Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-09 / 159. szám

1980. július 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 » g •« ::L a, KÍKRfiyÖ. __________előtt A mikor új életmű-sorozat kezdődik a képernyőn, mint most is a Bumeránggal szom­bat este Elia Kazan bemu­tatása, önkéntelenül is fel­vetődik az emberben: mivég­re is valók ezek a sorozatok, azon túl, hogy hetekre, hó­napokra biztos programot jelentenek a televíziónak. Hiszen vethetnénk a soroza­tok ellenében, a benne sze­replő művek külön-külön is önállóan is vígan megélné­nek a képernyőn, anélkül, hogy valaki bizonyos szem­pontok szerint sorozatba il­lesztené — rendezné őket. Es egyáltalán jó-e az, hogy hosszabb időre szombat es­téink egy része eleve le van foglalva például most Elia Kazannal, vagy hogy más példát mondjak, vasárnap délután pedig egy-egy Ra- nódy-filmmel. Mindenképpen jó dolog ez, kifejezetten hasznos törekvé­se televíziónknak. Ezek az életművet átfogó „visszate­kintések” ugyanis senkit nem kényszerítenek valamennyi sorozatbeli mű megtekinté­sére — kényszerhelyzetet semmiképpen nem teremte­nek —, ugyanakkor viszont az érdeklődő néző számára megadják a lehetőségét an­nak, hogy az élményeken túl művészi ismeretekhez is jus­son, kiegészíthesse meglévő tudását a kérdéses tárgyban, vagy egyszerűen csak rendez­hesse meglévő ismeretéit. A visszatekintés tehát jószeri­vel az ismeretek karbantar­tásának is egyik hasznos for­mája. Itt említem meg az afféle előzetes tájékoztatók hasznosságát is, mint a Ka- zan-sorozat elé illesztett „prológ” — Gyertyán Ervin és Horváth János beszélge­tése —, amelyben igen kriti­kusan és nem az olcsó elis­merések hangján kaptunk lé­nyegi eligazítást az életmű­höz, minden szájbarágósdi, kioktató szándék nélkül. Hasonló a helyzet a drá­mairodalmunkat végigpász­tázó és jellegzetes törekvé­seit reprezentáló, Almási Miklós szerkesztette sorozat­tal is, bár ez némileg más természetű, mint a fentebb említett. Ha az ember képes követni és átfogni azt a ha­talmas ívet, amelyet három évtized drámatermése jelent a képernyőn, akkor végül is megközelítően teljes képet alkothat magának arról, hogy a felszabadulástól napjain­kig színjáték tárgyában mi is történt ebben a hazában. Ki tesz a bátanya 9 Csurka István nélkül el­képzelhetetlen volna a ma­gyar dráma, műveivel oly­annyira sajátos színt képvi­sel a művészetnek ebben az ágában. Egy-egy Csurka-drá- ma bemutatója mindig szín­házi esemény, régebben még olykor bizonyos misztikuma is volt egy-egy bemutatónak, feleslegesen és szükségtele­nül. A Ki lesz a bálanya? színpadi útja is meglehető­sen göröngyös volt; ma látva a művet egyszerűen érthetet­lennek tűnnek a hajdani fo­gadtatása körüli bonyodal­mak. Hisz könyörtelen lát­lelet ez csupán, az átmeneti válságba jutott értelmiségiek betegségének diagnózisa, őszinte színpadi beszéd ar­ról, hogy hová vezet a cél nélküli lázadozás, a tartal­matlan szembefordulás azzal, ami van, a hit nélküli élet. Csurka írói szándéka abban is világos és a Dömölky Já­nos rendezte tévéváltozat is egyértelműen fogalmazta meg ezt az igen fontos igaz­ságot, hogy megértesse ve­lünk: a körülmények bizo­nyos 'mértékig magyarázhat­ják ugyan, de semmiképpen nem igazolhatják az ember cselekedeteit, s főképpen pe­dig nem szabadíthatják