Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-04 / 155. szám
1980. július 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kis falu, kis bőit — Van-e földi mogyoró? Akkor adjon már ennek a lánynak... Visszatérő vendégek Addig már guggolva is kibírom — Évek óta törzsvendég ■vagyok a boltban, — jelenti ki határozottan Vona Fe- rencné. Hunyadfalva postása — igaz-e Juliska? Amire szükségem van, megtalálom itt. Aztán a vásárlás mellett mindig jut egy kis idő a pletyóra is. Neki is nagy a szája, akár csak nekem. Képzelheti, amikor egy-két .,jóbeszélőkéjű” asszony ösz- szetalálkozik a boltban. Van itt akkora hahota ... — Csak azt tudom mondani én is, hogy Juliska igyekszik a vevőinek kedvére tenni — fűzi hozzá Takács Istvánná, a népfrontbizottság helyi titkára. — Nézzen szét, lehet kapni sokmindent. Naponta van friss kenyér, kifli, tej. Felvágottat is lehet venni, igaz nem hat-hét féléből válogathatunk, mint a városi boltokban, de három itt is van. A konzerv, a kávé, az édesség, a finom mosópor se hiányzik. Egy „hibája” azért van a boltosunknak ... _ ... ? — Azt akarja, hogy mindannyian olyan jó húsban legyünk, mint ő. Ha kér az ember 20 deka kolbászt, biztosan harmincat ad. Így van? — Így, így, de nem haragszik azért senki — mondja Fórizs Antal, a kőtelki Ady Tsz csirketelepének karbantartója. — Persze rám azt hnondja, hogy én vagyok a legcsökönyösebb vásárlója, mert ragaszkodom ahhoz, amit kigondoltam. Muszáj is, mert minden nap én szerzem be az élelmet meg, ami kell a telepi asszonyoknak. És ha nem olyan árut viszek, amilyent Kértek, leharapják a fejem... — Ha azt mondjuk Juliskának, hogy nekünk most ez kellene vagy az kellene, meghozatja — kapcsolódik a beszélgetésbe Pellczhoffer Imréné, aki ötéves unokájával szaladt át a boltba. — Van-e földi mogyoró? Adjon már akkor ennek a lánynak ... Képzelje a szomszédnál meglátta és kijelentette, hogy neki is kell. Kénytelen voltam eljönni vele, de már sietek is, mert otthon áll a bál. Takarítani, főzni kell. Majd holnap reggel jövök, nagy bevásárlást csinálok... * * * A vevők percenként adják egymásnak a kilincset Hu- nyadfalván, a kőtelki Szőke Tisza Áfész 4-es számú élelmiszerboltjában. Csak a 11 órás zárás után van szussza- násnyi ideje Csík Józsefné boltvezetőnek. — Nem vagyok idevalósi, Kőtelekről járok már tizenkét éve — meséli, közben a polcon levő üvegeket rendezgeti. — Nagyon szeretnek itt, úgy érzem, mintha minden vevőm a családtagom lenne... — Első munkahelye? Vagy dolgozott előtte is ? — Termelőszövetkezetben. Pedig már gyerekkoromban kereskedő akartam lenni. A maszek világban a nagybátyám is az volt, és nekem nagyon tetszett, hogy a pult mögött áll és kiszolgál. Gyerekfejjel úgy gondoltam, hogy azért akarok boltos lenni, mert akkor olyan cipőt rendelhetek magamnak, ami a legjobban tetszik... Csak 41 évesen teljesült az álmom — akkor kaptam ezt a boltot. Egy kikötés volt, hogy tanulok. Vállaltam. Azóta megszereztem a szakmunkásbizonyítványt. — Eleinte is csak élelmiszert árusított? — Nem. Akkoriban az ilyen kis boltokban, mint ez is, mindent kellett tartaniok. Volt itt a motorkerékpártól kezdve a vasszögig minden. Talán három vagy négy éve már csak élelmiszer és vegyiáru van. Papíráru is kapható, így nem kell egy-egy irkáért a gyerekeknek utazgatni. — Milyen a bolt forgalma? — Főleg a reggeli órákban jönnek sokan. Az asszonyok igyekeznek korán elintézni a vásárlást, hogy legyen idejük a ház körüli munkára is. Havonta körülbelül 150—160 ezer forintot árulok. Azt hiszem Hunyadfalván úgy háromszázan élhetnek... — Pontosan szállítják a megrendelt árucikkeket? — Általában azt kapom, amit megrendelek. Tíz naponként jönnek a Füszért- től, akkor érkezik a konzerv, a kávé, a befőtt, a savanyúság, a mosószer. A szerdai nap a felvágottaké. Az idén nagy szerencsém volt! Többször tudtam adni gyulait meg téli szalámit. Kenyérből naponta 90 kiló megy el, hétvégeken 150—160 kiló is elfogy. A kifli nagyon kapós, mindig elkel belőle 100—120. Tejből, a literes fajtából 60—70 tasak, a félliteresből 30—40 zacskóval. Amikor megkapom az árut, el tudom rakni, mert van hűtőszekrényem a tejnek és a húsfélének is. — Milyenek a vásárlói szokások? — Itt is igényesek a vevők. Csak a friss áru a kelendő. Azt vettem észre az utóbbi időben, hogy a kávé már nem megy annyira. A félkész ételeket se kedvelik, inkább főznek az asszonyok. Hanem ami nagyon kedvelt lett az utóbbi időben, az a hűsítőital. Keresik és viszik az egyliteres Márka-italokat. Van, aki naponta háromszor is fordul. — A családja? — Sajnos, távol élnek tőlünk. Az a legnagyobb bánatom, hogy az unokáimat nem láthatom, csak ritkán. Szabadságra nem tudok menni, mert nincs, aki helyettesítsen. Amióta itt vagyok, csak kétszer tudtam elmenni pihenni. Nem baj, már csak két évem van a nyugdíjig. Addig pedig még guggolva is kibírom ... — szekeres — Fotó: Pósa Eddig 14 millió forint Társadalmi munka Szolnokon Tizennégymillió forint értékű társadalmi munkát végzett az év első felében Szolnok lakossága ezzel az 1980-as évre tervezett társadalmi segítség 40 százalékát teljesítette. Az állandó feladatok — parkosítás, útkarbantartás — mellett egyéb munkákat is elvégeznek. Jó ütemben halad például a járda- és a játszótér- építés. A társadalmi munkák jelentősebb részét az óvodák és iskolák felújítása, rend- behozatala jelenti, amelyet a nyári hónapokban végeznek el az önkéntes segítők. Pályázat Fiatalokról, fiataloknak A KISZ tiszafüredi községi bizottsága a „Művelt ifjúságért, korszerű műveltségért” akció keretében pályázatot hirdet a fiataloknak. Pályázni a Tiszafüred ifjúmozgalmának fejlődését bemutató, 20 gépelt oldalnál rövidébb tanulmányokkal lehet. A pályázók a helyi ifjúsági mozgalom fejlődését vagy 1945-től 1957-ig, vagy 1957-től 1967- ig, vagy 1967-től napjainkig dolgozhatják fel. A pályázat jeligés, és a munkákhoz zárt borítékban mellékelni kell a szerző (k) nevét, munkahelyét Egyénileg és csoportosan is részt vehetnek az érdeklődők. Az 1000, 800 és 600 forintos pályád! jak odaítéléséről a községi KISZ bizottság dönt. A munkákat 1980 október 31-ig Tiszafüred, Lenin út 4. címre, a községi KISZ bizottság részére kell beküldeni. Ifjúsági napok Sopronban A soproni ünnepi hetek rendezvénysorozata keretében mától három napra a fiataloké a hangulatos ha- tármenti város. A VIII. soproni ifjúsági napok résztvevői — az Expressz vendégei között Szolnokról az építőipari vállalat fiatal dolgozói, Kisújszállásról a téglagyár ifjúkommunistái — a városnézés mellett a Fertő-tavi vízisport-vetélkedőn mérhetik össze ügyességüket, vállalkozó kedvüket. E mellett előadást tekinthetnek meg a fertőrákosd Barlangszínházban és részt vesznek egy rock-koncerten is. K özhelyszámba megy, hogy amint eljön a jó idő, a városi ember igyekszik kiszabadulni a kőrengetegből, hétvégeken családostul szeret kirándulni. Csakhogy az idén mégis eltér a kép a megszokottól. Mindenek előtt azért, mert a városi ember aki eddig többnyire „vaktában” is nekivágott az országjárásnak, — most megfontoltabban indul el. A Balaton mellé, a Duna-kanyarba nagyobbrészt azok igyekeznek, akiknek hétvégi házuk van ott, vagy legalább meghívásuk rokonokhoz, jóbaráthoz. Mert enélkül ma országjárásra indulni — igen költséges fényűzés. Belföldi turizmusunk szépen fejlődött az utóbbi évek- ben-évtizedekben. Mind többen ismerik fel azt az egyébként kézenfekvő igazságot, hogy szép tájakat, műemlékvárosokat, képzőművészeti ritkaságokat látni lehet határainkon belül is, nem kell azokat csak külföldön keresni. Kár volna áltatni magunkat: ez a fejlődés az idén várhatóan lelassul. Ennek pedig egyszerűen anyagi okai vannak. Az egy év előttinél sokkal magasabbak az éttermi-vendéglői árak, drágább a szállás, sokkal többe kerül a benzin. Mindez feltétlenül befolyásolja a belföldi turizmus jövőjét. Mégsincs szó arról, hogy a belföldi turizmusnak bealkonyult. Legföljebb ott, ahol régi alapokon terveznek, ahol nem vesznek tudomást a viszonyok megváltozásáról. Számolni kell azzal, hogy a Balaton partjára és az idegenforgalomban legismertebb helyekre — az említett nyaralótulajdonosokon és az üdülők beutalt vendégein kívül — az idén viszonylag kevesebben látogatnak el. Marad azonban így is elég hely, amit szíves-örömest keres fel a belföldi vendég — ha van miért. Festői tájak, megtekintésre érdemes múzeumok —, vagy akár tiszta, fürdésre, vízisportolásra alkalmas tavak, folyók, friss levegőjű erdők mind-mind vonzanak. Tavaly, tavaly előtt, vagy még régebben is sokan elmentek ilyen helyekre, ha a természeten és az emberalkotfa szépségen túl megfelelő szálláslehetőséget, kulturált vendéglőt, esetleg más szórakozási lehetőséget is találtak. Mi taeadás: ez volt a ritkább. Nem egy hazai turista kereste fel például Pannonhalmát — és tért vissza gyorsan, mert egV üveg üdítő italt sem kapott az apátsági túra után. Sokezren élvezték a szép természetet — ismét csak például — a Pilisben, a Lajos-forrásnál, ahol hónapokon át csak vizet vagy szeszes italt lehetett kapni. Nem volt jobb a helyzet a valóban festői szépségű Szalajka völgyében és egy sor más helyen sem. Számolni kell azzal is a vendéglátóhelyek dolgozóinak, hogy a turisták nagy többsége közelről érkezik. Manapság valóban luxus gépkocsival 2—300 kilométeres túrákra indulni, vonattal, távolsági autóbusszal pedig ritkán vállalkozik valaki ekkora útra csak azért, hogy az ország valamelyik nevezetes helyét megtekintse. A megyeszékhely lakói ma már többnyire a városukhoz közeli kirándulóhelyeket keresik fel, ahol viszonylag olcsón tölthetik szabadidejüket, s jól érezhetik magukat. Kevesebb csongrádi turista várható Sopronban és ritka lesz a dunántúli vendég a Hortobágyon. Ez azonban bizonyos mértékig könnyíti is az idegenforgalmi munkát. Elegendő a legközelebbi megyékben propagandát végezni, alig van szükség országos hírverésre — kivéve természetesen olyan nagy, nemzetközi érdeklődésre is szá- mottartó eseményeket, mint például a Szegedi Szabadtéri Játékok. Ugyanakkor más szemszögből nézve: nehezebb is a dolguk. Most nem olyan vendégekkel lesz dolguk, akik egyszer jönnek el, s utána évtizedekig sem. Arra kell berendezkedni, hogy visszatérő vendégeket fogadnak. Vannak adottságok, amelyeken nem lehet változtatni. Ilyenek a tavaly megállapított vendéglátói árak, amelyek senki számára sem vonzóak. Lehet azonban ezeket is ellensúlyozni: olcsó menük, szendvicsek — és mindenek előtt sehol másutt nem kapható specialitások kínálatával. Ahol mindezt jól, ügyesen, hozzáértéssel szervezik meg és hajtják végre, ott biztosan nem csökken, sőt emelkedik a belföldi turisták száma. Fehér foltok ott lesznek, ahol ragaszkodnak a régi, s már akkor is idejétmúlt módszerekhez. A belföldi turizmus sikere az idén azon múlik, hogy az idegenforgalmi hivatalok, irodák, a mindenszintű lebonyolítók menynyire ismerik fel a viszonyok megváltozását, s hogyan tudnak alkalmazkodni ahhoz. M echanikusan, tavaly jó volt, az idén is jó lesz” alapon el sem lehet kezdeni a szezont. Csakis úgy, hogy tudomásul veszik: mindenegyes vendégért meg kell dolgozni. És a hazai vendéget épp olyan udvariassággal, a szó igazi értelmében vett vendégszeretettel kell fogadni, mint a külföldit. V. E. Őszről a nyárban Látogatóban Csáki Istvánnál — Unatkozni ma sincs időm, — mondja mosolyogva. — Persze valami szenzációs ötletet nem tudok arra adni, hogyan lehet igazán élvezetessé tenni a nyugdíjas éveket, mert akárhogyan nézzük, ez már az őszi alkonyat. Sok múlik azon, hogy az ember azelőtt hol dolgozott, milyenek voltak az emberi kapcsolatai... Minden esetre bonyolult életforma ez ... Aztán — „mielőtt belemelegszünk a beszélgetésbe, hozok egy kis frissítőt” — mondással párás colás üvegeket tesz az asztalra. És mentegetőzik: „A feleségem nincs itthon, kint van a kertben, az unokákat dajkálja ...” A lakás magán viseli, hoev igazi otthona a Csáki házaspárnak és a nagymamának. A háziasszony kezének gondossága, a házigazda — Csáki István — könyv- szeretete meglátszik a szépen elrendezett bútorokon, könyvektől roskadozó polcokon. — Rászoktam az olvasásra, pontosabban most már több időm jut rá. A TIT nemzetközi szakosztályának vagyok tagja, elég sok előadást tartok külpolitikai kérdésekről, vidéken és Szolnokon. Őszintén szólva egy-egy előadásra a felkészülés nekem mindig sok munkát jelentett, mert úgy vagyok vele: ha az ember valamit elvállal, annak a legjobb tudása szerint tegyen eleget. — Tudom, hogy nemcsak ez az egyetlen önként vállalt munkája. — Szerencsére nem. Tagja vagyok a megyei pártbizottságnak, a munkásmozgalomtörténeti munkaközösségnek. És ez nagyon jó. Az életemet a mozgalomban dolgoztam végig, jólesik, hogy továbbra is van pártfeladatom. — Tehát most is jó időbeosztással kell élnie. — Igen, de én örülök ennek. Mi, a munkaközösség tagjai szerdánként a Szocialista Hazáért érdemrenddel kitüntetett öreg harcosokat keressük fel, elbeszélgetünk velük. Más napokon előadásokra készülök. Amikor nyugdíjba mentem, elhatároztam: a külpolitikában igyekszem otthon lenni. Az előadásokra való felkészülésre sok alkalmam nyílik. Rendszeresen részt veszek például országos rendezvényeken, tanácskozásokon. — És még nem beszélt a munkásmozgalmi klubról, amelynek tagja. — Sokan mondják, hogy a veteránok nagy tapasztalatait a mai fiatalok nem akarják hasznosítani. Szerintem ez a kérdés nem ilyen egyszerű. Az öregek azt mondják: bezzeg a mi időnkben sokkal nehezebb volt a pártmunka. Hogy nehezebb volt, az igaz, de ma sokkal bonyolultabb. Nem akarok megbántani egyetlen idős elvtársat sem, hiszen én is közéjük tartozom, de vannak olyan tapasztalatok, amelyek ma már csak emléknek jók. Valóban, akkor régen, sok veszéllyel, nagy áldozatok vállalásával lehetett szolgálni a pártot, és mégis, ha most visszanézünk, minden sokkal egyszerűbbnek tűnik. És már a pártprogandáról beszél megfontoltan, de belső szenvedéllyel. Érvel és magával vitatkozik, hogyan lehetnénk még következetesebbek a jelenleginél, hogy ne hajszoljunk túl témákat, hogy ne sokat beszéljünk, de mindig a lényeget mondjuk, azt amire adott helyzetben éppen szükség van. Pártmunkás volt, megyei vezető. Ismerték és ismerik sokan. És mégis Csáki Istvánról, az emberről, vajmi keveset tudtak és tudnak, hogy kubikosként CsongFád megyéből indult, hogy 1946- tól pártmunkás, hogy munka mellett szerezte meg a történelemtanári diplomát a pedagógiai főiskolán. És aztán? — Igyekeztünk mindig csendesen élni, talán kicsit visszahúzódottabban is mint kellett volna. A feleségem világra hozta a három gyereket, nevelte őket, rendben tartotta őket, tartja az otthont. Mert én vajmi kevés időt tölthettem közöttük. Egy vezetőnek sajnos mindig a családjára jut a legkevesebb ideje. — És ma? — Állandóan zsong a lakás. öt unokánk van. Látja azt a varródobozt? Azt soha nem lehet rendbe rakni, mert az a kicsik kedvence, folyton abban rámolnak. A legidősebb unokánk 3 éves, a legkisebb kettő. A legidősebb, a kisfiú, nem azért, mert az én unokám, — veti közbe mosolyogva —, de nagyon értelmes kölyök. Jól el lehet vele beszélgetni. Egészségről kérdezem. „Télen kín az életem, — válaszolja, — de ilyenkor a a kertben, a jó levegőn, a Hol-Tisza parton jól érzem magam”. Megemlítem, hogy ott voltam az ünnepségen, amikor 60. születésnapja alkalmából — mert egész életét a szocialista Magyarország építésének szentelte, — megkapta a Szocialista Magyarországért Érdemrendet. Mintha könnyű párafelhő rakódna a szemüvegére. — Akkor láthatta: nagyon meghatódtam, hogy a megye vezetői, a Központi Bizottságban dolgozó elvtársaim nem feledkeznek el rólam, hogy ma is megbecsülnek. V. V.
