt vagyok, Bertuskám, egész éjjel virrasztók a beteg férjem mellett ... — Hiszen a férjed azt mondta, hogy esténként egy csinos ápolónő jár hozzá. — Hát ez az, amiért virrasztók. A fösvény Egy közismerten fösvény férfi vendégét bevezeti a zeneszobába. A vendég körülnéz és mondja: „De hiszen itt egyetlen hangszer sincs!" A fösvény erre: „Nem tesz semmit. Itt lehet a legjobban hallani a szomszéd rádiójából a zenét". téma olykor a kocsi hátsó ülésén hever. Egyik zimankós nyári estén didergő stoppos állított meg a Tiszafádon. Vinném el, ameddig úri szeszélyem tartja, neki édesmindegy, csak a 4-esről le ne menjünk. Túl sokat nem tudtam, lendíteni a megye túlsó végébe igyekvő fiatalemberen, mindössze néhány kilométert rövidítettem útján,, talán ezért is volt. hogy búcsúzáskor valamiféle dühödt nagylelkű- ségi roham tört rám. A hátsó ülésen levő farmerdzsekimet egy nagyúri gesztussal felajánlottam a fagyoskodó utitársnak, mondván, ha Szolnokon jár, csak dobja be a szerkesztőségbe. Mikor elbúcsúztunk, egészen felvillanyozódtam nagyszerű ötletemtől. Nézzük csak, a szerény kacagány igazán nem túlontúl nagy kísértés, és ha jó tett helyéjbe jót várhatok, akár visz- sza is kajpam. Aztán a jövőben rendszeresen ki-ki- kölcsönzöm, egy idő után pedig megírom a vissza-visz- szatérő ruhadarab történetét. A cikk kicsengése határozottan optimista lesz . . . Valami olyasféle, hogy lám, érdemes az emberekben megbízni, mert stb. stb ... A tervezett irományból csak e nyúlfarknyi cikkecske lett. A kölcsönadott kis- kabátot mind a mai napig nem kaptam vissza. Későn jöttem rá, hogy a hibás csak én voltam. Benne felejtettem ugyanis a pénztárcámat, némi szerény készpénzzel. így pedig már kifejezetten nagy volt a kísértés. * * * Napbamította színészek nyári hakni során jutottak el az icurka-picurka falu gyúródeszkányi világot jelentő pódiumára. Könnyed, szirupos darabot adtak elő, sok-sok szódával, girlanddal, kevés szereptudással, így érthető, hogy előbb kétségbeesetten, majd mind megsemimisítőbben pislogtak le a súgólyuk felé. Az előadás azért csak végétért, a közönség azért csak tapsolt természetesen, amit a művészek lelkiismeretfurdalásos meghajlásokkal nyugtázták. Amikor a függöny összement, a színpad alól kikee- mergett az elgémberedett súgó. Mielőtt bárki is szemrehányást tehetett volna neki, ijedten mentegetőzni kezdett: — Elnézést, de be vagyak rekedve — és eltűnt az egyetlen díszlet mögött. Az olimpia alatt a szovjet főváros leggyorsabb járművei a zöld színű. Presse feliratú autóbuszok voltak. Valósággal ex-presse gyorsasággal cikázták a stadionok között. Egyik este ezzel az urbanizációs rakétával tartottunk az olimpiai faluból a Rossia szálló felé. Úti,társaim, egy rozsdabarna és egy rozsdaszőke német újságíró a napi eseményeket taglalták éppen, amikor a Moszkva folyó hídjáról egy másodpercre szerencsés konstelláció folytán bepillanthattam a Lenin stadion katlanába. Túl sokat nem láttam, mindössze az eredményjelző tábla sárga betűit olvashattam le, amin ez állt.: DDR—CCCP 1:0. Aztán fordult a busz, eltűnt a tábla, és hirtelen földrengésszerű morajlás hallatszott az arénából. Valami miatt egyszerre hördült fel a százezer. — Á, futball, futball — kapták fel a fejüket az NDK-s kollégák. — Ráadásul a mieink játszanak. Vajon mi lehet az eredmény? — próbáltam összerakni mondandójukat, a megértett szavak mozaikjából. Mire én foghegyről odavetettem: — Egy—null-ra vezettek, fiúk .. Az utitánsak kíváncsian keresték a rádiót, amin esetleg a közvetítést hallgatom, ám láthatták, minden technikai apparátusom egyetlen golyóstoll a farzsebben. így merő kedélyeskedésnek fogták fel a megjegyzésemet. — Jawohl, danke, danke — udvariaskodtáit vissza vállveregető szívélyességgel, ami inkább egy hülye gyereknek szóit. A végállomásnál lekászálódtunk. A tévé- közvetítés élményétől felhe- vült újságírók érkeztek futva. és amúgy röptiben rázni kezdték a németek kezét: — Gratulálunk, gratulálunk! 1:0-ra legyőztétek futballban a Szovjetuniót! A rozsdabarna és, a rozsdaszőke valami babonás félelemmel húzódott el a közelemből. Azon töprengtek, vajon maszek sámán, vagy gebines varázsló vagyok? Egyik minőségemben sem tűntem azon ban szá mú lau szimpatikusnak. Ekkor jöttem rá, hogy az sem jó, ha olykor túl sokat tud az ember ... Palágyi Béla Wladislaw Katarzinski: Sakkozom az igazgatómmal Ó a sakk! A sakk — ez a mi elemünk! Tüzetesen áttanulmányoztuk Karpov csodálatos játékát. Tál szédítő kombinációit, sok nagymester stratégiáját és taktikáját. Irodánk majdnem minden héten a hatvannégy kockán vívott szenvedélyes csaták színterévé válik, s ezekben a csatákban mindegyik munkatárs legalábbis sakk-Napóleonnak érzi magát. Maga az igazgatónk pedig úgyszólván e királyi játék védőszentje. Mellesleg szólva, úgy játszik, mint a fatuskó, ez azonban nem akadályozza abban, hogy rendkívüli taktikusnak ne tartsa magát. Bizonyos oka van erre, mivel beosztottaival ritka mód sikeresen sakkozik: vagy nyer, vagy pedig — ez különben igencsak ritkán fordul elő — döntetlent ér eh Én azonban azon a napon, amikor az igazgató dolgozószobájának ajtaja előtt álltam, nem gondoltam a döntetlenre. Feladatom sokkal bonyolultabb volt: megüresedett nálunk az osztály- vezetői állás, s ón szilárdan elhatároztam, hogy ez az osztály és én — mi egymásnak születtünk! Éppen ezért álltam a dolgozószoba előtt, sakktáblával a kabátom szárnya alatt, — Tessék, tessék, jöjjön be — mondta az igazgató hivatalos hangon, amikor azonban elővettem a sakktáblát nyomban enyhült. — Foglaljon helyet, kedves barátom. Játsszunk egy partit? Szívem megdobbant az örömtől: éppen erre számítottam, Veszítek — és akkor eüyém az áhított állás! Egyszerű az egész, mint minden zseniális dolog. Felraktuk a sakkbábukat. Én a fekete bábukat választottam : meg kell könmyíte- nem az igazgató számára a győzelmet. Hiszen minél gyorsabban győz le engem, annál gyorsabban következik az előléptetésem. A negyedik lépésnél ez a tuskó ütéshelyzetbe hozta az egyik gyalogját. Igaz ugyan, hogy azonnal észrevette a baklövését, fészkelődni kezdett a kairasszékben, én azonban a torreádor áriáját fütyürészve, úgy tettem, mintha semmit sem látnék — és magam húztam oda az egyik gyalogomat, hogy leüsse. Ö le is ütötte, erre felvillanyozod ott, és szintén fütyülni kezdett — Hermann áriáját fütyürészte a „Pikk Dámá”-ból, de átkozottul hamisan. Örömében elnézte a huszárját. Én elpirultam, összeszorí tottam a fogamat, de a huszárt nem ütöttem le, és nagy akaraterővel feláldoztam a vezéremet. Az igazgató még néhány lépést tett, de ez az agyalágyult még vezérelőny- nyel sem találta meg az egyenes utat a nyeréshez. Én azonban nem ok nélkül állok végjáték-szakértő hírében — valósággal kényszerítettem arra, hogy mattot adjon nekem. összeszedtem a bábukat és szerényen kö&zönetet mondtam az igazgatónak a játszmáért. Ö szintén megköszönte, és azt mondta, hogy ez a parti kedvező tápot adott gondolatai számára. Végül pedig arra kért, hogy hívjam be Kasperskit. Vetélytánsamat hívni sem kellett: a dolgozószoba ajtaja előtt bukkantam rá, ő is sakktáblát rejtegetett a kabátja szárnya alatt. Nyugtalan lettem, és mint másnap kiderült, nem is alaptalanul: Kasperskit nevezték ki osztályvezetőnek. Rólam az igazgató így vélekedett: — Tudják, a napokban megint alkalmam volt meggyőződni arról, hogy belőle hiányzik a jó vezető tulajdonság — az, hogy mindvégig harcol! Bezzeg Kas- perski gyengébben játszik ugyan, de mindvégig ellenállt, míg csak az egyetlen királya nem maradt a sakktáblán. Humorszolgálat Az étterem egyik vendége, aki kutyáját is magával hozta. virslit rendel. A virsli véletlenül leesik a tányérról a földre. A kutya ráveti magát. A vendég felkiált: „A virslim, a virslim”! Az étterem tulajdonosa megnyugtatóan közli: „Nincs semmi baj, idejében rátettem a lábam”! * — Mit tesz azért, hogy egészséges legyen? — kérdezi az orvos a betegtől. — Minden nap öt perccel négy előtt felfutok a lépcsőn az első emeletről a hatodikra. — Na ez igazán egészséges. De miért éppen öt perccel négy előtt? — Mert o barátnőm férje négykor érkezik haza a munkahelyéről... Mi a különbség a bankrabló és a profi labdarúgó sztár között? A bankrabló ezt mondja: „Ide a pénzt, vagy lövök!” A profi labdarúgó sztár ezt mondja: „Ide a pénzt, vagy nem lövök!” A salakmotoros otthona — Nem mondjuk ki a válást, mert maguknak teljesen egyforma a természetük! — Az én titkárnőmnek két kiváló tulajdonsága van — mondja az igazgató. — Az egyik: nem érti azt, amit diktálok neki. A másik: nem emlékszik arra, amit leírt! * * * — Hallottad, hogy Jóska a vadászaton szarvas helyett a szomszéd termelöszövetkézet üszőjét lőtte le? — Egyáltalán nem csodálkozom rajta. Már az iskolában is rossz jegyei voltak természetrajzból. Gondolod, hogy a legjobb helyet választottad?
