Szolnok Megyei Néplap, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-13 / 189. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. augusztus 13. SZOLNOK MEGYEI 1980. Augusztus 13. SZERDA IPOLY NAPJA A Nap kél: 5.37. nyugszik 20.00 órákor. A Hold kél: 8.07, nyugszik: 21.23 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: nyugat felöl erősen megnövekvő felhőzet. Többfelé zápor Zivatar. Az időnként megélénkülő helyenként megerősödő déli, délnyugati, majd elsősorban a Dunántúlon északnyugatira forduló szél több helyen viharossá fokozódik. A várható leg magasabb nappali hőmérséklet: általában 21 —26 fok között. George Grove Százhatvan évvel ezelőtt, 182«. augusztus 13-án született, és 80 éves korában. 1900-ban halt meg George Grove angol mérnök és zenekutató, a legnagyobb s világszerte neves angol zenei lexikon szerkesztője. A nevezetes Grové’s Dictionary of Music and Musicians című alapvető angol zenei lexikon már sokadik kiadásban látott napvilágot, s világszerte rangos kézikönyvnek számít. A lexikon négy kötete és pótkötete első ízben 1879 és 1889 között jelent meg. s a nagy munkában maga Grpve több kitűnő tanulmányával szerepel; ezeket — egyebek közt — Beethovenről, Schubertról, Mendelssohnról írta. Sok más zenei tanulmánya is méltán aratott elismerés,! tudományos körökben (ezek közül az egyik legjelentősebb a Beethovennel foglalkozó monográfiája. A neve: Stop Szolnokon, a Csokonai úton új élelmiszer ABC áruházát nyit az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. Az új létesítmény neve: Stop. Ismertető jelei: alapterülete 230 négyzetméter, az ÉRDÉRT által forgalomba hozott faelemekből épült mintegy másfél millió forint költséggel. Nyitás: augusztus 19-én. Az új élelmiszer áruház felépülése régi vágya a környék lakóinak, hiszen a régi 68 négyzetméteres élelmiszer- boltban és a ,16 négyzetméter alapterületű húsboltban már elég rossz körülmények között tudtak vásárolni. Gépkocsisorszámok Trabant Hycomat Lám. (Bp.) 9 990 Trabant Lám. (Bp.) 1 552 Trabant Lim. (Győr) 927 Trabant Lim. (Debrecen) 378 Trabant Lim. Special (Bp.) 2 516 Trabant Lim. Special (Győr) . 1 707 Trabant Lim. Special (Debrecen) 754 Trabant Combi (Bp.) 6 442 Trabant Combi (Győr) 317 Wartburg Lim. (Bp.) 1 482 Wartburg Lim. (Győr) 1865 Wartburg de Luxe (Bp.) 1 506 Wartburg de Luxe (Győr) l 333 Wartburg de Luxe tolótetős (Bp.) 7 082 Wartburg Lim. toiótetős (Bp.) ‘ 199 Wartburg Tourist (Bp.) 747 Wartburg Tourist (Győr) 430 Skoda 105 (Bp.) 629 Skoda 105 (Győr) 665 Skoda 105 (Debrecen) 699 Skoda 120 (Bp.) 511 Skoda 120 (Győr) 615' Skoda 120 (Debrecen) 306 Lada 1200 (Bp.) 5 179 Lada 1200 (Debrecen) 4 87r Lada Combi (Bp.) l 054 Lada Combi (Debrecen) 563 Lada 1300 (Bp.) 3 770 Lada 1300 (Debrecen) 3 504 Lada 1500 (Bp.) 3 776 Lada 1500 (Debrecen) 4 041 Lada 1500 (Győr) 623 Lada 1600 (Bp.) 1 919 Lada 1600 (Debrecen) 1 015 Moszkvics (Bp.) 30 570 Polski Fiat 126 (Bp.) 28 277 Polski Fiat 1500 (Bp.) 689 Dácia (Bp.) 3 124 Dácia (Debrecen) 1 228 r Újabb növényvédöszerek A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter újabb növényvédőszerek kísérleti forgalombahozatalát engedélyezte. Alkalmazásukkal vál-. tozatosabbá tehetik a gazdaságok a kártevők elleni védekezést, amire az idén különösen nagy szükség vari. A Tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyárban állítják elő az ■ Actelic rovarölő szert. A nitrokémia ipartelepeken készült a Puri vei, a növények betakarítását lehet vele megkönnyíteni. Ea a készítmény ugyanis lomb- talanítja a repcét, és így egy időben takaríthatják be és kevesebb veszteséggel a termést. További új nővényvé- dőszor a Mika] peronoszpóra elleni védőanyag, ez a szőlőkben illetve a komlónövényeken használható igen jó hatásfokkal. A Magyar Madártani Egyesület negyedik alkalommal rendezte meg a Hanságban — Fehértón — az ornitológiái kutató tábort. Megmérik a madarak súlyát, hosszát, szárnyát, majd meggyűrűzik a lábukat, hogy vonulásukat követhessék. Munkájukkal bekapcsolódnak a nemzetközi madárkutatási programba. Az adatokat számítógépen dolgozzák fel Budapesten. Naponta mintegy kétszáz égi vándort figyelnek meg a tábor résztvevői Visszahúzódóban az árhullám Az árvízi védelmi munkák centruma most a közvetlen Szolnok alatti Tisza szakasz, ahol a víz az elmúlt 24 órában még mindig 3 centimétert emelkedett: tegnap hajnalban 873 centiméteres vízállást mértek. Tiszakürt és Tiszainoka térségében a szivárgások és az átázások ellen védekeznek. Az újbögi és az alpári nyári gátakon pedig folytatják a nyúlgátak építését. Apad a Bodrog, a Kraszna, a Maros, továbbá a Körösök vízrendszerének folyói, kivéve a Hármas-Körös torkolati szakaszát, ahol még mindig lassú áradás van. A Körösök völgyében az Veszteségek a vadállományban A szokatlan nyári áradás tetemes veszteségeket okoz az árterületek vadállományában Szolnok megye Tisza és Körös-menti területein. Az árvíz igen gazdag apróvadállományt sújtott, a fészekrakásnak, a nyúl- és fácánszaporulatnak ugyanis eddig igen kedvezett a háborítatlan ártéri terület. A sűrű aljnövényzet közé rakott fészkekből az apró szárnyasok és mezei nyulak nem tudtak kimenekülni, így ■ megközelítően 70—80 ezer tollas kisfácán, 5—6 ezer süldőnyúl, továbbá 4—500 őz esett eddig a víz áldozatául. A Tisza és a Körös-menti vadásztársaságok. tagjai motorcsónakokon járva igyekeznek menteni a szigeteken rekedt őzeket, ahol pedig nincs remény a riadt állatok kimentésére, ott engedélyt kaptak azok kilövésére. A vadállomány pusztulása tizenkét vadásztársaságot érint érzékenyen. A további károkat úgy próbálják (csökkenteni, hogy a jelenleg ti—8 hetes korban levő mesterségesen előnevelt fácánoelöntött területről és a szükségtározókból folytatják a víz visszavezetését. A Kettős- Körös jobb partján a hosz- szúfoki csatorna térségében tegnap /• reggelig 25 centiméterrel csökkent a víz szintje. Elkészült a 4 kilométer hosszú új tarhosi körtöltés. A közegészségügyi vizsgálatok után kedden megkezdődött Bélmegyer és a környező tanyák lakosainak visszatérése otthonaikba. A csongrádi vízlépcső építésén dolgozó munkagépek segítségével az alpári gátat tovább erősítették, így a gát most már akkor is ellenállna az árnak, ha az húsz centivel meghaladná az eddigi legmagasabb szintet. Így a nemcsak az 5000 hektáros termőterületet, hanem a csongrádi vízlépcső építési területét övező töltésgyűrűt is hatásosan védik. Csökkent 'az árvízvédelmi készültségben levő védvonalak hossza. Jelenleg 1382 kilométerén tartanak készültséget, ebből harmadfokú a készültség a Tisza Leninvá- ros és Szeged közötti szakaszán és a Kettős-Körös mentén 664 kilométeres vonalon. Tovább csökkent a belvízzel borított terület. Jelenleg 34 ezer hektárt borít belvíz. Az ár- és belvízvédekezésben 10 ezer ember vesz részt. Jó, ha van! Tolakodás, lökdösődés. Mindenki a pultokhoz igyekszik. A nyári vásár második napja egyik áruházunkban. Idősebb asszony pakolja számlálatlanul a pamuttrikókat a kosarába. Nem törődve a színnel, a fazonnal, a mérettel. Egyik eladónak feltűnik. — Nénikém! Meg sem nézi, hogy milyen árut visz? — Jól van ez. Nekem megfelel. — Nagy lehet a családja, ha ennyit vásárol... — Ááá, nincsen nekem se gyerekem, se rokonom. — Akkor kinek lesz? — Hát, most olcsóbb. Gondoltam veszek. Soha nem lehet tudni. Jó. ha van ...! — sze — ■a kárpát-medence eddig ismert legnagyobb avarkori települését tárták fel a mohácsi síkságon a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai: Kiss Attila régész és K. Zoffmann Zsuzsanna antropológus. • A SZOLNOK MEGYEI Víz- és Csatornamű Vállalat számítóközpontjában a saját adatfeldolgozáson kívül bérmunkát is vállalnak. A legnagyobb megrendelőjük a Hajdú-Bihar megyei Víz- és "* Csatornamű Vállalat, amelynek teljes vízdíjszámlázását Szolnok végzi. ■ TANSZERSEGÉLY. A Jászsági Cipőipari Szövetkezet minden évben hozzájárul nagycsaládos és a gyermeküket egyedül nevelő dolgozóinak tanszervásárlási költségeihez. Az idén erre a célra mintegy nyolcezer forint jutott. Ez a kis őz megmenekül, de több száz társa a víz áldozatául esett Bezárták a kőbányai Kupa éttermet kát addig nem epgedik ki szabad területre, ameddig az árvízveszély fenyeget. I tévé bemutatta A Magyar Televízió A hét cínTű augusztus 10—i műsorában a KÖJÁL-ellenőrzés során bemutatta a kőbányai Kupa étteremben tapasztalt, a higénia követelményeivel összeegyeztethetetlen állapotokat. A Belkereskedelmi Minisztérium és a Fővárosi Tanács V. B. kereskedelmi Az elmúlt héten tovább folytatódott a meleg, napsütéses időjárás. A hét közepén a hőmérséklet, csúcsértéke a Duna-Tisza köze és a Tiszántúl nagy részén meghaladta a 30 fokot. A hét végére hűvösebb légtömegek érték el hazánk területét, így ekkor alacsonyabb, 24—29 fok közötti maximumokat mértek. Kedvezően alakultak a csapadékviszonyok is. A heti esapadékösszeg a Tiszántúlon és a Duna—Tisza köze keleti részén 10 mm alatt, másutt 10—20 mm között alakult. A legkevesebb csapadék a korábbi hetekben igen csapadékos Szabolcs- Szatmár megyében esett. A következő napok időjárását a továbbiakban előreláthatólag a változékonyság jellemzi. A felhőzet több ízfőosztálya intézkedésére a Kelet-pesti Vendéglátóopari Vállalat igazgatója elrendelte az üzlet bezárását, az azonnali nagytakarítást és a több alkalommal megismételt rovarirtást. Az üzemeltető vállalat a KÖJÁL-lal egyezteti az étterem újbóli .megnyitásának feltételeit. ben erősen megnövekszik és futó záporok, is lehetnek. A hőmérséklet hajnalban 12— 16 fok, koradélután 24—28 fok között alakul. Talajnedvesség megye: 0—50 cm 50—100 cm Pest 30—40 25—30 Nógrád 30—35 30—35 Heves 35—45 30—45 Szabolcs-Szatmár 65—7$ 80—90 Borsod-Abaúj-Zemplén 55—65 75—85 Szolnok 20—40 25—35 Hajdú-Bihar 60—75 55—65 Bács-Kiskun 20—30 20—30 Békés 50—80 40—58 Csongrád 20—30 20—31 I Balaton védelmében A badacsonyi állami gazdaság a Balaton védelme érdekében, a' parttól számított 500 méteres sávban a jövőben nem telepít szőlőt. A gazdaság ezt a sávot helyenként kiszélesíti, így a 71-es számú főútvonal és a tó közötti részt szőlőkultúrával nem hasznosítja. A környezetvédelmi intézkedések érintik a parttól távolabb eső szőlőterületeket, elsősorban a meredek lejtőjű Badacsonyt. Többek között újszerű talajelökészí- tésre tértek át. Mélygyökerű, talajszerkezetet átalakító és egyben megkötő növényeket „fognak munkára”, főleg repcefélékkel készítik elő a talajt. A gyökérzet javítja a talajszerkezetet, megfelelő „ágyat” készít” a szőlőoltványoknak. Uymódon mellőzhetik a forgatást, a felszínen nem nyitnak utát az eróziónak. Badacsonyban és másutt megkezdték a szőlő füvesíté- si kísérleteit is. Az eddigi eredmények kiválóak. • A DIDERGŐ KIRÁLY című mesejátékot nézik meg a gyár művelődési házában a jászberényi hűtőgépgyári napközis tábor lakói ma délután. ■ NAPKÖZIS foglalkozások Mezőtúron. A mezőtúri művelődési központ nyáron is gondoskodik a napközis gyerekek szórakoztatásáról, szabadidejük hasznos eltöltéséről. Ma délelőtt és délután is tartanak foglalkozást a ma- nuál-stúdióban. -A gyerekek la bőrdíszítés „tudományával” ismerkedhetnek meg. Kecskeméten Motorosok találkozója Augusztus 22—24. között 'Kecskeméten rendezik meg a IV. Pannónia nemzetközi és országos motoros találkozót. A kiíró és közreműködő szervek — köztük az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács — a motorkerékpáros turisták hagyományos találkozójával, a baráti és sportbaráti kapcsolatok ápolása mellett a közlekedés biztpn-. ságot, valamint a szervezett motoros turizmus fejlődését kívánják elősegíteni. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei • Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-003, 12-320, 12-069, lt-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf.: 10S Igazgató: Virágh Iván. Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszü a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivatalnál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla A MEZŐGAZDASÁGNAK Mit üzen a meteorológia?