fel a bűnök súlya alól. Dömölky János, aki nem először szerzőtársa Csurka Istvánnak, jól érti és értel­mezi Csurka kritikai állás­pontját, s ahogy ő* képernyő­re viszi a drámát, félreérthe­tetlen a végső tanulság: az öntudatlan vergődés méltat­lan az emberhez, — nemcsak az értelmiségihez! — beval­lani a nihilt, ez valamivel már emberibb, hisz feltételez bizonyos tudatosságot, az iggZi azonban s ez védhet meg mindenféle lelki nya- valygástól, lelki elhülyülés- től: tudatosan vállalni az ér­telmes életet. A tévéváltozat­ban tehát a válságba jutott értelmiségiek ábrázolása köz­vetve épp az efféle erkölcsi válság elkerülésének lehetsé­ges módjára figyelmeztet. Annak ellenére is, vagy talán épp azáltal, hogy a dráma egyik figurája öngyilkosság­gal oldja meg problémáit, az­az ilymódon mond ítéletet. Mas kérdés, hogy a tévé­változatban nem lett volna-e elhagyható épp a véget je­lentő öngyilkossági motívum. A dráma nélküle is megélt volna a képernyőn. Ezzel az ítélettel, meglehet, kemé­nyebbé és egyérteilműbbé vált a céltalan magatartás bírálata, ugyanakkor azon­ban a képernyő előtt ülő né­ző számára időben már-már az elviselhetőség határát sú­rolta a produkció. Ha az egyetlen pókerjátszmára épü­lő cselekmény megsértése nélkül máshelyütt a rövidí­tés-tömörítés nem is lett vol­na szerencsés, itt azonban, a végén lehetett volna bátrabb is a dramaturgiai beavatko­zás. És amiben némileg adó­sunk maradt a drámának ez hűséges televíziós „leleplezé­se”, az a pókerjátszma jel­képes tartalmának erőtelje­sebb kibontása; megérezte- tése annak, hogy itt csak­ugyan többről van szó, mint négy férfi alkalmi időmula- tásáról; hogy amikor lapot osztanak és lapot húznak, ak­kor valójában zátonyra fu­tott életek pókerpartija ját­szódik a szemünk előtt. Pályakorrekció „Van-e lehetősége az egyén­nek, hogy a felnőttkor ha­tárán átlépve is változtas­son azon a döntésen, amely a munkamegosztásban elfog­lalt helyét meghatározza”, — teszi fel a kérdést az a do- kumentumfilm, amelyben diplomás emberek megszó­laltatásával keresik a választ a Pályakorrekció című film alkotói. Rendkívül izgalmas problémát feszegetnek, hi­szen egyik oldalon a társa­dalmi érdek, másikon az egyén joga és lehetősége, és jól tudjuk, e kettő egyezte­tése sokszor mennyire bo­nyolult és összetett. Külö­nösen bonyolítja az a tény, hogy a fiataloknak olyan korban kell dönteniök, pá­lyát választva jövendő sor­sukról, amikor közülük még sokan nincsenek is birtoká­ban a helyes döntéshez szük­séges feltételeknek, még ta­lán képességeikkel sincsenek’ igazán tisztában. S csak ké­sőbb döbbennek rá esetleg, hogy félreismerték önmagu­kat. Nos, joga van-e egy végzett orvosnak' például szakmát változtatni olymó­don, hogy átpártol a műsza­kiakhoz, vagy éppen fordítva. De más szakmát, hivatást is lehetne említeni. A filmben felvonultatott esetek elsősor­ban az egyén szempontjából közelítettek a kérdéshez, s főleg arra a küzdelemre igye­keztek rávilágítani, ami egy ilyen pályamódosítással az emberben végbemegy. Nem értelmezték, csupán feltárták a jelenséget, imponáló türe­lemmel és egyszerűséggel. A néma pillanatok is beszéltek ebben a dokumentumfilm­ben. Lélektanilag is; bár­mily furcsa egy tényközlő alkotásról azt mondani, igen hitelesen mutatták be a film készítői, hogy a pályakorrek­ció milyen nagy mértékben követeli meg „a módosítók­ban” az önmagukkal szem­beni felelősséget. Ugyanak­kor (erről már nem esett szó, ez lehetne az érem másik ol­dala, talán egy újabb doku­mentumfilm) kevésbé vált érzékelhetővé, hogy az effé­le pályakorrekciók miféle társadalmi következmények­kel járhatnak együtt, s mi­lyen összefüggésben is van­nak pályaválasztásunk mos­tani egész rendszerével. V. M. A DATE új vállalkozása Állattenyésztő üzemmérnökök továbbképzése Tanulmányi idő: három és fél év Korszerű gépek és beren­dezések nélkül ma már el­képzelhetetlen a hús-, a tej­vagy éppen a tojástermelés. Ahhoz, hogy minél kisebb ráfordítással jó minőségű ál­lati termékeket állíthassanak elő a gazdaságok, elenged­hetetlenül szükséges, hogy az állattenyésztési gépi tech­nika változásával a szakem­berek is együtt haladjanak. A gépész üzemmérnök­képzés eddigi tapasztalatai­ra alapozva állattenyésztés -gépüzemelési továbbképző szak indítására vállalkozik a DATE mezőtúri gépészeti főiskolai kara. Azokat a vég­zett üzemmérnököket vár­ják ide, akik a modem ál­lattartás sokszor szerkezeti­leg is bonyolult gépi beren­dezéseinek üzemeltetéséhez kívánnak elmélyült, egyben gyakorlati ismereteket sze­rezni. A szakemberek véle­ménye szerint a három fél éves oktatási időtartam elég ahhoz, hogy a speciális szak­területen hosszabb távra is hasznosítható ismereteket nyújtson. A jelentkezéseket folyamatosan fogadja az ok­tatási osztály. Külföldi vendégekkel Családi program a Tiszaligetben Szombat délelőtt fél tíz­től késő estig nonstop mű­sor várja a szolnoki Jármű­javító Üzem dolgozóit és családtagjaikat vállalati üdülőjükben, a Tiszaliget­ben. Délelőtt főként a gye­rekeket „mozgósítják” a játékos ügyességi és sport- vetélkedők, meseműsorok. A délutáni program a felnőt­teknek ígér jó szórakozást. A helyi amatőr együttesek mellett „pódiumra” lépnek külföldről érkezett vasutas­napi vendégeik is: a monfel- cone-i olasz munkáskórus önálló hangversenyt ad, s az NDK-bói jött sohwerini vas­utaszenekarnak és táncegyüt­tesnek is alkalma nyílik a bemutatkozásra. Negyed íziglen ? A háznak, amelyiken ko­pogtatnék, nincs ajtaja. Nem is ház, inkább kékesszürke akváriumra, vagy leengedett, sárbaragadt Zeppelinre ha­sonlít. Kitódul belőle a tes­tek párája amikor a „gaz­dát”, Papp Sándor nehézgép­kezelőt keresem. Sudár, csu­pa in, izom, halkszavú fia­talember lebbenti fel a sátor íóliaponyváját: tessék, én vagyok. _—_Maga írta ezt a_levelet?_ — Igen, én. innen az Arany János utca 78. számú ház előtti rétről, a fóliasátor alól. Ez ugyanis a lakcímem. Itt, Abádszalókon. Különös történet. Olyan „szép” is lehetne, mint egy rossz regényben a szépséges cigánylány és a szőke amoro- zó szerelme. De a valóság cá­fol. — Az első gyerek után már nem szégyen elmonda­ni: évekkel ezelőtt kiszökött néha hozzám Erzsi. Én akkor kint laktam' egy tanyán. Hol a cigányok törték ránk éjsza­kánként az ajtót, hol a ma­gyarok. Pappné most tizenkilenc éves. Az édesapja a szeme láttára akart gyilkolni: Ti- zenévet kapott. A lány inté­zetbe került Budapestre. — Tanult valami szakmát? — Hát... művirágot csi­náltunk. Csak ezt... — De iskolába járt? — Két évig. A nevemet le tudom írni. — Csak! — Csak! A községi tanács igazgatá­si csoportvezetőjének irodá­jában megfagy körülötte a levegő. Mielőtt bármit szól­nánk, a tisztviselőnő már ki­mondja a verdiktet: nincs félfogadás. — De asszonyom, ha elvi­szi a fejünk fölül a fóliát a szél... — Sajnálom, nem tudok segíteni... — Mi lesz a féléves kis­gyerekkel? — Szólok a gyámügyi elő­adónak ... Szőke asszony a gyám­ügyes. érezhetően vergődik a rendeletek és a helyzet út­vesztőiben, csak azt ismétel­geti: a kicsit állami gondo­zásba vesszük Pappné fel­ugrik a székről: olyan isten nincs, a gyerek az enyém, fel akarom nevelni. — Most hol a legifjabb Papp Sándor? Sűrű a levegő, mint a fólia­házban. Mindenki a maga szájíze szerint „tudja” az Hazánk nevezetes történelmi eseménye fűződik a Fejér megyei Sukoró község református templomához. 1848- ban itt tartották azt a haditanácsot, amelyen a pákozdi csata haditervét vitatták meg. Az 1832-ben épült templom felújítását a közelmúltban kezdték meg. A templom szó­széke a XVIII. századból való igazságot, amit végül az édesapa mond el: — A fólia alatt, a hőség­től, a párától széthullott a kiságy. A gyerek lába fenn­akadt a rácsban, fejjel lefe­lé csüngött szegény amikor a feleségem hazajött a bolt­ból. A karcagi kórházban van ... Combtörés, mondták az orvosol:. A tisztviselőnő behívatta irodájába a körzeti védőnőt: — önnek mi a vélemé­nye? — Pappné Erzsi jól gon­dozta a kicsit. Tisztán tartot­ta, szakszerűen táplálta. De persze a fólia alá nem lehet a gyereket visszavinni. — Mondja asszonyom — kérdezem újra a csoportveze­tőt — nem lát valami megol­dást? — Nem, semmit! Ki fogad­ná be ezeket. Nem tarthas­suk el... Papp Sándor tizenkilenc soros, kézzel írott levelében egyetlen helyesírási hiba sincs... — Sándor, maga hány osz­tályt végzett? — Nyolcat. Állami gondo­zott voltam, úgy jártam is­kolába. Ott mindenáron ci­pésznek akartak kitaníttatni, de azt nem szerettem. Már a katonaság után lettem ne­hézgépkezelő. Most itt va­gyok a téeszben. De elme­gyek, mert kivetett innen ez a világ. — Albérlettel nem próbál­kozott? — Sehol sem fogadnak be. Én is próbálkoztam. Olyan házakhoz mentem el, ahol tudtam, hogy két-három szo­ba üres. Nekem sem sike­rült ... Semmi pénzért nem kerülgetünk senkit, mondták. Egyébként a faluban csak­nem száz lakás áll üresen! De egy sem kiadó! Nincs szükség itt a pénzre. A Papp család kálváriájá­nak prológusát a szomszédok így tudják: — Vettek a fiatalok egy te­levíziót. Sándor az egyik szomszédtól átvezette az ára­mot. Ekkor az anyósa kiker- gette őket a házból. — Tudja, — mondja Papp Sándor — az én feleségem analfabéta. Azért vettem a televíziót, csak ezer forint volt, hogy szegény kicsi asz- szony lásson, halljon valamit a világról. De az anyósom csak hiszterizált, hogy őt egy­szer már megrázta az áram, ő nem tűr meg ilyesmit a házban. Hamarosan előkerült a nagy fejsze is. Cs.-né, fiatal élettársával, kikergette a be­omlott. semmilyen tetős há­zából lányát, vejét és kisuno- káját. Papp Sándornak ak­kor támadt az a kétségbe­esett ötlete, hogy fóliasátrat épít családjának. — A házban is majd’ a szabad ég alatt voltunk! — Miért nem fordult már előbb segítségért a tanács­hoz? — Adtak volna 120 ezer fo­rintot házvételre. Olyan ház­ra amelyik a rendeleteknek megfelel. De ilyet nem lehet találni a faluban. A régimó­di épületek ezeknek a köve­telményeknek nem felelnek meg. Ellenben már 13 ezer forintért lett volna egy épü­let, amely nekünk megfelel­ne. De ez nádtetős, nem kő- alapos, tehát — azt mondták — erre nem kaphatok köl­csönt. Papp Sándor téeszben három-négyezer forintot ke­res havonta. — Levelet írtam a pártbi­zottság titkárának is. Még nem kaphattam választ, a napokban küldtem el... Ä téesz vezetői meghallgat­ták Papp Sándor munkahe­lyi vezetőjét, szakvéleményt kértek a házról is. amelyet a fiatal traktoros meg akart venni. Az ugyanis még el­adó. « — A tulajdonos azt mond­ta, neki elég lenné nyolcezer forint készpénz is, a többi meg az év végéig .. . — Sándor, mennyi pénze van? — kérdezi a téesz el­nöke. — Háromezer ... talán ... — Adunk hozzá hatot... Kifizetünk valamit magának előre. Szabálytalan, de vál­laljuk ... A jogsegélyszolgá­lat majd elkészíti a szerző­dést. Papp Sándorral ezután megkerestük a Nagy Sándor utcai ház tulajdonosát. — Nem adhatom úgy ... Nekem egybe’ kell a pénz ... Marad tehát a fóliaház? Mit szól ehhez a falu közvé­leménye? Vásárló a vas-műszaki boltban, aki olasz motoros kapa utón érdeklődött: — Miért venne az állam házat két munkabírós em­bernek? Én is csak úgy vit­tem valamire, hogy napfel­keltétől, napnyugtáig gür­cölök. Frissen érettségizett fiatal­ember­— Elgondolkodtató, hogy nem találnak egy zugot az egész községben, ahol meg­húzhatnák magukat. Szerin­tem akkor kell a segítség, amikor szükség van rá. A téeszben, Papp Sándor munkatársa: — Sándor tud dolgozni. Ha nem lennének mindenfajta családi gondjai, még többre vinné. Az most a kérdés, hogy lakáshiány miatt fel­bomlik a család, vagy nem. Felfelé, vagy lefelé, én úgy látom. Pedagógusnő: — Ha nem jutnak lakás­hoz, a gyereket állami gon­dozásba kell venni. Attól fé­lek, kezdődik minden élői­ről ... Negyedíziglen. Az apa, anya, a nagymama is állami gondozottak voltak. Papp Sándor — ez szerin­tem több mint feltételezés — meg akar kapaszkodni, öt­hatezer forinton múljon ... ? Számoljunk csak: hányszor százezer forintjába kerül a társadalomnak egyetlen álla­mi gondozott felnevelése. Mi tehát a drágább? Most na­gyon hideg fejjel boncolga­tom az ügyet, de hozzáte­szem, az emberi tényezőket pénzben nem lehet kifejez­ni. Az ilyesmi mindig ha­mis ... Pénzügyi szakember: — Az a kérdés, Papp hogy áll meg majd a lábán?! Papp Sándor: — Adjanak bizalmat, mert csak azt tudom meg­hálálni. A múlt hét közepén még állt a „fóliaház”. Kéményé­ből bizonytalan füst szivár­gott, elveszett a fák lomb­jai között. Tiszai Lajos Kedvezőbb feltételek Összevonják a jászberényi óvodákat Jászberénynek a szeptem­berben átadásra kerülő Kossuth útival együtt ti­zenhárom tanácsi óvodája lesz. A tizenhárom gyermek- intézményt augusztus 1-től öt óvodai egységbe vonják össze. Kedvezőbb feltételeket te­remtenek az összevonással a korszerű pedagógiai munká­hoz, a célszerű gazdálkodás­hoz, a takarékos munkaerő- gazdálkodáshoz. Az eddigi­eknél jobb lehetőségek te­remtődnek a korosztályok­nak megfelelő óvodai gyer­mekcsoportok létrehozásá­hoz. A szervezeti összevonás­sal kialakított öt óvodai egy­ség önálló munkáltatói jog­körű szakmai, pedagógiai intézményként működik. A gazdasági összevonást az új gondnokságok létrehozását a jövő év elejére tervezik.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents