Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-11 / 161. szám

1980. július 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Agria ’80 — színházi esték Egerben. Az idei műsorban harmadéves főiskolások mutatják be Száraz György Gyilkosok című drámáját és Fekete Sándor Lenkei tábornok című mű­vét. Az előadások rendezője Valló Péter. Képeink a főiskolások és a Száraz György Gyilko­sok című drámájának próbáján készültek DOLGOS VAKÁCIÓ Kell az üzemnek a diák, a diáknak meg a munka A Pitner-falu jövője A LEGGYORSABBAN, A LEGOLCSÓBBAN NŐNEK ITT A HÁZAK Hullámvölgyben „MINEK TANULJAK?” Ahogy elhagyjuk a Vegyiművek utolsó épületét is, a taxi­sofőr pánikszerűen felcsavarja az abla­kot. Jól sejtető választ várva kérdi: „Ugye nem kell meg­várnom?” Az üzem kapujá­ban megkönnyebbülten bú­csúzik el, még egy, — ugyan meglehetősen részvétteljes — mosolyra is telik. Az Állatifehérje Takarmá­nyokat Előállító Vállalat szolnoki üzeme való igaz, nem igen tudna elrejtőzköd­ni; a „nyersanyag” jellegze­tes szaga messziről elárulná nincs fennakadás a termelés­ben. A „kutyagyár” — ahogy már az építés első szakaszá­ban elnevezte a szolnoki, tó­szegi lakosság — nem tarto­Változások, új igények Az üzem fennállásának el­ső kilenc éve alatt nyolc ve­zető adta át egymásnak a „karmesteri pálcát”. Volt köztük olyan, aki csak „láto­gatóba” járt a munkahelyé­re. Szabó Sándor tíz éve vet­te át az üzem vezetését, amely 1974-ben már kiérde­melte az élüzem címet. Az utóbbi évtized saját ere­jű beruházásainak értéke öt­venmillió forint. Javultak a munkakörülmények, amelyet egyébként Szolnokon is érez­ni lehet... A teljes rekonst­rukció három-négy év múl­va lesz kész. Az új szociális épületet már birtokukba ve­hették az üzem dolgozói, nincs nyakigérő sár az udva­ron, a betonozásban — tár­sadalmi munkában — „csak” a munkások nem vettek részt. Az üzem százharminckét dolgozója — ebből az alkal­mazottak száma mindössze Az iskolából nyugdíjba A két év alatt huszonegyen folytatták korábban abbaha­gyott általános iskolai tanul­mányaikat. Az „osztály” át­lag életkora 41 év volt. Ti­zenegyen azóta már végez­tek, heten eljutottak a he­tedik osztályig. Hárman le­morzsolódtak, egyikük meg­halt, a másik nyugdíjba ment (!), a harmadik pedig másik megyébe költözött. A tanulási kedv felébresz­tése elsősorban a harminc év alatti fiatalok körében ment nehezen. Amíg az idő­sebbeket a család, a gyere­keik is tanulásra ösztönöz­ték, a huszonéveseket csak zik a kellemes munkahelyek közé. Ide nem szólnak ki te­lefonon egy kis protekcióért, nem kapkodnak az íróaszta­lokért a hopponmaradt érett­ségizettek sem. Ennek elle­nére az üzemben az utóbbi tíz évben igen elenyésző a vándorlás, a dolgozók _70—75 százaléka már a törzsgárdá­hoz tartozik. A vonzerő egy­részt minden bizonnyal a jó kereseti lehetőségekben rej­lik, — a bérszínvonal átlag 52—54 ezer forint körüli — de hogy az üzem képes meg­tartani dolgozóit más oka is van. tizenegy — naponta 135—140 mázsa állatifehérje takar­mányt állít elő, az éves ter­melési érték 62 millió forint — csaknem négyszerese a tíz évvel ezelőttinek. A rekonstrukció, az új gé­pek magasabb képzettségű, iskolázott szakembereket kö­vetelnek. Jelenleg a dolgozók fele szakmunkás, a többi be­tanított, s kisebb hányada pedig segédmunkás. Két év­vel ezelőtt az üzem vezetői oktatási, közművelődési prog­ramot dolgoztak ki. Az ok a szellemi színvonal fokozot­tabb emelésére abból adó­dott, hogy húslisztgyártó szakmában ,,házi szakmun­kásképzőt” indítottak, s mindössze öten voltak azok, akik rendelkeztek a tanfo­lyam elvégzéséhez szükséges feltételekkel. Így egyidőben elkezdődött az üzemben az általános iskolai felnőttokta­tás is. a munkatársak, a szocialista brigádok biztatták. A jó szándék, a segíteni akarás nehezen találkozott az egyé­ni törekvésekkel, többnyire azért, mert az esetek több­ségében hiányzott az ambí­ció ezekből a fiatalokból. „Minek tanuljak? A fizeté­sem akkor sem lesz több, ha elvégzem a nyolc osztályt” — vélekedtek. A már nyugdíj­ba ment „felnőtt diák” fize­tése sem lett több ... Az üzem vezetői csak — persze nem mintha ez kevés lenne — azokban a kedvez­ményekben részesítették az általános iskolásaikat, ame­Kevés, szivének kedvesebb „dallamot” ismer a diákság a tanév végét jelző csengő­szónál. Nem véletlenül, hi­szen amikor felhangzik, meg­kezdődik a vakáció, és a va­kációval együtt a pihenés, a szórakozás, a táborozás, a ki­rándulás ideje is eljön. Több idő jut mozira, , könyvre táncra, hobbira, egyszóval mindarra, ami a tanévközben csak a tanulás után követ­kezhetett. Mégse higyjük, hogy a vakáció minden nap­ja csupa piros betűvel jegy­zett „munkaszünet”. Ellenke­zőleg, nagyon sok diák ép­pen a nyáron kóstol bele az igazi munkáséletbe. Gyárak, üzemek, vállalatok, termelő- szövetkezetek ezrei várják őket, megyénkben például több mint száz munkahely, körülbelül ötezer diák mun­kájára számít. Köztük a szol­noki Tiszamenti Vegyimű­vek is, ahol már hagyomá­nyai vannak a diákok nyári foglalkoztatásának. — Elsősorban dolgozóink gyermekeinek kínálunk mun­kalehetőséget — mondja Paulusz Gábor, a munkaügyi osztály vezetője. — Köny- nyebb, kisegítő munkára al­kalmazzuk őket, ami nem azt jelenti, hogy értelmetlen tevékenységet végeznek. Sőt nagyon ügyelünk arra, hogy a gyerekek fontosnak érez­zék — mint, ahogy az is — a rájuk bízott feladatokat, ér­telmét és hasznát lássák munkájuknak, becsülettel megdolgozzanak a fizetésü­kért. Nyaranként körülbelül száz diák dolgozik nálunk, szüleik szívesen hozzák őket az ismerős környezetbe, s a gyerekeknek is nagy vonz­erő, hogy édesapjukkal, édes­anyjukkal együtt járhatnak munkába. Nevelési szem­pontból is vannak előnyei; a gyerek megismeri szülei munkahelyét, betekintést nyer a termelőmunkába, élet­közeibe kerül hozzá mindaz, amelyről legfeljebb csak el­képzelései voltak ezidáig. S noha nem feltétlenül az a cé­lunk, hogy iskoláik végezté­vel visszatérjenek, ta­pasztalataink szerint mégis sokan kapnak kedvet az itt folyó munkához, az utánpót­lás egy része közülük kerül ki. Tuza Mónika és Tuza Pé­ter ikertestvérek, idén fejez­ték be az általános iskolát. Édesapjuk tizenhét éve a Ve­gyiművek dolgozója, ők alig két hete. — Nem a pénzért jöttünk elsősorban dolgozni — mond­ja Péter. Kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen az élet, a munka ebben a hatalmas gyárban. Szüléink is biztat­tak bennünket, szerintük is itt az ideje — elég nagyok vagyunk már ahhoz, — hogy belekóstoljunk az igazi mun­kába. — S milyennek találjátok? — Eleinte rettenetesen szo­katlan volt, idegenkedtem a hatalmas gépektől — veszi át a szót Mónika. — Mostan­ra megbarátkoztam velük, annál is inkább, mert mu­száj volt. Azokat a berende­zéseket festjük és tisztítjuk, amelyeken pillanatnyilag nem dolgoznak. Munka akad bőven, soha sem tétlenke­dünk. Reggelenként megkap­juk a feladatainkat és min­dennap ellenőrzik, hogy el­végeztük-e rendesen őket. Ugyanolyan komolyan vesz­nek bennünket, mint a fel­nőtt dolgozókat. Péter Károly ugyanezen a véleményen van. — Édesapám a Vegyimű­vekben villanyszerelő, én is ezt a szakmát választottam. Szeptembertől a szolnoki 605- ös számú Ipari Szakmunkás- képző Intézetben tanulok majd, a gyakorlati időt pe­dig itt töltöm, a Vegyimű­vekben. Szerencsém volt, mert most is villanyszerelő mellé kerültem dolgozni, sok mindent tanultam már tőle, mindig megbíz valami fela­dattal, és el is magyarázza, hogyan csináljam meg. Na­gyon tetszik a munka, szere­tek itt lenni, még azt sem bá­nom, hogy mindennap be kell járni, mi ugyanis Abony- ban lakunk. Sós Józsefet jó útra valóval látta el az édesanyja. — Anyukám két éve dol­gozik a Vegyiművekben, elég jól ismeri a gyárat. Nekem azt mondta, hogy a munka komoly dolog, ne vegyem já­téknak, ne „lógjak”, végez­zem el fegyelmezetten, amit rám bíznak. Tulajdonképpen a felnőtteknek is csak akkor van becsületük, ha rendesen dolgoznak. Rám eddig még nem volt panasz... Mint ahogy Füle Tündére sem, a szolnoki Centrum ét­terem tizennégy éves edény­leszedő dolgozójára. — Miből is áll ez a mun­ka? — Amikor elfogyasztották az ebédet a vendégek, össze­szedem az edényeket, segítek a mosogatásnál, meg minden­hol, ahol szükséges. Mun­kám bőven van, de így a jó, a fizetésért mindenkinek meg kell dolgoznia. A felnőt­tek nagyon kedvesen fogad­tak, jól érzem itt magamat. Tavaly is dolgoztam már, akkor fagyit mértem,. az is jó volt. A szüleimmel kül­földre készülünk a nyáron, én is szeretnék hozzájáruli a költségekhez. Egyébként úgyis csak unatkoztam volna otthon, így legalább haszno­san telik az időm. A Jász-Nagykun Vendég­látó Vállalat száz-százötven diákot alkalmaz nyaranként. Általában a fentihez hasonló feladatokat látnak el. Ungi Jánosné munkaügyi osztály- vezető tapasztalatai szerint nagyon jól. A vállalatnak nagy segítséget nyújtanak, az ő munkájuk nélkül talán ne­héz is lenne megbirkózni a vendéglátóhelyek megnöve­kedett forgalmával, a nyári üdülési, idegenforgalmi sze­zon vendéglátóipari felada­taival. A vállalatoknak szükségük van tehát a diákok munká­jára, s a diákoknak is szükségük van a mun­kára. S nem csupán — bár ez is meghatározó él­mény, az önálló kereset mi­att, a tapasztalatok miatt is, melyeknek hatása jóllehet túléli az idei nyarat. S hogy jó vagy rossz benyomások maradnak-e a gyerekekben, az elsősorban a felnőtteken múlik. Kisújszállás nyugati ré­szén, a vasút és a 4-es főút közötti, melletti városszéli területet a helybéliek csak Pitner-faluként emlegetik. A vidék hajdanán szikes, ná­das, zsombékos területnek számított, amely a nevét egy Büttner nevű kovácstól kap­ta, lévén ez a néhány ka- tasztrális hold az ő tulaj­dona. (A névváltozásra egyetlen magyarázat: a ka­cifántos német nevet Pit- nerként könnyebb volt ki­ejteni.) A parcellázásokra a századforduló táján és a tí­zes esztendőkben került sor. Az Olcsó telkek miatt a kör­nyék legszegényebbjei szo­rultak ide. B. Kovács Péter 22 évig dolgozott iskolaigaz­gatóként a Pitner. ahogy a felszabadulás után nevezik, a Sallai-telepi iskolában. — Nagyobb itt az össze­tartó erő, mint odabenn a városban. Ha járdaépítésről, boltépítésről volt szó, ott szorongott a falu apraja- nagyja. De akkor sem kong­tak üresen az iskolatermek, ha nőnapi vagy vöröskeresz­tes megemlékezést tartot­tunk, ha TIT-előadást ren­deztünk. Pedig senkit sem kényszerítettünk, még csak jó pontnak sem számított a részvétel. Csaknem 30 éve élek itt, de ha feltámadna az öreg Büttner, bizonyára nagyot nézne. Mesélik, hogy negyven éve a jó vízért még két kilométert kellett gyalo­golni a katolikus templom környéki kúthoz. Azóta jár­dát, vilanyt, vizet kapott a terület, és néhány éve fel­épült itt az új bolt, meg a presszó. A jobb, az 'emberibb élet­re való törekvésnek, a kis­újszállási agrárszocialista mozgalomnak a sok nincs, az éhezés, meg a szegénység miatt a Pitner-falu igazi böl­csője volt. Daku Istvánné 81 éves, és férje városzszerte nevezetes embernek számí­tott. — A 20-as, 30-as években kubikolt, gépnél dolgozott az uram, mikor mi akadt. Né- hányadmagukkal azután a városi tanácsba is bejutot­tak, ahol vízért, villanyért, járdáért küzdöttek. Mert a régi elöljáróság a füle bot­ját se mozdította a Pitner- falu lakói életének javítá­sáért. Daku István és szociál­demokrata társai a felsza­badulás után a helyi kom­munista párt tagjai, fontos beosztású vezetői lettek. Ist­ván bácsi alapította ezen a területen a legelső terme­lőszövetkezetet, és a város díszpolgára címmel is dicse­kedhetett. Bakó Kálmánt, kubikos társát pedig még országgyűlési képviselőnek is megválasztották. A kubikoselődök, az egy­kori agrárszocialisták fára­dozása látszik, nem volt hiá­bavaló. A hajdani szegény­sorok lakóinak gyerekei, unokái zömmel a Tisza II. Termelőszövetkezetben és a helyi kisebb-nagyobb ipari üzemekben találták meg a boldogulásukat. Eltűnőben a nádtetők, az utcák két ol­dalán új, kockaformájú épü­letcsodák köszöntik az arra- járót, sőt már magasodik az első Pitner-falusi emeletes ház is. ősztől az 55 éves régi is­kola már csak az alsó tago­zatosokat fogadja, a felsősök a városközpontban levő in­tézetben folytatják tanulmá­nyaikat. A szabad termek helyén óvodát alakítanak ki. mert errefelé terjeszkedik a város. Érdekes, a Pitner-falusi lányokat általában „városi” benti fiúk veszik el hogy aztán visszajöjjenek másod- magúkkal erre a vidékre, elvégre ma Kisújszálláson lyeket a jogszabályokban elő­írtak. Nem volt külön juta­lom, nem ígértek fizetéseme­lést. A tanulók többsége nem is várta, hiszen az eddigi gyakorlatból tudták, hogy nincs „előleg”, hiszen amíg ők tanulnak, társaik helyet­tük is dolgoznak. S milyen szép gesztus volt ez a töb­biektől, zokszó nélkül vállal­ták a pluszmunkát, sőt ha tudtak még a tanulásban is segítették a „diákokat”. Nem csak ők. Sokszor előfordult, hogy az óraközi szünetekben ott zajongtak a folyonós az iskolások. Az üzemvezető félretette a munkáját és be­szélgetett velük, érdeklődött a tanulásról, az osztályza­tokról, a terveikről, a csa­lidról. Egy-két közbevetett megjegyzés: „Igazgató úr már jobban megy a matek” vagy „két hónap múlva meg­lesz a bizonyítványom” — meggyőzte érdemes volt fel­karolni őket. „Indulhat a szakmunkásképzés!” Persze mindez még nem múlt idő a ATEV szolnoki üzemében sem, hiszen úgy tűnik az általános iskolai felnőttoktatást sohasem, leg­alábbis még hosszú ideg nem lehet abbahagyni. Az új je­lentkezők között mindig akad néhány, négy-öt-hat osztályt végzett fiatal. Ami nem si­került az iskolának, az üzem vállalja magára. Igaz oly­kor kevés sikerrel. Ám ha a végzősök egy része mégis bi­zonyítvánnyal a kezében oda­áll a vezető elé: „Most már indulhat ám a szakmunkás- képzés, tovább akarunk ta­nulni!” — megérte az áldo­zatvállalás. Az üzem vezető­je nem bánja, sőt örül, ha efféle felszólításokkal nógat­ják. A Papírgyár igazgatójához, a személyzeti és oktatási osz­tályhoz viszont nem igen ko­pogtatnak be mostanában a dolgozók iskolájában frissen végzettek ilyen igénnyel. Az elmúlt tanévben mindössze egy papírgyári munkás irat­kozott be az általános isko­lába, de ő is lemorzsoló­dott ... Tál Gizella Következik: Fehér folt a rekonstrukcióban. itt „nőnek” a leggyorsabban és legolcsóbban a kertes há­zak. A 130—150 négyszög- öles telkek ára sem csilla­gászati, mindössze 22—26 ezer forint. Fiatal párokról lévén szó, bizonyára az óvo­dává alakított iskolai ter­mekből sem tűnik tova a gyermekzsivaj. A falu — csak így be­szélnek az itt lakók erről' a területről — kulturális éle­tének alakulása imponáló. Az ötven éven aluliak fel­nőttoktatás keretében vala­mennyien (!) pótolták a hiányzó általános iskolai osztályaikat és van már en­nek a pár utcának a közel­múltban végzatt villamos- ménöke, gépészmérnöke, közgazdásza, tanárja, tanító­ja stb. Mi lesz a Pitner-falu sor­sa? önkéntelenül is B. Ko­vács Péter szavai jutnak eszembe. — A falusi jelleg külső­ségei eltűnőben, de valamit azért meg szeretnénk őrizni ebből az életformából. Az összefogást, az egymás gond­jaival, sorsával való törő­dést, a szükségben és bő- ségbeni s fontos emberi kö­zelséget. Szép célok, tervek, ame­lyekből az itteni iskolában dolgozó alsótagozatos neve­lőkre, óvónőkre nem kis fel­adat hárul. Elvégre az in­tézmény a telepen nemcsak oktatási, hanem ősztől köz- művelődési előadásoknak, foglalkozásoknak. ankétok­nak is otthont ad. D. Szabó Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents