Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-01 / 152. szám

A SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. iúliul 1 Restaurálják a kunhegyesi könyvtár műemlék épületét Áldozatkész a tanács, segít a lakosság HÉTFŐNKÉNT SZOLNOKON Bábosok, színjátszók, szakácsok Az egykori mesterembe­rek 1739-ben vésték a dátu­mot a Kunhegyes főterén álló barokk stílusú épület egyik gerendájába. Az épü­let azóta dacol az idővel. Az évszázadok során sokfé­le emberi tevékenységet ki­szolgált már, legszebb hi­vatását azonban a felszaba­dulás utáni időkben töltöt­te be; 1976-ig a nagyközség könyvtárának adott otthont. Történetében ekkor új kor­szak kezdődött, falai közé ismét bevonultak a mester­emberek. .. Idestova öt éve már, hogy várjuk a pillana­tot; mikor kerül újabb dá­tum a régi „gerendára”? Várunk türelmesen, egyik határidőtől a másikig, hi­szen nem vagyunk híján a tapasztalatoknak; tudjuk, az építkezés manapság nem tartozik a legnépszerűbb fel­adatok közé. Különösen ak­kor nem, ha a feladat sú­lya sem mindennapi. Kun­hegyesen ugyanis — bár a nagyközségi tanács eredeti­leg csak az intézmény kisebb felújítását tervezte — a me­gyei könytár és az Orszá­gos Műemlékvédelmi Fel­ügyelőség ösztönzésére és támogatásával — nem keve­sebbet vállaltak, mint a XVIII. századi épület teljes műemléki restaurálását. A felújítás így vált nemes cé­lú újjáépítéssé, s az induló 3D0 ezer forintos költség- vetés így duzzadt 3 millió 200 ezer forintra... Az ösz- szeg előteremtése nem kis gondot okozott Kunhegyesen. A tanács több évi felújítási alapját áldozta az építkezés­re, a megyei közművelődési alapból 500 ezer forint tá­mogatást kaptak, a műem­léki felügyelőség pedig 70 —80 ezer forinttal járúlt hozzá a munkálatokhoz. Di­cséretes az üzemi, vállalati kollektívák társadalmimun­ka felajánlása is, amely kö­zel 100 ezer forinttal teher­mentesíti a nagyközségi ta­nácsot. Úgy tűnik azonban, hogy az anyagi alap megte­remtése még nem minden. A könyvtár átadását ugyanis augusztus 20-án is­mét hiába várnánk. Az épít­kezés ütemét apróknak ép­pen nem nevezhető bosszú­ságok lassították — kaptuk a tájékoztatást. A fűtési be­rendezéseket például azért nem tudták időben felsze­relni, mert sokáig hiány­cikk' volt a radiátor! Ugyan­akkor az épület egyedi vol­ta megkívánta az egyedi ki­vitelezési munkákat is. S habár a kivitelezési munká­ra akadt vállalkozó, példá­ul az orosházi üveggyár is készséggel vállata a szük­séges díszüvegek gyártá­sát, de a kívántnál későbbi határidőt szabott meg a szállításra. Úgyszintén ké­sik a belső berendezés kivi­telezése is. Ez utóbbi első­sorban azért, mert a belső- építész nem készült el idő­ben a tervekkel. Kunhegyesen mindeneset­re kitűzték az újabb határ­időt, s ha minden igaz, az év végén már birtokba ve­hetik az olvasók a könyv­tárat az épületben, amely eredeti szépségében pom­pázik majd Kunhegyes fő­terén. S nem csupán a nagy­község válik általa gazda­gabbá, a műemlékben nem bővelkedő Szolnok megye is jelentős értékkel gyarapo­dik. A megye könyvtárügyé­nek krónikájába be kerül majd a kunhegyesi műem­lékkönyvtár avatása, hisz méltó, szép otthona lesz könyveknek és olvasóknak egyaránt. Az épület és a stí­lusának megfelelő berende­zés nem csupán szép környe­zetet, de korszerű körülmé­nyeket is teremt a könyvtá­ri munkához. Az épület alapterülete a felújítás után több mint 80 négyzetméter­rel növekszik. Tágas olva­sótermek, kölcsönző és fel­dolgozó részleg, fonotéka, az alagsorban előadóterem, klubszoba kap helyet az épületben. Bőségesen lesz helye a 36 ezer kötetes könyvállománynak is amely­nek jelen pillanatban jó része szükségraktárban, szük­ségmegoldásként becsoma­golva várja jobb sorsát. Tallinnban vendégszerepei a szolnoki Kodály-kórus A köztársasági dal ünne­pére ma az Észt SZSZK fővárosába, Tallinnba uta­zik a szolnoki Kodály-kó­rus. A július 7-ig tartó ze­nei rendezvénysorozat ide­jén több alkalommal fellép a kórus üzemekben, válla­lati kollektívák előtt, vala­mint a dal ünnepének ki­emelkedő hangversenyein; július 4-én a „Népek ba­rátsága estéjén” és a júli­us 6-i záróhangversenyen is szerepelnek. Műsorukban magyar szerzők — Bartók Béla, Kodály Zoltán, Szo- kolay Sándor és Balázs Ár­pád műveit szólaltatják meg, de a tallinni közönség észt zeneszerzők kórusműveit is hallhatják előadásukban. Gyermekfoglalkozások a művelődési központban Fő a gulyásleves Hétfő délelőttönként vakációzó kisdiákok veszik birtokukba a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központot; az előtérben, a klubokban szünidei foglalkozások vár­ják őket. Megismerkedhetnek többek között a bábké­szítés, a bábozás titkaival is. Tegnap délelőtt példá­ul papírból kivágott nagyhasú törökbasák sorakoztak az asztalon. — Nem csak játszunk és énekelünk, hanem rajzolunk is. Meghallgattunk egy hanglemezt, most például az „Állatok farsangja” címűt, és lerajzoltuk a szereplőket. Én az oroszlánt választottam — mutatja rajzlapját Kató Csilla. A bábfoglalkozás vezetője Tóta Ferenené. — Mint pedagógus és nap­köziotthoni szakfelügyelő is nagyon örültem a műve­lődési központ kezdeménye­zésének, hiszen évek óta visszatérő gond volt a gye­rekek szünidei foglalkozta­tása — mondja. — A művelő­dési központ nyári gyermek- programjain1- kellemesen, hasznosan és nem utólsósor- ban kellő felügyelet mel­lett tölthetik a gyerekek szabadidejüket. A következő terembe íny­csiklandozó illatok csalogat­tak bennünket. Sonyák Bé­lát a Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Főiskola taná­rát, „kis szakácsok” állták körül. Szabó Syuszi félig-meddig már tudja a gulyásleves re­ceptjét: ma ugvanis ez fő a fazékban. — Azért jelentkeztem er­re a foglalkozásra, mert sze­retek anyu mellett kotnye- leskedni a konyhán —mond­ja. — Mikor elmondtam ne­ki, hogy főzni tanulok na­gyon örült, azt mondta, hogy legalább nem unatko­zom otthon, és majd ő is hasznát veszi a „tudomá­nyomnak”. Az egyik klubteremből énekszó hallatszott. A mű­velődési központ színjátszó stúdiójának tagjai versre, zenére, színjátszásra tanít­ják a gyerekeket. — Szeretem az irodalmat, az iskolában is jó jegyeim vannak ebből a tárgyból. Ezek a foglalkozások nagyon érdekelnek, megzenésített verseket, irodalmi játéko­kat tanultunk eddig. Idő­töltésnek nagyon jó, leköti a figyelmet, jól szórakozom — mondja Baláti Róbert. A szomszédos teremben Rápolthy Viktor pedagógus irányításával népszokások­kal, népi játékokkal, nép­dalokkal ismerkedhetnek a gyerekek. — A különböző népszoká­sokat, játékokat nemigen ismerik a gyerekek — mond­ja — de nagy kedvvel tanul­ják, örömmel vesznek részt ezeken a foglalkozásokon. Egy emelettel feljebb a képzőművészeté a főszerep. Szávai István irányításá­val elmerülten dolgoznak a gyerekek, köztük Görög Im­re. — A szüleim egész nap dolgoznak, a testvérem pe­dig beteg, így senkivel sem tudnék otthon játszani. Raj­zolni és festeni pedig na­gyon szeretek, ezért jöttem el a művelődési központba. A foglalkozások végeze­tével Dinnyés József dalait hallgatták meg a gyerekek. — Úgy tűnik nem csak a huszonévesek, de a náluk fi­atalabb korosztály is szíve­sen hallgatja műsorát. Sze­reti a gyermekközönséget? — kérdeztük az énekest. — Nekem is hasonló korú gyerekeim vannak, nekik kezdtem írni az első gyer­mekdalokat. Ők szívesen hallgatják, ezért gondolom úgy, hogy hasonló korú társaiknak is örömet sze­rezhetek dalaimmal. T. E. Fotó: T. ZS. r A macskás Áron bácsi A falu pár sornyi' utcájában könnyein ráakadok a szerény, cse­repes házra. Óvatosan emelve hú­zom be a rozzant kiskaput, nehogy a kilincs a kezembe ragadjon. A kö­szönésre egy kortalan kinézésű öregember csoszog elém. Bemutatkozóim, röviden elmon­dom jövetelem célját. Házigazdám az arcomat fürkészi, majd az iga­zolványomat kéri. Beleolvas. és megnyugodva nyújtja vissza. — Azt hittem, újabb pénzkérő. Merít van belőlük bőven, vigye el őket a tatár. Dolgozni egy se sze­ret, a sok Ady meg jó lenne. A konyhába invitál. A régi fes­tés pereg a faliról, a sarokba vas­kályha, előtte két kisszék. Arra te­lepszünk. — Hallottam, Áron bácsi a kör­nyék leggazdagabb emlbere. Igaz ez? — Akad egy kis pénzem, de hogy sok lenne! — Mégis, mennyi az az akad,? Mosolyog, a szeme összeszűkül. — Beraktam a takarékba, három­ba is. Annyit elárulok; évente hat­ezer forint a 'kamat. — Hiszen ez egymilliónál is több! — Nem sokkal... —■ Ha jól tudom, Áron bácsi nőt­len. — Nem szántam rá magam. Kü­lönben is minden asszony eszik... — Rokona akad-e valamerre? — Pápán lakik a hetvenegy éves testvéíröcsém, de haragszom rá. Semmirekellő, nem szeret dolgozni, meg a forint is gurul’ tőle. Van két lánya, meg három unokája. Lassan ők is emberszámba jutnak. — Meglátogatják? — Ritkán. — Mit ad nekik ajándékba? — Jó tanácsot. Azt, hogy a pénz­nek igenis szaga van, Odagyűlik, ahol sok van belőle. Hozzám is így* jött. Dinnyés voltam, egy jó évben 150 ezer forintot is árultam, öt éve hagytam abba. Azután a lottón is szerencsém volt, mert akadt egy né­gyesem. A nyereményt tíz forint hí­ján bent hagytam, azért sört vet­tem. — Televízió? — Nincs. Fizetni kell érte havi 60 forintot, és ez sok. Ha érdekes műsort adnak, megnézem a szom­szédnál. — Rádió, újság? — Csak egy Szokol. Szeretem tudni, milyen lesz az idő. — Nyugdíjas? — Havi ezerhetat kapok. Négy­száz elég, a többi a takarékba ke­rül. —< Nem fél, hogy kirabolják? —■ Ugyan! Tíz éve festettem, és akkor valamelyik semmirekellő négyezret kiemelt a sifonból. Akkor tettem be az egészet három helyre, a takarékba. Fenntartással, úgy hogy csak én vehetem ki. Azóta senki se lopott meg. — És az élet? Ez az életforma?. Rámnéz, picit elbizonytalanodik. — Látja, erre még nem gondol­tam! Lehet... — Boldog volt-e valaha? —■ Micsoda? —• Boldog. . — Nem. Annak örültem, ha pénz állt a házhoz. Az se utolsó. hogy nekem van belőle erre a legtöbb. Ez az én örömöm. — Ne haragudjon, de én csak megkérdezhetem: miért hívják önt macskás Áronnak? Eleinte azt hit­tem, a macskás a vezetékneve. Kicsit restellked.Ve túr ritkuló ha­jába. — Galambokat tartok. Nyaranta kétszázötvenet is. télen meg le­apasztom őket felére, negyedére. Tudja, ezek mindenhol legelnek: nem kell őket udvaron tartanom, zsákból etetni egész évbén. öt esz­tendeje rájuk kapott egy nagy cir­mos macska. Megevett vagy nyolc fiókát. Hurkot vetettem, a torkos­nak. amibe belelépett. Agyonütöt­tem. megfőztem. — Micsoda? — Jól hallotta, pörkölt lett belő­le. Hegyi tüzér voltam tizenhétben Isonzónál, ott is ettünk ilyet, ha ké­sett a menázsi. Megirázkódom. — Hogyan készítette el? — Pörköltnek. Krumplit, papri­kát tettem alá. Azért nem ettem olyan jót belőle, minit hatvanhárom éve. Húzós volt a húsa. kiszolgált jószág lehetett... Körbevezet a lakásában: tisztes szegénység mindenfelé. A kamrá­ban viszont vagy negyven szál há­zikolbász csüng. — Tavaly még hízót tartottam. Amikor levágtam, felette volt a három mázsának. Megkínálnám, de nincs megkezdve. Egyet nyelek, szabadkozom. Eszembe jut a macska. — Nem baj Áron bácsi, ne kezd­jük meg. Láthatóan megkönnyebbül. A ka­puig kísér. — Cikk lesz belőle? — Esetleg. — Azt azért ki ne felejtse belőle: ha újra kezdhetném... Elakadt, segítek. — Kezdje újra, ma sem késő még ... Egyet legyint, és máris minden eresztékében recsegve csukódik a rozzant kapu, * * * Hat hét há elmúlhatott, amikor utam újra a faluba vitt. Az új ABC- ben Áron bácsiról érdeklődöm. — Meghótt, — igazítja kendőjét a szemére egy idős néni —. a múlt héten temettük. Szikfüvet szedett a nagymelegben, mert hogy Füreden tisztességesen fizetnek érte. A me­zőn hőguta érhette, összeesett, úgy húzták haza taligán. Másnap befe­jezte. Róla el lehet mondani: nem­csak élt. hanem még is halt a pén­zért. D. Szabó Miklós huBámhosszán FU/dugó nélkül A rádióhallgatót — termé­szetesen — minden izgatja. A legjobban saját világa, saját társadalma, közössége és — mindenkor és szinte mindenek előtt — minden, gazdasági életünkkel foglal­kozó téma. Választ, útbaiga­zítást vagy magyarázatot vár a . hallgató a gazdasági élettel foglalkozó műsorok­tól, figyeli a konkrét példák alapján történő elemzéseket, tanulságokat talál, s általá­nosíthat, következtethet is. Az érdekes témát feldolgo­zó, jó „mintavétellel” készült gazdasági életről, helyzetről szóló műsorok mindig siker­re számíthatnak; amennyi­ben egy műsor sikere a hall­gatók figyelmének intenzi­tásával méretik. Oda kell fi­gyelni, amikor zsebre, fo­rintra, dollárra „megy a já­ték”, s ahol a résztvevő, de némely helyzetekben a tét is az ember. A rádió hűséges krónikása — s egyben alakítója a gaz­dasági mindennapjainknak, a politikai ismeretterjesztés­ben, tudatformálásban betöl­tött szerepe eképp pótolha­tatlan. (A hírektől, a gazda­ságpolitikai jegyzeteken át, a gazdasági témájú, tartal­mú, vonatkozású riport­elemzésekig sok-sok színt tartalmaz a műfaji skála.) Fontieket akár tételszerű- en is megfogalmazhattuk volna a „Válogatott perce­ink” egyik félmondataiban is jelentőségteljes riportja alapján. Textilipari üzembe látogatott a riporter, ahol nagy a zaj, s ahol a fül vé­delmét szolgáló eszközöket sokan nem használják, mert... És föltárult egy — különle­gességében is számtalan ál­talánosságot hordozó — „csapdahelyzet”. S lehetett töprengeni: ki a felelős? A fegyelmit kapott gazdasági vezető, a pótlékot hozó hal­lássérülést vállaló munkás, az embert nem kímélő (te­hát korszerűtlen) technoló­gia, netán maga a füldugó? Mindemellett nem maradt ki a műsorból az üzemi de­mokráciát — a demokrácia működési mechanizmusát — érintő kérdések sora sem. A műsor, mindent egybevet­ve — korántsem csak egy textilipari üzemről szólt; fel­tehetőleg más iparágak — netán — prosperáló üzemei­ben dolgozók is, egyáltalán: a hallgatók izgalommal — és persze „füldugó” nélkül figyelhették e zajos riportot, amely súlyos mondanivaló­ját elegánsan és választéko­sán dolgozta fel. A feldolgozás színvonalá­ról hasonlóképp jókat mond­hatunk a szombati „Vála­szolunk hallgatóinknak” adá­sáról, amelynek egyik ki­emelkedően jó „darabja” volt a packázó hivatalról szóló riport. — Ügy tűnik — sajnos — e tekintetben nincsenek té­maínségben a rádiósok. Röviden > A „Lelátó” című zenés sportmagazin riporterei a Moszkvába készülő olimpi­konokat keresték föl. A bő­séges és friss információkat tartalmazó műsorban nem volt szerencsés, hogy több sportolót — esélyeseket és esélyteleneket — belevittek a riporterek végeredmény­latolgatásba, az amúgyis idegeseket idegesítő számol­gatásba. Gyanítom, hogy ezeknek a kikínlódott nyi­latkozatoknak az értelmét még a sportban némiképp járatos hallgató sem i gez­ielte meg. — esz.V

Next

/
Thumbnails
Contents